Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2013. december 4., szerda

Nicholas Evans: Viharhegy

Nicholas Evans nevének említésekor sok olvasónak rögtön A suttogó című regény jut az eszébe. Nem vagyok ezzel másként én magam sem, főleg, hogy a történet által nyújtott feledhetetlen élményt többször is átéltem, ez az a kötet, amelyet a legtöbbször olvastam újra. A szerző más regényét viszont nem ismertem. Jogos lehet a kérdés, hogy ha ennyire tetszettek az író papírra vetett gondolatai, akkor miért nem olvastam a többi művét is? Talán féltem, hogy felmutat egy jobb vagy még annál is jobb történetet és A suttogóval szemben érzett mélységes imádatom csorbát szenved, fényét veszti. Tudom, hogy ez nem más, mint struccpolitika, de akkor is... Az élet azonban úgy hozta, hogy mégis a kezembe került egy másik regény és most szavakba kellene foglalnom az érzéseimet, de ez pont annyira nem egyszerű, mint amennyire számítottam rá.

Két síelő egy véletlen balesetnek köszönhetően felfedezi egy fiatal nő jégbe fagyott holttestét, amelynek kiemelése nem egyszerű, de az azonosítása annál inkább, mert a lány nem más, mint Abbie Cooper, akit már évek óta gyilkosságért és ökoterrorista cselekmények miatt köröznek. A lány halála igazi rejtély, nem tudni hogyan halt meg, felmerül a gyilkosság, az öngyilkosság, de az egyszerű baleset lehetősége is. Ha a földi világból való távozása csupa titok is, de az általa elkövetett tettek és ehhez kapcsolódva az élete már nem. De hogyan is történhet meg az, hogy egy jó körülmények között élő lányból ökoterrorista, gyilkos és körözött bűnöző lesz? Hogyan éli meg mindezt a családja?

A fülszöveg és a regény első kb. 80 oldala alapján olyan cselekményre számítottam, amelyben a nyomozati szerv a bizonyítékok alapján felgöngyölíti az ügyet és magát a nyomozás eseményét követhetem majd végig az oldalakon. Persze gondolhattam volna, hogy a szerző más utat fog választani. Meg is tette. A kiinduló állapot, a szomorú és tragikus helyzet megismerését követően a történet nyolc évet ugrik vissza az időben, amikor tulajdonképpen az egész szövevényes és szerencsétlenségbe torkolló végjáték elkezdődött. Gyakorlatilag egy fordított cselekményű és eseményvezetésű regényt vehettem a kezembe, amelynek eredménye, hogy a végkifejlet ismertében az alaphangulat már adott, rányomja a bélyegét az egész könyvre. Ugyanakkor ez a megoldás az író részéről egyfajta kihívásnak tekinthető, hiszen úgy kell fenntartania a regény folyamán végig az érdeklődést, , hogy közben már "lelőtte a poént", elárulta a befejezést. Sikerült-e mindennek a megvalósítása? A válaszom egy határozott igen.

Montana csodálatos hegyei
Boldogsággal töltött el, amikor már a történet elején felfedeztem, hogy van hasonlóság a már sokszor olvasott és a jelenlegi regény között. Persze éppen csak árnyalatnyi - egy new york melletti család és Montana csodálatos tájai jelentik a közös pontot -, de ez elég volt ahhoz, hogy az otthonosság érzetével töltsön el és örömmel merüljek el a történetben. A gyönyörű hegyek azonban nem csak a hátteret, de a konfliktus alapját is szolgáltatják, hiszen az ásványi nyersanyag, mint állami vagyon kitermelése elsődleges cél, amely jellemzően nem veszi figyelembe sem a környezetvédelmi, sem az emberi tényezőket. A lapokon egyszerre bontakozik ki egy család széthullásának tragédiája, merülnek fel a környezetvédelem aktuális kérdései és bepillanthatunk az egyes - sok esetben radikális elveket valló - környezetvédő csoportok működésébe, valamint tevékenységük következményeibe.

Lehet bármilyen fontos és aktuális az adott probléma, ennek a történetnek a középpontjában mégis a család és tagjainak lelki állapota, a bennük lejátszódó folyamatok állnak. A regény sokat eláruló első része és az ott megismert alaphangulat rányomja a bélyegét a szöveg egészére, a felvezetésben elhangzó mondatok, apró mozdulatok mindegyike értelmet nyert a következőkben és tartalommal töltődik fel. Elgondolkoztató, megdöbbentő, ugyanakkor megrázkódtató is ez a regény. Elgondolkoztató, mert amíg olvastam, folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy ha bizonyos dolgok másként történnek meg, egészen apró cselekmények másként következnek be, akkor talán elkerülhető lett volna az egész eseménysorozat. Megdöbbentő, mert ékes példája annak a könyv, hogy a környezetvédelem nagyon nemes cél, de mit sem ér, ha a szabályok tele vannak kiskapukkal, ha a pénz fontosabb szempont és vannak helyzetek, amikor még az emberélet sem meghatározó tényező. Megrázkódtató, mert fájt látni, hogy milyen apróságokon múlik egy család boldogsága és tagjainak boldogulása, hogyan is vesz kedvezőtlen irányt egy fiatal lány élete, mi az, ami miatt képes meggondolatlan tettek elkövetésére is.
„... milyen különleges teremtmények is az emberek. Hogyan szorulhat beléjük ennyi ellentétes dolog egyszerre, ennyi egymásnak ellentmondó érzelem? Szeretet és gyűlölet, öröm és kétségbeesés, bátorság és félelem. Olyan ez, mintha minden elképzelhető színnel felruházott megannyi nagy pörgettyű lennénk, amelyen hol ide, hol oda táncol a fény.”
Humuszréteg letermelés a nyersanyag kitermelésének
előkészítéséhez.
A szerző képes volt arra, hogy sokféle és sokszor egymásnak ellentmondó érzéseket hozzon felszínre belőlem, játszott velem és ennek köszönhetően az érzelmek teljes skáláját éltem át: a szereplőkkel együtt megjártam a poklot, éltetett a remény és töltött el az adott helyzet okozta boldogság, vagy éppen uralkodott el rajtam a kétségbeesés. Nem egyszerű könyv ez, nem könnyű olvasmány, engem kifejezetten megviselt. Nem tudtam gyorsan haladni vele, időnként félre kellett tennem, ki kellett lépnem a történetből, de mindig visszakívánkoztam, és minden egyes alkalommal rövid időn belül ismételten a hatása alá kerültem. Amikor pedig befejeztem, még napokig gondolkodtam az eseményeken és az összefüggéseken, az okokon és az okozatokon. Mi egy jó regény ismérve, ha nem ez?

Palagáz lelőhelyek
Nem egy tipikus krimi, de pont ez a jó benne. Szerettem olvasni az összetett probléma kibontakozását, a kezdetben lassú, inkább a szereplők és az alapszituáció bemutatására koncentráló részeket, a festővászon és ecset után kívánkozó tájleírásokat, majd a későbbiekben - főleg a könyv második felében - bekövetkező hol váratlan, hol pedig előre kiszámítható történéseket, a kapcsolódó sokrétű lelkiállapotot felvonultató történetet. Féltem ettől a regénytől, hogy felülírja A suttogó által adott élményt, de nem tette meg, hanem teljesen mást adott helyette, más érzelmeket hozott felszínre belőlem, és ha meg kellene határoznom, hogy melyik történet tetszett jobban, akkor nagy valószínűséggel nem tudnék közülük választani. Mi volt az igazán érdekes? Az mindenképpen, hogy a végig nyomasztó hangulat és a többnyire tragikus események ellenére a szerző képes volt úgy alakítani a regény végét, hogy mégis megelégedéssel, jó érzéssel tudjam befejezni a könyvet, hogy érezzem, ennek az egésznek volt értelme és elgondolkozzam, hogy talán tényleg igaz az a megállapítás: "ha egy ajtó bezáródik, kinyílik egy másik".


A véleményem teljes terjedelmében az ekultura.hu oldalon is olvasható.


Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 493 oldal
Borító ár: 3.400,-
Fordította: Tábori Zoltán
A mű eredeti címe: The Divide
A szerző egyéb művei: A suttogó, Viharlovas, Semper Fortis
Forrás: magánkönyvtár

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons