A blog működésének közel három és fél éve alatt igyekeztem a személyes jellegű posztjaimat a minimumra szorítani és olyan bejegyzéseket közzétenni, amelyek passzolnak az oldal témájához és az eredeti elképzeléseimhez. Hogy akkor most mégis mi késztetett arra, megosszam Veletek az egyik hihetetlen élményemet, amelyet az elmúlt napokban - közel másfél héttel ezelőtt - sikerült átélnem? Az mindenképpen, hogy nagyon mérges vagyok, és valahogy ki kell adnom magamból az érzéseimet - bízom abban, hogy meghallgattok, vagyis elolvastok. A másik az, hogy elkeseredett is vagyok, hiszen van akinek ezek szerint semmi sem szent. Harmadsorban pedig nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, mert én egy darabig elég értetlenül álltam a történtek előtt.
Mindazon által igyekszem észrevenni a helyzet pozitív oldalát is, mert annak ellenére, hogy lassan négy éve blogolok, és - szerintem - sokan olvassák az oldalt, eddig még nem találtak meg a hasonló gondolkodású és stílusú személyek, akik az internet névtelensége mögé bújva többet engednek meg maguknak, mint amit a jó ízlés szerint lehetne.
Igyekszem élethűen visszaadni az ominózus beszélgetést, illetve a belőlem kiváltott érzéseket is. Mindezt úgy tervezem, hogy nem nevezem meg a konkrét oldalt/személyt, akivel a konfliktusom volt, mert az ilyen mértékű személyeskedést tényleg szeretném elkerülni.
Miről is van tehát szó? A minap kaptam egy üzenetet a blog facebook oldalán keresztül, miszerint egy oldal szeretne velem linket cserélni. Vessetek meg, de én ilyenkor mindig megnézem, hogy ki is az, aki megkeresett, és persze az is érdekel, hogy milyen tartalommal is bír az adott oldal. Kicsinyes vagyok? Lehet. Viszont úgy gondolom, hogy én döntöm el, hogy három és fél évnyi kemény munkámmal - aki blogol már ennyi ideje, az tudja, hogy ez nem nagyzolás -, az elért eredményeimmel milyen embert/oldalt támogatok, ki mögé is sorakozom fel - vagyis ki lesz az, akit reklámozni fogok.
Nos, a jelen eseményeket kiváltó oldal tartalma nem igazán nyerte el a tetszésem, leginkább azért mert az admin idézetekről szóló utalást tett a megnevezésbe, a megosztott tartalomban még divat is szerepelt - és minden csak megosztás volt. De mielőtt jobban belemennénk a részletekbe, szerepeljen itt a beszélgetés szövege - természetesen anonim formában.
Kérdező: Helló! smile hangulatjel Benne lennél egy linkcserében? ^^
Könyvek erdeje: Nem akarlak megsérteni, de ezzel inkább várjunk már még egy kicsit. Nem mondom, hogy az én oldalam csúcs, mert korántsem az, de az eddig elért eredményeimért keményen megdolgoztam. Azt látom, hogy az én oldalam linkje milyen előnnyel jár a te számodra, ugyanakkor azt is szeretném látni, hogy az én számomra milyen előnnyel jár ez a linkcsere. Szóval várom a színvonalas posztokat.
Kérdező: Rendben, de nem hiszem, hogy te 0 like-kal kezdted a posztolgatást. (Vagy 2 like-os nézőközönséggel.) Mindenesetre megértem és köszönöm a választ, de remélem te is megérted, hogy az ember nem először posztol, utána reklámoz. smile hangulatjel
Könyvek erdeje: Miért, szerinted más hogyan kezdi? Senkinek sincs az elején több százas olvasótábora. Először mutasd meg, hogy mit tudsz, aztán reklámozd magad – ez az én álláspontom.
Új hozzászóló: Épp ezért nem értem, hogyha te is tisztában vagy azzal, hogy mindenki a nulláról kezdi, akkor miért nem segítesz? Csak nem posztolhat az ember a nagy semminek, mert az olyan, mintha magadban beszélnél. :D Mindegy is, értem, de vannak olyan oldalak, melyek örömmel segítenek.
Könyvek erdeje: Az értelmező olvasás ugyan már az általánosban is alapkövetelmény, de akkor még egyszer kihangsúlyozom, hogy a tartalmas posztokat várom, aztán megnyílik az út a segítségem előtt. A színvonalat az is meghatározza, hogy mit reklámozol. Jelenleg én az oldalon nem látok saját munkát, önálló gondolatot. És igen, egy darabig tényleg olyan, mintha magában beszélgetne az ember, aztán pedig mások is felfedezik, hogy beszél és van, aki értelmes is találja azt. Mindent tudtok, csak ahogy látom, nem igazán értitek. Teljesen másként gondolkozunk, más világban élünk szerintem hagyjuk egymást békén. Nagy ez a világ, elférünk egymás mellett.
Kérdező: Szerintem érthető, hogy az ember először be szeretné indítani kedvelők terén az oldalát, de úgy látom feleslegesen magyarázok, mert úgy látszik te pedig nem jártál általános iskolába, mert nem tanították meg neked az értő olvasást.
Ezek után engedtem, hogy az övé legyen az utolsó szó, mert eszembe jutott a közmondás, miszerint az okos enged...
Ne is mondjátok, tudom, hogy én is hibás vagyok, és már azt is világosan látom, hogy hol és milyen hibákat követtem el. Először is figyelmen kívül kellett volna hagynom a kérést, amint megláttam a semmitmondó oldalt, amelyet tartalom nélkül akar reklámozni az illető - csak az a baj, hogy engem úgy neveltek, illik válaszolni a megkeresésre. Illetve azt is tudom, hogy rossz döntés volt, amikor megpróbáltam elmagyarázni az indokaimat, mert az láthatóan már az első alkalommal is süket fülekre talált.
Az viszont határozottan látszik, hogy az illető nem nézett utána annak, kitől és milyen oldaltól is kéri a támogatását, mert ha ezt megtette volna, akkor alapból tisztában kellett volna lennie azzal, hogy bizonyos állításai nem felelnek meg a valóságnak - ettől függetlenül azonban nagyon dühítő minden egyes szava.
Tudom, hogy a beszélgetésben elhangzottak és a vádak csak vagdalkozások, nem kellene magamra vennem őket, de akkor is nagyon rosszul estek, illetve bántanak azóta is, csupán azért mert az illető ezt névtelenül megengedheti magának.
Mert akárhogy is esett ez az eset, azért a tények csak léteznek:
A blogom indításakor egy éve voltam moly és csodálattal tekintettem azokra, akik könyveket véleményeznek, kiadóktól kapnak példányokat. Nem mondom, hogy nem voltam irigy az "ingyen" könyvek miatt, de alapból nem ez, hanem közlési kényszerem indított el a blogolás útján - azóta pedig már magam is megtapasztaltam, hogy bár nem tűnik annak, de aki komolyan veszi a reci írás, annak az bizony kemény munka. Sokkal nehezebb, mint mások bejegyzéseit megosztani a facebook-on keresztül.
A blog indítását követő első hónapban mindössze 540 oldalmegnyitás könyvelhettem el, és szerintem ezek legtöbbje is tőlem származott, mert akkor bizony még nem voltam tisztában a saját oldalmegnyitásaimat figyelmen kívül hagyó süti alkalmazásával. Nem kis büszkeséggel jelentem ki, hogy három és fél év, valamint hatszázötven - zömében könyvértékelést tartalmazó - poszt közzétételét követően az oldalmegnyitásaim havi száma meghaladta a tizenhatezret. Büszke vagyok az elért eredményre, de úgy gondolom, hogy meg is dolgoztam érte, hiszen sok-sok órám van ezekben az írásokban. Viszont mindehhez kellett három és fél év! Tehát a végkövetkeztetés: közel nulla like-kal - vagy blog esetében inkább olvasóval - kezdtem el a pötyögést, aztán lassan észrevették az írásaimat, egyre többen olvasták a bejegyzéseimet.
Bár a beszélgető partnerem szerint problémám akadt az értő olvasással, ugyanakkor az kifejezetten vigasztal, hogy velem olyan dolgok is megtörténtek, amelyek vele szerintem a büdös életben nem fognak. Gondolok itt arra, hogy a posztjaimat kiadók osztják meg az oldalaikon, általában dicsérik, tartalmasnak tartják a véleményem. Az idei könyvhéten, illetve a korábbi könyvünnepes alkalmakkor begyűjtött dedikálásokról, az azokban visszacsengő pozitív véleményekről, dicsérő szavakról már ne is beszéljek. Vagy akár azt is megemlíthetném, hogy immár két és fél éve írok a tíz éves múlttal - idén lesz tizenkettő - rendelkező ekultura.hu oldalra véleményeket, ahol azért van egy elvárt színvonal. Ennek megléte nélkül úgy gondolom, hogy be sem kerülhettem volna az impresszumba, és megnyugvással tölt el, hogy a beszélgető partneremnek ebben az esetben sem lenne semmi esélye.
Ami az iskolai végzettségeimet illeti, azokról már végképp nem akartam semmilyen információt a kérdező képébe vágni, mert addigra már elérte nálam azt a szintet, hogy semmibe néztem a hiábavaló kapálózását, amelyekben semmi eredetiség nem volt, csupán az én szavaimat ismételte - nagyjából ennyit tud az oldala is. Aki ismer, az tudja rólam, hogy a jelenlegi pozíciómat - ami azért nem elhanyagolható szintű - nem a szédítő alakomnak és az angyali kinézetű pofikámnak köszönhetem, szóval feltételezhető, hogy csak rendelkezem valamilyen mértékű agytérfogattal, illetve csak úszkál némi szürkeállomány a fejemben kotyogó káposztalé szerű folyadékban.
Jelenleg itt tartunk. Végül is még nekem kellene rosszul éreznem, illetve minimum a közösségi oldalak söpredékei közé sorolnom magam, amiért kiállok a nézeteim mellett és megválogatom, hogy kit támogatok. Az pedig már végképp mindennek a csúcsa, hogy még azt is elvárom, hogy felmutasson valamit, amit támogatni lehet. Nem tudom, hogy hol is tart jelenleg az oktatás, de szerintem még mindig az a "divat", hogy először a felelés vagy dolgozatot írás van soron, és csak utána érkezik az osztályzat. Vagy azóta talán megváltoztak a dolgok?
Mérhetetlenül sajnálom azokat az embereket, akik képesek egy teljesen üres oldalt lájkolni, csak azért mert ez a közösségi módi, és nem nézik a tartalmat, hogy mihez adják a támogatásukat, a nevüket. Sok mindent megéltem már életem négy évtizede alatt, de bevallom, hogy ilyet még nem tapasztaltam. Viszont, ha a mai ifjúság - tisztelet a kivételnek - ilyen nézeteket vall, ennyire a könnyű, a semmi munka befektetésével elért sikert és népszerűséget hajszolja, és mindennek az alkalmazását még természetesnek is veszi, akkor már most elkezdek félni, hogy vajon milyen is lesz a helyzet tíz, esetleg húsz év múlva.
Mit tanultam az esetből? Eddig is megválogattam, hogy kiket olvasok és kinek az oldalát jelenítem meg a sajátomon, de ezután még inkább megfontolom a dolgot. Valamint azt is megtanultam, hogy a hasonló megkereséseket a továbbiakban figyelmen kívül fogom hagyni - aki pedig érdemes lesz a figyelmemre, az úgy is értesülni fog róla.
Köszönöm, hogy meghallgattátok/elolvastátok a nyavalygásom - most, hogy kiírtam magamból a sérelmem, már sokkal jobb a helyzet, sokkal jobban érzem magam. :)
hétfő, június 29, 2015
Shanara
