Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2017. február 26., vasárnap

Franck Thilliez: GATACA (Franck Sharko 4., E-szindróma 2.)

Franck Thilliez az a szerző, aki képes volt már az első magyarul olvasható könyvével is teljesen levenni a lábamról. Leginkább azért, mert mozgalmas és érdekes volt, meg persze nem utolsó sorban, de tagadhatatlanul érződött belőle a rengeteg kutatómunka - én pedig nagyon kedvelem az okos krimiket. Az előző kötet vége - a főszereplők magánéletének alakulása szempontjából - egyszerűen folytatásért kiáltott. Bár tény, hogy mindkét kötet önállóan is olvasható, mégis együtt adják a legnagyobb - és határozottan állítom, hogy leginkább felejthetetlen - élményt.

A szerző nagyon csalafinta, mert lényegében onnan folytatja a történetet, ahol az előző rész végén olyan bosszantóan és falvakaróan kínzóan félbehagyta azt, ugyanakkor mégis előreugrik valamennyit az időben, a felzaklató részletekre pedig csak később derül fény. A megrázó prológust követően egy évet ugrik előre a történet, így tűnnek fel újra a már ismert szereplők. Sem Sharko, sem pedig Lucie nem ugyanaz a személy már, mint annak idején - az a bizonyos nap a strandon örökre megváltoztatta az életüket.

Értékelés: 10*/10 (kedvenc lett)
Kiadó: GABO Könyvkiadó
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 516
Fordította: Bíró Péter
Borító ár: 3.490,- Ft
A mű eredeti címe: GATACA
Sorozat: Franck Sharko
Alsorozat: E-szindróma
Előzmény:
1.) El angel rojo (magyarul nem jelent meg)
2.) Deuils de miel (magyarul nem jelent meg)
3.) E-szindróma
Folytatás:
5.) Atom(ka)
Különálló történet: Pandémia
Műfaj: krimi, thriller
A főszereplők magánélete azonban csak a másodlagos szál, az elsődlegeset ismét a nyomozásnak szenteli a szerző. És méghozzá milyen nyomozásnak! Franck maga mögött hagyta a korábbi állását és visszament nyomozónak a párizsi rendőrséghez. A legújabb ügye egy fiatal nő halálának a kivizsgálása, akire meglehetősen furcsa körülmények között találtak rá: egy csimpánz támadás áldozata lett. A nyomok idővel persze mást mutatnak, azonban a kutató, Éva Louts halála ettől csak egyre rejtélyesebbé válik. Éva a doktori munkájában az emberiség fejlődését, azon belül is a lateralitás és az erőszak kapcsolatát kutatta, ezáltal kimutatta, hogy a bal kezes személyek száma a hódító törzseknél sokkal nagyobb arányt mutatott, mint a többi népcsoport esetében.

Éva a kutatómunkája részeként meglátogatta azokat a különösen erőszakos cselekmények miatt börtönben ülő elítélteket, akik balkezesek - így akad Grégory Carnot nyomára is, aki Lucie Henebelle kislányait rabolta el azon a bizonyos napon. Carnot azonban meghalt, saját maga tépte fel a nyaki ütőerét. A halála előtt szédülésre panaszkodott és furcsán viselkedett, mindezek mellett egy fordított, fejjel lefelé álló képet rajzolt a cellája falára. Sharko és Lucie - a végzetes nap eseményeit követően - egy év elteltével Grégory Carnot temetésén találkozik újra, sok minden megbeszélni valójuk van, azonban ahogy korábban is, a folyamatban lévő különleges nyomozás most is felkelti Lucie figyelmét.

Az ügy innentől kezdve Franck és Lucie közös nyomozásává válik, bár a nő közreműködését el kell titkolni. Lucie követi Éva korábbi útvonalát és így jut el az Alpokba, egy nem olyan régen felfedezett barlangba, ahol egy cro-magnoni ember által különös kegyetlenséggel lemészárolt Neander-völgyi család maradványaira bukkantak - meg egy fordított képre, amit a cro-magnoni ember a mészárlás végrehajtását követően festett a falra.

Thilliez ebben a regényében ugyanúgy az erőszakot, illetve annak eredetét helyezi a középpontba, ahogy tette azt az E-szindróma esetében is. A különbség mindössze annyi, hogy jelen esetben minden a genetika körül forog és elképesztő az, amit a szerző a téma köré épített és ahogy megcsavargatta a szálakat. Összekapcsolt egy harmincezer éves és egy napjainkban elkövetett gyilkosságot, megspékelte az egészet a génkutatással, a virológiával, némi antropológiával és az emberi természet kegyetlenségével.

Most sem tudok mást mondani, mint amit az előző kötet esetében: ez a történet zseniális. Talán csak annyival egészíteném ki az egészet, hogy ez a kötet még jobb, mint az előző, mert a cselekménye és az indítékok sokkal jobban átláthatók. Mégsem egyszerű követni a szerteszét futó és időnként összetalálkozó, majd véglegesen összefonódó szálakat, a rengeteg szereplőt és az egymástól térben, illetve időben távol lévő eseményeket.

Ismét csak megdöbbentő az, hogy egyes emberek mit meg nem tesznek az igazság kiderítéséért, míg másoknak semmi sem szent, hogy titokban tartsák az általuk elkövetett tetteket. A motiváció és az események hátterében megbúvó titok most is padlóra vágott. Még jobban, mint az E-szindróma esetében.

A regény ismét tele van tudományos magyarázatokkal, de ezek semmit sem vontak le annak élvezetéből, mert azok megint csak közérthetően és élvezetesen egészítik ki a történéseket a szövegben. Látszik és érződik az a rengeteg kutatómunka, amit a szerző ennek a kötetnek a történetébe  - is - beleölt. Lehet, hogy egy genetikus, egy virológus vagy egy antropológus előtt nem állná meg teljes mértékben a helyét az, amiről ebben a könyvben olvasni lehet, de nekem, laikusnak csodálatos és felejthetetlen élményt nyújtott, nem fedeztem fel benne logikai hibát.

Mindezek mellett a két főszereplő életének és kapcsolatának alakulása már csak hab a tortán, még jobban elmélyíti azt az érzést, hogy ez a regény minden tekintetben különleges és fantasztikus. Sharko szakmai akadályfutása, Lucie magánéletbeli válsága olyan mélységet ad az egyébként is összetett és csavaros történetnek, amelyre az előző kötet ismeretében ugyan már számítani lehetett, de még így is sikerült a szerzőnek meglepnie.

Száz szónak is egy a vége, Franck Thilliez olyan szerző, aki másodszor is tökéletesen lehengerelt és elvarázsolt az általa papírra vetett történettel. Ha lehet - és érdemes - ilyen igényt megfogalmazni, akkor még nagyon sok könyvet szeretnék olvasni magyarul az írótól, mert ezek után mindegyik kalandot, mindegyik hihetetlen nyomozást meg kell ismernem. Van némi mazochista hajlam bennem, mert én bizony szeretném, ha Thilliez úrnak sikerülne még jó néhányszor földhöz csapnia, teljes mértékben ledarálnia - és persze maradéktalanul elvarázsolnia.

Krimi és thriller rajongók, vagy azok, akik egyszerűen csak a jó könyveket kedvelik: olvassátok ezt a történetet - a teljesebb élmény érdekében pedig az előzményét is. Fantasztikus, igényes, érdekes és okos történet(ek).


2017. február 22., szerda

Neal Shusterman: Unwind - Bontásra ítélve (Unwind disztológia 1.)

Sokáig nem hittem benne, de aztán kénytelen voltam elfogadni a jelenséget: meghatározó az, hogy mikor és milyen lelki állapotban olvasok egy könyvet és persze az is, hogy mennyit olvastam már az adott kategória remekebb vagy kevésbé jól sikerült írásaiból. Erre a regényre ez hatványozottan igaz. Állítom mindezt azért, mert ha ezt a történetet az első disztopiák egyikeként olvasom, akkor tutira örök kedvencet avatok. Persze így is tetszett, de sajnos nem lett belőle kedvenc - nem volt megfelelő az időzítés, több okból sem.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Sötét örvény
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 384 oldal
Fordította: Magocsa-Horváth Éva
Borító ár: 2.999,- Ft (puha borítós)
A mű eredeti címe: Unwind
Sorozat: Unwind disztologia
Folytatás:
2.) UnWholly
3.) UnSouled
4.) UnDivided
5.) UnBound
Kategória: disztópia, ifjúsági
Sok minden történt a múltban, ami kialakította a regényben olvasható társadalmi helyzetet, de mind közül a legmeghatározóbb az volt, hogy az orvostudomány transzplantációs technikája óriásit fejlődött, miközben nem állt rendelkezésre elegendő donor a szükséges műtétek - főként háborús sérülések kezelésének - végrehajtásához. Végül döntés születik: a társadalmi rendet és a törvényeket az igényekhez alakítják, a szükséges testrészeket, szerveket a fiatalok életének átalakításával érik el. Tizenhárom éves koráig a gyermek védett, ám tizenhárom és tizennyolc éves kora között bontásra ítélhető, majd a tizennyolcadik életévének betöltését követően az érintett személy újra biztonságban érezheti magát. Bárkivel megtörténhet, hogy bontásra ítélik: van, akit a születésétől fogva arra nevelnek, ők amolyan felajánlások, a tizedek; van, akiktől a rossz magaviseletük miatt akarnak megszabadulni a szüleik, és van, akire egyszerűen csak nem akar tovább pénzt fordítani az állam. Ebben a rendszerben él Connor, Risa és Lev is, akik teljesen különböző környezetből érkeznek, az életük mégis végérvényesen összekapcsolódik.

Fura egy világ ez, az tény. Fura egy helyzet az, amibe a regény elején sikerül belecsöppenni. Három fiatal, akikre ugyanaz a sors vár: szét akarják bontani őket. Ami igazán megdöbbentett az a bontáshoz kapcsolódó ideológia: akit szétbontanak az nem hal meg, hanem a részeiben él tovább - egyszerűen hátborzongató. Ahogy az is durva, hogy a bontások helyszínét átalakító táboroknak nevezik. Nem egyszer megfordult a fejemben olvasás közben, hogy ez a társadalom beteg, nagyon beteg. A társadalom másik hatalmas "vívmányát", a gólyázást szintén furcsának találtam és mint az látható volt, annyira maguk az emberek sem rajongtak érte, hogy más gyerekét nevelgessék. 

Mindezek mellett a regény nagyon mozgalmas, rögtön az elején az események - Connor menekülésének - közepébe csöppentem. Aztán Connor után Risa, majd Lev története is megelevenedik. A cselekmények fő mozgatója Connor, aki egyáltalán nem akarja, hogy szétbontsák, mert neki ez nem a további életet jelenti, hanem a halált - és alapból, józan paraszti ésszel gondolva, ez így is van. Mivel nem Connor az első - és nem is az utolsó -, aki elmenekül a bontás elől, ezért komoly hálózat alakult ki a szökött fiatalok elkapására és táborokba hurcolására. Nincs tehát könnyű helyzetben a három fiatal, a történet főszereplői.

Jót tett a regénynek, hogy mind a három fiatal külön fejezetet kap a saját nézőpontjának bemutatására és ezek váltogatásával - időnként és kiegészítésként egy idegen szemszög megmutatásával - halad előre a történet. Connor az izomerő a csapatban, Risa az ész, Lev pedig az álomvilágban élő - kissé agymosott -, aki végül igazi személyiségfejlődést képes bemutatni.

A szökés kifejezetten mozgalmasra sikerült, lekötött és érdekesnek is találtam, de ami igazán megfogott, azok Risa észrevételei voltak, ahogy megfigyelte az embereket és ahogy értelmezte a reakcióikat - okos kislány. A Temetőben történtek szintén a helyén voltak, hogy aztán az átalakító tábori események feltegyék a koronát az addig olvasottakra. De még így is képes meglepetést okozni és egy hatalmas pofont kiosztani a regény vége.

Sokáig nem tudtam megmagyarázni, hogy mi is a problémám, mert tetszett és lekötött, amit olvastam, de nem tudott beszippantani. Mivel mostanában nem vagyok kibékülve az ifjúsági szereplős regényekkel, ezért azt hittem,hogy ez a bajom, de végül rájöttem, hogy mégsem. Nem a regény cselekményével volt a problémám, mert az nagyon jó, hanem a világával és annak működésével, ott akadtam bőven ellentmondásokra. Ezek közül, illetve ezeken kívül csak az egyik, hogy felnőtteknek szól a regény, ellenben én - a sötét hangulata ellenére is - inkább ifjúságinak éreztem, mert a fiatalok talán kevésbé akadnak fent azokon a hibákon, amelyek a felnőttek szemét már nagyon bántják.

Alapvetően lekötött a történet, tényleg mozgalmasnak és jól összerakottnak éreztem, de mégis volt néhány dolog, ami kifejezetten zavart és ez az alapkoncepcióhoz, a szervátültetéshez kapcsolódott. Nem tudtam elfogadni, hogy a transzplantáció ilyen mértékű elterjedésével ez lett az egyetlen megoldásnak tekinthető - és valahogy mindenkivel teljesen kompatibilis - módszer, olyannyira, hogy teljesen háttérbe szorította a hagyományos gyógyászatot. Pedig az utóbbi valahogy egyszerűbbnek tűnik és ha az embernek lehet saját karja vagy más testrésze, akkor miért kerüljön a helyére valaki másé.

Nehezen értelmezhetőnek és éppen ezért megosztónak tartom ezt a regényt, amely egy részről könnyen olvasható, leköti a figyelmet, más résztől jócskán tele van hibával és helyenként még logikátlan dolgokkal is. Talán túl sok minden van ebben a történetben és túl elvont, beteg ahhoz, hogy teljesen átélhető legyen. Viszont tény, hogy nem is hagyományos tini disztópia, hanem helyette inkább egy sötét és véres kaland, amelyben az életed a tét. Sok minden történt ebben a kötetben, de sok minden másra kell még választ adnia a szerzőnek a folytatásban. Remélhetőleg lesz majd folytatás magyar nyelven is.


2017. február 18., szombat

James S. A. Corey: Abaddon kapuja (A Térség 3.)

A Kalibán háborúja olyan módon ért véget, amely mindenképpen folytatásért kiáltott és mivel semmi sem akadályozta meg, belekezdtem a nagyívű történet harmadik - az előzményekhez hasonlóan vaskos - kötetébe. Az előző rész nagyon magasra tette azt a bizonyos lécet, de azért reménykedtem benne, hogy a szerzőpáros képes lesz ismét elkápráztatni - aztán természetesen még egy párszor meg kell majd ismételniük ezt a mutatványt, ha a ténylegesen a kedvemre akarnak tenni, de ez legyen az ő gondjuk. Nem vagyok elégedetlen és telhetetlen, csak ha már ennyire jó alapokra építkeztek és ha már végtelen számú lehetőséget rejt magában a történet, akkor miért ne lehetnének nagyok az elvárásaim.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 524 oldal
Fordította: Galamb Zoltán
Borító ár: 3.995,- Ft
A mű eredeti címe: Abaddon's Gate
Sorozat: A Térség
Előzmény:
1.) Leviatán ébredése
2.) Kalibán háborúja
Folytatás:
4.) Cibola meghódítása
5.) Nemezis játékai
6.) Babílon's Ashes
Kategória: sci-fi, űropera
A Vénusz felhőtakarója alatt a protomolekula tovább fejlődött, a rendelkezésére álló biomassza felhasználásával olyasmit alkotott, amit korábban el sem tudott képzelni az emberiség. A folyamatot kutatóhajók tömege kísérte végig és próbálta megfejteni, így annak is számtalan szempár lett a tanúja, ahogy az idegen szervezet kiemelkedett a bolygó felhőrétege alól, majd villámgyorsan átszelve a Naprendszert, az Uránusz pályáján Gyűrűvé formálódott. A kutatóhajók ezúttal az Uránusz felé vették az útjukat, ahogy sok mindenki más is, aki hasznot, esetleg információt remélt az új "létesítménytől", vagy éppen tartott annak funkciójától. Egyetlen hajó van, amely a Gyűrűt messziről el akarja kerülni, ezt pedig a Rocinante, mert Holden mindennél jobban fél a protomolekulából lett "szerkezettől". Az élet azonban most is közbeszól, mert a legénység csak úgy szabadulhat ki a hirtelen összezáruló csapdából, ha elvisz egy forgatócsoportot a Gyűrűhöz. Persze a helyzet ennél sokkal összetettebb...

Mintha az előző kötet eseményei csak valami kitérőt írtak volna le, visszakanyarodunk az első rész történéseihez - minden tekintetben. A főszerepben ismét a protomolekula és Holden, valamint a csapata.

Már meg sem lepődtem, amikor a prológust követően - amely azért a további történések szempontjából lényeges információkat tartalmaz - ismét váltott nézőpontú történetmeséléssel találtam magam szemben. Holden megszokott szemszöge mellett ezúttal Anna, Melba és Bika fejezetei segítik az események megismerését. Ahogy az lenni szokott, a szerzőpáros olyan karakterek kezébe helyezte az események fonalát, akik személyiségükben, illetve motivációikban és céljaikban ennél jobban nem is különbözhettek volna egymástól.

Anna Volovodov tiszteletes kiemelkedő munkát végez a saját közösségében, végül pedig felkérik, hogy vegyen részt a Gyűrűhöz tervezett humanitárius küldetésben. Anna módszere különleges, a gondolkodása és a cselekvési kényszere téveszthetetlenül előrevetíti az eseményekben várható közreműködését: kiveszi majd a részét a problémák megoldásából. Ennek ellenére a személyisége nagyon távol állt tőlem és mindattól, amivel megkedveltethette volna magát velem. De sebaj, ilyen szereplők is kellenek és bizony el is férnek ebben a vaskos kötetben.
"Ha az emberiség képes lett volna rá, hogy megelégedjen azzal, ami adott, még ma is a fákon élne, és nyüveket enne egymás bundájából."
Természetesen a KBSZ is kiveszi a maga részét a Gyűrűhöz induló küldetésből, mert nem engedhetik ki a kezükből a nagy nehézségek árán eddig kivívott előnyöket és pozíciót. A korábbi Nauvoo, a hatalmas hajó, most már a KBSZ tulajdona, új neve pedig megfelel a termetének. A Behemót tehát a Gyűrűhöz indul és mivel ez a KBSZ küldetése, ezért a kapitány és a helyettese is övbéli. Carlos c de Baca, vagyis Bika, nem övbéliként csak a Biztonsági parancsnok tisztét töltheti be, mégis ő az, aki Fred Johnson megbízható embereként van jelen a hajón. Bika karaktere fantasztikus - bár tény, hogy kissé sablonos, mivel jelen esetben a hős archetípusát kapta feladatul -, de mégis az ő fejezeteit olvastam a legszívesebben.

A harmadik új nézőpontot Melba kapta, akiről már néhány oldal után kiderül, hogy nem az, akinek mondja magát és Holden a legnagyobb ellensége. A mindezek hátterében álló ok megismerése sem várat magára sokáig, ahogy az is nyilvánvalóvá válik, hogy Melba egy elkényeztetett és elvakult személy, aki a fejébe vett valamit - sajnos ennek megvalósításához elegendő tőke is a rendelkezésére áll. Nem sokáig marad titok tehát, hogy ő áll minden Holden ellen irányuló támadás hátterében, a kérdés mindössze annyi, hogy miként védi ki rafinált támadásait a Roci kapitánya.

Mindeközben Holden és a csapata azt teszik, amit a túlélésük érdekében tenniük kell és persze, azt az utat követik, ami az események zűrzavarában lehetségesnek tűnik a számukra. A Gyűrű környezetében nagyobbnak és színesebbnek tűnik a népsűrűség, mint bárhol máshol a Naprendszerben, ezért elkerülhetetlen a félreértés és a galiba.
"(...) az embereknek egy idő után elapad az érzelmi energiájuk. Nem számít, hogy mennyire viharos a helyzet, vagy mennyire erőteljesek az érzések, lehetetlen a végtelenségig fenntartani a felfokozott érzelmi állapotot. Végül mindenki belefárad, és szeretné letudni az egészet."
Az alaphelyzet bemutatása, a különböző nézőpontok felvázolása miatt megint messziről indul el a történet és lassan is építkezik. Ennek ellenére imádtam az alapötletet, azt amivé a protomolekula vált és amilyen lehetőségeket teremtett és jelent. Az eseményeket nem gyorsítja az sem, hogy a szereplők hónapokon keresztül utaznak az űrben és persze közben nagyon sok minden nem történik - hacsak a lelki problémák kezelését, illetve az akaratok egymásnak feszülését nem tekintjük annak. Űrhajók és a belsejükben hosszú hónapokon át zajló élet kisebb és nagyobb problémái.
"(...) mindannyian mikrohullámú sütővel játszadozó majmokként viselkednek. (...) Egyáltalán nem jöttek rá (a protomolekula) a tényeges rendeltetésére, és talán nem is rendelkeztek a megértéséhez szükséges elméleti keretrendszerrel. Majom még sosem melegített fel kihűlt pizzát."
Az emberiség hosszú idő után összetalálkozott a protomolekulával, az idegen intelligencia egyik létformájával, ami csak egy ártalmatlan program az alkotóihoz képest és mégis kibillentette a Naprendszert addigi kényes egyensúlyából. Most pedig itt van egy sokkal nagyobb komplexum, amit ez az entitás közvetve létrehozott... Ahogy a Gyűrű titka feltárult, értelmet nyert számomra az éppen olvasott és a következő rész címének rejtett értelme, de még így sem tudtam volna megmondani, hogy hová is fognak majd kifutni az események. Viszont pont a Gyűrű és a "Lassú zóna" közepén elhelyezkedő tárgy miatt lett számomra kissé elvont a történet, amely ugyan távlatokat nyitott a folytatás felé, de mintha el is rugaszkodott volna a valóság talajától. Bár így utólag belegondolva már az első kötet is ezt tette és bizony ennek a stílusa nagyon hasonlít a felvezető történetrészére.

Mintha a "Lassú zóna" az egész kötet eseményeit is lelassította volna és csak a végére kapcsoltak volna valamivel nagyobb sebességre a történések. Az eleje nélkül a vége ugyan értelmetlen lenne, de mégis valahogy elnyújtottnak éreztem és jó volt végre az a kis pörgés és akció a vaskos kötet vége felé. Persze nem maradt el sem a világ, illetve az emberiség Holdenék és a pártjukon álló személyek által véghezvitt megmentése, valamint az erkölcsi tanulságok levonása - csak úgy, mint az előző részek esetében.

Bárhogyan is alakult, bármennyire is nagyívű és végtelen távlatokat ostromló a történet alakulása, nekem ez a rész tetszett eddig a legkevésbé - sajnos nem tudott az előző kötet eseményeinek a nyomába érni, pedig az alapötlet annyira elképesztő, amennyire csak lehet. Sebaj, mert van még folytatás és van még esély arra, hogy lenyűgözzenek a szerzők egy újabb, majd azt követően egy még újabb - és még ki tudja mennyi - történettel, karakterrel. Ugyan lassan, de meglehetősen biztosan épülget ez a történetfolyam és csak arra vár, hogy megismerjem a folytatásokat is. Meg is teszem majd, de azért most egy kicsit pihentetni akarom ezt a sorozatot, hogy biztosan értékelni tudjam majd a szerteágazónak látszó, de mégis egy irányba mutató eseményeket. Vajon mihez kezd az emberiség a most megszerzett tudással és lehetőségekkel?


2017. február 12., vasárnap

Christina Lauren: Gyönyörű játékos (Gyönyörű sorozat 3.)

Bár sok bírálat érte annak idején a sorozat első kötetét, és bár magam is tisztában voltam a hibáival, nekem mégis tetszett, amikor olvastam - valószínűleg pont abban az időszakomban talált meg, amikor éppen erre a stílusú regényre volt szükségem. Nem volt komolyabb problémám a pikáns jelenetekkel, de még a trágár beszéddel sem, mert a szenvedély annyira átjárta az egész könyvet, hogy minden mást elhomályosított és csak sodort magával egészen a kötet végéig. Nem volt tehát kérdés, hogy a folytatásokat is szeretném majd olvasni. A második kötet éppen kéznél volt, viszont erre, a harmadik részre elég sokat kellett várni - közel három évet. Előrendeltem, otthon a polcra tettem, majd nem viszonylag záros határidőn belül olvasottnak is nyilvánítottam, most pedig beszámolok az élményeimről.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Lilith Könyvek
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 379 oldal
Fordította: Angster László
Borító ár: 3595,- Ft
A mű eredeti címe: Beautiful Player
Sorozat: Gyönyörű sorozat
Előzmény:
1.) Gyönyörű rohadék
2. ) Gyönyörű idegen
Folytatás:
4.) Beautiful Secret
5.) Beautiful
Kiegészítő novellák:
1,5.) Beautiful Bitch,
2,5.) Beautiful Bombshell
3,5.) Beautiful Beginning
3,6.) Beautiful Beloved
4,5.) Beautiful Boss
Műfaj: erotikus
Ebben a kötetben William Sumner kapja az egyik főszerepet, akivel már a Gyönyörű idegen olvasása közben is összetalálkoztam, mert ő Max Stella barátja - bár bevallom, hogy a humorán és a nőimádatán kívül nem igazán emlékeztem másra. A felbukkanására is várnom kellett egy keveset, mert a kötet Hanna Bergstrom bemutatásával kezdődik, aki egy igazi szobatudós: először a tanulásnak szentelte minden idejét, most pedig szinte ki sem mozdul a laborból. Ezt elégeli meg az apja és a bátyja, akik persze kötelességüknek érzik, hogy beleszóljanak az életébe. A bátyuska azt tanácsolja, hogy Hanna hívja fel az ő régi iskolatársát és barátját, a megrögzött playboyt, Will-t, aki - minő szerencse - éppen a lánnyal egy városban lakik. Hanna a maga esetlen módján meg is ejti azt a bizonyos hívást, amelynek lehetőségéről Will már értesítést kapott. A találkozó hamarabb összejön, mint azt elsőre gondoltam, mert Will még aznap reggel futni hívja Hanna-t. És innen már minden megy a maga útján...

A két szereplőnek közös múltja van, bár Will csak úgy emlékszik a lányra, mint a barátja hét évvel fiatalabb húgára. Hanna számára a múlt az emlékeket tekintve sokkal színesebb, mert a fiatal lány jó néhányszor rajta felejtette a szemét először a tizenkilenc, majd a huszonnégy éves fiún, akinek tetkói voltak, karika volt a fülében és egy együttesben gitározott - vagyis megtestesítette azt a rosszfiús stílust, amely képes megbolondítani minden kamaszlányt. Az idő azonban elszaladt, jelen pillanatban Hanna huszonnégy éves, vagyis igazi nő és Will az, aki a szokásosnál is többször felejti a lány idomain a tekintetét.

Persze a szitu eléggé elcsépelt, mert Hanna arra kéri Will-t, hogy tanítsa meg őt a pasizás fogásaira, avassa be a fesztelen társalgás és elköteleződés nélküli szexuális kapcsolat rejtelmeibe. Komolyan mondom, hogy a szememet forgattam, amikor erről az elcsépelt kiinduló okról olvastam. Az egész történetet csak az mentette meg, hogy Hanna nem volt ártatlan, hanem volt már korábban szexuális kapcsolata - bár ez csak a szűzhártya hiányát eredményezte, de a viselkedését nézve nem sok semmit jelentett. Viszont, ha a szerzőpáros felkínált volna egy újabb huszonnégy éves szüzet, akkor tutira a sarokba vágtam volna a kötetet. Miután ez a veszedelem elvonult a kiadvány feje - akarom mondani lapjai - felől, folytattam az olvasást.

No, és azt sem szabad elfelejteni, hogy Hanna legalább szórakoztató volt a maga kis tudós és okoskodó módján. Mindent és mindenkit ki akart elemezni, nem maradhatott olyan reakció, amelynek ne akart volna a mélyére látni. Szórakoztatónak találtam a Will-lel folytatott párbeszédeit, ezért még az egyéb viselkedés és tapasztalatbeli hiányosságait is hajlandó voltam neki megbocsátani.
Azért Will sem volt semmi, hiszen nagyon is tisztában volt a saját kinézetével és teljesítményével, ahogy az sem véletlen, hogy két szeretőt is tartott fixen, akiket naptári pontossággal látogatott: Kittyvel kedden találkozott, Kristyvel pedig szombaton. Ha pedig a hölgyek mellé akadt még valaki más, akkor persze a kínálkozó lehetőségre sosem mondott nemet. Nagy játékos a pasi, ezt nincs értelme tagadni.

Szóval a szereplőink reggelenként együtt futnak, időnként máskor is találkoznak, a futásból barátság lesz, amely leginkább a régi emlékekre és az új élményekre alapul. Hanna oldottan  és természetesen viselkedik Will társaságában, a férfi pedig nagyon élvezi ezt, lassanként elkezd máshogy gondolni a nőre, mint a barátja kishúgára. Hanna persze gyakorlatban is alkalmazni akarja azt, amit elméletben megtanult és nem is csodálom, hogy ez meg Will-nek annyira nem tetszett - bár ahhoz képest elég gálánsan és úriember módjára viselkedett. A barátság egy idő után kiegészül egy kis extrával, majd a két szereplőnek meg kell barátkoznia az érzelmeivel is. Nincs ebben semmi titok, semmi hatalmas csavar, minden úgy történik, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

Felbukkantak ismerős dolgok is a regényben, pl. a váltott szemszög, amely lehetővé tette, hogy ne csak Hanna, hanem Will gondolatai és érzései is átélhetőek, illetve megérthetően legyenek. Ahogy az is tetszett, hogy a korábbi részek szereplői - Chloe és Bennett, valamint Sara és Max  - is szerves részét képezték a regénynek, az ő további életünkről is kiderült jó néhány - érdekes - dolog.

Előnyként hangoztatnám azt is, hogy bár egy sorozatról van szó, a regények jól elkülönülnek egymástól, hiszen minden szereplőpáros más egyéniség és másként reagál az érzelmekre. Ez a történet - bár éppen elég pikáns jelenetet tartalmaz - mégsem olyan végletek nélkül szenvedélyes, mint Chloe és Ben sztorija és nem is olyan pikánsan visszafogott és érzelmekkel telített, mint Sara és Max története. Hanna és Will közös kalandja inkább a barátságból szenvedélybe forduló események leírása - viszont annak nagyon is jól sikerült. Egyedül talán csak Will hirtelen pálfordulásával barátkoztam meg valamivel nehezebben, de végül is egyszer elérkezik az idő, amikor véget ér a tombolós korszak és az állandóság vonzóbbnak tűnik a bizonytalanságnál - nála most érkezett el ez az idő.

A regény lassan indul, a pikáns jelenetek a kötet felénél bukkannak fel és onnantól viszonylag nagy gyakorisággal követik egymást. A helyzetek és a helyszínek változatosak, ahogy a leírások is, nem fordul ismétlésbe az egész, a szerzők gondoskodtak a sokszínűség és az érdeklődés fenntartásáról. Pedig nem nyújt túl sok újdonságot a történet, ami igazából egy szokványos mai románc bemutatása, de jó volt elmerülni a páros kalandjában és érzéseinek alakulásában. A szenvedélyes jelenetek nem ölik meg a cselekményt, mert annak anélkül is van létjogosultsága - ezt a részét kifejezetten értékeltem a történetnek.

Ah, nem is ragozom tovább, mert aki olvasta az előzményeket, az úgy is tudja, hogy mire számítson. Aki nem ismeri a korábbi párosok sztorijait, de kedveli a hasonló történeteket, annak mindenképpen ajánlom olvasásra, mert szerintem a jobban sikerült és igényesebben kidolgozott darabok közé tartozik ez a mű, bár tény, hogy nem kell tőle világmegváltást várni - viszont jól szórakoztat olvasás közben és tutira kikapcsol. No, és váltott szemszögű az elbeszélés, ami számomra mindig előnyt jelent, ha romantikus kötetet választok olvasásra.



2017. február 8., szerda

Megan Miranda: Minden eltűnt lány

Volt egy film, amit közel egy évtizeddel ezelőtt láttam, a 11:14, amelynek cselekményét visszafelé mesélték el a készítők, így derült fény a szereplők tettei közötti kapcsolatra és állt össze minden egy kerek egésszé a végére. Azóta vagyok odáig, meg vissza a fordítva elmesélt történetekért. Sajnos nem akad túl sok belőlük - vagy én nem találkoztam eddig össze velük -, ezért nem volt kérdés, hogy nekem ez a könyv kell, ezt a regényt olvasni akarom. (Ugye mindenki érezte a végig nagybetűt és a sok-sok felkiáltójelet? Mert azok ott vannak ám.) Szóval megvettem a kötetet, megkezdtem a ráhangolódást, majd neki is veselkedtem az olvasásnak, és egyszer csak azt vettem észre, hogy valami elképesztő módon élvezem az egészet, a történet pedig teljesen magába szippantott.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 343 oldal
Borító ár: 3.480,- Ft
A mű eredeti címe: All the Missing Girls
Fordította: Nagy Mónika
Műfaj: thriller, krimi
Miről is van szó? Tíz éve már, hogy Nicolette Farrell elköltözött a szülővárosából, Cooley Ridge-ből, és most úgy hozta az élet, hogy családi ügyek miatt vissza kell térnie. Tíz évvel ezelőtt azért hagyott maga mögött mindent, mert megviselték az akkor zajló események: a legjobb barátnője, Corinne, nyomtalanul eltűnt. Most nem tehet más, mint hazamegy és szembenéz a múltjával. De vajon tényleg képes lesz ezt megtenni? Cooley Ridge nem változott valami sokat az elmúlt években, a korábbi események szereplői is mind ott laknak, most pedig Nic is visszatért a városba. A múlt mindenkin otthagyta a nyomát: a találkozások óvatos közeledésnek, amolyan tapogatózásnak hatnak a halaszthatatlan, de kényelmetlen ügyek intézése közben. Úgy néz ki, hogy minden elviselhetően alakul, amikor megtörténik a probléma: néhány nappal Nic hazaérkezését követően Annaleise  - aki a korábbi eset alkalmával az alibit jelentette Nic és a barátai számára - nyomtalanul eltűnik. A korábbi gyanúsítottak pedig újra az események középpontjában találják magukat, a történtek pedig feltépik a régi sebeket.

A regény alapvetően három részre osztott: van benne két normál vezetésű elbeszélésrész, közte pedig két hét - vagyis pontosabban tizenöt nap - történetének napi bontású visszafelé mesélése. Az első - normál - részben megismerhettem Nic jelenlegi életét, amely teljesen kiegyensúlyozottnak tűnik: szakmai és érzelmi szempontból egyaránt. Az egyedüli feszültségforrást az jelenti, hogy a nőnek haza kell mennie és szembe kell néznie mindazzal, amit korábban maga mögött hagyott - a fő gondot az okozza, hogy ez nem egy röpke látogatás lesz, hanem egy hosszabb időszak, amit ott kell majd töltenie. Nic megérkezik a városba, találkozik a bátyjával és még néhány ismerőssel, meglátogatja az apját, majd takarítani kezd. Minden rendben lévőnek tűnik, aztán a következő fejezetet olvasva - ami a két héttel későbbi helyzetről mesél - már egyáltalán nem ezt gondoltam.

A regény elég lassan építkezik, a jelenkori események fordított elbeszélése, azok múltbeli kapcsolódásainak leírása, valamint ezek keveredése igencsak igénybe vette a figyelmemet. Mivel a legtöbb regény lineáris történetvezetésű - meg az élet is alapból így működik -, ezért ahhoz vagyok szokva, hogy valami elkezdődik és folytatódik, de most nagyon nem ez volt a helyzet. Már eleve nagy a különbség a két héttel korábbi és későbbi napok hangulata között, véleményem szerint ez leginkább a kíváncsiság felcsigázására való - nálam elérte a kívánt hatást. Aztán ott volt az, amikor lassanként megismertem a napok eseményeit, ami azért érdekes és kihívást jelentő, mert a következményekkel hamarabb szembesültem, mint a kiváltó eseményekkel. Időnként meg kellett állnom és elgondolkoznom azon, hogy hol is tartunk az események alakulásában: amiről a korábbi fejezetben már olvastam, az éppen most történik és igazából ez fordítva van - szóval ideje a helyére tenni az idővonalon és a helyén kezelni. Amíg csak egy tárgy eltűnése a téma, ami később - illetve napokkal korábban - még nem volt ügy, addig rendben is van, de itt emberekről van szó, akik egyébként is bonyolult kapcsolatban vannak egymással, különböző eseményekre kerül sor, változnak a hangulatok és az érzések. Szóval nem volt ez egyszerű: mindenre figyelni kellett és persze visszafelé gondolkozni, minden esemény, találkozás és beszélgetés egy apró mozaik volt, amit - utólag - a helyére kellett illesztenem, hogy végül összeálljon a kép.

Ha ez még nem lenne elég, akkor ott vannak a múltbeli események, amelyek folyamatosan átszövik Nic gondolatait. Mivel az egész történetet Nic nézőpontjából, az ő tolmácsolásában ismerhettem meg, ezért nem is tudtam kivonni magam az érzései alól, amelyek csak úgy áradtak belőle a jelenbeli történések és az átéltek hatására. Hihetetlen érzés volt ez így együtt, és ha néha majdnem a falra másztam is attól, amit olvastam, a könyvet akkor sem tudtam félretenni, csak úgy vitt magával a történet - mindenképpen meg akartam tudni, hogy mi lesz a végén, ki a felelős az egész cirkuszért és hogyan zárul majd a mindent és mindenkit felkavaró dráma.

Az elbeszélési és cselekményvezetési mód mellett az igazi titok a karakterekben rejlik. Rengeteg könyvet olvastam már, de kevés olyat, ahol a szereplőknek ennyi titkolni valójuk lett volna - akár a múltban, akár a jelenben. Tiszta Kisvárosi gyilkosságok: "rengeteg titok és mocsok bugyborékol a felszín alatt". Nos, ez a regény is éppen ugyanilyen alapokra építkezik és a szerző végtelenül ravasz módon játssza ki a lapjait. Amikor az események nagyjából már összeálltak a fejemben, feltáratlan és megmagyarázhatatlan titkok még akkor is bőven akadtak és nem volt olyan szereplő, akiről nagy magabiztossággal ki mertem volna jelenteni, hogy nem tapad vér a kezéhez. Egyetlen dolog vigasztalt csak: maguk a szereplők is gyanakodva néztek mindenki másra, és bár senkiben sem tudtak megbízni, a jelen helyzetben mégsem tehettek mást. 

A visszafelé események után ismét normál elbeszélési módba váltott a történet, folytatódott az a bizonyos tizenötödik nap, amelyről még a könyv eleje felé olvastam. Ez volt az, amikor eldöntöttem, hogy tartok egy kis szünetet és - a könyvben visszafelé, de időrendben előrefelé - újra átolvasom annak a két hétnek az eseményeit. Ez persze folyamatos oda és vissza lapozgatást eredményezett, én azonban nem bántam, mert nagyon élveztem az egészet - rakosgattam a kis mozaikokat a helyükre.

Még így is, hogy megálltam, rászántam az időt, hogy futólag újra átolvastam és átgondoltam az eseményeket, rendeztem a gondolataimat, még így is képes volt meglepni a szerző. Feltételezhető, hogy én nem voltam formában, de jobban szeretek úgy gondolni rá, hogy inkább ő volt nagyon jó formában, illetve alapból zseniális az, amit kitalált és ahogy megvalósította. Hihetetlen, hogy közel háromszáz oldalon keresztül képes volt úgy mesélni, hogy minden klappolt, minden információt közölt, ami a titok megfejtéséhez szükséges és mégsem árulta el magát. Helyette inkább a figyelemelterelésben hitt és ehhez tökéletes volt Nic, illetve a lelkiállapota, a belőle áradó érzések jótékonyan elfedték a lényeget, és mégis ezek a kusza érzések, zűrös gondolatok jelentették minden másnak a nyitját, a kulcsot a titokhoz. Ilyen amikor a múlt az ember után nyúl és meghatározza a jelenét. Mondom, hogy zseniális. Engem tutira megvett kilóra.

A történet talán kicsit zagyvának tűnik, de tele van érzésekkel és reakciókkal, amelyektől még mindig zúg a fejem, amely még mindig - közel egy hónappal az olvasás befejezését követően is - képes magával ragadni a gondolataimat. Ez egy olyan könyv, ahol nem lehet eldönteni, hogy ki az áldozat és ki a manipulátor. Nagyon jól szórakoztam! Bátran ajánlom olvasásra minden krimi és thriller kedvelőnek! 



2017. február 4., szombat

James S. A. Corey: Kalibán háborúja (A Térség 2.)

Bevallom, hogy féltem ettől a regénytől, mert közel egy évvel az első kötet olvasását követően vettem a kezembe, pedig bármikor megtehettem volna ezt az év folyamán. Tartottam tőle, hogy nem fogok olyan mértékben emlékezni az előzményekre, mint arra szükség lenne, illetve nem fog elkapni az a hangulat, amely a történet élvezetéhez kellene. Kár volt félnem ezektől, mert amint belekezdtem az olvasásba, minden visszajött, szinte azonnal: a hangulat is és a lényegi történések is. Ha már a vallomásoknál tartunk, akkor azt sem hallgathatom el, hogy a regényből készült sorozat első évadát is megnéztem közben, amelynek eredményeként nem tudtam elvonatkoztatni a szereplőket megszemélyesítő színészektől. Ha olyan szereplőkről olvastam, akik már feltűntek a sorozatban, akkor automatikusan úgy jelentek meg a fejemben, ahogy a filmen is. No igen, a mozgókép hatalma...

Értékelés: 10/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 555 oldal
Fordította: Galamb Zoltán
Borító ár: 3.995,- Ft
A mű eredeti címe: Caliban's War
Sorozat: A Térség
Előzmény:
1.) Leviatán ébredése
Folytatás:
3.) Abbadon kapuja
4.) Cibola meghódítása
5.) Nemezis játékai
6.) Babílon's Ashes
Kategória: sci-fi, űropera
Naivan úgy gondoltam, hogy majd onnan folytatódik a történet, ahol az előző kötet végén magára hagytuk a szereplőinket. Nos, ez részben így is történt, illetve mégsem. Közel egy év telt el azóta, hogy a protomolekula és minden, ami belőle létrejött a Vénuszba csapódott és ott - ahelyett, hogy elpusztult volna - hihetetlen fejlődésnek indult. Önmagában már ezek a történések is felborították a Naprendszer kényes politikai egyensúlyát, de a helyzet még tovább romlik, amikor a külső bolygók éléskamrájaként emlegetett Ganymedesen különösen erőszakos támadásra kerül sor, amelynek egyetlen túlélője egy marsi tengerészgyalogos. A Ganymedesen azonban más események is történnek: a földi és a marsi egységek és a flottáik között kirobbant ütközet következményeként a növényeknek fényt biztosító tükrök egyike megsérül, az égitestre hullik, kitör a káosz. Az üvegházakban dolgozó egyik botanikus beteg kislányát az óvodából idegenek viszik magukkal, ahogy több más gyerek is eltűnik. Információk gyűjtése céljából az égitestre érkezik Holden és a legénysége is, akik ezúttal is a KBSZ színeiben teljesítenek küldetést - ahogy az tették azt az eltelt egy évben is.

A marsi tengerészgyalogos, Bobby, a ganymedesi botanikus, Prax, valamint a Föld egyik magas rangú politikusa, Avasarala személyében új nézőpontok jelentek meg a történetben. A régi szereplők közül az egyetlen biztos pont a Rocinante legénysége maradt, és Holdenék azzal, hogy megígérik, segítenek megtalálni az elrabolt kislányt, most is az események sűrűjében találják magukat. Mindhárom új nézőpont nagyon érdekes és annyira eltérő gondolkodást, életvitelt mutat be, hogy az már önmagában is teljesebbé teszi az összképet. Bobby, a katona, aki túlélte a mészárlást, egyben a Mars képviselője is a történetben. Avasarala, a politikus, aki éles elméjű és hatalommal rendelkező nőként igyekszik lavírozni a hadseregeket irányító tábornokok és admirálisok között, minden igyekezetével azon van, hogy megakadályozza a túlzott tesztoszteron szint miatt bekövetkező lehetséges katasztrófát. Prax, nos ő egyszerűen csak a kislányát szeretné megtalálni és visszakapni, de azt mindenáron - a kitartása egyszerűen félelmetes.

Az előző kötet eseményeihez képest kissé áthelyeződtek a súlypontok és a lehetséges vagy éppen már kirajzolódott konfliktusok középpontjai. Egyrészről megmaradt az ismertként is ismeretlen fenyegetés, a protomolekula Vénuszon belül végrehajtott fejlődése, amelynek nem tudni, hogy mi lesz a vége. A másik problémát pedig a Ganymedesen kialakult helyzet okozza, ahol éheznek az emberek, miközben nagyvállalatok űrhajószámra szállítják el az élelmiszert, a Föld és a Mars pedig az égitest felügyelete miatt verseng egymással. 

Ahogy a sorozat első kötetében, úgy most sem csak a hatalmasok harcairól és a Naprendszer térképének folyamatos átrajzolásáról szól a történet, hanem a kis emberek által vívott csatákról, érzelmi reakciókról, ideológiákról és az ezek következményeként létrejött kisebb-nagyobb, ám néhány esetben így is világrengető összecsapásokról.

Végre sikerült helyreraknom magamban, hogy kicsoda is Avasarala, aki a filmsorozat első évadában is feltűnt már. A mozgóképes verzióban a színész játéka és a forgatókönyv írók minden igyekezete ellenére sem volt tiszta a szerepe, a szimpátia pedig soha nem alakult ki bennem vele szemben. Nem úgy a regény esetében... Avasarala egy fantasztikusan éles elméjű, nagyon jó logikával és jó adagnyi  - már-már vakmerőségnek is titulálható - merészséggel rendelkező nő, akinek minden tettét és megszólalását imádtam, és nyers stílusát is képes voltam megkedvelni, mert határozottan egyedi volt. Ez a karakter, úgy fantasztikus, ahogy van és nagyon remélem, hogy feltűnik majd még a folytatásokban is. 

A másik nagyon érdekes karakter Bobby személye, aki nő létére egy igazán belevaló katona. Igazából annyira maszkulin személyiség, hogy nem is minden esetben tudtam rá nőként gondolni, időnként elfelejtkeztem róla, hogy melyik nemhez is tartozik. Neki is igen sokat köszönhet az emberiség, a helyzetfelismerő képessége és a kitartása - főleg az elveihez való ragaszkodása - igazán figyelemre méltó.

És persze ott vannak Holdenék, akik nélkül ez a sorozat nem jelentené azt, amit jelenleg érzek az aktuális rész elolvasását követően. Jó néhányszor hatalmas döbbenetben volt részem, a szerzőpáros nem kíméli a gyanútlan olvasót és bár lassan indul be a történet eleje, azután sokszorosan meghálálja az olvasásába fektetett időt. A vége pedig egyszerűen letehetetlen. Nem egyszer fogtam a fejem és motyogtam el félhangosan mindenféle nyomdafestéket nem tűrő kijelentéseket, amikor az addig sem éppen fényes helyzet a szerzőpáros ténykedésének köszönhetően még rosszabbra fordult.

Szóval jó volt ez, sokkal jobban tetszett, mint az első rész, mert mozgalmasabb és érdekesebb volt, a minden cselekedetet átszövő politikai intrikák hálóját pedig egyszerűen bámulatosnak találtam. Kedveltem és élvezettel olvastam, ahogy egyes emberek húzogatták a megfelelő szálakat - igaz, néha sikerült ugyanannak a szálnak a két végét egyszerre megragadni, akkor pedig igazi kötélhúzás lett a dologból.

Imádom a sorozat egyes regényeinek címeit, azok mögöttes jelentéseit. Ahogy a Leviatán ébredése esetében is átvitt értelmű volt a cím jelentése, ugyanúgy kell értelmezni a Kalibán háborúját is. A tényleges jelentéstartalomra igazán csak a kötet befejezését követően és némi klasszikus ismeret birtokában - vagy a Google kereső használatát követően - ébred rá az olvasó, de akkor viszont mindenképpen kénytelen elismerni, hogy a választás egyszerűen zseniális.

Ugyanez mondható el az egész regény, felépítését és történetét tekintve is. A több szálon futó cselekmény mindegyike önmagában is külön történet, együtt pedig hihetetlenül összetett, ám annál káprázatosabb mintázatot alkotnak és mindennek célja az olvasó szórakoztatása. A terv tökéletesen működött, mert én bizony nagyon jól éreztem magam, miközben a nem éppen vékonyka kötet oldalait bújtam.

Hamarosan érkezik a regényciklusból készült filmsorozat 2. évada. Az igen ígéretes tartalmú trailerek ellenére is úgy döntöttem, hogy egyelőre nem fogom megnézni a részeket. Ennek oka nagyon egyszerű: mivel némiképp más struktúrában zajlanak az események a mozgókép verzióban, ezért nem akarom megkavarni - vagy részlegesen felülírni - az olvasás során átélt élményt.

Ja igen: a befejezés valami elképesztőre sikerült. Nem is tudtam ellenállni annak, hogy folytatás nélkül maradjak. Azóta már túl vagyok az újabb vaskos kötet abszolválásán, szóval hamarosan arról is olvasható lesz majd a minden objektivitásra való törekvésem ellenére is tökéletesen szubjektív beszámolóm.

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons