Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2013. november 2., szombat

Várólista - 2013. október

Vége van a nyári uborkaszezonnak, közeledik a karácsony és mindez rendkívül jól látszódik a könyvmegjelenéseken is. Persze ígéretből annyi van, hogy roskadozik tőle a padlás, de nem minden kiadó tartja magát (különböző, az olvasók által ismert vagy éppen nem ismert okokból) a közzétett megjelenési listájához. De szerencsére ez nem minden kiadóra igaz. Ettől függetlenül továbbra is kivárom az adott hónap végét ennek a rovatnak az összeállításával. Biztosra megyek. :)
Bőven volt miből válogatni ebben a hónapban és bőven volt olyan kiadvány is, ami felkeltette az érdeklődésem. Nézzük, hogy melyek is voltak ezek.

A Maxim Kiadó október és november hónapra időzítette a megjelenéseit és bizony az októberi kiadványok közül jó pár az érdeklődésemet is felkeltette, sőt két regényt azóta már el is olvastam. Robin LaFevers Gyilkos kegyelem című könyvének az orgyilkos főszereplő miatt nem tudtam ellenállni. A regény nagyon is valós, enyhe mágiával átszőtt világa annak ellenére meglepett, hogy elolvastam a fülszöveget.
Elizabeh Richards A sötétség városa című könyve volt az, ami egyszerre vonzott és taszított. Elolvastam és a történet magával sodort, a folytatás megjelenését pedig nagyon várom.
Rebecca Donovan  Elakadó lélegzet és Abbi Glines  Ha az enyém lennél című regényeihez eddig még nem volt szerencsém, de egyszer mindenképpen sort kerítek az olvasásukra, mert kifejezetten érdekelnek.

Az Agave Könyvek kiadóban azt szeretem, hogy az ütemtervüktől csak rendkívüli esetben térnek el. Októberben több olyan könyvük is megjelent amelyek érdekelnek, több olyan sorozatot is folytattak, aminek előzményei a polcomon sorakoznak és kifejezetten érdekelnek.
Amikor már úgy gondoltuk, hogy Laurell K. Hamilton Isteni vétkek című regényével elértük a Merry Gentry sorozat befejező kötetét, akkor érkezett a hír, hogy a szerző öt év elteltével folytatást ír hozzá. Erre a kötetre még várni kell, de a sorozat nyolcadik kötetének oldalait már lelkesen lapozgatom és próbálok visszarázódni a tündérdombi politika szövevényes rendszerébe.
Alma Katsu Megtorlás című regénye, a Halhatatlan sorozat második kötete egy nagyon várt megjelenés. A könyv már a polcomon, hamarosan olvasni fogom.
Jeff Lindsay Dexter és a végső vágás című írása a Dexter sorozat hetedik kötete. Bár a sorozat olvasásával (és beszerzésével) kissé el vagyok maradva, de folyamatosan figyelemmel követem a megjelenéseket.

Nagy örömömre a Delta Vision Kiadó folytatja a MesterMűvek sorozat köteteinek megjelentetését, október hónapban két kötet is a boltokba került, amelyek közül egy a Klasszikus, illetve egy a Fantasy alsorozathoz tartozik.
Clark Ashton Smith Gonosz mesék című könyvének megjelenését már közel egy éve várják a rajongók és most végre a kezükbe is vehetik.
Jack Vance Rhialto, a csudálatos című művének hazai megjelenése pedig igazi hiánypótló kiadvány.

Az Athenaeum Kiadó megjelenései közül Darynda Jones Első sírhant című műve keltette fel az érdeklődésem, kíváncsian várom, hogy végre kézbe vehessem és olvashassam.
A GABO Kiadó SFF sorozata igazi csemegéket kínál a fantasy és a sci-fi műfaját kedvelők számára. Ezúttal egy World-fantasy díjjal kitüntetett regény, Robert Holdstock Mitágó-erdő című műve került kiadásra. A részletes véleményem kifejtéséhez még össze kell szednem a gondolataimat, de annyit már most kijelenthetek, hogy nagyon tetszett, amit olvastam.
Amikor már úgy gondoltam, hogy a Dáin Kiadó nem jelentet meg több könyvet és véglegessé válik a szerkesztőség körülötti csend, akkor előrukkoltak egy újabb regénnyel az egyik kedvenc írónőmtől. Anne Rice Angyalok ideje című regénye, a Szeráfok éneke sorozat első kötete minden bejelentés nélkül jelent meg a könyvesboltok polcain. Nálam a mindenképpen kötelező megvenni és olvasni kategóriába tartozik a könyv és csak remélni tudom, hogy még sokan fogják ugyanezt gondolni a könyvről.
Az Ulpius-ház Könyvkiadó new adult sorozatának kiadványai közül többet olvastam az elmúlt időszakban és eddig kifejezetten tetszett, amit kaptam. Egyúttal azt is remélem, hogy J. Sterling: The Perfect Game - A hibátlan játék című regényében sem fogok csalódni, ha hamarosan nekikezdek az olvasásának.
Már készül Orson Scott Card legsikeresebb regényének filmfeldolgozása, így nem véletlen, hogy az adaptáció alapjául szolgáló könyv is újra kiadásra került. Mondom újra, mert ez már a harmadik kiadás és a harmadik kiadó, aki belevágott a sorozatba. Ezúttal az Uno Mystica Kiadó jelentette meg - természetesen filmes borítóval - a szerző Végjáték című művét. Örülök neki, de azért nagyobb lenne az örömöm, ha inkább a következő kötet került volna a boltok polcaira és ha lehet, akkor a Dáin Kiadó gondozásában. Így nehéz lesz egy egységes külsővel és minőséggel rendelkező sorozatot összevadászni.

Amit nagyon sajnálok és amit nem tudok szó nélkül hagyni, az a Könyvmolyképző Kiadó által beharangozott kiadványok megjelenésének csúszása. Nagyon sok és jobbnál is jobb regényt ígért az olvasóinak a kiadó, de ebből sajnos semmi nem teljesült a hónapban (Update: ha jól láttam, akkor Maggie Stiefvater Ballada című regénye megjelent), csak remélni tudom, hogy novemberben sikerül behozni a lemaradásokat. Bár a dömpingszerű megjelenésekben eddig még nem láttam meg a logikát, de ezek szerint működőképes.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons