Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2013. december 23., hétfő

Nalini Singh: Borzongás (Egy világ - két faj - állandó küzdelem 3.)

Nalini Singh az a szerző, akinek azért szeretem a történeteit olvasni, mert pont annyi romantika és akció keveredik a regényeiben, amely az én számomra ideálisnak mondható. Mindkét sorozata tetszik, de ismeretségünk kezdetén jobban elvarázsoltak az angyalok szárnyai, mint a metálok és alakváltók egymás között vívott csatái. Nem értettem, hogy a Psy Changeling, azaz magyarul az Egy világ - két faj - állandó küzdelem sorozatát miért szeretik jobban a külföldi rajongók, mint Raphael és Elena, valamint az angyalaik kalandjait. Most, hogy jobban megismertem mindkét történetfüzért, már én magam is tudom és értem az indokokat.

A SnowDancer farkasfalka komoly döntést hoz, amikor elrejti a mentál hálóról kiugrott és önálló, saját hálózatot létrehozó mentál családot. A Lauren famíliának azért kellett leválnia a hálózatról és menekülnie, mert a Mentál Tanács megfigyelései szerint nagy hajlandóságot mutattak arra, hogy megtörjék a kondicionálást. A rendelkezés értelmében az egész családot rehabilitációra küldték volna. Együttműködése bizonyítékaként Judd Lauren részt vett Brena, a farkaslány - akit a pszichopata, gyilkos mentál, Enrique rabolt el és kínzott meg - kiszabadításában, majd gyógyításában, illetve a pszichopata elfogásában és elpusztításában. Judd egy különleges mentál osztag katonája volt, most pedig arra használja a képességeit, hogy a megakadályozza a Mentál Tanács terveit, amelynek célja az egész mentál társadalom irányítása, a személyiségek eltörlése. Bár a férfi már nem csatlakozik a hálózathoz, de az Elcsendesedést így sem törheti meg, mert gyilkos hajlamai és a képességei miatt maga is lelketlen és irányíthatatlan gyilkossá válna.
Brena, akinek nem csak a testét kínozta meg, de a lelkét is megtörte Enrique, lassanként felépül a sérüléseiből. Legalábbis a látszat ezt mutatja. Egy, a falka odújában elkövetett gyilkosság, amely kísérteties hasonlóságokat mutat Enrique tetteivel, újra hanyatlásba taszítja a lányt. Úgy érzi, hogy kérdéseivel és problémáival csak egyetlen emberhez fordulhat, egyedül Judd az, akitől a féltés helyett logikus válaszokra és megoldásra számít. A gyógyuláshoz azonban több kell, mint amit a mentál meg tud adni a farkaslány számára, az Elcsendesedés komoly akadályt jelent, a megtörése pedig még nagyobb problémát.

Régen volt az, amikor utoljára a mentálok és az alakváltók világában töltöttem az időt és az emlékeim is megfakultak kissé, ezért el kellett telnie valamennyi időnek, amíg visszarázódtam ebbe a nem egészen szokványos környezetbe. De amint ez megtörtént, már nagyon élveztem a lapokon feltáruló eseményeket és érzelmeket. Sőt... jobban tetszett, mint az előző két rész. Bár az is lehet, hogy ebben az esetben is csak az emlékeim tréfáltak meg.
Értékeltem, hogy a szokásos pártaláláson kívül folytatódott a köteteken átívelő fő szál a történetben, amelynek hatására a világ összetettsége még jobban megmutatkozik és a problémák sokkal közelebb kerülnek az olvasóhoz. Ez jó! Ez nagyon jó! Így legalább tényleg érzem, hogy van világ, van probléma és nem csak a mindent elsöprő szerelem, meg az azt megelőző nyűglődés létezik.


Kifejezetten tetszett, hogy Judd képességei ennyire eltértek az eddig kiugrott mentálok (Sascha és Faith) speciális tulajdonságaitól, amelyek értékesek ugyan, de a férfiéhoz hasonlítva ártalmatlanok. Judd problémája azonban ennél sokkal összetettebb, hiszen tisztában van a saját hajlamaival, amelyhez még a kiképzés során megszerzett tudás is csatlakozik. Az ő húzódozása és hezitálása tehát egyáltalán nem túlzás, hanem maga a rideg valóság és a várható következmény együttes eredménye. A férfi hidegsége és érzelemmentessége már a korábbi részben is feltűnt, de úgy érzem, hogy ebben a kötetben a szerző kifejezetten jól és mélyrehatóan meg tudta jeleníteni azokat az okokat és reakciókat, amelyek ezzel az állapottal járnak, illetve azokat az akadályokat, amelyeket a helyzet megváltoztatásához le kell dönteni. Annak ellenére, hogy a korábbi kötetekben nem igazán sikerült megkedvelnem a mentálokat, Judd most egészen közel férkőzött hozzám és ő volt az, aki miatt ezt a részt a sorozat eddig olvasott kötetei közül az egyik legjobbnak tartom.
Brena, a farkaslány lelke komoly sérüléseket szenvedett a fogságának időszaka alatt, ugyanakkor ő maga a farkasfalka erejének szimbólumává is vált. A karaktere nekem kicsit hisztisre sikerült, főleg a történet elején, de ezt betudtam annak, hogy próbálja feldolgozni a lelki megrázkódtatásokat. Később is voltak azonban olyan húzásai, amelyek miatt majdnem kapartam a falat és akkor már az előbbi indokot sem tudtam felhozni mentségül. A kitartása azonban mindenképpen figyelemre méltó.
"Ne feledd: a jeget a tűz olvasztja fel!"
Brena kétségbeesett küzdelme és segítségkérése egyre nagyobb repedéseket okoz Judd páncélján, ami természetesen egyre nagyobb fájdalommal is jár, mert a kondicionálás figyelmeztetése az érzelmek ellen nem más, mint a fájdalom. Nem árulok el vele nagy titkot, mert teljesen nyilvánvaló, hogy Judd lassanként az erősebb fájdalmakról, figyelmeztetésekről sem vesz tudomást és mindez csak egy dolgot jelenthet, Brena egyre közelebb kerül a mentál jégszívéhez. Voltak jelenetek, amelyek egészen izgalmasra, feszültséggel telire sikerültek, amikor kifejezetten tetszett a Tk mentál reakciója és persze akadtak bőven vicces részek is.

Ami az érzelmek és a karakterek mellett a legjobban elvarázsolt az a kötetre jellemző rengeteg akció és a mentálok világának, működésének és titkainak mélyebb megismerése. A Szellem felbukkanása egészen érdekes momentumot hozott az események sorába, az ellenállás szerveződése sok lehetőséget rejt még magában és az I-protokoll, valamint Ashaya Alaine kutatáshoz és személyéhez kapcsolódó szál is kifejezetten mozgalmasnak ígérkezik.
Jó kis sorozat ez és most kifejezetten jól esett olvasni. Folytatom is, de nagyon gyorsan. :)



Értékelés: 8/10
Kiadó: Egmont-Hungary Kft.
Kiadás éve: 2012.
Terjedelem: 414 oldal
Borító ár: 3.999,-
A mű eredeti címe: Caressed by Ice
Sorozat: Egy világ - két faj - állandó küzdelem
Előzmény:
- Vonzódás (Sascha Duncan és Lucas Hunter)
- Látomás (Faith NightStar és Vaungh D'Angelo)
Folytatás:
Feloldozás (Talin McKade és Clay Bennett)
Szabadulás (Ashaya Aleine és Dorian Christensen)
- Branded by Fire (Mercy és Riley Kincaid)
- Blaze of Memory (Katya Haas és Dev Santos)
- Bonds of Justice (Sophia Russo és Max Shannon)
- Play of Passion (Indigo Riviere és Drew Kincaid)
- Kiss of Snow (Shiena Lauren és Hawke Snow), stb.
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2013.)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons