kedd, augusztus 15, 2017
Shanara
Nehéz írni egy sorozat kilencedik részéről, főleg, ha annak annyira összetett a háttérvilága, mint az ebben az esetben jellemző. Bár a történetfolyam Sötét vadász név alatt fut, de aki elolvasott legalább néhány részt, az tudja, hogy nem csak ők jelentik ennek a világnak a különleges lényeit, hanem mellettük ott vannak a Vérvadászok és az Álomvadászok is - mindegyikük képessége egyedi és érdekes. Ebben a kötetben a Vérvadászok - vagyis az alakváltók - világának mélyére merülünk le és bizony immár tényként kezelhető, hogy az ő főszereplésükkel íródott kalandok sem szolgálnak kevesebb izgalommal, mint a Sötét vadászok történetei.
Az alakváltók bármennyire is emberi lények, azért csak létezik egy állati oldaluk, ez pedig rányomja a bélyegét a viselkedésükre, a szokásaikra és meghatározza létük szabályait. Különösen igaz ez a Vérvadászokra, akik a mítoszaik és történelmük szerint egy ősi cselszövésnek köszönhetik a létezésüket, illetve egy ősi átoknak azt, hogy fajuk kettészakadt és a korábbi testvérek azóta is egymás örök ellenségei. Az arkadiánok alapvetően emberek, akik serdülőkorultól kezdve képesek állati alakot ölteni, a katagariák pedig alapvetően állatok, akik szintén kamaszkorukban érik el azt, hogy emberi alakot is képesek felvenni. Az ellenségeskedés a mai napig tart, de a limaniknak, a menedékeknek nevezett helyekre mind a két faj tagjai beléphetnek.
Wren Trigaian katagaria, aki árván maradt, életének java részét a New Orleans-i Menedékben élte le, mert egyetlen klán sem akarta őt befogadni. A fiú félvér, a fehér tigris és a hópárduc tiltott nászából született, mert a Párkák szeretnek tréfálkozni és a szüleit, akik két különböző fajhoz tartoztak, egy párnak rendelték. Az a hír járja, hogy Wren ölte meg a szüleit és a vadsága, a szótlansága, furcsa viselkedése csak megerősíti szóbeszédet. Egy valakit mondhatott a barátjának, Nick Gautier-t, aki sokat emlegette tanulótársát, Maggie-t. A lány eljött a Menedékbe, belépett Wren életébe, aki azonnal felismerte őt az elbeszélések alapján és most minden gondolata körülötte forog.
Marguerite Goudeau egy szenátor lánya, aki bár a felső tízezer luxusban bővelkedő életét éli, mégis gyűlöli ezt a képmutató, színjátékkal teli életet. Az anyja vére, aki maga is kívülálló volt, benne is ott folyik. Meg akart emlékezni egy barátjáról, akit már nem látott egy ideje, ezért ment a Menedékbe, ebbe a lepukkant bárba, ami egy motorosbanda törzshelye. A látogatás csak problémát okozott, azonban felismerte azt a fiút, akiről annyit hallott korábban és akit különösen érdekes és titokzatos személyiségnek gondol a látottak alapján.
 |
| Pontszám: 9/10 pont Kiadó: Athenaeum Kiadás éve: 2017. Terjedelem: 368 oldal Fordította: Goitein Veronika A mű eredeti címe: Unleash the Night Sorozat: Sötét vadász Előzmény: 1.) Álomszerető 2.) Éjféli vad 3.) Végzetes ölelés 4.) Ördögi tánc 5.) Angyali csók 6.) Pokoli tűz 7.) Éjféli gyönyörök 8.) Bűnös éj Folytatás: 10.) A Hold sötét oldalán 11.) The Dream Hunter 12.) Devil My Cry 13.) Upon the Midnight Clear 14.) Dream Chaser 15.) Acheron 16.) One Silent Night 17.) Dream Warrior 18.) Bad Moon Rising 19.) No Mercy 20.) Retribution 21.) The Guardian 22.) Time Untime 23.) Styxx 24.) Son of No One 25.) Dragonbane 26.) Dragonmark 27.) Dark Bites |
Wren Trigaian katagaria, aki árván maradt, életének java részét a New Orleans-i Menedékben élte le, mert egyetlen klán sem akarta őt befogadni. A fiú félvér, a fehér tigris és a hópárduc tiltott nászából született, mert a Párkák szeretnek tréfálkozni és a szüleit, akik két különböző fajhoz tartoztak, egy párnak rendelték. Az a hír járja, hogy Wren ölte meg a szüleit és a vadsága, a szótlansága, furcsa viselkedése csak megerősíti szóbeszédet. Egy valakit mondhatott a barátjának, Nick Gautier-t, aki sokat emlegette tanulótársát, Maggie-t. A lány eljött a Menedékbe, belépett Wren életébe, aki azonnal felismerte őt az elbeszélések alapján és most minden gondolata körülötte forog.
Marguerite Goudeau egy szenátor lánya, aki bár a felső tízezer luxusban bővelkedő életét éli, mégis gyűlöli ezt a képmutató, színjátékkal teli életet. Az anyja vére, aki maga is kívülálló volt, benne is ott folyik. Meg akart emlékezni egy barátjáról, akit már nem látott egy ideje, ezért ment a Menedékbe, ebbe a lepukkant bárba, ami egy motorosbanda törzshelye. A látogatás csak problémát okozott, azonban felismerte azt a fiút, akiről annyit hallott korábban és akit különösen érdekes és titokzatos személyiségnek gondol a látottak alapján.
A Vérvadászok szabályai szerint az emberekkel nem szabad érzelmi viszonyba bonyolódni, aki ezt megteszi, azt felelősségre vonásra számíthat. Ha bebizonyosodik a vád, akkor az eltévelyedett sorsáról a tanács dönt, amelynek következménye általában az arkadián őrzők hajszája, majd a préda elpusztítása, így tartva fent a faj titkát és a kényes egyensúlyt az emberi világ és a sajátjuk között.
A regény alapvetően két részre bontható, mert amíg a történet eleje a problémák felvázolásával és az érzelmek kialakulásával foglalkozik, addig a másik fele a kialakult probléma megoldására, illetve a túlélésre törekszik. És ezzel gyakorlatilag az alaphangulatot is meghatározzák a történések. Wren az elején tényleg olyan, amilyennek mások gondolják: mogorva, visszahúzódó, dühös és vad, aki előbb támad és harap, mint kérdez. Maggie viszont hatással van rá: mellette megszólal, igyekszik megfelelni a társadalmi szabályoknak és az emberi kapcsolatokban alapvető szociális szabályoknak. A változás látványos, ám a bergződött szokásokon nehéz változtatni és a fiú minduntalan bajba kerül. A Menedékben sem látják már szívesen, ezért a cselekedetei következményeként a biztonsága is veszélybe kerül.
A regény második fele sokkal érdekesebb volt a számomra, mint az eleje - amely egyébként egy szimpla romantikus sztorinak tűnik egy hányatatott sorsú főhőssel és egy lázadó hősnővel. De amikor megindul a hajsza, Wren menekülni kényszerül és Maggie-vel együtt egyre mélyebbre süllyednek a problémákban, amikor a Vérvadász képességek kerülnek az előtérbe, onnantól kezdve elképesztően izgalmas az egész sztori. Időutazós urban fantasy, jófajta időhurkokkal, a menekülők nyomában loholó katagaria és arkadián vadászokkal, valamint néhány figurával, aki meg - hála a jó égnek, hogy ilyen is akad - segíteni akar.
Wren problémás múltja nem csak háttér és pár mondatban odadobott információ, hanem ténylegesen a történet része, amelynek mi, az olvasók is részesei lehetünk - méghozzá nem is akármilyen módon. Nekem ez nagyon bejött, mert egyszerre volt megható, érdekes és izgalmas. Maggie személyében végre egy olyan hősnőt sikerült teremteni, akiről érdemes olvasni, akinek elvei vannak, akire lehet számítani - még akkor is, amikor Wren világának teljes valósága rázuhan. Jó páros ők ketten és bár a sztori vége kicsit rózsaszínre sikerült, de az előzmények és az átéltek ismeretében egyáltalán nem sajnáltam a főszereplőktől a megérdemelt boldogságot.
A Menedék fogalma és működtetése, a medve klán magánélete, valamint Savitar és a tanács működése pedig tovább színesítette a háttér történetet, a sorozat világát. Megmutatta, hogy van hierarchia és a szabályok törvényekből fakadnak, amelyek egy rejtélyes, ám annál érdekesebb figura, Savitar kezében összpontosulnak. Az, hogy neki ki vagy mi parancsol, nem volt tárgya ennek a regénynek, de arra éppen elég volt, hogy még több infóra éhezzen az olvasó a szörfös bíróval kapcsolatban. És akkor még nem is említettem azt személyt, akit időlegesen a gondjaira bíztak... De az egy másik történet.
Régi ismerősök és új szereplők, katagariák és arkadiánok vonultak fel a lapokon, de feltűntek a Sötét vadászok is és én tényleg nagyon élveztem ezt a részt. Az eleje talán kicsit lapos és szokványos - természetesen a pikáns jelenetekről sem kell lemondani -, de a közepétől felpörög a sztori és aki kedveli ezt a műfajt, annak szerintem tetszeni fog az, amivel a lapokon talákozik. Mennyire örültem volna neki, ha Danger és Alexion történetére is ennyi időt és fantáziát áldozott volna a szerző, mint erre a regényre.
Ha már ott tartunk, hogy melyik rész tetszik jobban és melyik kevésbé, akkor elárulom, hogy ennek a résznek a borítója valami elképesztően ronda. Oké, a címhez passzol, hiszen az éppen smárolni készülő párocska szájára való erős ráközelítés teljesen visszaadja a magyar cím által sugalltakat - mert szerintem annak sincs túl sok köze jelentésében az eredetihez -, de igazából nem adja vissza a történet hangulatát. Mert ebben a kötetben nem csak az etye-petyéről van szó, hanem komoly sztori és túlélésért folytatott küzdelem is van az érzelmes alapszituáció mögött. Csak halkan jegyzem meg, hogy ez a borító nekem már az Egy csepp remény című regény borítójaként sem tetszett, de amíg ott elment, ehhez a történethez egyáltalán nem való - beskatulyáz, előítéletet gerjeszt, megvezet. Mennyivel jobbak az eredeti borítók, amelyek nem a szexualitást, hanem a titkzatosságot tolják az előtérbe. Mivel ezzel kapcsolatban változásra nem számítok, ezért inkább azért drukkolok, hogy megjelenjen a következő, majd az azt követő történet - és így tovább a sorozat záró kötetének boltokba kerüléséig.
A regény alapvetően két részre bontható, mert amíg a történet eleje a problémák felvázolásával és az érzelmek kialakulásával foglalkozik, addig a másik fele a kialakult probléma megoldására, illetve a túlélésre törekszik. És ezzel gyakorlatilag az alaphangulatot is meghatározzák a történések. Wren az elején tényleg olyan, amilyennek mások gondolják: mogorva, visszahúzódó, dühös és vad, aki előbb támad és harap, mint kérdez. Maggie viszont hatással van rá: mellette megszólal, igyekszik megfelelni a társadalmi szabályoknak és az emberi kapcsolatokban alapvető szociális szabályoknak. A változás látványos, ám a bergződött szokásokon nehéz változtatni és a fiú minduntalan bajba kerül. A Menedékben sem látják már szívesen, ezért a cselekedetei következményeként a biztonsága is veszélybe kerül.
A regény második fele sokkal érdekesebb volt a számomra, mint az eleje - amely egyébként egy szimpla romantikus sztorinak tűnik egy hányatatott sorsú főhőssel és egy lázadó hősnővel. De amikor megindul a hajsza, Wren menekülni kényszerül és Maggie-vel együtt egyre mélyebbre süllyednek a problémákban, amikor a Vérvadász képességek kerülnek az előtérbe, onnantól kezdve elképesztően izgalmas az egész sztori. Időutazós urban fantasy, jófajta időhurkokkal, a menekülők nyomában loholó katagaria és arkadián vadászokkal, valamint néhány figurával, aki meg - hála a jó égnek, hogy ilyen is akad - segíteni akar.
Wren problémás múltja nem csak háttér és pár mondatban odadobott információ, hanem ténylegesen a történet része, amelynek mi, az olvasók is részesei lehetünk - méghozzá nem is akármilyen módon. Nekem ez nagyon bejött, mert egyszerre volt megható, érdekes és izgalmas. Maggie személyében végre egy olyan hősnőt sikerült teremteni, akiről érdemes olvasni, akinek elvei vannak, akire lehet számítani - még akkor is, amikor Wren világának teljes valósága rázuhan. Jó páros ők ketten és bár a sztori vége kicsit rózsaszínre sikerült, de az előzmények és az átéltek ismeretében egyáltalán nem sajnáltam a főszereplőktől a megérdemelt boldogságot.
A Menedék fogalma és működtetése, a medve klán magánélete, valamint Savitar és a tanács működése pedig tovább színesítette a háttér történetet, a sorozat világát. Megmutatta, hogy van hierarchia és a szabályok törvényekből fakadnak, amelyek egy rejtélyes, ám annál érdekesebb figura, Savitar kezében összpontosulnak. Az, hogy neki ki vagy mi parancsol, nem volt tárgya ennek a regénynek, de arra éppen elég volt, hogy még több infóra éhezzen az olvasó a szörfös bíróval kapcsolatban. És akkor még nem is említettem azt személyt, akit időlegesen a gondjaira bíztak... De az egy másik történet.
Régi ismerősök és új szereplők, katagariák és arkadiánok vonultak fel a lapokon, de feltűntek a Sötét vadászok is és én tényleg nagyon élveztem ezt a részt. Az eleje talán kicsit lapos és szokványos - természetesen a pikáns jelenetekről sem kell lemondani -, de a közepétől felpörög a sztori és aki kedveli ezt a műfajt, annak szerintem tetszeni fog az, amivel a lapokon talákozik. Mennyire örültem volna neki, ha Danger és Alexion történetére is ennyi időt és fantáziát áldozott volna a szerző, mint erre a regényre.
Ha már ott tartunk, hogy melyik rész tetszik jobban és melyik kevésbé, akkor elárulom, hogy ennek a résznek a borítója valami elképesztően ronda. Oké, a címhez passzol, hiszen az éppen smárolni készülő párocska szájára való erős ráközelítés teljesen visszaadja a magyar cím által sugalltakat - mert szerintem annak sincs túl sok köze jelentésében az eredetihez -, de igazából nem adja vissza a történet hangulatát. Mert ebben a kötetben nem csak az etye-petyéről van szó, hanem komoly sztori és túlélésért folytatott küzdelem is van az érzelmes alapszituáció mögött. Csak halkan jegyzem meg, hogy ez a borító nekem már az Egy csepp remény című regény borítójaként sem tetszett, de amíg ott elment, ehhez a történethez egyáltalán nem való - beskatulyáz, előítéletet gerjeszt, megvezet. Mennyivel jobbak az eredeti borítók, amelyek nem a szexualitást, hanem a titkzatosságot tolják az előtérbe. Mivel ezzel kapcsolatban változásra nem számítok, ezért inkább azért drukkolok, hogy megjelenjen a következő, majd az azt követő történet - és így tovább a sorozat záró kötetének boltokba kerüléséig.
Posted in: 9 pontos,Athenaeum,könyvértékelés,paranormális romantika,Sherrilyn Kenyon,Sötét vadász
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése