Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2013. augusztus 9., péntek

Otfried Preussler: Krabat a Fekete Malomban

Eddig úgy éreztem, hogy eléggé jól kiismerem magam a könyvek világában és eligazodom a kínálatban, még akkor is, ha nem az általam olvasott műfajba esik a könyv, de azért hallottam már róla valahol, vagy legalább a szerzője nem ismeretlen. Na, kérem, ez az elméletem akkor bukott meg, amikor Szirmocska barátnőm a molyon olvasni kezdte a Krabat a Fekete Malomban című könyvet.
Elvileg ifjúsági, meg fantasy, ráadásul még misztikus szála is van, de sem a cím, sem az író nem volt előttem ismert, soha nem hallottam róluk. Aztán jött az értékelése és a megszállott keresés, amivel a saját példányát hajszolta, mert ugye ő is kölcsön könyvet olvasott, de van amiből kell a polcra a saját és számára ez ilyen volt. Sikerült rendesen elültetnie a bogarat a fülembe, ami addig mocorgott, amíg kölcsön kértem és bizony magam is elolvastam a regényt. Picit azért megnyugtatott, hogy amikor én olvastam, akkor egyre-másra jöttek a hozzászólások, hogy nem is hallottak eddig a regényről és kíváncsian várják a véleményem. Most pedig elérkezett ez az idő is, közhírré teszem a gondolataim. :)

Krabat egy árva fiú, aki pár társával együtt Betlehemezésbe kezd, ezzel próbálva szálláshoz és pár falat ételhez jutni. Vándorlásuk közben éjszakánként furcsa álmokat lát, amelyben folyamatosan szólongatja valaki. Egy éjszaka magára hagyja a társait és egyedül vág neki megkeresni azt a malmot, amelyről az álmaiban értesült először. A helyiek útba igazítják, de egyben óva intik attól, hogy oda menjen, mert a malomban furcsa dolgok történnek. Krabat eljut a malomba, ahol tizenegy molnárlegény és a molnár dolgozik, illetve nem dolgozik, mert a malom csak akkor őrül, ha a létszám kiegészül tizenkét főre, ezért felveszik őt is inasnak. Keményen dolgoznak a molnárlegények, de még keményebben dolgozik Krabat, az inas. A hét egy napján varjú alakjában hallgatják és ismétlik a fekete iskola tananyagát, amelyet majd emberi alakjukban fognak hasznosítani. A furcsa dolgok sem maradnak el, de ez még csak a kezdet. Mi is az a fekete iskola? Ki lehet az újholdkor érkező Komámuram és mit őröltet a malomban? Mi az a rengeteg titok, amelyről az inas nem tudhat? Mi az, amitől az év vége közeledtével annyira félnek a molnárlegények? Hogyan lehet megszökni a malomból? Ezernyi kérdés, amelyre a könyv nyíltan vagy burkoltan, de megadja a választ.
"Vannak dolgok, amiket nem hisz az ember, mégis megtörténnek. (...) Mit tehetsz ellene?"
A fekete malom (forrás: wikipedia)
Kellemesen csalódtam a történetben, mert a nyelvezete olvasmányos, a története érdekes és képes folyamatosan fenntartani az olvasó érdeklődését. Tipikusan olyan regény, amelyet a fiatalok és a felnőttek is élvezettel olvasnak, az életkor előrehaladtával változik a történet jelentéstartalma, a mögöttes információk mennyisége. Kicsit olyan érzésem volt, mintha egy fiataloknak szóló felkapott történet pár évtizeddel korábbi verzióját olvastam volna. Komolyan. Krabat, amint meghívást kap egy olyan helyre, ahová sokan mások nem és beáll tanulni, hogy boszorkányinas legyen belőle.
Az eseményeket Krabat szemszögéből követjük végig, a titkokra, különleges eseményekre, illetve legfőképpen a miértekre csak fokozatosan döbbenünk rá. Nyugodtan kijelenthetem, hogy ez a regény egy fejlődéstörténet. A malomba érkező Krabat tudatlan, tapasztalatlan és könnyű szerrel kihasználható, hiszékeny gyerek, aki már az első év alatt sokat fejlődik, tapasztal és erősödik. A malomban töltött második évben hasznosulnak igazán az első év tapasztalatai, de már megmutatkozik az ellenállás egy bizonyos foka, az eltérő gondolkodás magvai már fejlődésnek indultak. A harmadik évben pedig már Krabat az, aki bizonyos esetekben meghatározza a malomban zajló eseményeket, ez pedig már inkább irányítói szerepkör. Nem más ez, mint egy tökéletes íven végigvezetett karakterfejlődés, tapasztalatszerzés és hasznosítás. Méltó példa a fiataloknak, kellemes nosztalgia a felnőtteknek.

A misztikus, kellően sötét szál érdekessé teszi a cselekményt és egyedi hangulatot ad a regénynek. Ugyan ki ne akarna tiltott dolgokat tanulni és azt felhasználva borsot törni mások orra alá, esetleg saját céljai eléréséhez felhasználni? Naná, hogy a legtöbben szeretnénk ezt. Nem hiányzik a regényből a humor sem, mert a megtanult trükkök arra is tökéletesen alkalmasak, hogy a legények egymást vicceljék meg, bár ebből van a legkevesebb a történetben, a titkok, a misztikum, a feszültség, az ismeretlentől vagy az éppen már ismerttől való félelem végig meghatározóbb és erősebb.
Kifejezetten tetszett, hogy a regény kihangsúlyozza, hogy a tudás megszerzése nem egyszerű és nem hipp-hopp folyamat, hanem komoly munka, elhatározás, kitartás szükségeltetik hozzá és persze rengeteg idő. Ebből a szempontból érdekes Krabat malomban töltött utolsó éve, amikor is már hasznosulnak az előző években tanultak. De vajon mi lehet a jobb? Ha nyíltan felvállalja a tudását, esetleg még kérkedik is vele vagy, ha eltitkolja, hogy mennyi mindent tud és meghúzza magát.


A fekete malom mestere (forrás: wikipedia)
A malomból való szökés gondolata mindegyik legény fejében megfogant, de a kivitelezés soha nem sikerült. Krabat is elhatározza, hogy a háta mögött hagyja a malom minden furcsaságát. A könyv utolsó harmadában azért izgulhatunk, hogy az immár fiatal legénnyé cseperedett Krabatnak vajon sikerül-e kicseleznie a molnár mindent látó tekintetét. Mennyit hajlandó feláldozni a szabadságért és vajon minek lesz nagyobb hatalma a fiú fölött: a szerelemnek vagy a hatalom utáni vágynak? 
"Van egyfajta varázslás, ami más, mint amit mi tanulunk fáradságosan a Koraktorból, jelről jelre, varázsigéről varázsigére. Van egy másfajta varázslat is, ami a szív mélyéből nő ki, abból az aggódásból, amit olyasvalaki miatt érzel, akit szeretsz. Tudom, ezt nehéz megérteni, de azt hiszem, rábízhatod magad, Krabat."

Feszült cselekmény vezet a végkifejlet felé és mindössze azt sajnáltam, hogy a nagyon jól felvezetett eseményeket egy olyan hirtelen és a könyv többi részéhez képest nagyon gyenge befejezés zárta le, hogy magam is meglepődtem. Értetlenül ráztam a fejem. Mindössze pár oldal kellett volna még és elégedetten zártam volna be a könyvet. Ez sajnos nem történt meg és kifejezetten el vagyok keseredve miatta.

Ajánlom-e olvasásra a könyvet? Igen, mindenképp. Kár lett volna kihagyni és örülök neki, hogy olvashattam. Ha valakinek felkeltettem a kíváncsiságát, akkor álljon neki és kezdjen el keresgélni a szülők könyvespolcán vagy az antikváriumokban, mert bizony ezt a történetet 30 évvel ezelőtt adták ki magyar nyelven. Lenne még egy tanácsom: senki ne olvassa el a fülszöveget, mert az a pár sor több mindent elárul a történetről, mint ez az egész bejegyzés.

Még egy információ, ami érdeklődésre tarthat számot, a regényből klasszikus animációs film is készült, amelynek címe: Krabat, a boszorkányinas. Nagy meglepetésemre Hollywood is felfedezte magának a történetet, Krabat és a Sátáni Malom Legendája címmel mozifilm készült a regényből. Hogy miért nem hallottam eddig róla? Na, ez jó kérdés. Viszont találtam hozzá trailert és úgy döntöttem, hogy megosztom veletek. Bevallom, hogy én kedvet kaptam a film megtekintéséhez. Kifejezetten jól visszaadta számomra a regény sötét, feszült és misztikus hangulatát.
Remélem, hogy ha a bejegyzésem nem is, de a tailer számotokra is meghozza a kedvet a könyv elolvasásához. :) 






Pontszám: 8 pont
Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó
Kiadás éve: 1985.
Terjedelem: 232 oldal
A mű eredeti címe: Krabat
Forrás: kölcsönkért (@Szirmocska)

1 megjegyzés:

Adrienne írta...

Huh, most meglepődtem, hogy ez létezik könyvben :D Néhány évvel ezelőtt láttam a filmet németül, imádtam. Most, hogy tudom, van könyv, tutira beszerzem :D

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons