Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2018. február 28., szerda

Várólista - 2018. február

Ahhoz képest, hogy az év elején meglepően sok könyvet szereztem be, az új megjelenések között igencsak szemezgetek - egyes várólista posztok a korábbiakhoz képest alig tartalmaznak ajánlót. Pedig még színesítettem is a palettát, mert mostanában sokkal többet figyelem a krimiket és a thrillereket, mint korábban, ugyanakkor megmaradtak a régi kedvenc kategóriáim is. Na és itt vannak még a képregények, amelyekre korábban rá sem néztem, de amióta elkezdődött a Nagy Marvel-Képregénygyűjtemény megjelenése, teljesen meg vagyok húzatva, alig ismerek magamra.

Dan Brown egyike volt azon íróknak, akiknek könyveit hajnalhasadásig tudtam olvasni - főleg a Robert Langdon sorozatot. Aztán rájöttem, hogy bár az ötletei továbbra is jók, de eléggé egy kaptafára ír. Totál olyan, mint aki nem tud - vagy esetleg nem is akar? - megújulni, kilépni a megszokott keretek közül. Egyre kevésbé lelkesedtem az írásaiért és mostanra odáig jutottam, hogy a Robert Langdon sorozat legújabb, sorban az ötödik kötete, az Eredet már csak a figyelmem felkeltéséig jutott el, de a beszerzésig nem. Pedig Barcelonában játszódik... De akkor is kivárok. A regényt most is a Gabo Kiadó hozta el a magyar olvasóknak. 
Az Agave Könyvek most is ütemezetten jelenteti meg a kiadványait, ebben az évben - eddig - azok azonban mintha nem nekem szólnának - vagy már korábban beszereztem őket és az újrakiadások nem hoznak lázba. Karen Cleveland Tudnom kell című regényét is kíváncsian, azonban némi távolságtartással figyelem. Határozottan bizonytalan vagyok azt illetően, hogy kell-e nekem ez a könyv vagy inkább mégsem.
A Főnix Könyvműhely is szélesíti a kiadványai palettáját, a gyerek és az ifjúsági kiadványok után a felnőtt olvasókat is próbálja bevonzani a kínálatával. Hiába no, a fiatalok felnőnek, de olvasni attól még akarnak. A kiadó felnőtteknek szóló sci-fi és fantasy történeteit Főnix Astra fedőnév alatt kell keresni. A kiadói sorozat első kötete Michael J. Martinez A Daedalus-incidens című regénye, amely a Daedalus sorozat első része is egyben. A regény fülszövege érdekesen hangzik, az angol kiadással kapcsolatban olvastam már nagyon biztató és figyelemfelkeltő értékelést, de nagyon félek, hogy magyar fogadtatástól, mert az a borító... Ha lehet, akkor inkább nem részletezném. Viszont tény, hogy nem éppen figyelemfelkeltő, sőt...

A General Press egy olvasóra biztosan számíthat, ha új Chris Carter regényt jelentet meg - gyakorlatilag a kezem-lábam töröm, hogy leadjam az előrendelést és rohanok a boltba, ha megérkezett a regény. A halál szobrásza Robert Hunter sorozat negyedik kötete és mivel az előzőeket is nagyon kedveltem, nem volt kérdés, hogy ezt is be kell szereznem. Helyzetjelentés: már meg is történt. Aztán ott vannak még Lee Child Jack Reacher sorozatának regényei is, amelyekkel nagyon szemezek, de azokból annyi van, hogy még nem szedtem össze a bátorságom a beszerzésekhez.
Az Athenaeum Kiadó mostanában gyakran jelentet meg magyar szerzőktől regényeket, amelyek között azért elég vegyes a felhozatal. Ugyan nem olvasom mindegyiket, de Virág Emília azon történetfaragók közé tartozik, akinek népmesével beoltott urban fantasy írásaival sikerült elnyernie a bizalmamat. Kedveltem a Sárkánycsalogatót, még annál is jobban a Boszorkányszelidítőt (hamarosan megjelenik majd a poszt is), így nem volt kérdés, hogy a Hétvilág sorozat harmadik kötete, a Tündérfogó mindenképpen kell a polcomra. 
A hónap, de még az is lehet, hogy az év legkellemesebb meglepetése volt számomra a Libri Kiadó Insomnia kiadói sorozatán belül napvilágot látott legújabb regény, amely nem más, mint Leisa Rayven Hitvány Rómeó című írása. A kötet egyébként a Stracrossed-sorozat első kötete, a megjelenése pedig közel egy évet csúszott. Ritkán mondok ilyet, de erre a sztorira megérte várni - igen, már olvastam is. Konklúzió? Nagyon és még annál is jobban tetszett - márpedig romantikus regénnyel kapcsolatban a fehér holló előfordulási gyakoriságánál is ritkábban teszek ilyen kijelentést. Ha pedig hinni lehet a kiadói ígéreteknek - bár azért a korábban tapasztalt csúszások miatt vannak kétségeim -, akkor hamarosan számítani lehet a folytatásokra is. 

És ha már a bevezetőben emlegettem a képregényeket, akkor nem hagyhatom ki a felsorolásból a Nagy Marvel-Képregénygyűjtemény február hónapra eső újdonságait, vagyis A Bosszú Angyalai: Káosz és az Amerika Kapitány: Kizökkent idő című, a Hachette-Hungary gondozásában megjelent, igényes kivitelezésű kiadványait. A következő hónapban pedig éreznek majd a folytatások.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons