Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2016. február 21., vasárnap

Julianne Donaldson: Edenbrooke

A romantikus regények és én egy ideje hadilábon állunk egymással. Megcsömörlöttem. Vagy nem tudom, hogy mi lehet a gond. Csak a végeredményben vagyok biztos: az agyatlan, vihogó, akarat gyenge hősnők és a másokon uralkodni vágyó, "enyém vagy, azt teszed, amit mondok" típusú férfiak a végletekig felidegesítettek, és elegem lett belőlük.
Viszont az ember lányának időnként szüksége van a lelkét simogató történetekre, valami könnyedre, ami kikapcsol. Az ilyen regények általában gyorsan olvashatóak, nem megterhelőek, az sem baj, ha az érzelmek átveszik az uralmat és a zsebkendő is előkerül. Ha nap közben kezdek bele egy ilyen típusú regény olvasásába, akkor azt általában még aznap kiolvasom - ilyen egy szenvedélyes, de rövid kaland könyvmoly módra.

Értékelés: ?
Kiadói sorozat: Arany pöttyös
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 318 oldal
Borító ár: 2.999,- Ft
Fordította: Molnár Edit
A mű eredeti címe: Edenbrooke
Kategória: romantikus, történelmi romantikus
Az Edenbrooke az a regény, amelynek először a borítója keltette fel a figyelmem, majd egy-két értékelés miatt fokozatosan elbizonytalanodtam, hogy olvasni akarom-e. Végül a barátnőm rajongása győzött meg arról, hogy meg kellene próbálkoznom vele. Elkértem tőle kölcsönbe a könyvet, és mivel pont ilyen stílusra volt igényem, ezért nekiálltam - még aznap a végére is értem.

A történet abban a korszakban játszódik, amelyet Jane Austen világhírű regényeinek köszönhetően az olvasók már kellő alapossággal ismerhetnek. Az alapfelállás tehát ugyanaz, mint Austen történeteinek esetében már megszokhattuk: adott egy fiatal lány, akivel szemben az a társadalmi elvárás, hogy előnyösen menjen férjhez. Gyakorlatilag erről olvashatunk a regényben, semmi többről.

Marianne édesanyja lovas balesetben meghal, az apja pedig gyászában Franciaországba utazik, a lányait a rokonokra bízza: Marianne Bath-ba kerül a nagyanyjához, Cecily pedig Londonban talál otthonra. Ennek azonban már egy éve, és a gyászoló apa még mindig nem akar hazatérni a lányaihoz. Marianne nagyanyja kitagadja vagyonának jelenlegi örökösét, helyette pedig az unokáját jelöli meg, de az öröklésnek feltételei is vannak: a lánynak meg kell tanulnia úrinőhöz méltó módon viselkednie, és fel kell hagynia jelenlegi kedvteléseivel. A vagyonos örökösnőt a nagyanyja Edenbrokke-ba küldi, ahol elsajátíthatja a feltételként szabott viselkedés szabályait. Az úton Marianne-t megtámadják, majd egy fogadóban megismerkedik egy idegennel, de végül csak eljut a célállomásra, ahol azonban teljesen más élmények várják, mint amire az út kezdetén számított.

Igazából ebben a regényben semmi, de tényleg semmi csavar nincs: a történet nyílegyenesen halad egy olyan végkifejlet felé, aminek beteljesedésében már a legelején biztos lehet az olvasó. Igazából ez a kötet tele van klisékkel, a bekövetkező eseményeket pedig erősen meghatározzák a kor társadalmi elvárásai, viselkedésekkel kapcsolatos követelmények, azok írott és íratlan szabályai. Igazából ez a regény semmi újdonságot nem ad, semmiben nem tér el sok másiktól, amit korábban olvastam, de mégis jól esett elmélyedni a történetben.
Ami igazán fontos szempont, hogy ez a mű semmivel sem akar több lenni, mint ami valójában: egy bűbájos, könnyed szerelmi történet, amely képes kiragadni a hétköznapokból, és elhozni az arra vágyók számára a kikapcsolódás lehetőségét.

Mert alapvetően ez tényleg egy olyan történet, amelyet már olvashattunk máshol is, csak éppen itt mások a szereplők, és egy kicsit más a helyzet. A Büszkeség és balítélet rajongóinak, valamint Jane Austen történeteit és stílusát kedvelőknek mindenképpen ajánlom a megismerését. Igaz, hogy Marianne nem rendelkezik olyan csípős nyelvvel és éles elmével, mint Elizabeth Bennett, de azért igyekszik híres elődje nyomába érni, még ha ez nem is minden alkalommal sikerül neki. Philip Wyndham sem éppen egy Mr. Darcy, de ő valamivel közelebb áll az úriemberek eme fess, jóképű és mindenképpen előnyös partinak számító példányához.
"A szavak képlékeny dolgok."
Marianne-nak, aki eddig burokban élt, semmi tapasztalata sincs a szerelem terén, így természetesen a félreértések is ebből a helyzetből adódnak - no meg a véletlenül kihallgatott mondatokból, az egyéb reakciók félreértelmezéséből, a konvekciók megkövetelte viselkedésformákból. Az intrikát a rangra és vagyonra vadászó, eladósorban lévő lányok, illetve azok szülei szolgáltatják. Természetesen a bálok sem maradhatnak ki. Mondom én, hogy minden pont olyan, mint egy Jane Austen regényben.

Viszont ettől függetlenül a regény aranyos, bűbájos, könnyen olvasható, szórakoztató, kellőképpen kikapcsol, és tökéletesen alkalmas arra, hogy magával ragadja az olvasóját - csak nem kell semmi különlegesre és egyedire számítani a karakterekkel és a történettel kapcsolatban.

Hogyan pontozzam? Jó kérdés. Gyakorlatilag egy szuszra kiolvastam, élveztem is, a zsebkendő is előkerült... Mindezek mellett korhű, igényesen megírt, és az sem utolsó szempont, hogy képes volt elfeledtetni velem a mindennapi gondokat, annyira magával ragadott a hangulata. Ha ebből a szempontból nézem, akkor ez egy tökéletes írás és megérdemli a maximális pontszámot. De azért csak ott motoszkál a fejemben az, hogy már olvastam máshol is ezt a történetet. Maradjunk annyiban, hogy nagyon jól esett olvasni. Lehet, hogy máskor kritikusabb lennék, de úgy érzem, most pont egy ilyen történetre, pont erre a regényre volt szükségem.


2016. február 18., csütörtök

Orson Scott Card: A kovácsinas (Teremtő Alvin 3.)

Orson Scott Card egy zseni - egyszerűen képtelen vagyok másként tekinteni rá, vagy az írásaira, de legfőképpen erre a sorozatára. Nem úgy zseni, hogy hihetetlen és elképzelhetetlen dolgokat talál ki, megfejthetetlen és elképesztő csavarokat produkál az írásaiban - bár azokból is akad bőven, csak éppen nem ennek a sorozatnak az eddig olvasott köteteiben -, hanem teljesen más szempontból. A mindennapi apróságok, a történelmi tények, az emberek által elkövetett hibák elé állít görbe tükröt, az emberi természetet helyezi a fókuszba, majd az egészet az olvasó orra elé tolja, mint amolyan tanmesét - értsen meg mindenki belőle annyit, amennyire éppen az adott életszakaszban vagy élethelyzetben szüksége van. Egyszerre zseniális és elképesztő, mert ahhoz, hogy valaki összehozzon egy ilyen, mondanivalókkal teli történetfolyamot bizony rengeteg információval és tudással, széles látókörrel kell rendelkeznie. Card esetében ezek szerint mindez adott, ő pedig kellő érzékkel ki is használja minden képességét, történetekbe sűríti azok eszenciáját - részemről pedig örömmel olvasom ezeket a regényeket.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 387 oldal
Eredeti cím: Prentice Alvin
Fordító: Horváth Norbert
Borító ár: 2.990 ,- Ft
Sorozat: Teremtő Alvin
Előzmény:
1.) A hetedik fiú
2.) A rézbőrű próféta
Folytatás:
4.) Vándorlegény
5.) Fáklya
6.) Kristályváros
7.) Master Alvin
Kategória: fantasy, alternatív történelem,
bűbájosság, vallás

Akciós vásárlás a Delta Vision Webáruházban:
nyomtatott, illetve ekönyv formátumban.

A szerző további művei:
Végjáték, A Holtak szószólója, Fajirtás,
Az elme gyermekei
Ender árnyéka, A Hegemón árnyékában,
Árnyékbábok
Múltfigyelők, Bűvölet, A kegyelem ára
Hol is tartunk most? Ez a sorozat harmadik kötete, és Alvin immár tizenegy - majdnem tizenkét - éves. Az első rész a fiú születésétől a tíz éves koráig tartó időszakot mutatta be, a második kötetbe ezzel szemben csupán egy év eseményeit sűrítette bele a szerző. A rézbőrűekkel tett kis kitérő éppen elegendő volt ahhoz, hogy Alvin pont egy évvel később érkezzen meg Hatrack városába, ahol a korábbi egyezségnek megfelelően majd az inaséveit tölti el. Peggy, a Fáklya lány látja a fiú érkezését, és már előre fél annak bekövetkeztétől, amit a jövőből kiolvasott. Nem csak Alvin érkezik meg azonban a városba, hanem két másik jövevény is - egy rabszolgalány és félvér csecsemő kisfia -, akiknek jelenléte alapjaiban változtatja meg azt, ami addig biztosnak, stabilnak és kőbe vésettnek tűnt. A jövő innentől kezdve pedig bárhogy alakulhat...

Már ott is a kulcsszó az előző bekezdésben, ami ennek a résznek a történéseit meghatározza: a rabszolgaság. Határozottan úgy tűnik, hogy az amerikai kontinens ez   egy halmozottan terhelt időszaka volt: a vallási konfliktusok, az őslakosok és a fehér telepesek nézetkülönbségei mellett még a rabszolgaság is rányomta bélyegét a mindennapokra. Ha pedig ezek közül kettő összetalálkozik és erősítik egymás hatásait, akkor a z a korábbiakban elképzelhetetlen tűnő következményeket okozhat. Pont ez történt ebben a kötetben - az események pedig, mint a dominósor, megindultak és bizonyos szinten irányíthatatlanná is váltak. De biztos, hogy a rabszolgaságnak csak egyfajta megnyilvánulása létezik?

Történetünk a rabszolgatartó délen kezdődik, amikor is egy földbirtokos - Cavil Planter - a felesége betegsége miatt szexuális igényeinek és szükségleteinek erős fokú kielégítetlenségétől, valamint gyermektelenségtől szenved. Kilátástalan helyzetére vallásos ember lévén a Szentírástól várja a magyarázatot és a megoldást. Ez utóbbival kapcsolatban úgy véli, hogy meg is találta azt, de még próbál ellenállni - ekkor lép be a képbe a Pusztító egy Felvigyázó képében, a birtok rabszolganői pedig ezt követően egymás után hozzák a világra a félvér gyermekeket. Az egyik rabszolgalány bűbáj alkalmazásával megszökik és egészen a Hió partjáig jut kisfiával, ahol is Peggy látja meg az érkezésüket, Hatrack város egyes lakói pedig a segítségükre sietnek.

Az anya ugyan meghal, de az érkezése teljességgel összekuszálja a sors addigi fonalait, egyes ajtókat bezár, másokat kinyit - Peggy pedig egy jobb jövő reményében kihasználja a változás lehetőségét. Ezért fordulhat elő az, hogy amikor Alvin a városba érkezik, Peggy nem várja a fogadóban, így a fiú egyedül marad, a várva várt magyarázatok megszerzésének lehetősége pedig - időlegesen - kicsúszik a kezéből.

Szerintem a sorozat eddigi kötetei közül ez sikerült a legjobban, ez a legcselekményesebb, és eddig ez a kedvencem. Terjedelemben ugyan meghaladja a korábbi részek oldalszámát, de ennek ellenére is jó ütemben haladtam a történettel - lekötött a szereplők életének alakulása. Ismét egy nagyobb időszak eseményei és történései kerültek bele a kötetbe, mert Alvin majdnem tizenkét évesen érkezik Hatrack városába és már majdnem felnőttként, tizenkilenc évesen hagyja el azt. Hét év, ennyi az inasévek száma, amelyről a megállapodás szól, és Alvin ki is tölti annak minden napját - közben pedig sok mindent megél és sok mindent tanul.

Nem csak Alvin tanul azonban, hanem Peggy is, és teszi mindezt azért, hogy megszerzett tudásával segítse azt a fiút, akinek erről nincs semmi tudomása - no, meg persze kicsit a saját céljai érdekében is, de ezt az önzőséget könnyedén el lehet nézni a különleges lánynak. A kötet érdekes színfoltja Arthur Stuart, a félvér fiú, akit az anyja halála után a fogadósék, Peggy szülei fogadtak örökbe. Jelenléte meghatározó, a katalizátor szerepét tölti be a kötetben, és egyben szenvedő alanya is bizonyos eseményeknek.

A szerző több dologra is felhívja a figyelmet:
  • a tanítvány bármikor legyőzheti a mesterét, csak nem biztos, hogy ennek a mester örülni fog;
  • nehéz a félvérek élete a fehérek között, az előítéletek pedig nehezen kopnak el, valamint
  • az ördög sohasem alszik, befolyásolható emberek pedig mindenhol akadnak.
Ez a mondat azt hiszem jól összefoglalja mindazt, amit igazán fontosnak tartok a kötetben.
"- A legkisebb részecske az atom (...). ... a legkisebb részecske mind közül és nem lehet tovább osztani. (...)
- Hát mivel nincs apróbb dolog, mint a tűz apró darabjai, úgy gondolom, hogy nincs olyan dolog, mint az atom."
Csodálatos az, ahogy a fortélyokat használó embereken keresztül kitágul és színesedik a szerző által kitalált világ, amelynek eddig csak kis részleteit volt lehetőségem megismerni. Az olyan kifejezések, mint a bogárszalajtó, a fürkész, vagy a vízfakasztó nem csak érdekesek, hanem fontos részét is képezik a történetnek - és ahogy minden ember különböző, úgy nincs két egyformán gondolkozó, egyforma képességeket használó fortéllyal rendelkező személy.
" A Teremtő az, ki része annak, amit teremt."
Nagyon tetszett ez a regény: cselekményében és mondanivalójában is. Alvin, Peggy és Arthur egyszerű, de mégis megpróbáltatásokkal és kihívásokkal teli élete könnyedén megfogott magának, a döntéseiket befolyásoló tényezők alakulását, illetve azok következményeit élvezettel olvastam. A tanulság pedig egyértelmű és könnyen levonható: a sorsfordító dolgok néha apróságokon múlnak. Minden nehézség és akadályozó tényező ellenére Alvin tanul és fejlődik, időnként már kellő magabiztossággal használja az erejét. Bár az is tény, hogy igazán nagy léptékű fejlődést akkor ér el, amikor Peggy visszatér a városba és megosztja vele a korábban megszerzett ismereteit - akkor viszont fantasztikus élményeknek és változásoknak lehetünk tanúi. Mert végül tényleg igazzá válik Mendemondó könyvének egyik mondata: "Teremtő születik".

Nagyon kedvelem ezt a lassú folyású, de mégis élvezetes és tanulságos történetet, amely egy igazi fejlődésregény. Ezt a regényt egyszerűen jól esett olvasni: elringatott csodálatos nyelvezetével, nagy hatással voltak rám a szövegben elrejtett információk, elkápráztatott az eseményekbe szőtt tanok és nézetek sokszínűsége. Mindezek mellett pedig azt is jó érzékkel mutatta be a szerző, hogy a fejlődés minden lépcsőfoka jelentőséggel bír - méghozzá nem is kevéssel.

Továbbra is csak ajánlani tudom ezt a sorozatot, amely szerintem engem pont a legjobb időpontban talált meg, egyszerűen iszom a kötetek minden szavát. Hamarosan folytatom is a Vándorlegénnyel, mert érdekel Alvin sorsának további alakulása. Ti mikor kezdtek neki?

2016. február 15., hétfő

Laura Reese: A gyönyör sötét oldala

Sokáig, nagyon sokáig gondolkoztam azon, hogy írjak-e erről a regényről, mert nem éppen egy egyszerű olvasmány, és nem is ajánlanám nyugodt szívvel mindenkinek a megismerését. Aztán úgy döntöttem, hogy mégis írok róla, így legalább mindenki maga tudja eldönteni, hogy kilépve a komfortzónájából elmerül-e a sötét oldal kínálta különleges élményben, vagy inkább messziről elkerüli ezt az művet. Az biztos, hogy a regény eléggé megosztó, ahogy az én érzéseim is eléggé ellentmondásosak - lassan már hetekben mérhető az idő, amióta kavarognak bennem, és még most is nehezen jutok egyezségre velük. Megpróbálom elmagyarázni, hogy miért érzek így.

Értékelés: ezt most hanyagolom
Kiadó: Magnólia
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 448 oldal
Borító ár: 2.980,- Ft
Fordította: Török Krisztina
A mű eredeti címe: Topping from Below
Kategória: erotika, thriller
Nora és Franny testvérek, de elég nagy köztük a korkülönbség: tíz év. Nora már önálló, független életet él, amikor a családjukban bekövetkezik a tragédia: fiú testvérük, aki ráadásul beteg is volt, meghalt egy balesetben. A család ezután széthullott, a szülők nehezen viselték el a veszteséget és hiába a még otthon maradt gyerek, nem igazán törődtek vele, szinte tudomást sem vettek róla. Amíg Nora élte az életét, a szülők pedig teljesen bezárkóztak a fájdalmukba, Franny magára maradt az érzelmeivel, és lassanként egy gátlásos, szeretethiányos ember vált belőle. A szülők autóbalesetét követően Franny Norához költözött, de a két testvérnek nem sikerül közelebb kerülnie egymáshoz - ahogy életük további részében sem.

Történetünk kezdetén Franny már halott, a lakásában leltek rá: összekötözve, összevagdosva feküdt a szobája padlóján - a halottkém minden látható jel ellenére sem volt képes megállapítani a halál okát. Nora megtalálja a testvére által vezetett naplót, benne pedig annak az időszaknak a kivonatát, amely a húga és a helyi egyetemen zenét oktató Michael nem éppen hagyományos keretek között zajló viszonyáról számolt be. Nora meggyőződése, hogy a férfi nem más, mint Franny gyilkosa, de a rendőrség nem ért vele egyet, a nyomozás pedig megakadt. Nora egyre inkább a napló és az elképzelése rabjává válik, ezért elhatározza, hogy megismerkedik a férfival és bebizonyítja az igazát. Ennek megvalósításához azonban olyan közel kell kerülnie hozzá, amennyire csak lehet: a húga naplójából kimaradt részletekért cserébe a nővér viszonyt kezd M-mel.

Már akkor furcsán néztem a lapokra, amikor Nora annak ellenére, hogy meg van győződve M bűnösségéről, belemegy a viszonyba. Persze értem én a megszállottság okozta bűvöletet és kényszert, de azért bebújni egy olyan férfi ágyába, akiről feltételezem, hogy megölte a testvéremet, számomra elég meredek - és mindenképpen felelőtlen - ötletnek tűnt. Főleg, hogy Nora tisztában van vele M nem éppen azt a testi gyönyört kedveli, amit az átlag.
"Újságíró vagyok a Sacramentói Fürkész tudományos rovatánál, és az évek során megtanultam, hogy a természet verzusz nevelés párharcból mindig a természet kerül ki győztesen."
A röpke felvezetés után beleolvashattam Franny naplójába, sikerült megtudnom, hogy miként is ismerkedett össze a Michaellel, hogyan hálózta be a férfi és vette rá olyanokra, amelyek eléggé messze álltak a lány alaptermészetétől. A leginkább dühítő - vagy éppen megindító - az volt a számomra, ahogy Franny minden megaláztatás és természetesellenes helyzet ellenére is ragaszkodott a Michaellel folytatott kapcsolatához, vágyakozott a férfi figyelmére. Egy testileg sem tökéletes, de lelkileg semmiképpen sem teljesen épp ember szeretethiányának tökéletes kihasználása volt ez, amely hitelesen bemutatta mindkét fél lelki állapotát és természetét. Egyszerre sajnáltam a lányt, ugyanakkor dühített is, hogy ennyire ragaszkodik ahhoz az emberhez, aki gyakorlatilag semmibe veszi, aki játszik vele, a perverziói kiélésére használja fel. Mindezt pusztán azért, mert megteheti.

Mielőtt még dühömben a sarokba vágtam volna a könyvet, váltott a történet, Nora nézőpontja következett, valamint annak a leírása, ahogy megismerkedik a férfival és viszonyt kezd vele. Michael elmeséli azt, ami a naplóból kimaradt, Nora pedig közben egyre mélyebbre süllyed egy olyan világba, amely addig ismeretlen volt a számára. Igazság szerint a regénynek ez a része sem volt sokkal könnyebben emészthető és kevésbé dühítő, mint a korábban olvasottak. M végül is ugyanazokat követi el Norával is, amit a húgával - a különbség csak annyi, hogy Nora önállóbb, akaratosabb és gyanakvóbb, ugyanakkor elvakítja a titok hajszolása.

Tiffany Reisz óta tudom, hogy a BDSM olyan "játék", amely a két fél teljes egyetértésével történik, az eseményeket pedig szigorú szabályok irányítják. Ha elhangzik az a bizonyos szó, akkor a játék véget ér, mert az élvezet csak addig élvezet, amíg az mindkét fél számára azt jelenti. Ahogy az is meggyőződésem, hogy az ilyen élvezeteket hajszoló emberek sokkal érzékenyebbek a partnerük rezdülésére, és nagyon jó emberismerettel, pszichológiai képességekkel rendelkeznek. Ez utóbbi ebben a regényben is így van, mert M jó érzékkel veszi észre Franny gyengeségeit, ahogy Norát is fokozatosan darabokra szedi és szembesíti a hibáival, hiányosságaival. A probléma gyökere abban keresendő, hogy a férfi mindezt a saját élvezete érdekében teszi és csakis a saját szabályai szerint játszik - az ilyen játék pedig könnyen eldurvulhat, átlépheti azt a bizonyos határt.

Semmi bajom az erotikával, ahogy azokat is megértem, akik bizonyos eszközökkel és technikákkal akarják feldobni a szexuális életüket, de azért van egy határ - még olvasás szempontjából is -, amelyet szentnek és sérthetetlennek tartok. Ez a regény pedig egy idő után már ennek a képzeletbeli vonalnak a másik oldaláról integetett felém, vagyis rendesen kipenderített a komfortzónámból. Akkor kezdtem besokallni, amikor a megaláztatás és a durvaság már olyan méreteket öltött, amiket már nehezen vett be a gyomrom. Amikor egy kapcsolat már csak az uralkodásról és a kegyetlenkedésről szól, amikor csak azért, mert megtehetjük, úgy viselkedünk mint az állatok, vagy amikor már az állatok is részei a szexuális együttlétnek, na az már tutira kivágja nálam a biztosítékot. Méghozzá olyan mértékben, hogy visszakapcsolni sem lehet a józan gondolkodásomat, mert innentől kezdve már mindent vörös köd borít a fejemben, és semmilyen logika vagy észérv nincs rám hatással.

Ahogy az átéltek után már az sem tudta igazán lekötni a figyelmem, hogy Nora most éppen mit gondol az őt idomító férfiról, az éppen tönkremenetel felé száguldó másik kapcsolatáról, vagy a jelekről, amelyeket nyomoknak hisz. A rejtély a számomra annyira nem volt rejtély. Elkövette azt a hibát a szerző, hogy túl kevés szereplőt mozgatott a történetben, mert ha a három férfi közül az egyik a nyomozó, akkor tutira a másik kettő közül fog kikerülni az elkövető. Aki pedig olvasott már krimit, az tudja, hogy innentől már csak azt kellett eldönteni, a szerző azért fogalmaz homályosan, hogy a gyilkosról elterelje a figyelmet, vagy éppen az a célja, hogy az olvasó észrevegye a terelést és ezzel vezesse meg az olvasót.

Nos, engem nem sikerült megvezetnie, és bár a regény befejezése eléggé tetszett, mégsem tudta semmissé tenni a korábban átélteket, felülírni az érzéseimet. Ez a könyv egyszerűen perverz, számomra már túl van a jó ízlés azon határán, amelyet még tolerálni tudok. Hiába szerepelt a könyv hátulján a figyelmeztetés, hogy "csak erős idegzetű felnőtt olvasóknak", és hiába soroltam magam korábban ebbe a kategóriába, összességében mindez kevésnek bizonyult az átéltek szempontjából. 

A szereplők is eléggé kiszámíthatóak, mindenkinek megvan a helye a játékban. A nők közül Franny a sérülékeny, könnyen kihasználható, míg Nora a független bosszúálló, akiről kiderül, hogy ő is sérült, azon kívül pedig egy végletekig befolyásolható nő. A férfiak közül Michael, a manipulátor, Ian pedig a balek. Valószínűleg ez nem véletlenül alakult így, hanem a szerző tudatosan alkalmazta ezt a megoldást. A regény még mindezzel együtt is rendben lett volna - mert közel sem voltak annyira bugyuták a szereplők, mint más erotikus könyvekben -, ha nem lépi át azt a bizonyos határt, ha nem akar annyira nagyot mondani vagy mutatni, amivel romba dönt mindent, amit addig felépített. Sajnálom, mert ha ezeket az érzéseimet figyelmen kívül hagyom, akkor ez egy nagyon jó regény lehetett volna, de az össze-vissza érzésekkel a lelkemben nem tudok róla elismerően beszélni.

Ahogy pontozni sem akarom, mert egyszerűen képtelen vagyok rá. Hogy ajánlom-e? Csak olyanoknak, akik kellő mértékű toleranciával rendelkeznek és mindezek mellett erős gyomorral. És még ezeknek a tulajdonságoknak a birtokában is ott a figyelmeztetés: mindenkinek csak saját felelősségére!

2016. február 12., péntek

Nyelvújítás, tudatlanság, vagy tudatos lustaság? Mi lehet a magyarázat?

Nem szokásom hőbörgős posztok tömegét gyártani, de úgy látszik, hogy öregszem, mert egyre nehezebben megyek el bizonyos dolgok mellett, egyre inkább idegesítenek egyes jelenségek. Az egyik ilyen vesszőparipám a helyesírás, amelyet különösen akkor érzek súlyos és megdöbbentő problémának, ha az illető elkövető alapvetően könyveket szerető, illetve sokat olvasó ember. Persze erre a kijelentésre nyugodtan rá lehet kontrázni azzal, hogy nem mindegy, hogy ki és mit olvas. Aláírom, hogy ez így van, de amikor már ezt sem lehet mentségként felhozni, akkor vajon mi a magyarázat?

Mi az, ami kifejezetten szúrja a szemem? Mielőtt még valaki elkezdené összegyűjteni a megkövezésemhez szükséges kavicsokat, kijelentem, hogy nem a posztokban időnként előforduló szóismétlésekre, vagy vesszők hiányára, esetleg egyéb problémákra gondolok. Olyan jelenségek tesznek idegessé, amelyek némelyike a lustaság eredménye, és van, amit logikusan megmagyarázni sem tudok.

Kulonosen idegesito peldaul, amikor valaki ekezet nelkul irja meg egy konyves kozossegi oldalon az eppen olvasott murol a velemenyet. Tudom - vagy inkabb sejtem -, hogy ez az okos telefonok kovetkezmenye, de ha valaki veszi a faradtsagot arra, hogy velemenyt fogalmaz meg, raadaskent mindezt ugy teszi, hogy kozben osztja az eszet, akkor arra is vegye mar a faradtsagot, hogy megkeresi az ekezetes betuket. Talan ugy meg hatasosabb is lehetne az egesz. Es senki se jojjon az angol billentyuzettel, mnt kifogassal.

Mert ugye nem mindegy, hogy egy vidék lápos, vagy lapos. Ha valaki végigmegy rajta, akkor tuti megérzi a különbséget. A könyvekről ékezet nélküli véleményt megfogalmazó személyeket én bizony beküldeném az ingoványba, de előtte az általa alkalmazott stílusban figyelmeztetném, hogy "a terep lapos". Számomra az sem mellékes, hogy a kerek tárgy, amit kérek, az a kerék. Hogy is hangzana ez ékezet nélkül? "A kerek targy, amit kerek, az a kerek". Teljesen érthető, nem? Ahogy az is könnyedén értelmezhető, hogy "a nagymamam keszitette hajas suti". Az illető biztos jó kapcsolatban van a fodrászokkal és tőlük szerzi be a hétvégi desszerthez szükséges hozzávalókat. Azt hiszem a hasonló példákat még hosszan sorolhatnám. Nem is tudom eldönteni hirtelen, hogy melyik szó is lenne a soros. Vagy talán sörös?

Azért csak élvezetesebb ékes és ékezetes betűkkel írt magyar nyelvű szöveget olvasni, mint olyat, amely egy darab ékezetet sem tartalmaz. Bár az agyunk képes arra - ezt már bebizonyították korábban is -, hogy automatikusan kiegészítse a szöveget, de akkor is... Értelmezés és élvezet szempontjából azért nem mindegy. Úgy gondolom, és azt is vallom, hogy ez nem más, mint lustaság - ami sajnos egyre inkább divatnak, afféle trendnek is tűnik. És aki arra nem képes, hogy ennyi "áldozatot" hozzon, akinél nem jelentkezik, az igényességnek az a szintje, hogy ékezetes betűkkel írjon, attól vajon mire számíthat az ember, illetve az a közösség, amelynek tagja?

De találkoztam olyan olvasóval és lelkes véleményezővel, aki az olvasott művekkel kapcsolatban erősen kritikus, magával szemben azonban más korántsem ilyen mélységű bírálattal. Az ilyen típusú véleményező időnként - azért ő sem mindig - használ ékezetet, helyette azonban más hibákat halmoz egymásra: számára nem létezik mondat eleji nagybetű, illetve a központozás hiánya, a vessző használat ordító érthetetlensége.

borzasztoan idegesítő ,amikor valaki ugy hasznalja a vesszőt ,hogy nem utána ,hanem előtte üt a szovegben szóközt . adott esetben persze olyan is előfordulhat amikor a vesszőt mint olyat a vélemény nyilvánító bár ismeri de nem alkalmazza . vajon ez tudatos ? vagy ez is affele trehánysag ? de mi a magyarázat a mondatvégi irásjel elotti szóközre ? barmi is a motiváció ,nagyon bosszantó olyan szoveget olvasni ,ami ezzel a stílussal iródott . ugye ?? vajon csak az értékelőt ,vagy a közösségi oldat is minősíti az ,ha a felnőtt férfiak által olvasott ,illetve nekik is ajanlott ,komoly fantasy-nak is titulált regényekről ilyen stílusban és igenyeséggel írt véleményeket születnek ?

A sírás kerülget... De komolyan. Olvasó emberek vagyunk. Mondatok százait olvassuk el egy-egy köteten belül. Ha valaki még nem is tanulta meg annak idején a helyesírás szabályait, akkor is olvasott már annyit, hogy talán képes megjegyezni a következőket: a mondat nagy betűvel kezdődik, a vessző után van a szóköz, nem előtte, a mondat végén írásjel van és az előtt nincs szóköz, ellenben utána ajánlott a mondatok elkülönítése miatt. Ez olyan bonyolult? Vagy ez is valami újabb trend? Ha igen, akkor a jó ég mentsen meg az ilyen olvasóktól és véleményezőktől.

Akkor vehetjük úgy, hogy kiadtam magamból a mérgem. Egy időre legalábbis. Mert minden egyes alkalommal, amikor összetalálkozom a fentebb említett hibáktól hemzsegő szöveggel, akkor bizony felmegy bennem a pumpa, a mutató pedig hosszan a vörös jelzéssel ellátott tartományban marad.
Mi a Ti véleményetek a témáról? Megosztjátok velem?


2016. február 9., kedd

Oliver Bowden: Titkos keresztes háború (Assansin's Creed 3.)

A következőkben teszek egy olyan kijelentést, amely miatt eléggé furcsán fogtok nézni rám, de igyekszem megmagyarázni ezt az egyébként eszetlennek tűnő tettemet. Szemezek már egy ideje az Assassin's Creed sorozattal, mert az orgyilkosok a gyengéim, valamint nagyon tetszenek a könyvek borítói, és persze legalább tucatszor megnéztem már a játékok erősen kedvcsináló trailereit - bár azokkal még nem játszottam és szerintem a későbbiekben sem fogok. Szóval számomra csak a regény maradt, mint lehetőség. Most pedig olyat tettem, amit alapból nem szoktam, és amitől a hideg is kiráz: elolvastam a sorozat harmadik részét. Igen, ez az a kijelentés, amit magyaráznom kell.

Értékelés: 5/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2012.
Terjedelem: 456 oldal
Fordította: Soproni Tamás
Borító ár: 3.990,- Ft
A mű eredeti címe: The Secret Crusade
Előzmény:
1.) Reneszánsz
2.) Testvériség
Folytatás:
4.) Jelenések
5.) Árulás
6.) Fekete lobogó
7.) Egység
8.) Alvilág
Kategória: játékkönyv
A regény ekönyvként is kapható.
Mindennek a kiadó csábító év eleji akciója az oka. Korábban már megvettem a sorozat két kötetének elektronikus verzióját, de az a bizonyos akció még így is nagyon vonzó volt a számomra és erősen elgondolkoztam egy AC csomag (négy kötet) beszerzésén. Viszont ismerem a játékokból készült könyvekkel kapcsolatban korábban szerzett tapasztalataimat, ezért döntést hoztam: elolvasom azt a részt, amely egy másik formátumban már az enyém és a legjobb értékelést kapta a sorozatban. Persze az sem volt utolsó szempont, hogy a vélemények ezt a kötetet önállóan, az előzmények ismeretének hiányban is olvashatónak ítélték. Nosza, belevágtam hát a nagy kalandba, hogy megismerjem a Testvériség legkiválóbb Orgyilkosának élettörténetét.

Amikor korábban úgy döntöttem, hogy megveszem a regény elektronikus verzióját, az értékelések győztek meg: mindenki kiemelte az író fejlődését, a történet mozgalmasságát, annak remek felépítését, a karakterek kidolgozottságát. Sajnos még emlékeztem a vásárláskor oly lényeges szempontokra - szóval már megint a túl jó memóriám lett a vesztem - mert bizony én nem estem hasra ettől a regénytől, ettől az élettörténettől, a kalandok sorától. Mindjárt sorolom is az észrevételeimet és a magyarázataimat.

Számomra borzasztóan hullámzó minőségű volt ez a kötet: bizonyos részeit kellő alapossággal kidolgozottnak találtam, néha már túl részletesnek is, másokat viszont elnagyoltnak. Furcsának tűnt a lenyugvó nap által keltett fényjátékról és a tenger csillogó víztükréről szóló, szóvirágokkal tarkított leírás után a rendkívül elnagyolt cselekménybemutatást olvasni.

Egy darabig csak furcsán néztem, aztán már leginkább lábrázást kaptam attól, hogy a főhős a küldetés során mindenkit megöl egy csuklómozdulattal elhajított tőrrel, az áldozatai pedig azonnal meghalnak - kivéve azokat, akik eleve a célpontjai voltak, mert azokkal kedélyesen elbeszélget, mielőtt kilehelnék a lelküket. Persze lehet, hogy az orgyilkosok mestere tényleg ilyen mesteri szintű orgyilkos, de ez nekem kissé furcsán hatott. Ahogy az is, hogy a haldoklók nem viszik magukkal a titkukat a sírba, hanem mintha veritas szérumot ittak volna, bevallanak mindent.

A könyv első része, a felvezetés és a kilenc halálos ellenség élete ellen irányuló küldetés egészen rendben volt - kivéve az előbbiekben emlegetett beszélgetős dolgot -, viszont onnantól kezdve, hogy Maria bekerül a képbe nagyot fordult a minőség és a stílus. A párbeszédek minősége is jó néhány helyen homlokráncolásra késztetett, de igazából a cselekmények bemutatásának elnagyolása váltotta ki belőlem az elégedetlenséget. Ez a rész tényleg olyan volt, mint valami játék: a hős megy, fut, ugrik, mászik, laza csuklómozdulattal tőröket hajigál, bujkál, bejut mindenhová, kihallgat mindenkit, a templomos lovagok pedig úgy hullanak körülötte, mintha nem képzett katonák lettek volna, hanem csupán vasvillával hadonászó parasztok, akiknek még az emlegetett szerszám sem volt a kezükben, mivel éppen a fejésből érkeztek. Az ide lépett, arra fordult, szúrt és mindenki meghalt körülötte, valamint a "néhány pillanattal később az őrök halottak voltak" leírások számomra nem igazán voltak hihetőek és meggyőzőek. 

De nyugodtam emlegethetném az orgyilkosok barátjának kikiáltott templomossal való beszélgetést, vagy a szigorúan őrzött várat, amelybe természetesen az orgyilkos nagymesternek nem jelentett gondot a bejutás, vagy a beugróban történő rejtőzködés. Viszont legnagyobb meglepetésemre azokkal az ellenségekkel, akik nem képzett katonák voltak, hanem inkább fanatikusok - Moloch, Sálim vagy éppen Sáhár -, sokkal nehezebben bírt el az orgyilkosok mestere, mint korábban a templomos lovagokkal. Emiatt jó néhányszor szaladt ismételten ráncba a homlokom, és bizony már ott tartottam, hogy jelezni kellene az igényemet a szerzőnél - vagy a kiadónál? - egy ránctalanító kúrára való beutalásra, amivel visszaállítják a bőröm eredeti állapotát. De aztán arra a következtetésre jutottam, hogy mindez az én hibám, mert bármikor dönthetek úgy, hogy abbahagyom az olvasást, az pedig, hogy mégsem tettem így, legyen az én problémám.

A kötet utolsó részét megint kidolgozottabbnak éreztem, de eddigre már kissé belefáradtam Altair életébe, céljaiba és elmélkedéseibe, ezért alig vártam, hogy a történet végére érjek. Sajnos még annak sem sikerült megérintenie a lelkemet kellő mélységben, amely a családjával történt: együtt éreztem ugyan vele, de a szövegből hiányzott az a mélység, amely hihetővé tette volna számomra az érzéseket.

Nem éppen katartikus érzésekkel és megelégedéssel fejeztem be az utolsó oldalakat, ahogy arra sem igazán érzek késztetést, hogy folytassam a sorozatot, vagy éppen annak bármely más részét a kezembe vegyem - még akkor sem, ha arról azt mondják, hogy önállóan olvasható és nem igényeli az előzmények ismeretét. Nekem ez kevés volt, nagyon kevés. Talán, ha játszom a játékkal, és azzal kapcsolatban már vannak pozitív élményeim, akkor elegendőnek találom a kapott infót, így ellenben nem. Ez volt tehát az első és az utolsó találkozásom a sorozat regényeivel. Marad a gyönyörű és minőségi borítók csodálata, valamint a játék trailerek ismételt megtekintése - meg a film, mert az azért továbbra is érdekel. Olvasni meg majd olvasok mást. 


2016. február 6., szombat

Robin LaFevers: Halandó szív (A halál szépséges szolgálólányai 3.)

Robin LaFevers fogta a valós történelmi eseményeket, az abban a korban fontos szerepet játszó szereplőket, majd vegyítette valamivel, aminek szintén volt valós alapja, csak éppen itt és most jobban kiemelte annak misztikusságát. Akik olvasták a sorozat első két részét, azok nagyon jól tudják, hogy miről is beszélek. Azok érdekében akik még csak most hallanak a sorozatról, megmagyarázom, hogy mire is gondolok. 
A helyszín Bretagne, amely ebben a korban még nem Franciaország része, de a frankok már szemet vettetek rá. A hercegség uralkodója a fiatal Anna hercegnő, aki csak a francia király engedélyével házasodhat, és akinek döntése, illetve választása Bretagne jövőjét is meghatározza. A hercegnőt a tanácsadói segítik döntéseinek meghozatalában, amely személyek közé tartozik Mortain kolostorának apátasszonya is. Mortain a bretagne-i régi hit egyik képviselője, a Kilencek néven ismert istenségek egyike - ő maga a Halál. Ez az a szál, amit a szerző kiemelt, hangsúlyosabbá tett. A régi hit képviselői, illetve az őket szolgáló emberek szívükön viselik a hercegség sorsát, közreműködnek annak irányításában is.

Értékelés: 7/10
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Kiadói sorozat: Dream válogatás
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 454 oldal
Borító ár: 3.299,- Ft
A mű eredeti címe: Mortal Heart
Fordította: Bozai Ágota
Sorozat: A halál szépséges szolgálólányai
Előzmény:
1.) Gyilkos kegyelem
2.) Sötét diadal
Műfaj: YA fantasy, történelmi
Mortain kolostorában képezik ki a halál szolgálólányait - akiket a hit és a hagyomány szerint maga a Halál nemzett -, hogy aztán orgyilkosokként az istenség jelét követve az ország érdekeit szolgálják. A kolostorban képezték ki Ismae-t, akinek kalandjáról az első részben olvashattunk, illetve Sybellát, aki a második kötet eseményeiben játszott fontos szerepet.
A három barátnő közül már csak Annith maradt a kolostorban, aki izgatottan várja, hogy küldetést kapjon, mert a megszerzett képességei alapján úgy véli, hogy felkészült a feladata teljesítésére. A kolostor apátasszonya azonban más jövőt szán a lánynak: a zárda Látnokának pozícióját, aminek következménye az örök magány és elszigeteltség. Annith súlyos döntésre szánja el magát: a tiltás ellenére elhagyja a kolostort - útján először a hellequinek, majd Arduinna istennő papnői segítik, célja pedig nem más, mint felelősségre vonni a kolostor apátasszonyát, valamint csatlakozni a hercegnő mellett fontos pozíciót betöltő társnőihez.

Tetszett is ez a kötet, meg nem is. Tetszett, mert valamivel misztikusabb volt, mint az előzmények, az eddig nyitott szálak végei lezárultak, a hiányzó mozaikok szépen a helyükre kerültek. Igen, így lett kerek és lezárt ez a trilógia, és ujjonghatnék önfeledten az örömtől, de bármennyire is szeretném, mégsem tudom ezt tenni. Sajnos nem érte el az előző két rész szintjét nálam a befejező kötetben olvasható történet.

Tetszett, mert...
A történet misztikus szálát képező régi vallás sokkal élénkebbnek és közelebbinek tűnik ebben a regényben, mint az előzményekben. Többet megtudtam az istenségekről, az egymással való kapcsolatukról, a legendáikról, mint eddig összesen. A történelem és a vallás összedolgozása még mindig kiemelkedő.
Ismae és Sybella, valamint a hölgyek kedvesei is részesei a történetnek. Legnagyobb örömömre nem felejtkezett el róluk a szerző.
Az események szorosan kapcsolódnak a korábbiakban olvasottakhoz, időben pedig kb. onnan folytatódik, ahol az előző kötetben búcsút intettünk a szereplőknek.
A hellequinek legendája, megjelenésük és leírásuk az egész kötet legkedvesebb élményét jelentették a számomra. Az elkárhozottak, akik a kóborló lelkekre vadásznak és halál utáni tetteikkel keresik a megváltást... Nagyon tetszett! A vadászatuk engem leginkább a tündérek világának Vad Falkájának vonulására emlékeztetett.
Annith mindig is különös lakója volt a kolostornak, most az is kiderül, hogy miért is történt minden. A korábbi utalások és az aktuális történések szálai szépen összeérnek, össze is zárnak, és kerek egészet alkotnak. 
Baltazaar karaktere kedvemre való volt, csak kicsit keveset kaptam belőle - és azt is inkább titokzatosnak, illetve misztikusnak éreztem, mint valósnak. Ez alapból nem gond, de nem csak a megjelenéséről és a viselkedéséről vélekedtem így, hanem az érzelmeiről is.
Tetszett, ahogy végül a szerző megoldotta a háború és a szerelmesek problémáját.
A történet azon része, amely a valós történelmi tényeket mutatja be, valamint ahogy a döntések következményeit elemzi, egészen kiemelkedő a regény kategóriáján belül. Tanítani és tanulni úgy is lehet, hogy az élvezetes - ez a sorozat egyik nagy előnye.

Ami miatt pedig nem...
 Annith karaktere korántsem volt annyira élő, mint a társnőié, valahogy savanyúnak éreztem. Pedig alapvetően talpraesett is volt, makacs is volt, ügyes is volt, lázadó is volt, de mégis... Annyit filozofált és agyalt szegénykém, hogy hamarabb ráuntam, mint megkedveltem volna. Igaz, hogy korábban sem volt a szívem csücske.
A regény első fele egyszerűen unalmas volt. Nagyon. A fülszövegben leírtak eléréséhez szükség volt a fél kötetnyi terjedelemre, valamivel több mint kétszáz oldalnyi szövegre. Hááát... Csak a hellequinek felbukkanásával lett valamivel élvezetesebb lett a sztori, de amíg Sybella történetét alig tudtam letenni, Annith útjánál és tetteinél ugyanez nem jelentett gondot.
Tudom, hogy az előző kötetekben is a történelmi események voltak a középpontban - ezt nem is igazán bántam -, de ott valahogy odaillőnek éreztem a szerelmi szálat, - az események részének, a szereplők által átéltek következményének. Most azonban úgy éreztem, hogy sutára sikerült ez a szál: gyorsra és kissé érthetetlenre - nagyon misztikusra.
Sajnos az események a lassúság mellett még kiszámíthatóra is sikerültek. Bár nagyképűen hangzik, de mégis kijelentem: minden fordulatot - amelyek azért nem voltak valami eget rengetőek - kitaláltam.
Volt egy rész, ahol meg voltam győződve arról, hogy a szerző másként írta le ugyanazt a jelenetet. Aztán rájöttem, hogy ez egy másik jelenet, csak annyira hasonlított az előzőre, hogy teljesen összezavart. Na igen, a jó memória nem mindig előny. Bár ez a szerző számára nem lehet mentség.

Bár ez a kötet nem is nyerte el annyira a tetszésem, mint a másik kettő, amit korábban olvastam, de még így is azt állítom, hogy ez egy nagyon jól megírt, élvezetes és kedvelhető trilógia, amely minőségi olvasmányként emelkedik ki a hasonló történetek tengeréből. A szerző nagyon jó érzékkel ötvözi a valós eseményeket a misztikummal, teremt magával ragadó hangulatot - pont elegendő mennyiségű izgalommal és az érzelemmel. 
Utánanéztem és úgy látom, hogy a szerzőnek egyelőre nincs az olvasottakon kívül más regénye, de remélem, hogy lesz, és azt majd olvashatom is magyar nyelven.


2016. február 3., szerda

Ilona Andrews: Magic Bites - Pusztító mágia (Kate Daniels 1.)

Ilona Andrews neve nem ismeretlen a hazai olvasók előtt, hiszen pár évvel ezelőtt az Egmont Kiadó már kiadta a szerzőpárostól - igen az írói álnév egy házaspárt takar - a Világok peremén sorozat két kötetét. Sajnos az Egmont Kiadó kivonult a magyar könyvpiacnak ebből a szegmenséből, de az általuk felhagyott és úgy-ahogy bejáratott, megismertetett szerzőket lassanként átveszik mások. A Könyvmolyképző Kiadó nem a szerzőpáros a korábbiakban megkezdett sorozatát folytatta, hanem egy másik sorozat kezdő kötetének decemberi megjelenésével kedveskedett az olvasóknak, amelynek köszönhetően sokak karácsonyfája alá odakerülhetett ez a csajos urban fantasy regény.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Sötét örvény
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 318 oldal
Borító ár: 2.999,- Ft
Fordította: Mergl-Kovács Bernadett
A mű eredeti címe: Magic Bites
Sorozat: Kate Daniels
Folytatás:
2.) Magic Burns
3.) Magic Strikes
4.) Magic Bleeds
5.) Magic Slays
6.) Magic Rises
7.) Magic Breaks
8.) Magic Shifts
Kategória: urban fantasy, paranormális, kaland
Kate Daniels olyan világban él, ahol a mágia és a technológia felváltva uralkodik, az éppen aktuális időszak tartóssága teljességgel kiszámíthatatlan. A mágia időszakában nem működnek az autók, a fegyverek, a technológia időszakában pedig nincs varázsige, amit használni lehet. A természetfeletti erőket többen is irányítják: az Emberek halottidézői uralják a vámpírokat, az alakváltók alkotják a velük szemben álló csoportot, ők a Falka. A rendet és a törvényességet az Irgalmas Lovagrend, a Paranormális Tevékenységek Elhárító Egysége, valamint a Katonai Természetfeletti Elhárító Egység vigyázza. Mágiával kapcsolatos ügyekben azonban a Zsoldosok Szövetségétől is lehet segítséget kérni - nekik dolgozik Kate is, akinek ereiben mágia csordogál, a kardja pedig hűséges társa. A lány gyámja a Lovagrend egyik tagja, nagy hatalommal rendelkező ember, egy nap mégis holtan találják: meggyilkolták. Az elkövető biztosan természetfeletti lény kellett legyen, Kate-nek pedig két lehetősége van: meghúzza magát vagy a gyilkos nyomába ered - természetesen ő az utóbbit választja.

Ismerve a szerzőpáros stílusát mozgalmas, jól összerakott, élvezetes regényre számítottam - végül az elvárásaimnak megfelelő történetet kaptam. Nem tudom azonban elkerülni azt, hogy ne vegyem észre a hasonlóságot és a párhuzamot az Anita Blake sorozattal - természetesen a kezdő kötetek eseményeire gondolok, amikor ezt emlegetem -, csak amíg Anita a lőfegyverekért van oda, addig Kate-nek a kardja az, amit soha nem tesz le a kezéből. A hasonlítás nem baj, mert ami jó, azt érdemes követni, és tartalmaz annyi egyediséget a világ, hogy később majd még kinőheti magát a történet - és akkor már csak a belevaló csajszi lesz a közös metszet, az pedig egyáltalán nem baj.

A vámpírok egyébként teljesen mások ebben a világban, mint ahogy az eddigiekben olvasott történetekben találkoztam velük - és azért én nem csak a csillogós fajtájukat ismerem. A vámpírok ebben az esetben agyatlan ösztönlények, akiket a Halottkeltők irányítanak, és a saját céljaik érdekében használják fel a képességeiket. Az alakváltóknak is csak egyetlen Falkája van, és bár minden alakváltó csoportnak meg van a maga alfája, vezetőjük az Alakváltók Ura, röviden Őfelsége, még rövidebben Curran.

Azzal, hogy Kate a természetfeletti gyilkos nyomába ered belekeveredik az események sűrűjébe: információt kell szereznie a Lovagrendtől, az Emberektől és a Falkától is - ez pedig bonyodalmat jelent, sok bonyodalmat és életveszélyes helyzetet.

A világfelépítés a már leírtakon kívül is szolgál meglepetéssel: ott van például a mágia érzékelése, az m-vizsgálat, illetve a különféle természetfeletti lények, amelyek közül ebben a kötetben az egyikükkel közelebbi kapcsolatba is kerülünk. A rengeteg cselekmény mellett alaposan megismerhettem az eseménynek otthonul szolgáló világot, és még arra is jutott idő, hogy a főszereplőről csajról, illetve a szintén lényeges szerepet magára vállaló Curran-ról is elejtésre kerültek olyan információk, amelyek miatt érdeklődéssel fordulok a folytatás felé. 

Jó kis sorozatindító kötet ez, amelynek az a legnagyobb erénye az, hogy egyensúlyban van benne a harci cselekmény és a csajos fantasy regényekre jellemző érzelmesebb vonal. A regény mozgalmas, izgalmas és végre nem láttam minden oldalon azt leíva, hogy az aktuális pasinak milyen gyönyörű teste van, és mennyire olvadozik utána a főszereplő leányzó - ez hatalmas felüdülést jelentett a számomra. A romantikus szál nagyon haloványan van csak jelen, helyette viszont tényleg a nyomozáson és az életveszélyes helyzetek túlélésén volt a hangsúly, ezt pedig nagyon szerettem - ahogy a szinte folyamatosan jelen lévő humort és a szócsatákat is.

A regény elején feldobott rejtélyt sikerül megoldani, a gyilkos előkerül és természetesen elnyeri méltó büntetését, tehát a kötet eseményei lezártnak tekinthetők. Mindezek mellett azonban haladt előre a történet, Kate élete is változóban van, az átéltek nem múltak el következmények és hatások nélkül.

Jó volt olvasni, határozottan jól esett, nagyon kedveltem, és várom a folytatást! Nagyon remélem, hogy nem kell rá sokáig várni, bár ha ezen múlik a minőség, akkor inkább pár hónappal később, mint hamarabb, annyit azért bírok várni.


 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons