Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2013. október 1., kedd

Kovács Ákos: Az Áradás Krónikája

Szeretem a sci-fi műfaját, meglehetős rendszerességgel olvasom is a kategóriába tartozó regényeket, elég jól ismerem mind a külföldi, mind a magyar szerzők műveit, bőven akadnak kedvenceim közöttük. Nem állítom, hogy mindent tudó vagyok, de az eléggé meglepett, hogy a regény szerzőjének nevét eddig még nem hallottam. Teljesen véletlenül figyeltem fel a könyvheti megjelenések között az eléggé különleges címet viselő kiadványra. Pedig Kovács Ákos már nem elsőkönyves író, előző (ténylegesen is az első) regénye, A Vágyálmok ligája 2010-ben jelent meg és 2011-ben elnyerte az Európai Science Fiction Társaság első könyves íróknak járó díját, ami azért már jelent valamit. Hogy miért nem hallottam róla eddig? Hogyan kerülhette el a sci-fi rajongók figyelmét a hazai sci-fi eléggé szűk kínálatában ez a díjazott regény? Nincsenek válaszaim. 
A fentiekből is kitűnik, hogy nem olvastam a díjat nyert írást, ezért annak a tesztelésére, hogy a folytatásnak is tekinthető történet mennyire olvasható különálló regényként, tökéletes alanynak bizonyultam. Nincs már hátra, mint összefoglalni és megosztani a benyomásaimat és az élményeimet. Előre csak annyit mondanék, hogy bár a történet jó, érdekes és kifejezetten élvezetes olvasmány, mégis nagyon nehéz megfogalmaznom azokat az érzéseket, amelyet keltett bennem.

Egy olyan jövőben járunk, ahol az emberiség világokat hódított meg, birtokba vette a Naprendszert, de még többre vágyik, ahol egy összetett és különleges vallás és annak képviselői irányítják az eseményeket, ahol bármi megtörténhet. Csak egyetlen dolog nem változott: az ember alaptermészete. A Menedék ellen elkövetett robbantások elkövetői, Nicholas Tran és a felesége megosztják féltve őrzött titkukat a lányukkal, Melissával. A szülők halálát követően a lány az egyetlen, akitől a gátlástalan egyházi vezető, Art Gruwell tart, ezért terroristának kiálltja ki a megrémült fiatalt, aki csak annak köszönheti az életét és viszonylagos szabadságát, hogy a fejlettebb létformák őt választották ki az elkövetkezendő események egyik fontos szereplőjének. A cél nem más, mint a gátlástalan egyházi vezető megfékezése és a vészesen közelgő katasztrófa megakadályozása.

A történet egyik főszereplője nem más, mint a tizenhat éves Melissa Tran. Most biztosan sokan felszisszennek, és arra gondolnak, hogy már megint egy újabb ifjúsági regény, pedig egyáltalán nem így van. Nincs olyan cselekmény a könyvben, amely indokolná ezt a besorolást és teljes magabiztossággal jelentem ki, hogy egy humorral és kalanddal átitatott, a vallási fanatizmust is bemutató, vérbeli sci-fi regényt olvashat az, aki a kezébe veszi ezt a kötetet. 

Ha már a vallásnál és annak történetbefolyásoló hatásánál tartunk, akkor mindenképpen meg kell említenem, hogy ez volt a regénynek az a része, amely részemről a legtöbb figyelmet igényelte olvasás közben és mégsem teljesen értettem meg a felépítését, a működését. Az események előre haladtával úgy éreztem, mintha tisztult volna a kép, de sajnos a regény végére sem lett teljesen érthető számomra az Art Gruwell által irányított egyházi és világi hatalom összefonódása és annak minden részlete. Az egy kézben összpontosuló hatalom és a vezető álságos, erkölcsi aggályoktól mentes cselekedetei nem csak az események főszereplőit zavarták össze kellő sikerrel, hanem engem, az olvasót is. Ahogy az is csak egy idő után derült ki, hogy az Áradás Krónikája nem más, mint a vallás alapját jelentő útmutató, a szertartásokat részletesen leíró gyűjtemény, amelynek nyoma veszett.
Rengeteg a regényben az egyedi kifejezés (dinarók, Navett kör, Csillámkör, Briolett kör, Fénygárda, Gyémántflotta, tinderill, kehelyhozó, pulzárhuszár és még hosszan sorolhatnám), amelyek értelmezéséhez, illetve a folyamatos információfrissítéshez igencsak elkelt volna a kötet végén egy szószedet és magyarázó.

A nehézségeken túlhaladva ideje beszélni a regény pozitív, kalandos, humoros, kissé misztikus és persze a sci-fi könyveknél alapnak számító tudományos oldaláról is. Bőven jelen van a történetben minden előzőekben felsorolt elem és jellemző. Alapvetően a regény veszélyes és izgalmas kalandok sora, Melissa menekülése és a válaszok keresése, az események folyamatos változása, amelyeket legfőképpen a lányt és a társait irányító létforma próbál kihámozni a jövő kusza rengetegéből. Önmagunkban a szereplők is jó kedélyű és mindenre kapható figurák, de számomra a fejlettebb entitások humora jelentette az igazán különleges és élvezetes olvasmányt. Mert képzeljük el a deus ex machina egy olyan formáját, amely nem egy egyszeri, mindent megoldó beavatkozást jelent, hanem apró lépésekkel, információkkal irányít, egymástól függetlenül több szereplőt a végkifejlet, a mindenre választ adó megoldás felé, csak ráadás, hogy a helyzet komolysága ellenére mégis minden alkalommal megmosolyogtam az irányítási technikát, a Terelgető és a Reszketeg közötti kommunikációt.

Nagy hangsúlyt fektet az író arra - és tulajdonképpen ez adja a regény alapját -, hogy bár az ember meghódította a világegyetemet, de alapvető jelleme nem változott, továbbra is hatalomra éhes, önző és felelőtlenül pusztít maga körül, a saját céljai elérése érdekében feláldoz mindent és mindenkit, semmibe veszi a következményeket. Art Gruwell tipikusan ennek a hozzáállásnak a megtestesítője: gátlástalan, törtető és erkölcsi korlátoktól mentes, a romlottság, az ártó szándék és a hatalomvágy a vérében van. Amikor téridő szerkezetét megbontó űrfegyver "mellékhatásaként" a fejlettebb létformák felfigyeltek az emberiségre, majd később Gruwell tudomást is szerez erről, akarattal hozza létre újra azokat a körülményeket, amelyekkel ismételten a bolygó közelébe vonzza a lényeket. Tervei vannak, nagyra törő tervei, amelyekhez szüksége van az entitásokra, és amely végül is elindítja a regénybeli történéseket. Az eredendő gonoszság megtestesítőjével szemben természetesen csak az önfeláldozásra is képes jóság és a szívből jövő bátorság szállhat szembe. Talán sablonosnak tűnik a szituáció, de a kalandok és a technikai magyarázatok mellett egyáltalán nem tűnt annak a történet.

A szerző stílusa nagyon jó, a történet kellőképpen összetett, ugyanakkor olvasmányos is, a cselekményvezetés kellő izgalommal és gondolkodni valóval szolgál az olvasó számára. A több szálon futó, több nézőpontból végigkövetett események során feltáruló információk lassan, de minden kétséget kizáróan fonódnak össze a történet végére és eredményeznek egy nem mindennapi befejezést. Ha volt is olyan eleme a regénynek, amely sablonosnak tűnik vagy olyan eseménye, amely előre kikövetkeztethető, ez nem mondható el általánosan a történet egészére, mert bőven okoznak meglepetést az események és javarészt a kiszámíthatatlanság a jellemző a cselekmények alakulására. A fejezetek között elhelyezkedő éteri közjátékok, amelyek tömörségükkel tényleg alkalmasak a kíváncsiság felkeltésére és az események megbonyolítására, váltak az igazi kedvenceimmé.

Nem tudom, hogy ha olvasom az szerző előző regényét, A Vágyálmok Ligáját, akkor mennyivel tett volna érthetőbb számomra a társadalmi és hatalmi rendszer felépítése, de az ez irányban bennem maradt értetlenséget leszámítva, a regény tényleg olvasható és élvezhető önálló írásként. Aki tehát olyan helyzetben van, mint én magam, és nem ismeri az előzményeket, attól még nyugodtan kézbe veheti ezt a kötetet, ha kedvet kapott a részletek megismeréséhez.
Sikerült annyira meggyőznie az írónak, hogy a magam részéről az előzmények elolvasásához kaptam kedvet. Ajánlom tehát ezt a regényt minden hazai sci-fi rajongónak, mert biztos vagyok benne, hogy mind a minősége és stílusa, mind a cselekménye és mondanivalója kellően pozitív fogadtatásra fog találni.


Az értékelésem, csekély szövegbeli eltéréssel az ekultura.hu oldalon is olvasható.


Pontszám: 8 pont
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem:  400 oldal
A szerző további művei: A Vágyálmok Ligája
Forrás: magánkönyvtár

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons