Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2018. január 15., hétfő

Orson Scott Card: A Holtak Szószólója (Végjáték 2.)

Annak idején - sok évvel ezelőtt -, amikor a Végjátékot olvastam, nem haladtam tovább a sorozattal, de ezt a hibát az újraolvasást követően már nem ismételtem meg. És ezt nagyon jól tettem. Már a Végjáték utolsó fejezetében is megjelenik a Holtak Szószólójának személye, aki a hangyokról, az ellenük vívott háborúról mesél, csak éppen nem úgy, ahogy mindenki más, hanem ő az igaz történetet osztja meg az emberiséggel - a Hangykirálynő nézőpontjából mutatja be az eseményeket. A könyv elterjed, az embereket megérintik az olvasottak, a Holtak Szószólója elég hamar hivatássá növi ki magát. Akik ezt a munkát végzik, elmondják a holtakról az igazat - még akkor is, ha az fájdalmas az életben maradottak számára.

Értékelés: 10 pont az adható 10-ből
Kiadó: Unio Mystica
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 480 oldal
Borító ár: 3.465,- Ft
A mű eredeti címe: Speaker for the Dead
Fordította: Körmendi Ágnes
Sorozat: Végjáték
Előzmények:
1.) Végjáték
Folytatás:
3.) Fajirtás
4.) Az elme gyermekei
Kategória: sci-fi, katonai sci-fi, űropera

A Végjáték Univerzum egyéb kötetei:
Ender száműzetésben
Ender árnyékában
A Hegemón árnyékában
Árnyékbábok
Shadow of the Giant
A Hangyháborút követően az emberiség terjeszkedik és sokasodik, új bolygókat hódít meg és tesz lakhatóvá. Hosszú évszázadok telnek el, amikor is ráakadnak egy olyan égitestre, ahol végre felfedeznek egy új, értelemmel bíró idegen fajt. Az embereknek döntenie kell, hogy miként legyen a továbbiakban. Bár hosszú idő telt el az utolsó értelmes faj kiírtása óta, de az még mindig élénken él az "emlékezetekben", senki sem hagyja feledésbe merülni a történteket - ahogy a következményeket sem. Most, az újabb faj felfedezését követően senki sem akarja még egyszer elkövetni ugyanazt a hibát, ezért a bolygón az emberek számát és az általuk birtokolt területet erősen korlátozzák, igyekeznek a befolyást a lehető legkisebb mértékűre csökkenteni. A faj megismerése érdekében pedig megfigyelőket (xenológusokat, vagyis zenadorokat) küldenek ki, akik mindent dokumentálnak. A fő szempont: csak megfigyelni, nem beavatkozni és az emberi társadalomról nem árulni el semmit. A malackák - ahogy a kinézetük alapján elnevezték őket - különleges lények és bár barátságosak, a titkaikat nem adják könnyen - főleg, hogy semmit sem kapnak (mert nem kaphatnak) az emberektől cserébe. Bármennyire is el akarták kerülni, az emberek és az új faj kapcsolata mégis tragédiába torkollik, a kontaktus emberáldozatot követel - az okokat pedig senki sem érti. A bolygóról, a kolóniáról kétségbeesett hívás érkezik, annak feladója az események felderítéséhez, az áldozat igaz történetének megismeréséhez a Holtak Szószólója segítségét kéri. Az igazi Holtak Szószólója, vagyis Ender Wiggin meghallja a hívást és felkerekedik, hogy kiderítse az igazságot és végül elmesélje azt a történetet, amely érdemes arra, hogy mindenki megismerje.

A nagy igazság az, hogy még mindig az újra elolvasott Végjáték hatása alatt voltam és az, amit a bevezetőben olvashattam, csak még inkább elmélyítette a tiszteletem és a rajongásom a szerző művei iránt. Mindig különös és bensőséges élmény megismerni egy mű keletkezésének történetét, tudni, hogy mit élt át az alkotója a készítése közben, esetleg megismerni olyan részleteket, amelyekre nem biztos, hogy az olvasó más esetben felfigyelne.

És mindezek ellenére is furcsa volt kissé a kötet eleje, mert a Lusitania Kolónia, a zenadorok mindennapjai, a Figueira és az Os Venerados (Ribeira) család tagjainak sokasága és kapcsolata, a malackák világa nem volt könnyen átlátható és elsőre felfogható. Bevallom, hogy nagyon nehezen rázódtam bele a történet olvasásába, nem volt egyszerű elfogadnom azt a tényt, hogy háromezer év telt el a Hangyháború ideje óta. Kicsit kétkedve fogadtam ezt, a két történet közötti hatalmas időkülönbséget és tele voltam kétségekkel, hogy vajon tényleg Ender az az ember, aki a Holtak Szószólója lesz ebben a történetben, nem pedig egy leszármazottja.

A kolónia emberei egyáltalán nem tűntek szimpatikusnak, nem emlékszem mikor olvastam olyan regényt, amelyben ennyi unszimpatikus, nehezen megérthető és kezelhető emberrel találkoztam. Mindehhez még csak ráadásként jelentkezett a malackák viselkedése és persze az alapok lassú és elhúzódó felvázolása. Több alkalommal is félretettem a regényt, nehezen haladtam az olvasással és kissé csalódott is voltam, mert zenadorok, problémás - helyenként hisztis - vagy sértődött emberek tömkelege és malackák mindenhol, Enderről pedig még egy szó sem esett. Aztán bekövetkezett a tragédia és rájöttem, hogy mégis volt egy ember, akit sajnálok, akinek bánom a halálát, főleg a kifejezetten értelmetlennek tűnő elmúlását. És végre elhangzott az a bizonyos hívás is, amit meghallott az, akinek szánták.

Innentől kezdve éreztem azt, hogy ez az én könyvem lesz, hogy ezt is legalább annyira fogom kedvelni, mint a Végjátékot és egyre biztosabb voltam benne, hogy Card zsenialitása ismételten le fog nyűgözni. És így is lett. 

Nem tudom, hogy mit is mondhatnék azokról a történésekről, amelyek a Szószóló felbukkanása után történtek meg. Leginkább semmit. Mert úgy gondolom, hogy azokat mindenkinek a szereplőkkel együtt kell átélni, felfogni az apró változásokat, a hozzállásokban, a szemléletekben bekövetkező rezdüléseket. Zseniális, ahogy Card felépítette a karaktereit, a problémáikat - igaz a teljes kép csak a kötet vége felé állt össze, ezért az elején nagyon nehezen voltak átláthatóak a háttérben megbújó összefüggések.

Pontosan ezért érdekes Ender megérkezése és problémakezelése, ahogyan a mélyen gyökerező és mindenki elől rejtegetett dolgok mögé lát, ahogyan könnyedén kezeli azokat az érzelmi és társadalmi, vagy éppen fajok közötti nehézségeket, amelyek eddig mindenki másnak gondot jelentettek. Mi lehet ennek az oka? Talán mert senki sem akart tudomást venni ezekről a problémákról? Talán mert egy kívülről érkezett idegen hamarabb érzékelte a mindenféle rendellenességeket, mint akik ezzel éltek együtt már évek óta. Bárhogy is legyen, kifejezetten élvezetes volt olvasni a problémák felfedéséről, kezeléséről és persze azok megoldásáról: pszichológiai részről és cselekmény részről is.

Miután sikerült felkelteni a malackák és a bolygó többi élőlénye iránt az érdeklődésem, határozottan kíváncsian figyeltem, hogy mi is lehet itt a lényeg. Azt, amit végül is kaptam, arra egyáltalán nem számítottam, de teljes mértékben lenyűgözött a lehetőségek és az összefüggések kapcsolata és az írói fantázia, amely mindezt kitalálta.

Az biztos, hogy ez a regény teljesen más hangulatú, mint a Végjáték: filozófikusabb és elmélyültebb - éppen emiatt lassabb is. Bőven nyújt lehetőséget az olvasottak átgondolására, a felvetett problémák megértésére, a mögöttes mondanivaló felfejtésére és feldolgozására.

Bár tudtam, hogy ez az Ender, az az Ender, mégis nehéz volt összekapcsolni a gyereket és a vele történteket, ezzel a felnőttel, valamint a mostani cselekedeteivel. Pedig ott van ebben a férfiban annak a gyereknek a gondolkodása, de annál sokkal több is, hiszen az ő éveiben számolva is eltelt harminc év - egyébként pedig háromezer -, amely idő alatt rengeteg minden történt. A fő probléma az, hogy azokról a személyiségformáló eseményekről csak részinformációkat kaptam, ezért nehéz volt felépítenem a közvetlen kapcsolatot.

A Végjáték a maga mozgalmasságával, a gyermek küzdelmével és úgy az egész pszichológiai "játékával" kivívta nálam az örök kedvenc kategóriát. A Holtak Szószólója is bőven tartalmaz pszichológiai elemeket, még annál is többet, de az események lassúsága miatt nehezebben ragadott magával. Amikor azonban végre megragadta a figyelmem, már nem voltam képes elszakadni a kötettől és csak olvastam, lapoztam, olvastam és lapoztam, mert annyira érdekelt, hogy mit is fog ebből kihozni a szerző.

Az első harmadot kicsit untam, a maradék kétharmadot nagyon kedveltem, az összbenyomás határozottan pozitív, de minden zsenialitása és előnye ellenére sem érte utol az előzmény olvasása közben átélt élményt. Túl sokat vártam ettől a kötettől? Még az is lehet. Úgy döntöttem, hogy a regény megkapja tőlem a maximális pontszámot, ugyanakkor a lassú felvezetés miatt nem lett a kedvencem. De ettől és mindenől függetlenül is, ez a regény - és ez a sorozat - olvasásra érdemes, sci-fi irányultságú könyvmolyoknak, mély jelentéstartalmú, filozófikus hangulatot kedvelő, vagy éppen a világfelépítés irán rajongó olvasóknak kifejezetten ajánlott.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons