Orson Scott Card: Fajirtás (Végjáték 3.)

A Végjáték alapötlete és kivitelezése, a Holtak Szószólójának zseniális világfelépítése, az egész sorozat pszichológiai háttere és legfőképpen Ender személye miatt mindenképpen folytatni akartam a olvasást - a kérdés csak a mikor volt. Aztán sort kerítettem végre a harmadik kötetre és az előzmények ismeretében abban már biztos voltam, bármire számítok is, azt a szerző tutira másként írta meg. Nos, legalább ez az egy tippem bejött, mert az összes többi nagyon nem - még a közelében sem volt annak, ami végül lejátszódott a lapokon.

Értékelés: 8 pont az adható 10-ből

Kiadó: Unio Mystica

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 504 oldal

Borító ár: 3.465,- Ft

A mű eredeti címe: Xenocide

Fordította: Mohácsi Enikő

Sorozat: Végjáték

Előzmények:

1.) Végjáték

2.) A Holtak Szószólója

Folytatás:

4.) Az elme gyermekei

Kategória: sci-fi, űropera

A Végjáték Univerzum egyéb kötetei:

Ender száműzetésben

Ender árnyékában

A Hegemón árnyékában

Árnyékbábok

Shadow of the Giant

Ender Wiggin háromezer éven keresztül hordozta magával egyik lakott égitestről a másikra a boly királynőjének gubóját, keresve annak otthonát, amit végül is a Lusitanián talált meg. A különös állat- és növényvilággal rendelkező égitesten nem csak a hangyok, hanem végül Ender is otthonra és családra talált - Novinha és a gyerekei mellett teljes értékű lett az élete. Csakhogy a boldogságára árnyék is vetül, hiszen az évtizedekkel korábban útjára indított flotta - amelyet mindenki csak Lusitaniai flotta néven emleget - lassan célba ér és célja a bolygó megsemmisítése, vagyis ennek következményeként xenocídium, azaz fajirtás elkövetése. Mert ezen a bolygón három értelmes faj is él: az emberek, a pequeninók és most már a hangyok is - közülük pedig csak az ember az, amelynek más bolygókon is élnek egyedei.

A helyzetet bonyolítja, hogy a bolygó ökoszisztémáját befolyásoló descolada vírus is állandó harcra készteti a kolónia xenobiológusait, mert folyamatosan alkalmazkodik a vakcinákhoz és a permetszerekhez, a nem őshonos növények példányai elpusztulnak. A descolada vírusnak nem szabad kijutnia bolygóról, mert az végzetessé válna más ökoszisztémák számára, ezért is indult el a Lusitania flotta az útjára, viszont pont a flotta közeledése készteti lépésre, a bolygó elhagyására a hangyokat és a pequeninókat. Ördögi kör.

Jane, az ansible-ek filotikus hálózatában létező értelmes faj egyetlen példánya is folyamatosan megoldást keres a problémára, figyelemmel kíséri a Száz világ bolygói közötti információáramlást. Így bukkan rá az Ösvény nevezetű világra és annak különleges képességgel rendelkező beavatottaira, akik az istenekkel társalognak és akiknek egyik tagja, Isteni fényesség azt a feladatot kapta, hogy vizsgálja meg, hová tűnt a Lusitania flotta. 

Mondhatni, hogy már az alap felállás is bonyolult, amely a történet előrehaladásával sem válik egyszerűbbé. Sőt, kifejezetten érdekes és izgalmas ez a több fronton vívott küzdelem, amelyben minden szinten és szinte mindenki érintett: legyen szó egy egyszerű kolóniáról, egy bolygóról vagy akár a Száz világon létező összes életről. Nagyon, de nagyon vártam és még több kíváncsisággal figyeltem, hogy miként is oldja meg a szerző ezt a nagyon is gubancos és legalább annyira kétségbeejtő, sorsfordító helyzetet.

Nagyon tetszett a történet eleje, a már ismert szereplők felbukkanása, a már ismert problémák újakkal bővítése, a feszültség növekedése. Legnagyobb örömömre Valentine is felkerekedett a családjával és nem túl sokkal a flotta megérkezése előtt sikerül landolniuk a bolygón. Az előző kötetben útnak indított Miro-val is találkoztak útközben, végül együtt érkeztek meg a Lusitaniára - közben pedig sok mindenről beszélgettek. Meg kellett állapítanom, hogy Valentine is legalább olyan körmönfontan tud kérdezni és legalább olyan kíméletlen, mint Ender - számára is a cél a lényeg. A kezdeti lendületet csak az új történetszál, az Ösvény és lakóinak bemutatása törte meg - részemről nélkülük is teljes lett volna a történet, de gondolom a jelenlétük és a közreműködésük egyben a folytatás előkészítése miatt is kellett.

Nagyon sok mindenről szó van ebben a kötetben: erkölcsi problémának ott a fajirtás kérdése, amely kisebb és nagyobb környezetben is komoly problémát okoz, a vallásosság, a hit és a meggyőződés kérdése, amely az érintett saját életén kévül még számtalan más ember/lény létét is befolyásolja, az irányítás és a befolyásolás lehetősége és annak kivitelezése, az értelmes élet fogalmának, keletkezésének és létezésének alapja. És még ezeken kívül is sok minden más is felbukkan a történetben - ahogy azt a szerzőtől már megszokhattam.

Összességében fantasztikus ez a történet és az egész sorozat, de ez a kötet minden zsenialitása ellenére sem érte el nálam azt az élményszintet, amelyet a Végjáték és A Holtak Szószólója olvasása okozott. Persze ebben is vannak megdöbbentő helyzetek, elméletek és megoldások, de valahogy az egész nem működött annyira összeszedetten.

Valentine-t és a családját nagyon imádtam, jó volt olvasni róluk és a köztük létező összhangról. Jane szála kifejezetten érdekes volt. Először az alapkérdés Jane leleplezéséről, majd az izgalom, hogy meddig segítheti a kolónia lakóinak tevékenységét. Sokkal kevésbé élveztem a Lusitanián játszódó jeleneteket, különösen Novinha keserített el, mert olyan hisztit, amilyet ő kivágott, nem sokat láttam még eddig és nagyon az értelmét sem láttam a dolognak. Amiatt, ahogy Ender mindezt lekezelte szintén csak csalódás töltött el, mert a Lusitanián töltött idő alatt elképesztő papucs lett belőle, aki már csak korábbi önmaga árnyékának tűnt. Olyan érzésem volt, mintha a szerző kiherélte volna az egyik legkedvesebb szereplőmet. Ennél nagyobb csalódást már csak Isteni Fényesség megszállottsága és korlátoltsága okozott. 

Sajnos egy egészen picit csalódott vagyok, mert az előzmények ismeretében és a kezdeti konfliktust figyelembe véve a kötet cselekménye nem egészen nyerte el a tetszésem - az odavezető úton pedig sokkal több volt a kanyar, mint amit a terepviszonyok indokoltak volna. Ettől függetlenül még mindig úgy tartom, hogy ez a sorozat továbbra is olvasásra érdemes, ahogy azt is értem, hogy miért kedvelik nagyon sokan. Számomra ez a rész volt eddig a leggyengébb a sorozat tagjai közül. Jó esetben már kapnék is a polcomon sorakozó negyedik kötet után, de egy egészen picikét azért tartok tőle, hogy ha a megkezdett ösvényen haladunk tovább, akkor az nekem nem lesz annyira nagy élmény. Pedig vannak még továbbra is lezáratlan kérdések, amelyekre jó lenne választ kapni. Olvasni tehát mindenképpen fogom a befejező kötetet, de nagy kérdés, hogy erre mikor kerül majd sor.

Posted in: 8 pontos,könyvértékelés,Orson Scott Card,sci-fi,Unio Mystica,Végjáték,Végjáték Univerzum