Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2014. július 10., csütörtök

Monica Murphy: Second Chance Boyfriend - Második esély pasi (Drew & Fable 2.)

Az állam a padlóra zuhant, a vérnyomásom pedig az egekbe szökött és bosszúsan ingattam a fejem, amikor az elvárásaimmal ellentétes befejezést kaptam, és jócskán hoppon maradtam az előző kötet végén. Értettem én, hogy kell a folytatáshoz valami alapot szolgáltatni, de amit kaptam, az nagyon a lelkembe vágott. Miután akkorát koppantam, amekkorát, gondoltam megpróbálkozom a folytatással, hátha az olvasás közben választ kapok a kérdéseimre és az okokra, amelyek az események, de főleg az érzelmek hátterében meghúzódtak.

Értékelés: 7/10
Kiadói sorozat: New adult
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 348 oldal + ajánlók
Fordította: Szabó Olimpia
Borító ár: 3.499,- Ft
A mű eredeti címe: Second Chance Boyfriend
Sorozat: Drew & Fable
Előzmény: Heti csaj
Négy évvel később
Műfaj: romantikus, new adult
Hol is tartunk most? Drew megfutamodása, amelyet bármennyire is egyedi módon hajtott végre, mégiscsak gyáva menekülés - hónapokon át tartó hallgatása pedig egyenesen bosszantó, sőt mi több dühítő. Fable ugyan igyekszik elzárni az érzéseit, túltenni magát Drew iránt érzett szerelmén, de ez nem megy könnyen. Nem csak a szíve hever romokban, hanem a családi élete is: az anyja továbbra sem törődik velük, Owen felügyelete, illetve a lakbér, a rezsi és az egyéb kiadások anyagi fedezetének előteremtése még mindig Fable feladata. Amikor az ölébe hullik egy olyan állás, amely jobban fizet, akkor az ezzel járó minden bizonytalanság ellenére sem mond rá nemet. A beilleszkedés, az új szabályoknak való megfelelés ugyan nem zökkenőmentes, de az igazi problémák ott kezdődnek, amikor az egyik focista srác lefoglalja a különtermet a szülinapi bulijához, az egyik felszolgáló pedig a lány lesz.
"Ki az aki eltölt valakivel két hihetetlenül intenzív hetet, feltárja neki a legintimebb gondolatait, a legvadabb, legsötétebb titkait, szexel vele – de most leírhatatlan, falrengető szexre gondoljanak –, hagy egy üzenetet, hogy szeretlek, azután lelép? Mindjárt megmondom én, hogy ki az.
Drew majd jól tökön rúglak, amikor legközelebb találkozunk Callahan."
Drew elmenekült a világ elől, de az érzelmeit nem tudta hátrahagyni - a visszatérése pedig ugyanolyan feltűnést kelt, mint az elvonulása. Társasági élete gyakorlatilag a nullára csökkent, mégis meghívják egy zártkörű szülinapi buliba, azon pedig ő maga lepődik meg a legjobban, hogy el is fogadja az invitálást. Egyetlen dologgal nem számol csak: szemtől szembe kerül azzal a lánnyal, akit olyan csúnyán magára hagyott és akit hónapok óta kerül - el kell döntenie, hogy a tovább menekül saját maga elől vagy pedig végre felvállalja az érzéseit.
"Hülyeség olyan férfira vágyni, aki nem vágyik én rám."
A kép INNEN.
Szerettem, hogy továbbra is váltott fejezetekben tárulnak fel előttünk a szereplők gondolatai és érzései, kedvelem, ha ugyanaz a szituáció több nézőpontból is bemutatásra kerül és el kell ismerni, hogy az érzelmek is jobban áradnak az olvasó felé - ennek a műfajnak ez a tökéletes kifejező eszköze.

Piros pontot érdemel a szerző azért, hogy nem kínozza sokáig sem a szereplőket, sem pedig az olvasókat, hanem két főszereplőnk az aktuális lelkiállapotok és helyzetek bemutatását követően hamar egymásra talál és a kapcsolatuk is elég hihetően kerül felmelegítésre. Innentől kezdve már egyenes az út - gondolnánk - és már csak kisebb zökkenőkkel kell kedvenceinknek megbirkózniuk, esetleg az összecsiszolódás okozhat problémát, de azért az élet ennél bonyolultabb.
"Az ember nehezen hiszi el, hogy valaki önmagáért szereti, amikor ez a valaki látta az összes hibáját, és ismeri az összes titkát."
Az előző kötetben még elfogadtam és valamilyen szinten meg is értettem Drew problémáját, sok mindenen túl kellett tennie magát, de őszintén bevallom, hogy ebben a kötetben már nem tudtam mit kezdeni a "nehézségeivel". Főleg úgy nem, hogy hozzá képest Fable különösen nehéz helyzetben van, és lényegesen több a megoldani való problémája, mint az aranyifjúnak. Drew ugyan igyekszik a lábára állni, segíteni a lánynak, ahol és amiben csak lehet, de érzelmileg továbbra sem stabil, ez pedig a viselkedésén is meglátszik, bizonyos kérdésekben határozottan gyáva módon viselkedik, ezzel azonban pontosan annak szolgáltatja ki magát annak, akinek a legkevésbé szeretné. Valamiért úgy gondoltam, hogy az előző kötet eseményei után már képes szembe nézni az igazsággal, annak következményekkel, hogy már túltette magát a nehézségeken, és lelkileg megerősödve kezd bele ismét a kapcsolatba - azért legalább egy idő után összeszedi magát és végre úgy viselkedik, ahogy elvárható lenne.
"Az igazság ritkán tiszta, és sosem egyszerű."
A kép INNEN.
Fable helyzete sokkal kilátástalanabb, mint a srácé, a lány sokkal erősebb és tettre készebb, ugyanakkor Owen miatt lényegesen sérülékenyebb is. Jó néhányszor ökölbe szorult a kezem, amikor az ő fejezeteiben a családi életéről olvastam, és egyre inkább csak nőtt bennem a vele szemben érzett elismerés mértéke - ez a lány egy igazi küzdő szellem, egy igazi túlélő.
"Az ember azt hiszi, hogy fel van készülve egy bizonyos eseményre, az igazság pillanatára, de amikor eljön, mégiscsak váratlanul éri."
A mindennapi problémák megoldása, a komótosan, de eléggé kiszámíthatóan csordogáló események, valamint az azokat megszakító, érzelmes és szenvedélyes jelenetek következményeként gyorsan fogynak az oldalak - el kell ismerni, hogy az előzményéhez hasonlóan ez a kötet is olvasmányos. A történet vége felé azonban hirtelen egy meglepő és feszültséggel teli helyzetben találjuk magunkat, amelynek végül is olyan megoldása kerekedik, hogy az még engem is megdöbbentett - ugyanakkor azt is el kell ismernem, hogy a történetnek is jót tett... és végre valami végérvényesen lezárásra került.

Természetesen vannak még további folytatások, de mielőtt valaki rétestészta módra túlnyújtott további Fable és Drew középpontú történeteket várna - vagy éppen attól kezdene kétségbe esni -, elárulom, hogy a következő részben Fable barátnője, valamint annak főnöke, Colin fogják a főszerepet játszani. A negyedik rész történéseinek idejére pedig Fable kisöccse, Owen is idősödik valamennyit, ahhoz pont elég év telik el,  hogy immár ő is érzelmi kalandokba keveredjen. Ez azért így már lényegesen jobban hangzik. :)
A kép INNEN.
Angolul olvasók számára azonban létezik még egy novella, amely ismét Drew és Fable életébe enged  - ezúttal egy rövid - bepillantást.

Visszaérve ehhez a történethez: hmm... hmm... bajban vagyok a pontozással, mert bár bizonyos helyzetekben jobban teljesített a regény, mint az előzménye, de valahogy mégsem tudott annyira magával ragadni a sztori, mint a korábbi történet eseményei. Drew az önsajnálat olyan mélységeit járta meg, amely számomra teljességgel érthetetlen, illetve némiképp fölösleges túlzás is volt - ez pedig pont elég volt ahhoz, hogy élvezetben az első kötet mögé szoruljon ez a rész. Mégis azt mondom, hogy a regény olvasmányos, kellemes kikapcsolódást nyújt, ha pont erre van szükséged, de ha a Heti csaj nem jött be, akkor ezt a könyvet is kerüld el. Ellenben ha az előzményben találtál olyat, amely a kedvedre való volt, akkor ideje a folytatással is megismerkedned.


Érzelmi viharok és viharos érzelmek, családi problémák, egy fiú, aki megpróbál hősként viselkedni és egy erős lány, akinek mégis szüksége van a megmentőre - hiszen kettesben minden könnyebb.  A regény könnyed kikapcsolódás, ha éppen olyan hangulatban vagy, hogy pont erre van szükséged.


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons