Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2016. július 3., vasárnap

Várólista - 2016. június

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy júniusi hónap, amelynek második hetében megrendezésre került az Ünnepi Könyvhét. A kiadók sok-sok megjelenéssel készültek ez alkalomból, a vásárlók pedig dúskáltak a nyomdából frissen kikerült kiadványok és a régebbi megjelenések között. Ami pedig valamilyen okból mégsem jelent meg a neves könyvünnepre, az vagy előbb, vagy pedig valamivel később került a boltok polcaira. Nézzük akkor, hogy az én szemem mely kiadványokon akadt meg és melyek voltak azok, amelyek felkeltették a figyelmem - ezúttal kiadók szerint csoportosítva.
Mivel a poszttal egyébként is késésben vagyok már, a sorolni valók pedig akad bőven, ezért igyekszem tömören összefoglalni a lényeget.

Az Agave Könyvek nagyon kitett magáért az idei könyvünnepen: az eddigi legtöbb megjelenéssel örvendeztette meg az olvasóit. Hogy mi érdekel a nyomdafriss kiadványok közül? Nos... majdnem minden. :)
  • John Scalzi számomra kötelező vétel, még akkor is, ha a Vörösingesek egy teljesen különálló regény és semmi köze sincs a Vének háborújához. De Scalzi, ezért kell!
  • Szánom-bánom a bűnömet, de Baráth Katalintól még nem olvastam semmit, viszont az Arkangyal éjjel című új regénye a szokásosnál is jobban felkeltette a figyelmem.
  • Laurell K. Hamilton kötetei régóta részei a könyvheti frisseknek, idén az Anita Blake sorozat huszonharmadik kötete jelent meg, amely a Jason címet viseli - és az előző vaskos rész mellett eléggé vékonykának néz ki. De kell, és kész!
  • N. K. Jemisin-nek ez az első magyarul megjelent kötete, és úgy tűnik, hogy Az ötödik évszak eddig még mindenkit elvarázsolt. Nálam is már csak az olvasásra vár.
  • Neil Gaiman Csillagpor című regénye némi kozmetikázást és új külsőt kapott. Aki eddig még nem vette meg, akkor sürgősen pótolja ezt az elmaradást!
  • És akkor Gaiman másodszor is. Michael Reaves-szel közösen írt új - ifjúsági - kötete a Köztesvilág. A vélemények eddig eléggé vegyesek, de azért még érdekel a dolog.
  • A kiadó mostanában nagyon kacsingat a horror és a thriller felé. Paul Tremblay Szellemek a fejben című kötetének nagyon tetszik a borítója, a beltartalmára is kíváncsi vagyok, de az még várhat egy kicsit.
A Delta Vision kiadó is szép számú - hét kötetet számláló - megjelenéssel készült az idei könyvünnepre. Nehéz volt közülük kiválasztani a következő négyet.
  • Hernád Péter magyar szuperhősöket bemutató sorozata második kötete jelent meg a hónapban, ezúttal Pannónia Parancsnok karaktere került a középpontba
  • Amíg J. Goldenlane írja az új regényét, addig is bőven van mit olvasni a szerzőtől. Rácfelvarráson és fiatalító kúrán esett át az Isteni balhé és folytatása, a Pokoli balhé - mindkét kötet új, őt megillető külsőt is kapott.
  • Ammerúnia világa sok titkot rejt és földjét rengeteg érdekes karakter tapossa. Eric Mooldum és barátai most elhozták nekünk az ezekből készített parádés válogatást, a részletek az Árnyelf című kötetben olvashatók.
A Fumax Kiadó az előzőekben már emlegetett szereplőkhöz képest egészen visszafogott volt a megjelenéseit tekintve, viszont nagyon érdekes kiadványokkal kedveskedett az olvasóinak.
  • A Fumax Thriller sorozat következő köteteként jelent meg Chuck Wendig Vészmadarak című regénye, amely egyébként a Miriam Black sorozat kezdő része. A kiadvány borítója valami fantasztikus, a regény elég szabad szájú, helyenként morbid és kellően véres - széplelkűeknek nem ajánlott.
  • Kathy Reichs nem csak a könyveiben ír az antropológiáról, hanem az életben is ezt a szakmát műveli. A Szent csontok című regény a Temperance Brennan sorozat nyolcadik kötete, amelyben kétezer éves leletek kerülnek a középpontba.
  • A James S. A. Corey néven publikáló írópáros Térség című sorozatának már az ötödik kötete, a Nemezis játékai jelent meg a hónapban. Számomra kötelező vétel.
A GABO Kiadó a fantasztikum kedvelőinek és a krimi rajongóknak egyaránt kedveskedett olvasnivalóval, ráadásként még az ifjúságról sem felejtkezett el. Ha még azt is hozzáteszem, hogy a kiadványok a hónapban elosztva jelentek meg, akkor aztán meg teljes az öröm.
  • Ben Aaronovith ismét elkalauzol minket abba a bizonyos másik Londonba, ahol a mágiának is fontos szerep jut. A varázslótanonc közrendőr, Peter Grant a sorozat harmadik kötetében ezúttal a Föld alatti suttogások nyomába ered.
  • Paolo Bacigalupi kedvenc témája a klímaváltozás és annak hatásai. Nálam leginkább szakmai ártalomnak lehetne nevezni azt az érdeklődést, amelyet A vízvadász című regényével szemben érzek.
  • Brian Staveley a Csiszolatlan Trón krónikái sorozatának második kötete A tűz kegyelme jött ki júniusban frissen a nyomdából. A kötet borítója valami fantasztikus lett.
  • Laura Ruby Bone Gap című regényének megjelenése nem kapott valami nagy hírverést - lehet, hogy nem is kell neki. Az én érdeklődésem a fülszövegével keltette fel a regény, de a borítója is nagyon mutatósra sikerült.
  • Robert Galbraith - aki nem tudná a név egyébként J. K. Rowling -ot rejti - Gonosz pálya című regénye a Cormoran Strike sorozat harmadik kötete. Cormoran két zseniális nyomozáson van túl, ezúttal azonban a múltja jelenti a legnagyobb problémát és a megoldandó ügyet.
  • Mark Frost Árulás című regénye a Paladin-prófécia sorozat harmadik, egyben befejező kötete. Megbízható forrásból tudom, hogy az első két kötet nagyon jól sikerült, ezért remélem, hogy a harmadik is tartja a színvonalat.
Könyvmolyképző Kiadó rengeteg könyvet jelentet meg, viszont néha talán túl hamar harangoz be egyes megjelenéseket, ezzel pedig gyakran vívja ki az olvasói elégedetlenségét.
  • Az egyik olyan kötet, amelynek megjelenésére kifejezetten sokat vártak a rajongók az Gail Carriger Napernyő protektorátus sorozatának negyedik kötete, vagyis a Szívtelen. Különleges stílusú történet remek karakterek és minőségi fordítás - aki még nem olvasta a sorozatot, az gyorsan pótolja az elmaradást.
  • Amíg készül az új regény, On Sai addig is gondoskodott olvasnivalóról. A Szürke szobák a Szivárgó sötétség sorozat kettő és feledik része - egy kis kitérő a harmadik kötet előtt.
  • Kylie Scott Play - Futam című regénye a Stage Dive sorozat második kötete, a főszerepben ezúttal a humorával hódító szexi dobossal Malcolm Ericsonnal. Hmm, hmm... talán majd egyszer ezt is elolvasom.
  • Ugyanígy vagyok R. S. Grey Scoring Wilder - Testcsel című regényével is. Érdekel ugyan, bár a borítón virító pötty színéhez képest a borító elég pikánsnak tűnik. Na, majd kiderül.
  • Julie Kagawa másik magyarul megjelent sorozatát (Vastündérek) nagyon kedveltem - azóta is várom az új rész megjelenését - ezért az The Immortal Rules - A halhatatlanság szabályai  című regényre is kíváncsi vagyok. Persze ez is sorozat, az Éden trilógia első része.
Vannak még kiadók, amelyek megjelenései közül csak egy-egy kötet keltette fel a figyelmem. Következzék hát a vegyes kategória:
  • Az Ad Astra kiadó idén is megjelentetett egy tematikus antológia kötetet, amely ezúttal a Távoli kolóniák címet kapta, a szerkesztést pedig Szélesi Sándor végezte.
  • Nem csak szerkesztett, de önálló kötetet is megjelentetett Szélesi Sándor. A Pokolhurok című regény témája eléggé kényes és rendesen feszegeti a határokat - viszont talán mindennél aktuálisabb napjainkban.
  • Amikor már végleg lemondtam róla, akkor az Athenaeum Kiadó átvette és folytatta Kresley Cole Halhatatlanok alkonyat után sorozatát. Az eredeti megjelenés számozása szerinti tizenkettedik kötet címe a Lothaire helyett a Vámpírbosszú címet kapta a magyar keresztségben. A regényt már el is olvastam és ennél azért valamivel jobbra számítottam.
  • A Művelt Nép Könyvkiadó a nevével ellentétben nem egészen olyan köteteket ad ki, amely a népművelést segíti elő. Rita Mae Brown Bárcsak itt lennél című kisvárosi környezetben játszódó krimije mégis felkeltette az érdeklődésem mert másnak tűnik, mint a kiadó többi kiadványa. Bár állítólag ennek a sorozatnak a megjelenésében a Metropolis Media kiadó keze is benne van.
Nos, bármennyire is próbáltam lényegre törően fogalmazni, ez még így is hosszúra sikerült - hiába, sok könyvről nem lehet röviden beszámolni. Azt viszont már előre látom, hogy  júliusi poszt ennél lényegesen kurtább lesz. Addig is jó válogatást és vásárlást!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons