Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2017. szeptember 1., péntek

Várólista - 2017. augusztus

Eltelt egy újabb hónap, amely nem igazán dúskált olyan megjelenésekben, amelyért - finoman is szólva - veszettül oda lettem volna. Amiért meg mégis, az meg csalódást okozott. Na igen, így van ez. Mondjuk azt sem értem, hogy miért izgulok, mert roskadoznak a még nem olvasott könyvektől a polcaim és a tempóm sem a régi - ahogy egyébként a kiadóké is eléggé visszafogott. Úgy látszik, hogy mindenki hatással van mindenkire - akaratlanul is. 
Ennek ellenére sem kell izgulni, mert érkeznek az őszi megjelenésekről a hírek és bizony szeptemberben már vékonyabb lesz a pénztárcám, ha mindent, amire felcsillant a szemem, meg akarok venni. A nagyüzem pedig ugye még csak utána kezdődik majd. De vissza az augusztushoz, amely hónapban viszont nem kellett fogyókúrára fogni a pénztárcám. 

Kezdem azzal, amit nagyon vártam, ez pedig Brittainy C. Cherry Elements-sorozatának - amit magyarul Az vagy nekem címen emlegetünk - következő kötete, a Csendfolyó. A regényt, ahogy a sorozat többi részét is a Libri Kiadó jelentette meg. A külcsín tökéletes, a fordítás is helyén van - már amennyire ezt meg tudom ítélni -, a történet mégis csalódást okozott. Persze jó volt olvasni, de az első részhez képest egyre inkább visszaesést produkál a szerző - vagy csak az én elvárásaim indultak ezúttal túl magasról.

A posztban szereplő többi kötet felé inkább csak kacsingatok és persze figyelem azok fogadtatását, aztán majd döntök róluk később. Kell valami a névnapi és a karácsonyi kívánság listámra is, különben nem lesz miből választani. :)


Az Agave Könyvek Kiadó egy újabb Kim Stanley Robinson kötettel jelentkezett, amelynek címe New York 2140. A szerző felhagyott azzal, hogy a nagy esélylel bekövetkező katasztrófákra hívja fel a figyelmet, azt helyezze a történetei középpontjába, hanem ezúttal már a megemelkedett tengerszint miatt elöntött New York városába kalauzolja el az olvasóit. Érdekel, érdekel, de inkább kivárok. Ehhez az is hozzátartozik, hogy még nem sikerült közelebbről megismerkednem a szerzővel.
A Fumax Kiadó idén már második alkalommal hozta el a magyar olvasókhoz népszerű sorozatának szerzőjét, Dan Wells-t - aki pedig örömmel érkezett kis hazánkba. A szerző valamiért nekem eddig nem jött be, pedig mind a két sorozatával próbálkoztam. A Szellemváros fülszövege azonban nagyon megfogott, ez a téma kifejezetten érdekel, és mivel önálló kötet, elképzelhető, hogy megpróbálkozom majd az olvasásával.
A pszicho-thrillerek manapság fénykorúkar élik, bár szerintem már túl sok is belőlük. A XXI. Század Kiadó ezúttal Michelle Frances A barátnő című regényét hozta el a magyar olvasóknak. A fülszöveg érdekesnek tűnik, de megvárom valaki olyan értékelését, akinek bízok a véleményében.

Erre a hónapra ennyi. Szerintem szeptember már inkább az én hónapom lesz. :)


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons