Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2015. szeptember 28., hétfő

Várólista - 2015. szeptember

Érdeklődve figyelem a kiadók megjelenésekre vonatkozó bejelentéseit, az év hátralévő részében még várható csodákat és remekműveket. Szeptemberre is jutott az engem érdeklő, nyomdából frissen kikerült könyvekből - bár az igazi dömping úgy is a következő hónapokban várható majd. Persze azért szeptemberre is jutott minden, ami csak az olvasónak kedves lehet: sorozat kezdő és befejező kötet, terjedelmes sci-fi, csavaros vagy éppen humoros krimi, fiataloknak és felnőtteknek szóló fantasy történet. Nézzük a részleteket...

Manda Scott neve sem ismeretlen a hazai olvasók előtt, csak eddig az M.C. Scott néven megjelentetett  - leginkább történelmi - regényeit olvashattuk magyar nyelven. A szerző Tisztítótűz című regénye egy jelenkori krimi és a százéves háború idejében játszódó történet, feszültséggel és titkokkal teli egyvelege. Határozottan érdekel a sztori.
Az Agave Könyvek kiadó nagy fába vágta a fejszéjét, amikor elkezdte megjelentetni Dan Simmons regényeit. A nagy fa szó szerint értendő, ugyanis a szerző gondolatainak kiteljesedéséhez még a szokásosnál is több papír szükségeltetik - az Ílion ugyanis még a Hyperion-ciklus negyedik köteténél, az Endymion felemelkedése című regénynél is hosszabb, és egyedül csak a választott betűméretnek köszönhető, hogy első ránézésre - gerincvastagság alapján - nem ez a megállapításunk. A mérete mellett a történet is érdekesnek tűnik: trójai háború dúl a Marson. Lesz majd még folytatása is, de mivel duológiáról van szó, ezért csak egy újabb kötetre számíthatunk majd.
Ha már sci-fi, akkor részemről mindenképpen elismerés illeti az Unio Mystica kiadót, aki ezúttal Orson Scott Card Végjáték sorozatának negyedik, egyben befejező részét jelentette meg ebben a hónapban, a kötet címe: Az elme gyermekei. A regény nyomtatott és elektronikus formában egyaránt elérhető. 

A fantasy rajongók sem maradtak hoppon ebben a hónapban. A Delta Vision kiadó David Gemmell újabb regényét jelentette meg, amelynek címe az Árnyékok farkasa, a kötet pedig a Jon Shannow sorozat első része. A szerző ezúttal egy posztapokaliptikus világban játszódó, western elemekkel átszőtt, heroikus fantasy regénnyel örvendezteti meg az olvasóit. Engem kifejezetten érdekel.
Nagy meleg ide vagy oda, de az biztos, hogy a Fumax Kiadó sem tétlenkedett a nyár végén. Sokan várták és meg is jelent Michael J. Sullivan regénye, a Riyria-krónikák hatodik, egyben befejező kötete, amely Percepliquis - Az elveszett város címmel került a boltokba. Mit is tehetnék ehhez hozzá? Ideje lenne belekezdenem a sorozat olvasásába.

Az Athenaeum Kiadó idei kínálata valahogy nem igazán az én ízlésem szerint alakul. Amikor viszont megláttam ennek a két regénynek a megjelenését, akkor azonnal elő is rendeltem mind a kettőt, és az egyiket már olvastam is - még azon melegében.
Darynda Jones Charley Davidson sorozata egyszer már kapott egy kaszát a hazai kiadó részéről, most mégis megjelent a Harmadik sírhant - olvasói nyomásra tett egy kompromisszumos javaslatot a kiadó és ezek szerint jól vizsgáztak a rajongók. Azt viszont mai napig sem értem, hogy miért nem fogy ez a paranormális romantikus sorozat kis hazánkban úgy, ahogyan kellene - mert egyébként a hibái ellenére is jó és izgalmas, olvasásra ajánlott.
Samantha Shannon Csontszüret című sorozatának első része, az ugyancsak Csontszüret címre keresztelt regénye annak idején nagy kedvencem volt. Remélni sem mertem, hogy megjelenik a folytatás, de mivel A Mímes Rend már a polcomon sorakozik, ezért kénytelen vagyok a tények előtt - legnagyobb örömmel - fejet hajtani. 

A fiatalabb korosztály sem maradt olvasni való nélkül. A Gabo Kiadó SFF YA védjegyű sorozatán belül jelentette meg Mary E. Pearson Az árulás csókja című regényét, amely A fennmaradottak krónikái trilógia első része. A történet megismerésével egyelőre kivárok: egy részről úgy érzem, hogy most nagyon nincs türelmem a young adult történetekhez, más részről a kiadó hasonló védjeggyel ellátott másik kiadványa hatalmas csalódást okozott a számomra. Szóval egyelőre csak óvatosan közelítek.
Valahogy így vagyok a Libri Kiadó által megkezdett Klánok háborúja sorozat első kötetével, a Seeker címmel boltokba került, Arwen Elys Dayton tollából származó történettel is. Készül a történet filmváltozata is - még az is lehet, hogy most inkább nézni fogok, mint olvasni.

Ennyi volt a számomra érdekes könyvek bemutatása erre a hónapra. Remélem, hogy Ti is találtok közte a számotokra megfelelőt, esetleg olyat, amely jó eséllyel a polcotokon fog landolni. Addig is jó olvasást! Mert biztos vagyok benne, hogy ez igazi könyvmolynak több tucatnyi olvasatlan szépség sorakozik a polcán. :)


2015. szeptember 24., csütörtök

Darynda Jones: Harmadik sírhant (Charley Davidson 3.)

Kétségtelen, hogy az a csalfa remény az utolsó a kaszás listáján, ugyanakkor az is biztos, hogy még nem értünk a névsor végére. Miért is mondom ezt? Mert egy olyan sorozat folytatásának, a következő rész megjelenésének lehetősége merült fel idén nyáron, amelyre a hazai kiadója egyszer már nemet mondott. Az Athenaeum Kiadó már azzal is kivívta a tiszteletemet, hogy ilyen mértékben figyelembe vette az olvasók igényét a sorozat folytatásával kapcsolatban, amelyet az idő előre haladtával - ez tagadhatatlan - egyre többen és egyre hangosabban követeltek. A lényegen ez sem változtat: a kiadó felajánlása mindenképpen dicséretre méltó.
Miről is van szó? Mi is történt tulajdonképpen? Az olvasók kompromisszumos ajánlatot kaptak: előrendelhetővé válik a harmadik rész, és amennyiben egy bizonyos határidőig előrendelésre kerül a megadott - a jelen esetben háromszáz - darab regény, akkor megy a nyomdába a kötet. A kampány elindult, majd sikerrel zárult: ez mindenképpen jó az olvasóknak és remélhetőleg kifizetődő a kiadónak. Ennyit az előzményekről, most nézzük a történetet.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 488 oldal
Fordította: Varga Krisztina
Borító ár: 3.490,- Ft
A mű eredeti címe: Third Grave Dead Ahead
Sorozat: Charley Davidson
Előzmény:
1.) Első sírhant
2.) Második sírhant
Folytatás:
4.) Fourth Grave Beneath My Feet
5.) Fifth Grave Past the Light
6.) Sixth Grave on the Edge
7.) Seventh Grave and No Body
8.) Eighth Grave After Dark
9.) The Dirt on Ninth Grave
Műfaj: krimi, paranormális, misztikus,
urban fantasy
Charley az előző rész végén komoly döntést hozott, amikor nem hagyta, hogy Reyes feláldozza magát, hanem helyette inkább megbéklyózta őt: a nem e világi testét a bezárta a fizikai testébe. Ugyanakkor kénytelen volt választása következményeit is elfogadni: a beavatkozásának köszönhetően Reyes börtönbe került és nem hajlandó látogatókat fogadni, nem akar Charley-val beszélni. Bár Reyes már nem képes saját akaratából a testén kívül alakot ölteni, de ha hívják, akkor megjelenik, és minden egyes alkalommal ez történik, amikor Charley elalszik: a megoldás egyszerű, Charley-nak ébren kell maradnia. A magánnyomozó két hete próbál pihentető alvás nélkül létezni, mondjuk úgy, hogy több-kevesebb sikerrel. A magánélet egy dolog, ugyanakkor a munkának is haladnia kell, mert a piszkos anyagiak mindig és mindent befolyásolnak: Charley-nak meg kell találnia egy eltűnt feleséget, miközben közelebbi ismeretségbe kerül a helyi motorosbandával, valamint ellen kell állnia annak a változtatásnak, amelyet az édesapja akar rákényszeríteni. Reyes pedig... ő csak tovább bonyolítja az egyébként sem éppen egyszerű és idegnyugtató helyzetet.

Kevés mostanában a boltok kínálatában a paranormális regény - bár én örülök neki, hogy ebben a műben inkább a krimi rész a hangsúlyosabb - és nekem bizony kifejezetten hiányzik ez a kategória. Ha nagy ritkán ráakadok egy-egy ilyen kötetre az új megjelenések között, akkor az tutira a polcomon köt ki. A Charley Davidson sorozat folytatásának különösen örültem, mert annak ellenére, hogy az elején még kicsit túlzónak és erőltetettnek találtam az írónő humorát, nagyon megkedveltem a szereplőket, illetve a történet mozgalmasságát és misztikusságát. Charley és Reyes egyáltalán nem hétköznapi kapcsolata pedig - szerény véleményem szerint - a sorozat lelke.

Bevallom, hogy nagyon kétségbe estem, amikor az előző rész befejeződött - Jesszusom, az a függővég! Az a lelkiállapot! -, majd azt hallottam, hogy nem lesz folytatás. Amikor pedig kiderült, hogy mégis, akkor nem volt kérdéses, hogy magam is az előrendelők táborát fogom gyarapítani, és biztos voltam benne, hogy az olvasás sem fog sokáig váratni magára. Így is történt.

Jones kisasszony ebben a kötetben sem hagyja cserben az olvasóit, mert mindenből bőven akar ebben a részben, ami annyira jellemző erre a sorozatra: misztikum, szellemek, kaland, nyomozás, feszültség, humor - és persze Alexander Reyes Farrow. A kozmikus játszma folytatódik, de a tétek egyre nagyobbak - és persze ott vannak új belépők is.

A nyomozást első körben az eltűnt feleség utáni kutatás jelenti, Charley most is a megérzéseire hallgat leginkább, és ezt nagyon is jól teszi. Aztán... Aztán... Aztán nem tudom, hogy mit mondhatnék még a cselekménnyel kapcsolatban, amivel nem árulok el lényeges információt, mert bizony innentől kezdve minden ilyen irányultságú kijelentésem csak rontaná az olvasás során kapott élményt.

Az biztos, hogy Charley élete csak bonyolódik azzal, hogy nem tud aludni, a fáradtság és a kialvatlanság pedig csak egyre mókásabb és természetesen egyre életveszélyesebb helyzetekbe sodorja: magánnyomozónk tehát a szokásosnál is szétszórtabb és megviseltebb. Neki aztán tényleg huszonnégy órából áll egy nap, és erre szüksége is van, ugyanis a sürgős határidővel elvégzendő feladatai egyre csak sokasodnak.

Reyes, azaz Rey'aziel  is hozza a szokásos formáját: ő az a típusú pasi, akinek aztán senkivel nem kell hangosan ordibálnia, nem kell senkit megfélemlítenie és semmilyen más formában sem szükséges kinyilvánítania domináns jellegét, mert akkor is tudjuk és érezzük, hogy ő vitathatatlanul annak számít: minden kijelentése és mozdulata ezt sugározza - és nem csak azért mert különleges lény. Legnagyobb örömömre sokat szerepelt ebben a regényben, én pedig az utolsó betűig kiélveztem minden felbukkanását, valamint - természetesen - Charley-val közös jelenetét - no meg a jövőre és a Halál angyalának képességeire vonatkozó homályos utalásait.

Nagy volt az elvárásom ezzel a résszel kapcsolatban, feszült várakozással telve vettem a kezembe a kötetet, és legnagyobb örömömre azt kaptam, amire számítottam: a történet már az elején beszippantott, most még a szerző egyedinek tekinthető humora is határozottan jól esett, és csak úgy pörögtek az oldalak. Cselekményekből és helyzetekből akadt bőven, egy percig sem unatkoztam, nehezen tettem félre a könyvet, amikor éppen erre kényszerültem. Több alkalommal is hangosan kacagtam, szinte állandó jelleggel izgultam a szereplőkért, vagy éppen a lélegzetem akadt el az adott szituációt olvasva. Az utolsó oldalakra bőven jutott a feszültségből, a meglepetésekből és a homályos utalásokból. A vége pedig... Na igen, megint sikerült egy olyan befejezést összehozni, amely miatt természetesen szeretném a következő kötetet. A történet egyszerre kerek és nyitott a folytatásokra.

Tetszett! Jó volt! Köszönet a kiadónak, hogy mégis nyomdába küldte a könyvet és nagyon remélem, hogy folytatni is fogja a sorozatot. Szerény személyemben biztosan a sorozat köteteinek egy jövőbeli vásárlóját üdvözölhetik.


2015. szeptember 20., vasárnap

Rebecca Donovan: Csak lélegezz! trilógia

Nem szokásom olyan tenni, amit most teszek, de még az így befektetett energia is sokkal több, mint amit ez a sorozat egészében megérdemel, ezért igyekszem egyben letudni. Már csak azért is, mert valahogy ki kell magamból adnom az érzéseimet és ugye erre nekem a legjobb megoldás a blogfelület - a visszajelzések szerint Ti pedig szeretitek, ha ezt teszem. Szóval, akkor hajrá!

Kicsit soknak érzem mostanában a viszontagságos múlttal, problémás szülőkkel és emiatt sérült lélekkel, viselkedési problémákkal rendelkező fiatalokról szóló regényeket - sosem gondoltam volna, hogy egyszer még visszasírom a vámpíros könyvek tündöklését -, de időnként azért jól esik egy-egy ilyen történetet tartalmazó kötetet is a kezembe venni. Nézzük csak, hogy tényleg minden esetben annyira jó érzés-e, ha ezt teszem... Bevallom, hogy nem csak a főszereplő, de időnként magam is kapkodtam a levegőt rendesen - bár az is igaz, hogy az okok nem mindig voltak azonosak.

Értékelés: 6/10
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Kiadói sorozat: Dream válogatás
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 494 oldal
Borító ár: 2.999,- Ft
A mű eredeti címe: Reason the Breathe
Fordította: Sóvágó Katalin
Amikor a trilógia első részét, az Elakadó lélegzetet olvastam, még éppen a dömping elején voltunk, és nem utolsó sorban, lelkesen ajánlották számomra a megismerését. 
Megvettem a könyvet, idővel bele is kezdtem és nagyon gyorsan el is olvastam - mégsem voltam maradéktalanul elégedett.

Miről is szól ez a rész? Emma Thomas Weslynben lakik, a nagybátyja családjánál, akik azóta gondoskodnak róla, mióta az apja halálát követően az anyja lepakolta őt a legközelebbi rokonok ajtaja elé. A helyzet azonban korántsem boldog és rózsás: Carol, Emma nagynénje a saját gyerekeivel végtelenül kedves, de a fogadott lányt utálja és mindent megtesz annak érdekében, hogy megkeserítse az életét - a tettlegességtől sem riad vissza. Emma retteg, de csak tűr és nem szól senkinek - az ok: nem szeretné elvenni még gyerekkorban járó unokatestvéreitől a szüleit.

A regény komoly témát mutat be: a családon belüli erőszakot. Az ilyen történésekkel szemben mindenki más reakciót ad: van, aki lázad, és van, aki tűr - Emma ez utóbbi kategóriába tartozik. A lány megpróbál túlélni, kibírni a nagykorúságáig hátralévő időt - ami már csak egy év. Emma meghúzza magát, soha nem megy sehová, számára az iskolai kötelezettségei a legfontosabbak, mert ezek jelentik számára a menekülési útvonalat és a jövőhöz vezető ösvényt - azonban közbeszól a kamaszkor egyik jellemző érzelme a szerelem. Amikor Evan felbukkan, Emma élete némiképp felborul: egyre több időt tölt együtt a fiúval, ami természetesen Carol-nak is feltűnik, az indulatok elszabadulnak és az erőszak is egyre gyakrabbá válik.

A történet lélektanilag nagyon erős, képes beszippantani, könnyű átérezni Emma helyzetét, és azért drukkolni, hogy a lány végre megtalálja a megoldást a problémájára. A szerző sajnos előszeretettel kínozza az olvasóit és olyan befejezést kreál, ami egyszerre pezseg az eseményektől és a feszültségtől, valamint ezek mellett iszonyatos függővéget produkál. Alapvetően tetszett, amit olvastam, de...

Bőven akad hibája a regénynek, amelyek ha egyenként nem is, de összeadódva már érdemben csökkentik a történet élvezhetőségét. A könyv eleje megdöbbentő, majd abba a hibába esik a szerző, hogy kezdi túlmagyarázni a dolgokat: túl sok buli, túl sok ide megyek és oda megyek, túl sok ruhapróba, túl sok hezitálás, túl sok titkolózás, túl sok nyavalygás és indokolatlan hiszti, valamint mindezek következményeként rétestésztaként nyúló események, megdöbbentő, ugyanakkor némi határozottsággal könnyen elkerülhető következmények. A szereplők közül Emmát idegesítőnek, Evant pedig annyira könnyűnek, semmilyennek, sablonos szépfiúnak éreztem, de nem dobbant meg tőle a szívem.

A befejezés megdöbbentett. Úgy éreztem ez a történet kerek, itt kellene, hogy véget érjen. Jó volt ez, de túl hosszú, olyan kétszáz oldal mínusszal még jobb lett volna - akár az igazán fantasztikus és igazán emlékezetes kategóriát is sikerülhetett volna elérnie. Így, ebben a formában viszont számomra nem volt az igazi. A pozitívumokat és a negatívumokat is figyelembe véve a végső értékelés: kicsit jobb, mint a közepes, de nem sokkal.

Értékelés: 2/10
Kiadói sorozat: Dream válogatás
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 522 oldal
Borító ár: 2.999,- Ft
A mű eredeti címe: Barely Breathing
Fordította: Bozai Ágota
Halogattam a folytatás, a Visszafojtott lélegzet olvasását, nagyon sokáig halogattam - talán azért, mert nem éreztem az igényt arra, hogy ez a történet tovább tekeredjen. Most, hogy a végére értem, nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy jobb lett volna, ha a szerző is hozzám hasonlóan gondolkodik. Igazából ennek a történetnek egyetlen hatalmas előnye van: biztosan jó pár hónapra fedezte Ms. Donovan rezsiköltségét és biztosította a megélhetését. De ezen kívül nem sok pozitív élményt tudok megemlíteni az olvasottakkal kapcsolatban.

Ez az idézet pedig hűen jellemzi a regényt és Emma gondolkodását:
"Behunyom a szememet az igazság előtt. Nem vagyok hajlandó meglátni, mi történik; meg vagyok győződve arról, hogy kezelni tudom a helyzetet... azt hiszem, hogy elég erős vagyok és felismerem... pedig nem."
Miről is szól ez a rész? Hat hónap telt el az előző kötet befejező eseményei óta, Emma a barátnője, Sara gyámsága alatt éli mindennapjait és regenerálódik. Egy ideig. Úgy néz ki, hogy a béke és a nyugalom nem neki való - biztosan idegenkedik tőle -, mert mindenképpen menni akar: felveti, hogy az anyjához költözne, az előzetes egyeztetéseket követően pedig meg is teszi azt. A múlt lenyomata azonban sokkal erőteljesebb, mint az elsőre látszott, és Emmának újra embert próbáló nehézségekkel kell megküzdenie.

Hmm...hmm... Mondanám, hogy lélegzet visszafojtva olvastam ezt a részt, de akkor bizony valótlant állítanék. Sok mindent nem értettem. Sorolom is őket.
- Emma, aki annyi mindent elszenvedett, mint amiről az előző regényben olvashattam, miért nem élvezi a biztonságot és a nyugalmat, ami most megadatott neki?
- Miért nem kötelezték pszichológiai kezelésre az átélt traumát követően? Biztos vagyok benne, hogy jót tett volna neki.
- Nem emlékeztem kristálytisztán, hogy miért is került Emma a nagybácsi házába megtűrt személyként, de aztán a szerző felidézi az eseményeket. Ezek után még kevésbé értem, hogy miért is akar Emma újra összeköltözni ezzel a nővel? Főleg, hogy az addig egyszer sem érdeklődött utána.

Miután felvázolásra kerültek az alapok - és közben csak értetlenül csóváltam a fejemet -, már nem vártam túl sokat a regény további részétől. Bár attól még idegesített az, amit olvastam: Emma titkolózása, a hallgatása, a hiszékenysége, szinte az összes döntése. Röviden és tömören? Nem egyszer éreztem úgy, hogy Emma megérdemli azt, ami történik vele.

Ha mindezek mellett a szerzőnek sikerült volna kedvelhető mellékszereplőket létrehozni, akkor sokkal több mindent megbocsátottam volna, de sajnos erre nem kerülhetett sor. Evan továbbra is olyan semmilyen: szürke egérke, aki sokkal több mindent tehetne a barátnőjéért, de mégsem foglalkozik igazán vele - helyette inkább a haverokkal utazgat, aztán meg megsértődik, ha a csaja mással osztja meg a félelmeit. Persze Emma attól még nem lesz számomra jobban kedvelhető személyiség, hogy minden problémájával Jonathan-hoz fordul - természetesen Evan háta mögött, titkolózva és csak zűrt kavarva. Apropó, Jonathan... Ő az a mellékszereplő, akibe legalább szorult valamennyi élet és kicsit feldobta a regény színvonalát - de csak egy egészen csekély mértékben. 

Hosszadalmas, semmire nem való és sehová nem vezető szenvedés, felesleges titkolózások, érthetetlen döntéseket hozó és indokolatlanul viselkedő szereplők, valamint egy olyan befejezés, amelyet elolvasva csak a fejemet fogtam és folyamatosan egy kérdés kavargott a fejemben: ez most miért kellett? Számomra érthetetlen. A feszültség növelést még megértem, de azt nem, hogy miért volt szükség ennek a történetnek az elmeséléséhez félezer oldalra, amikor elég lett volna a fele - vagy még jobb lett volna, ha a szerző le sem ül a gép elé.

Értékelés: nem olvastam
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Kiadói sorozat: Dream válogatás
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 480 oldal
Borító ár: 2.999,- Ft
A mű eredeti címe: Out of Breath
Fordította: Bozai Ágota
Hogy ezek után érdekel-e a harmadik, egyben befejező rész? Őszintén bevallom, hogy nem igazán. Hiába ígéri a cím, hogy ez immár a Boldogító lélegzet kategória, az előzmények ismeretében én ezt nem hiszem el: Emmát ismerve ismét csak problémákra és hosszan bemutatásra kerülő szenvedésre számítok, hiszen ez a regény is közel ötszáz oldal és ki kell tölteni valamivel. Áh, öreg vagyok én már ehhez...

Nem szokásom olyan történetről írni, amelyet nem olvastam el, ezért most sem így fogok eljárni. De annyit azért megtettem, hogy utánanéztem a történettel kapcsolatos véleményeknek - főleg azokat az értékeléseket vettem elő, amelyek szerzői az első és a második részről hozzám hasonlóan vélekedtek. Ezen ismeretek birtokában azt a megállapítást teszem, hogy az elhatározásom - miszerint a befejező kötet megismerésére nincs szükségem - megerősítést nyert. Emma Thomas további, leginkább maga által generált szenvedései  - és az én szenvedéseim növelései, az idegeim tépései helyett - inkább olvasok valamit, ami sokkal inkább a kedvemre való.

Az előzmények ismeretében most már kijelenthetem, hogy egy újabb szerző került fel azon - egyre hosszabb és mostanában vészes gyorsasággal gyarapodó - listámra, akiktől a továbbiakban nem kívánok semmit sem elolvasni, mert az írásuk által nyújtott élmény egy életre elegendőnek bizonyult a számomra.



2015. szeptember 17., csütörtök

David Gemmell: Éjféli sólyom (Rigante-ciklus 2.)

Korábban úgy terveztem, hogy hamarabb fogom folytatni a ciklus köteteit, de ebből az elhatározásomból végül semmi sem lett. Végül azt a megoldást választottam, hogy újraolvasom az első részt, a Kard a viharban című kötetet, amely már csak azért is jó ötlet volt, mert az abban szereplő történések szoros összefüggést mutattak a most olvasottakkal. Már csak azért is, mert az első kötet prológusában olvasottakra a második rész vége felé kaptam magyarázatot - szóval mi ez, ha nem szoros összefüggés.

Majdnem két évtizedet - egészen pontosan tizenhét évet - ugrottunk előre az időben: Connavar már hosszú ideje a riganték uralkodója, Cogden mezején győzelemre vezette népét a hódító Kővárosiak ellen, azóta is azon munkálkodik, hogy felkészülten fogadják a következő összetűzést. Csak egy valamit nem tett meg: nem látogatta meg a fiát és annak anyját - nem ismerte el a leszármazottját, nem is vett róla tudomást. Átok apa nélkül nőtt fel, az anyja pedig idővel belehalt a bánatba, amit a nagy hatalmú férfi távolságtartása okozott - Connavar árnyéka azonban végig a fiúra vetült: nyilvánvaló volt, hogy kinek a fia is ő. 
Értékelés: 8/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2007.
Terjedelem: 514 oldal
Eredeti cím: Midnight Falcon
Fordító: Sziklai István
Borító ár: 2.490 ,- Ft
Sorozat: Rigante-ciklus
Előzmény:
1.) Kard a viharban
Folytatás:
3.) Hollószív
4.) Viharlovas
Kategória: heroikus fantasy
Akciós vásárlás:
Delta Vision Könyvroham
Delta Vision Webáruház
A regény főhőse nem más, mint Átok, azaz léleknevén - amit Ruathain adott a fiúnak - Éjféli sólyom, illetve a kővárosi Banouin és a boszorkány Vorna fia, aki maga is a Banouin nevet kapta a születésekor. A két ifjú, más-más elhatározásból ugyan, de Kőváros felé veszi az irányt: az egyik látni akarja azt a várost, ahonnan az apja származott, a másik épp a származása miatti dühtől hajtva kerül bajba, majd egy ígéret miatt követi és kíséri el a barátját a vízen túlra. Két, különleges fiú, akik apa nélkül nőttek fel: az egyik nem is ismerhette a nemzőjét, a másikról pedig nem volt hajlandó tudomást venni az őse - az ő történetüket meséli el ez a kötet, és közben betekintést nyerhetünk mind a kővárosiak, mind a riganték életébe.

Azt kell mondjam, hogy Átok sokkal érdekesebb karakternek tűnt a kötet elején, mint a korábbi részben Connavar: a fiú múltja, a sértettsége, bizonyítási vágya és a lelkét belülről marcangoló düh eléggé egyedi személyiséget hozott létre. Ifjú hősünk úgy érzi, hogy nincs veszteni valója, nem féli a halált és pont ezért vakmerő, merész - kalandjai és megnyilvánulásai a kedvemre valók voltak, gyorsan peregtek az oldalak. Mellette Banouin szürkének és esetlennek tűnt, furcsán pislogtam a cselekedetit és a gondolatait olvasva - persze később minden értelmet nyer majd, és a karakterfejlődés sem marad el.

Várható volt, hogy a hosszú út során utazóink bajba keverednek majd, ahogy az is, hogy mindkét fiú a saját jelleme szerint reagál majd az eseményekre: az egyik elmenekül, a másik a vakmerően farkasszemet néz a halállal. A történtek azonban mind a kettejüket megváltoztatják és az útjaik is elválnak egymástól - még ha csak időlegesen is. Az átéltek, illetve azok következményei célt adnak Átok kezébe, a fiú elhatározza, hogy gladiátor lesz belőle.

Nem, nem kell megijedni, hogy elmesélem az egész történetet, mert gyakorlatilag ez még mindig a regény legeleje, a kezdő konfliktus felvázolása, a fontosabb események majd csak ezután kerülnek sorra. Számomra azonban ez volt a regénynek az a része, amelyet a legjobban élveztem, a többit valahogy nem találtam ennyire izgalmasnak - bár azért voltak határozottan jó részei. Hosszú az az út, amelyet Átok és Banouin bejárnak, ahogy a jellemük a céljaikat követve folyamatosan fejlődik, ahogy a történelem alakulása befolyásolja a sorsukat.
"Egy hősies cselekedetet soha nem szabad annak sikere vagy kudarca alapján megítélni: csak az azt ihlető szív, szenvedély és bátorság alapján."
Az elbeszélés stílusa határozottan olyan részletes, mindenre kiterjedő és lassan hömpölygő, ugyanolyan mint az első rész esetében, tehát aki azt kedvelte - akár csak egy kicsit is -, ebben a történetben sem fog csalódni. Visszatérnek a régi szereplők is - bár az idő rajtuk is nyomott hagyott -, de végül minden korábbi lépésük magyarázatot kap. Gemmell elvarr minden szálat, az első részben megismert összes szereplő végigjárja a sors által neki kirendelt utat - úgy hagytam őket magukra, hogy tudtam, mindegyikük élete elrendezésre került. Ez a lezárás olyan alaposra sikerült, hogy ha színházi előadást néztem volna, akkor bizony többször is lehullhatott volna az a bizonyos függöny, ami az előadás végét jelzi. Egy idő után már furcsán tekintettem az oldalakra és kétkedve lapoztam tovább, mert nem értettem az újabb események okát. Persze csak türelmetlen voltam, mert a szerző jobban tudta, hogy mit akar elmesélni, és tulajdonképpen így lett kerek az egész - ez viszont nem változtatott számottevő mértékben a korábban felbukkant érzéseimen.

Nagyon kedveltem a történet misztikus vonalát: Morrigu beavatkozásait, a druidák szerepét, a tanácsok és jóslatok mögöttes jelentését és a végkifejletet. Azt a fel nem tett kérdésemet is megválaszolta a szerző, hogy miért és mi okból hasonlít annyira a riganték világa a miénkre, magyarázatot kapnak az elnevezésbeli és a történelmi egyezések, hasonlóságok.
"... megváltoztathatod a másik véleményét érvekkel vagy vitákkal, de ugyanezekkel az eszközökkel nem fogod megváltoztatni a szívét."
Ez egy olyan történet, amit pasi írt, alapvetően pasiknak, de amelyet olyan csajok is elolvasnak, akik nem csak csajos könyveket vesznek a kezükbe. Ugyan magamat is ez utóbbi kategóriába sorolom, és tetszett is, amit olvastam, de azért az ennyire pasis könyveket, a tesztoszteron ilyen mértékű és állandó jelenlétét csak korlátozott mértékben tudom befogadni - ez irányú toleranciámat pedig a sorozat két részének egymást követő olvasása ki is merítette nálam. Hiába no, nem tudom megtagadni azt, ami olyan mélyen a génjeimbe vésődött. Ugyan elpoénkodom a dolgot, de alapvetően az lehet a magyarázat, hogy a heroikus fantasynak ez a klasszikus vonulata nem pont a zsáner legtesthezállóbb stílusát képviseli a számomra. 

Ettől persze még folytatni fogom a Rigante-ciklus köteteinek olvasását, mert alapvetően tetszett, amit olvastam, de be fogom osztani a részeket. Majd leginkább a helyenként bugyuta és idegesítő női olvasmányok után fogom a kezembe venni a sorozat részeit és akkor segít helyre billenteni a lelkivilágomat. Azt viszont szentül megfogadom, hogy ezúttal nem hagyok ki olyan sok időt az olvasások között, mint azt tettem korábban.


2015. szeptember 14., hétfő

Karen Akins: Időhurok (Időhurok 1.)

Nehéz megmondani, hogy miért kerülnek egyes könyvek az azonnal beszerzendő darabok kategóriába és miért nem keltik a figyelmemet más kiadványok, pedig elvileg még a témájuk is hasonló. Persze tudom, hogy meghatározó a kinézet - igen, a borító néha mindent visz és minden észérvet közömbösít -, fontos tényező a fülszöveg, mert ha érdekes és figyelemfelkeltő, akkor az egy újabb strigulát jelent a vásárlás ténye mellett, illetve legalább ugyanilyen lényegesek az ajánlások, az előzetes vélemények. Na, és persze ott van még az a zsigeri megérzés, amit a legtöbb könyvmoly még akkor sem tudna figyelmen kívül hagyni, ha azt egyébként akarná: van olyan könyv, ami kell és kész.
Valahogy így voltam én ezzel a regénnyel, amelynek mind a fülszövege, mind a vele kapcsolatos ajánlások, később pedig már a magyar kiadás borítója alapján is úgy éreztem, hogy olvasni szeretném, és biztos voltam benne, hogy ez egy nekem való történet.

Értékelés: 5/10
(csakis az időugrások összefüggései miatt)
Kiadó: GABO Kiadó
Kiadói sorozat: GABO SFF YA
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 328 oldal
Borító ár: 2.990,- Ft
A mű eredeti címe: Loop
Fordította: Heinisch Mónika
Sorozat: Időhurok
Folytatás: Twist
Kategória: young adult, sci-fi, időutazás
Bree Bennis a XXIII. században él, időutazó családból származik és egy olyan iskolába jár, ahol az időutazás kötelező tantárgy. A félévi vizsgája a XXI. századba tett küldetésének teljesítésén múlik, de  a feladat teljesítésében többszörösen is kudarcot vall: hibát hibára halmoz, ráadásként pedig még egy fiút is túszul ejt, majd később magával hozza őt a múltból a saját idejébe. Úgy néz ki, hogy Bree múltjába belekavart valaki, a jelenében pedig a nyomában vannak és akarnak tőle valamit. A helyzet egyre csak bonyolódik, de igazán komollyá akkor válik, amikor már nem csak az élete forog kockán, hanem mindezzel együtt a múltja, jelene és a jövője is.

Imádom az időutazós könyveket, mert a múltba, illetve a jövőbe tett látogatások miatt mindig megkeverednek az események, és ez sokkal izgalmasabbá, titokzatosabbá és szövevényesebbé teszi a történetet, tehát mindig van, ami fenntartja az érdeklődést. Ennek a regénynek az esetében is ez a tényező játszotta a legfontosabb szerepet, no meg az, hogy nem szirupos-rózsaszín habos young adult történetként került felvezetésre. Ez pedig így is van: a múltba tett időutazások eléggé megkavarják a dolgokat, illetve hiába a kamasz lány és a szintén kamasz fiú főszereplő, a romantika csak elenyésző mértékű helyet követel magának a teljes terjedelemből. 

Most lehet rám vetni az első követ, majd pedig sorban a többit, mert nekem mégsem jött be az egyébként kalandos és - mondhatni - mozgalmas történet. Nagyon sajnáltam, hogy nem találtam meg azt a regényben, amit kerestem. Az alapötlet baromi jó és a megvalósítása is érdekesen, figyelemfelkeltőn kezdődik - bár a Muffy van Sloot kifejezéstől majdnem lábrázást kaptam. Szóval Bree visszamegy a XXI. századba, a feladata, hogy egy megadott címen megtaláljon egy sírt, amelyen el kell helyeznie egy csomagot. Ez az, aminek a kivitelezése nem sikerül, helyette viszont összetalálkozik Finn-nel, aki az apja révén maga is időutazó családból származik - bár erről ő maga semmit sem tud.

Kicsit nehéz volt összerakni az elején az időutazásra vonatkozó törtvényeket, mert bár Bree folyamatosan magyarázza a fogalmakat, mégsem érthető meg rögtön az egész - vagy én voltam figyelmetlen, vagy pedig a magyarázat volt kissé zavaros. Szeretem az olyan világokat, amelyek működésén el kell gondolkoznom - ebben az esetben is ezt tettem és lassanként összeállt az egész. Mindezek ellenére bőven akadtak kérdéseim, amelyek többségére egy idő után - leginkább a kötet vége felé - sikerült magyarázatot kapnom.

Az ugrók és nem ugrók, a bongás, a nyúlványok, valamint a múltban és a jelenben elhangzott állítások kusza hálója azt sejteti, hogy az egész történet nagyon jól kitalált és érdekes. Részben ez így is van: nagyon tetszett, ahogy az eseményeket egymáshoz fűzte, ahogy a személyek különböző időkben létező személyiségeit egymással kapcsolatba hozta a szerző. Ez a része a történetnek tehát nagyon is rendben van és a kötet utolsó nyolcvan oldala egészen elképesztő. 

Mindössze azt nem értem, hogy ha az időhurkok eseményeit és összefüggéseit ilyen részletesen és alaposan kidolgozta Karen Akins, akkor miért nem szentelt hasonló figyelmet a regény többi részének is - ez az én egyik legnagyobb problémám. Onnantól kezdve, hogy Bree magával viszi Finn-t a XXIII. századba csak a fejemet fogtam azt egymást követő csacskaságok és - szerintem - bugyutaságok sorától. A szuper és a bugyuta részek közötti kontraszt pedig nem is lehetne élesebb - olyan érzésem volt, mintha nem ugyanaz a személy találta volna ki a cselekményt, a bonyodalmat és követte volna el a megvalósítást.
Ilyenkor általában az következik, hogy belekezdek az engem zavaró jelenetek részletezésébe, de ezt most kihagyom, mert van, aki ezt már megtette helyettem: Lex értékelése a moly.hu oldalon tartalmazza mindazt, amit magam is kiemeltem volna problémaként - és a lista korántsem teljes, csak van, ami már nem érdemel több időráfordítást.

Azt már kihangsúlyoztam korábban, hogy a történet nem szirupos fajta, viszont most úgy éreztem, hogy a szerző átesett a ló másik oldalára: annyira távol akarta tartani a rózsaszín érzelmeket a történettől, hogy nem sikerült észrevennem Bree mikor szeretett bele Finn-be - pedig nagyon figyeltem, mert ezen kívül minden mást maradéktalanul kiszúrtam.

Ha leköt a sztori, ha magával ragad, akkor vak vagyok minden hibára, illetve hajlamos vagyok szemet hunyni afelett, amit mégis észreveszek. Most nem ez történt. A történet sem igazán kötött le, a logikátlanságok kifejezetten idegesítettek, és ezt még csak tetézték a fordítási hibák, illetve a szerkesztés ordító hiánya. Magyartalan mondatok tömkelege és olyan kifejezések, szókapcsolatok, mondások, amelyek szerintem tükörfordítással készültek - de hogy a magyar nyelvben nem így használjuk őket, az teljesen biztos. Ezeket olvasva úgy éreztem magam, mint a főszereplő: "a dühtől valami gőz gyülemlett fel a fülem mögött" és "szinte megfagyott rajtam a bőr".

Kegyetlennek fog hangzani, de nem tudom magamban tartani: a fordítás ilyen szintű igénytelenségével és a szerkesztés ilyen fokú hiányával csak egy másik kiadó esetében találkoztam eddig össze - ők azonban már nem jelentetnek meg semmit. Viszont a GABO kiadótól, és főleg az SFF sorozat esetében  - még ha a YA alsorozatáról is van szó - nagyon nem számítottam hasonlóra. Erre bizony csak azt tudom mondani, ami a regényben is szerepel: "Csak semmi durva." Ugye mindenki érti a lényeget?

Szóval hiába a jó alaptörténet, a zsenialitás magasságait ostromló befejezés, ha ezeken kívül gyakorlatilag semmi más pozitívumot nem tudok megemlíteni, ha számomra szinte az élvezhetetlen kategóriába tartozott a regény. Elképesztően lassan haladtam az olvasással és egy idő után már egyáltalán nem tudott lekötni a történet, alig vártam, hogy végre a végére érjek. Sajnálom, mert alapból nagyon érdekelt a sztori, és sajnálom, mert a további kötetekre - a nem éppen pozitív élmény miatt - nagy valószínűséggel már nem leszek kíváncsi.



2015. szeptember 11., péntek

J. L. Armentrout: Ellenállás (Luxen 5.)

Egy külföldön, illetve kis hazánkban is népszerű sorozat érkezett el a befejezéséhez. Mit is lehet még ilyenkor mondani, illetve írni, amivel meg lehet hozni a kedvet az arrogáns luxen pasi és a visszahúzódó könyvesbloggerből vadóc hibriddé változott lány kalandjainak megismeréséhez? Szerintem elég keveset, hiszen aki eddig nyomon követte a sorozat részeit, végigizgulta vagy bosszankodta az eseményeket, nagy valószínűséggel már nem fog visszafordulni, nem fogja magukra hagyni a hőseinket – főleg nem a legnagyobb kalamajka közepén.
Értékelés: 7/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 382 oldal
Fordította: Miks-Rédai Viktória
Borító ár: 2.999,- Ft /3.999 ,- Ft
A mű eredeti címe: Origin
Sorozat: Luxen
Előzmény:
0,5.) Shadows
   1.) Obszidián
   2.) Ónix
   3.) Opál
   4.) Origin
Kiegészítő kötet: Obsession
Műfaj: YA fantasy
Mert hol is tartunk jelenleg? Daemon és Kat ismét külön utakon járnak, ezúttal azonban a Földre nagy tömegben érkezett idegen luxenek a hibásak, akik akaratuk és irányításuk alá vonták asszimilálódott fajtársaikat, köztük a három Black testvért is – ezzel pedig valóra vált Katy legnagyobb félelme, illetve a Daedalus egyik sokat emlegetett jóslata. A kívülállók az egész világon szörnyű pusztítást végeztek, de a képernyőn keresztül követni az eseményeket teljesen más, mint testközelből látni a tetteiket és átélni azok következményeit. Katy pedig közvetlen közelről is megtapasztalja, hogy mire is képesek a frissen érkezettek, akik képességeiket és hozzáállásukat tekintve egy kicsit sem hasonlítanak fajuk korábban megismert egyedeihez: ezek a lények kegyetlenek, inváziójuk első lépéseként alakot öltenek és kiveszik az irányítást az emberek kezéből.

A negyedik kötet, az Origin eseményeit követően egy pörgős és cselekményes befejezésre számítottam, amelyet többé-kevésbé meg is kaptam. A kötet elejének cselekménye kifejezetten érdekesen indult, majd a kezdeti sötétség részben feloszlott, végül pedig minden véres jelenet ellenére sem sikerült olyan durvára ez a rész, mint amilyennek indult. Helyette egy mozgalmas, de még elviselhető fájdalommal és veszteséggel járó történetet olvashattam, amelynek borítékolható volt a kimenete – a közbenső küzdelmek és az átélt katasztrófák ellenére is. Remek volt ez így is, ugyanakkor lehetett volna sokkal jobb – sötétebb és kegyetlenebb –, de mégsem lett. Így viszont a záró kötet alkalmazkodott a sorozat többi részének arculatához, emiatt a stílust tekintve pedig sokkal nagyobb az összhang az egyes részek között.

Mivel továbbra is Kat és Daemon szemén keresztül követjük az eseményeket – legnagyobb örömömre váltott szemszögben –, ezért az események sűrűjéből, a legvéresebb csatákból kimaradtam, de azért így is kaptam leírást a következményekről, amelyek alapján megítélhettem, hogy mennyire volt kemény és kegyetlen az invázió. Onnantól kezdve, hogy a főszereplőink ismét egymás közelébe kerültek – és erre nem kell túlzottan sokat várni – újra felizzottak az érzelmek, Kat és Daemon közös jelenetei pedig meghatározóvá váltak.

Ha ez a kötet nem is lett végül olyan sötét, mint az előző rész, de még így is bőven akad benne ármány és érzelem, valamint kárpótlásként sokkal mozgalmasabb lett a cselekménye, az akciójelenetek leírása pedig kifejezetten látványosra sikerült. Amíg a kegyetlenséget a luxenekkel párosíthattam össze, addig a mozgalmasságot és a poénokat minden esetben az arumok szolgáltatták – na, meg persze Daemon, aki ismét odatette magát, jó néhányszor szórakozhattam imádnivaló megnyilvánulásain és beszólásain.

Az idegen luxenek felbukkanásával kifejezetten fontossá vált az arumok jelenléte és szerepe, a másik faj részletesebb bemutatása pedig újabb érdekes réteget jelentett a regény eseményeinek alakulásában. Úgy gondolom, hogy ez a rész méltó befejezése a sokak által kedvelt sorozatnak, Jennifer L. Armentrout pedig le is zár minden szálat, választ ad minden fontosabb kérdésre – a legérdekesebb szereplők jövője sem marad homályban. Hiába azonban az akciók és a mindenre kiterjedő lezárás, továbbra is az a véleményem, hogy a megpróbáltatások és a komorsága miatt az Origin a sorozat legjobbja. Közvetlenül utána nálam rögtön az első kötet, az Obszidián következik, amelynek szócsatái felejthetetlennek, illetve továbbra is utánozhatatlannak bizonyultak – a sorozat viszont mindenképpen így, az Ellenállással vált teljessé.

Az olvasottak miatt csak még jobban érdekel Serena és Hunter, az ember lány és az arum harcos kettőse, vagyis az Obsession című kiegészítő kötet, amelynek magyar nyelvű megjelenésére a kiadó előzetes ígérete alapján mindenképpen számíthatunk.



A könyvről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is olvasható.



2015. szeptember 8., kedd

Kathy Reichs: Végzetes utazás (Temperance Brennan 4.)

Nagyon kedvelem Kathy Reichs regényeit, de azt nem, ahogy azok kis hazánkban megjelentek - mai napig nem értem, hogy miért is történt az, ami végül is megesett: először a sorozat ötödik része jelent meg, majd ezt követően a harmadik jött ki a nyomdából és került a boltokba, a negyedik pedig - amely egyébként a jelen kötet - kimaradt. Majd kiadóváltás történt és újra megjelent - csak éppen a megtévesztés érdekében más címen - az első három rész. Ezek után már egyáltalán nem lehet csodálkozni azon, hogy szó szerint majdnem kiugrottam a bőrömből, amikor megtudtam, hogy a Fumax Kiadó veszi át a szerző regényeinek hazai gondozását. A boldogságomat pedig csak növelte, amikor arról értesültem, hogy nem a már ismert részek ismételt - immár sokadik - kiadására kell számítanom, hanem végre dr. Brennan új kalandjait olvashatom majd. (A sorozat magyar megjelenéseiről már írtam egy korábbi bejegyzésemben.)
Hogyan is fogtam hozzá az egészhez? Először is újraolvastam a harmadik kötetet, a Halálos döntéseket, mert korábban ezt a Síri titkok után vettem elő, és bár a nyomozás kötetenként különálló eseményeit ez a felcserélődés nem zavarta, de Tempe magánélete a szokásosnál is zavarosabb volt - szóval ezt mindenképpen rendbe kellett tenni a fejemben, ehhez pedig szükség volt az újraolvasásra. Nagyon jó döntést hoztam.

Értékelés: 9/10
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 395 oldal
Fordította: Béresi Csilla
Borító ár: 3.495,- Ft
A mű eredeti címe: Fatal Voyage
Sorozat: Temperance Brennan
Előzmény:
1.) A holtak beszélnek,
2.) Minden napra egy halott
3.) Halálos döntések
Folytatás:5.) Síri titkok
6.) Csupasz csontok
7.) Hétfő csont nélkül
8.) Szent csontok
9.) Ne törj csontot
10.) Bones to Ashes
11.) Devil Bones
12.) 206 Bones
13.) Mortal Remains
14.) Flash and Bones
15.) Bones Are Forever
16.) Bones of the Lost
17.) Bones Never Lie
18.) Speaking in Bones
Kategória: krimi, thriller

Egyéb: összefoglaló a sorozatról

A szerző további regényei:
Virals sorozat (Fertőzöttek, Kincsvadászok)
Utasszállító repülő zuhan le Észak-Karolina hegyei között, az áldozatok azonosításában Temperance Brennan is részt vesz és mivel a közelben jár, elsőként érkezik a helyszínre. A munkája nélkülözhetetlen, de amikor a baleset helyszínének közelében egy olyan lábfejet talál, amely biztosan nem a repülő utasaihoz tartozik, valamint ehhez az állításához ragaszkodik is, akkor szakmai alkalmatlanságra, illetve az általa elkövetett hibákra hivatkozva eltávolítják a helyszínről. Tempe felfedezi, hogy a környék lakói közül többen is eltűntek, könnyen lehet, hogy a megtalált testrész az egyikükhöz tartozott.

Annak ellenére, hogy a poszt elején az újraolvasás mellett tettem le a voksom - leginkább azért, mert csak le kellett emelnem a polcomról az előzményt -, bátran ajánlom azoknak is a kötetet, akik csak most kapcsolódnak be a sorozatba, mert a nyomozás önállóan is élvezhető, a magánéleti fordulatokat pedig elég részletesen bemutatja a szerző ahhoz, hogy minden egyértelmű és élvezhető legyen. A sorozatba újonnan bekapcsolódó olvasóknak viszont van egy tanácsom: ne a Dr. Csont sorozat Temperance Brennan karakterére számítsanak a regényt olvasva, mert akkor hatalmas csalódás éri majd őket. A regénybeli törvényszéki antropológus sokkal emberibb, érzelmekkel telített nő, akit ugyanúgy hánykolódik az élet viharos tengerén, mint bárki más - én pedig sokkal jobban kedvelem ezt a fajta személyiséget, mint amit a filmsorozatban kreáltak a karakterből.

Hangulatában kicsit másnak éreztem ezt a kötetet, mint az előzményeket: Tempe sokkal többet van most terepen, mint eddig, a nyomozás nagy része pedig nem csak a csontok vizsgálatából áll, hanem egyéb eszközöket, java részt kutatómunkát is be kell vetni az ügy megoldásának érdekében. Tempe tehát megmutatja, hogy nem csak a laborban állja meg a helyét és veszi észre a legkisebb apróságot is, hanem éles logikáját a való életben is alkalmazni tudja. Ráadásul végre kamatoztathatta a kitartását, a makacsságát és a vakmerőségét is, amivel az előző kötetek esetében nem tudtam mit kezdeni, de itt teljesen a helyén volt a dolog - és kedvenc törvényszéki antropológusomnak szüksége is volt ezekre a tulajdonságokra. Tetszett, hogy a kedvezőtlen körülmények ellenére sem hagyta magát, amolyan ha kidobnak az ajtón, akkor bemászom az ablakon stílusban nyomta szinte egészen végig. Szuper volt!

Amiben nem érheti kifogás a történetet, az a hitelesség: nem olvastam még olyan regényt, amely ennyire részletesen - és mindezek mellett még mindig érdekesen - mutatja be egy repülőgép szerencsétlenség helyszínén végzett munkát, a rendszer működését, az áldozatok azonosítása érdekében tett erőfeszítéseket és összehangolt tevékenységet. A feladat hatalmas és embert próbáló, az eredményesség érdekében minden jelenlévő munkája fontos és elengedhetetlen. Mivel Tempe kénytelen a helyszínt elhagyni, ezért a későbbiekben már csak távolról figyelhettem az elején még részletesen bemutatott tevékenységet, de így is érdekes dolgokat olvashattam.

Great Smoky Mountains
Abban is különbözik ez a rész az általam eddig olvasottaktól, hogy egymással párhuzamosan zajlik a két nyomozás: a repülőgép katasztrófa okainak kiderítése, az áldozatok azonosítása, valamint  Tempe magánnyomozása a talált lábfejhez kapcsolódva. Az, hogy az antropológust megfenyegetik, az élete többször is veszélybe kerül, a jelenlétével kapcsolatos ellenállás pedig egyre csak növekszik, mindenképpen színesíti a történetet - ezeknek a fogásoknak az alkalmazásával a szerző biztos kézzel növeli a feszültséget.

Jó pár krimit és thrillert olvastam már, de még mindig meg tudok döbbenni azon, hogy egyes emberek milyen késztetésnek vagy ideológiának engedelmeskedve döntenek úgy, hogy ártanak másoknak, és mindehhez még magyarázatot is gyártanak, azt gondolva, hogy ezzel elfogadhatóbbá teszik a tettüket az emberek előtt. Beteges az egész, úgy, ahogy van. Nem volt ez másként ennek a regénynek az esetében sem: a motiváció típusával kapcsolatban egy idő után már volt bennem némi sejtés, de a részletes magyarázat, a háttérben megbújó rendszer azért eléggé megdöbbentett és ráadásként még el is borzasztott.

Nagyot dobbant a szívem, amikor Andrew Ryan nyomozó is feltűnt a színen - főleg az előzmények ismeretében -, fanyar humora ismét hozzáadott némi egyedi fűszert a regény alaphangulatához. Bár azt, ahogy a két felnőtt ember egymással viselkedett mégis nagyon furcsának találtam. Talán azoknak, akik csak most kapcsolódtak be a sorozatba, nem lesz ennyire feltűnő a dolog, de én, aki végigkövettem a nyomozó és az antropológus magánéletének alakulását, bizony elég gyakran pislogtam nagyokat az értetlenségtől.

A nyomozás kifejezetten érdekes volt, a magánéleti szál már kevésbé nyűgözött le. Viszont Boyd, a csaucsau kutyus már az első feltűnésénél rabul ejtette a szívemet, és minden egyes megmozdulásával csak egyre mélyebb érzéseket tápláltam az irányában. Mondom ezt annak ellenére, hogy nem vagyok éppen kutyabolond.

A magyar kiadást mindenképpen dicséret érdemli, mert sokkal igényesebb ez a kötet, mint a korábbi részek kiadásai: megjelenés, fordítás és szerkesztés tekintetében is - öröm volt olvasni.

Ez egy mozgalmas és okos sztori, amelyet nagy élvezettel olvastam, egy remek regény, amely képes volt magához ragadni a figyelmem, és azt egészen a kötet végéig meg is tartani. Igazán annak a tetszését fogja elnyerni a regény, aki szereti a valós eseményeken alapuló, hiteles, részletes leírásokat, szakmai értekezéseket tartalmazó történeteket - az események érdekesek, mozgalmasak, de csak olyan mértékben durvák, amilyen maga az élet is.

Nekem tetszett, amit olvastam, ajánlom másoknak is - azoknak is, akik kedvelték az eddigi részeket és azoknak is, akik csak most fedezték fel maguknak a szerzőt és a törvényszéki antropológus kalandjait. Van még két olvasatlan kötet a polcomon, amelyek hamarosan sorra is kerülnek - és remélem, hogy mire idáig jutok, addigra megérkezik a folytatás is.


2015. szeptember 5., szombat

Cristopher Paolini: Örökség (Örökség 4.)

Rögtön belevágok a közepébe: a regény által nyújtott olvasási élmény több sebből vérzik. Kezdeném azzal, hogy hosszú idő - hat év - telt el az előzmények olvasása, illetve a befejező kötet kézbe vétele között, amelynek alapból az lett az eredménye, hogy éppen csak nagy vonalakban emlékeztem az eseményekre, a részletek viszont teljesen kiperegtek a fejemből. A kötet elején ugyan található egy összefoglaló - ez mindenképpen piros pontot érdemel -, de ez sem segített igazán, mert hiába olvastam el az emlékeztetőnek szánt szöveget, az agyam nem igazán tudta felidézni azokat az eseményeket, amelyeket kellett volna - szóval előzmények tekintetében ijesztő mértékben ködösek voltak az emlékeim.

Értékelés: 5/10
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012.
Terjedelem: 938 oldal
Fordította: Urbán Erika
Borító ár: 4.500,- Ft
A mű eredeti címe: Inheritance
Sorozat: Örökség
Előzmény:
1.) Eragon
2.) Elsőszülött
3.) Brisingr
Kategória: fantasy
A regényciklus terjedelmét, valamint az egyre inkább jelentkező időhiányt figyelembe véve szóba se jöhetett, hogy újraolvassam az első három részt, maradt tehát a kis szürke agysejtek megdolgoztatása - elég nehezen sikerült munkára fognom őket, és az olvasás időszakának negyven fok körüli hőmérséklete sem volt éppen segítségemre. Az idő nem csak az emlékeimre hatott, hanem a stílusomra, az elvárásaimra és ebből következően a megítélésemre is - teljesen más élményt nyújtott ez a kötet, mint az előzőek és ennek oka rendkívül összetett. Talán jobb is, hogy lemondtam az újraolvasásról és helyette inkább tovább dédelgetem a történettel kapcsolatban még megmaradt kellemes emlékeimet, amelyek inkább már csak érzések, mint konkrét ismeretek.

Ez egy igazán hosszú menet volt. Az most teljesen mellékes, hogy csak én éreztem annak, vagy ténylegesen is az volt, mert a lényeget nem befolyásolja: véleményem szerint a regény egy része - a valamivel több mint kilencszáz oldalas kötet majdnem fele - teljesen felesleges a történések szempontjából. Sőt, továbbmegyek: ha az előző két kötetet egy kicsit sikerült volna meghúzni, akkor erre a negyedik részre nem is lett volna szükség, és sokkal előnyösebb lett volna, ha egy kellemesen feszes tempójú trilógiában teljesedett volna ki a történet. Mindezt annak ellenére is kijelentem, hogy az egyik fejezet, amelyről így vélekedem a legkedvesebb is a szívemnek és cselekmény szempontjából az egyik legmozgalmasabb - Ronan nézőpontjáról és Aroughs város elfoglalásáról beszélek.

Dicséretes, hogy egy fiatal fiú ilyen terjedelmű, összetettségű és volumenű történetet alkotott, de ami az előnyére szolgált az jelentette a hátrányát is: mindenki túl elnéző volt vele és senki sem szólt neki, hogy némiképp túlírtra sikerült a történet. Ahogy a gyerekes húzásait sem javította ki senki. Szerintem az ifjú Paolininak biztosan kardfétise van, mert Eragon vagy Murtagh soha nem kardjáért nyúlt vagy ejtette azt ki a kezéből, hanem ez minden esetben Brisingr-rel vagy Zar'rock-kal történt. Az elején ez még hagyján, de amikor legalább századszorra is azt olvasom, hogy Brisingr így, meg Brisingr úgy, akkor az egy idő után unalmassá válik. Értem én, hogy ezek a kardok egyediek és fontosak, de ami túlzás, az bizony túlzás - vagy csak én nem vagyok vevő erre a fajta megszemélyesítésre.

Furcsa érzés, mert nem tudom azt mondani, hogy a regény unalmas, de én mégis nagy részben annak éreztem. Úgy gondoljátok, hogy már megint össze-vissza zagyválok? Mindjárt megmagyarázom, hogy mire gondolok. Ebben a részben egyik csata a másikba ér, szóval van itt bőven stratégiai tervezés, meg támadás, meg vég nélküli salapálás... (nem olyan rég tanultam ezt a kifejezést) És én mégis untam egy részét, mert ahelyett, hogy a harmadik város - egyébként az események szempontjából nem meghatározó - ostromáról olvasok, sokkal szívesebben haladtam volna előre a történetben.

A kép INNEN.
Roran szerintem a kötet legjobb szereplője, aki nem a csodálatos képességeit, hanem az eszét használja, ha valamit meg kell oldani, akinek a találékonysága és az improvizációs képessége fantasztikus. Mindezek ellenére sem érzem hitelesnek a karakterét, mert annyi ütleget senki sem képes elviselni - még a védővarázslatok ellenére sem. Olyan volt, mint valami duracell nyusziba oltott berserker: nem volt olyan sérülés, ami képes lett volna huzamosabb ideig kivonni a forgalomból és a csata sűrűjéből.

Galbatorixtól - most, hogy végre ténylegesen is megjelent a regényben és nem csak beszéltek róla - sokkal többet vártam annál, mint hogy csak beszél és beszél végeláthatatlanul. Annak ellenére csak szavakkal próbálta megvívni a csatáit, hogy egyébként ő volt a legnagyobb mágus a földkerekségen. Annyit és olyan hosszan szövegelt, bizonygatta az elméleteit és a szándékait, hogy okkal éreztem úgy, hogy majdnem sikerült lyukat beszélnie az én hasamba is.

Brisingr (A kép INNEN.)
A kötet eleje - olyan bő kétszáz oldal - teljesen felesleges, viszont a közepe, ahol a tényleges események történnek, nagyon jó, azt élvezettel olvastam és az oldalak is viszonylag tempósan fogytak. A vége pedig megint elnyújtott: a végső csata és a minden szálat elvarró lezárás kitesz cirka háromszáz oldalt, és bár Paolini a feltételezésem szerint direkt írta ilyenre, hogy a terjedelmesre sikerült előzmény hasonló stílusú befejezést kapjon, de engem ez nem tudott egy idő után lekötni. A történet végével, a búcsúzások sorával és a célokkal nem igazán értettem egyet, és valójában az okokat sem sikerült teljesen elfogadhatóan átadni, így  inkább értetlen maradtam, mint elégedett.

Nagyon jó ötletek voltak a regényben - köztük az eldunarik és a sziget, a múlt megismerése -, amelyek egy részét nagyon jól felhasználta a szerző, más részüket pedig éppen csak bedobta a köztudatba, elnagyoltan dolgozta ki. Ahogy a hosszú terjedelem miatt jó néhány logikai hiba is belekeveredett a leírásokba, eseményekbe - ezek némelyike eléggé zavaró volt a számomra. Amíg az előzmények tudtak a számomra újdonságot, esetenként meglepetést okozni, addig ebben az esetben nem ezt tapasztaltam: az események egyenes vonalban következtek egymásból, nem következett be olyan fordulat, amelytől a padlón koppant volna az állam.
Tövis (A kép INNEN.)

Nehéz döntést hoznom, mert az előzmények kedvelése mellett ez a rész bizony nem nyerte el a tetszésem: a jó ötletek és Saphira ellenére is csupán csak egy közepesre tudom értékelni. Abban is biztos vagyok, hogy az évek múltával csak az az érzés fog megmaradni bennem, hogy nagyon hosszú volt, rengeteget csatáztak a szereplők és a kötet nagyobb részének olvasása közben unatkoztam - én pedig mindezt nagyon sajnálom, mert alapvetően sokkal többet vártam a befejezéstől.

Még egy észrevétel: a négy kötet gyönyörűen mutat a polcon egymás mellett - illetve csak mutatna. Nagyon mérges vagyok, hogy a kiadó pont a negyedik kötet esetében változtatott a gerinc elrendezésén: a szerző nevét nem függőlegesen, hanem vízszintesen helyezték el - mindezt egy logó miatt. Így viszont megtörik az összhang. Részemről minden további nélkül meglettem volna anélkül a logó nélkül.


2015. szeptember 2., szerda

Vivien Holloway: Moira - A szörnyeteg bennem (Morrighan 1.)

Meglepett ez a regény – annak ellenére, hogy nem ez az első történet, amelyet a fiatal írónőtől, Vivien Holloway-től olvasok, és már megszámolni sem tudom, hogy hányadik a sorban, amelyet a kiadó kínálatából választottam. A Főnix Könyvműhely az én fejemben összeforrt az ifjúsági regényekkel, és hiába virított a kötet hátlapján a jelzés, valahogy nem jutott el a tudatomig az üzenete: ez már inkább felnőtteknek való olvasmány. Ha a figyelmetlenségem miatt a külső jelekre nem is reagáltam, a történetnek sikerült nagyon gyorsan meggyőznie arról, hogy egy mozgalmas, csajos urban fantasy regényt olvasok – azt a fajtát, amelyet annyira kedvelek, és amelyből olyan kevés lelhető fel manapság a magyar könyvpiac kínálatában.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 288 oldal
Borító ár: 2.980,- Ft
Sorozat: Morrighan
Műfaj: misztikus, mitológia, urban fantasy
Moira Wizan járőr, aki az események kezdetének reggelén egy különleges gyilkossági helyszínt biztosít: az ismeretlen férfi mellkasát szó szerint szétmarcangolták. A rendőrnő mindenre kiterjedő figyelme felkelti a gyilkossági nyomozó érdeklődését, aki az ügy eredményessége érdekében átkéri a lányt a saját osztályára. Moira ekkor még nem sejti, hogy az élete még aznap este – amikor egy férfi ősi szavakat suttog a fülébe – kisiklik megszokott kerékvágásából: elveszti az irányítást a teste és a tudata felett, legközelebbi tiszta pillanatában pedig immár ő maga áll egy holttest fölött. Moira belecsöppen két ősi kelta nép évezredek óta tartó háborújába: továbbra is saját maga és mégsem az – viszont akaratán kívül is mindenképpen az egyik legmeghatározóbb tényező: a Morrighan.

Szimpatikusnak ítéltem a regény kezdését, mert egy kellőképpen nőies, ugyanakkor megfelelő mértékben öntudatos karakter tűnt fel a lapokon, akinek mind a szakmai, mind pedig a magánélete hagy némi kívánnivalót maga után, vagyis Moira korántsem tökéletes személy – ugyan melyikünk az. A normál rendőri munkának induló, majd misztikummal és titkokkal átitatott nyomozás úgy válik egyre izgalmasabbá, ahogy Moira egyre inkább belekeveredik az események sűrűjébe.

Bevallom, hogy gyengéim a kelta elemekkel rendelkező történetek, ezért amikor ez a szál felbukkant, szinte ideális módon keveredett a modern világgal, majd finoman átvette a cselekmény irányítását, akkor végérvényesen megszerzett magának a történet és többé nem is eresztett – mintha a szerző az én fülembe is ősi szavakat suttogott volna.

A történet kellően misztikus, a figyelmet és az érdeklődést fenntartó feszültségadagok a megfelelő időben és mennyiségben, kellő mértékű akcióval vegyítve érkeztek, ha pedig mindez nem lett volna elég, akkor a karakterek és a gyarló emberi érzelmek vették át az irányítást – a lényeg, hogy végig volt miért és kiért izgulni. Jól összerakott, kellően sötét és kegyetlen, mitológiával, hatásos múltbeli visszaemlékezésekkel átszőtt történetet olvashattam, amelyen érezhető, hogy alapos kutatómunka előzte meg a cselekményszálak kidolgozását. Megemelem a kalapom a szerző előtt, mert nem félt megtenni azt a lépést, amelytől a legtöbben visszariadnak – ez a húzása pedig egyszerre volt kegyetlen és kifejezetten hatásos.

A Morrighan, Macha és Badb (A kép INNEN.)
Ahogy Moira személyisége, úgy a regény sem éppen tökéletes, de mindenképpen érdekes, témáját, illetve hátterét tekintve különleges – határozottan ígéretes sorozatkezdő kötet. Mi volt akkor mégis vele a problémám? Bevallom, hogy kicsit soknak találtam a főszereplő – és egyben narrátor szerepét betöltő – Moira monológjait, amelyekben ugyan rengeteg információ bújt meg, de ugyanez párbeszédes formában még dinamikusabbá tette volna a regényt – Drake és Moira szócsatái kifejezetten bírtam. Vivien történetmesélésének logikáját nem érheti kifogás, mindezek mellett a mondatai szépek és igényesek, ugyanakkor – mivel ismerem a szerző egyéb megnyilvánulásait – nekem hiányzott belőle a lényét átható vibrálás, ettől pedig egy kicsit művi, vagy inkább steril hatást keltett a szöveg – de persze az is lehet, hogy ezt csak én éreztem így.

A karakterek által kiváltott erős érzelmek képesek voltak magukkal rántani, az események részévé tenni, mindez pedig a fordulatokban gazdag és titkokkal övezett cselekménnyel keveredve elérte azt, hogy csak úgy fogytak az egyébként nem túl hosszú regény oldalai – hamar a kötet végére értem, és ugyan sajgó szívvel, de mégis megelégedve zártam be a kiadványt.

Bátran ajánlom mindenkinek ezt a sorozatkezdő kötetet, aki kedveli a misztikummal átszőtt cselekményt, a belevaló női karaktert, a titkokat és a meglepetést, vagyis azoknak, akik igazán jó, romantikával nem túlterhelt, de mégis csajos fantasy-t akarnak olvasni – az Anita Blake, a Tündérkrónikák, a Cassandra Palmer vagy éppen a Cat és Bones sorozatok rajongóinak pedig egyenesen kötelező. Nekem tetszett és legszívesebben már emelném is le a folytatást a polcról, de az egyelőre még nem létezik – remélem, hogy nem kell rá sokat várni.


A regényről írt véleményem az ekultura.hu oldalon is olvasható.


 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons