Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2013. augusztus 5., hétfő

Gillyan Flynn: Holtodiglan

Romantikus könyvek millióinak az a befejezése, hogy a főszereplő pár egymásra talál, elmerülnek a boldogságban, a földi mennyországban és örök hűséget, halálig tartó összetartozást fogadnak egymásnak. A realitások talaján lépegetve tudjuk, hogy az elején még tényleg így érzi az ifjú pár, de aztán kipukkan a rózsaszín buborék, megfakulnak az érzelmek és lassanként átalakulnak valami mássá. Az, hogy mi lesz a nagy szerelemből a körülményeken, de leginkább a játékban résztvevőkön, az ő hozzáállásukon és alapvető jellemükön múlik.

Amy és Nick New Yorkban ismerkedik meg egymással, mindketten újságírók, de más a profiljuk: Nick tudósításokat ír, Amy pedig kvízkérdéseket. Kapcsolatuk, ha nem is teljesen tökéletes, de mély érzelmeken alapul és működőképes, egészen addig, amíg Nick el nem veszíti a munkahelyét, majd pedig ezt követően Amy is. A csapásoknak azonban itt még nincs vége, mert Nick anyjáról kiderül, hogy súlyos beteg és kezelésre van szüksége, ezért a házaspár felkerekedik és a forgalmas, nyüzsgő nagyvárosból visszaköltöznek Nick szülővárosába, a Mississippi folyó mellé. A helyváltoztatás a férjnek jót tett, mert ismerős terepre érkezik és még elfoglaltságot is talál magának, Amy ellenben nehezen viseli az új életkörülményeket, de leginkább a barátok, ismerősök hiányát, a férje viselkedésében bekövetkezett változást. Az ötödik házassági évfordulójukon Amy eltűnik, a bizonyítékok Nick bűnösségét támasztják alá, aki viszont az ártatlanságát hangoztatja.

Az előzőekben leírtak alapján a legtöbb olvasó azt gondolhatja, hogy ez a történet is csak egy szimpla nyomozás, felturbózva némi érzelemmel és biztos benne, hogy már olvasott ilyet, akár nem is egyet. Ha valaki így gondolja, akkor bizony nagyon téved, mert ebben a történetben nem kifejezetten a nyomozáson van a hangsúly, hanem a két szereplőn, a házaspár két tagján, akiknek érzelmei, gondolatai, cselekedetei egymásnak feszülnek. A könyv még véletlenül sem sablonos és biztosan állíthatom, hogy ilyennel nem, de még csak hasonló történettel sem igazán találkoztam eddig a boltok polcain.

Kifejezetten nehéz beszélni és írni erről a könyvről, mert a részletek úgy fonódnak egymásba és úgy épül fel a történet, hogy nem igazán lehet sok mindent elmesélni, ezért inkább az érzéseimet és a benyomásaimat próbálom összefoglalni.
A könyv lapjain feltáruló történet egyszerre valóságos, életszerű, megdöbbentő és kifejezetten érdekes, mely utóbbit a regény szerkezeti felépítése is erősen megtámogatja. Az olvasó felváltva értesül Amy és Nick nézőpontjáról és gondolatairól, a különbség mindössze annyi, hogy amíg a történet legnagyobb részében Nick jelenkori reakcióiról és kétségbeesett cselekedeteiről olvashatunk, addig Amy érzéseit és motivációit naplórészletekből ismerjük meg. Nehezen tudtam eldönteni, hogy ki legyen az, akit kedveljek és ki az, amit inkább mégse, de ennek a történetnek az olvasása során nem is lehet ilyen döntést hozni.
"Az emberek hinni akarják, hogy ismerik a másikat. A szülők hinni akarják, hogy ismerik a gyerekeiket. A feleségek hinni akarják, hogy ismerik a férjüket."
A szereplők olyan emberek, akik minden hibájuk ellenére jók akarnak lenni, szeretni akarják egymást, amíg lehet, ugyanakkor tökéletesen produkálják a nemükre jellemző tulajdonságokat, ragaszkodnak a saját elképzeléseikhez és alapvető jellemvonásaikat sem igazán tudják megváltoztatni. De most őszintén, nem pont ilyenek vagyunk mi magunk is?
Egy párkapcsolatnak rengeteg mérföldköve van és ezzel együtt legalább ugyanennyi hibalehetőséget is magában hordoz. Kezdve attól, hogy az ember az elején a legpompásabb oldalát akarja mutatni a leendő társa felé, ami magában hordozza azt, hogy az illető vagy megváltozik és a részévé teszi ezt az új szerepet vagy kelletlenül ugyan, de élete végéig szerepet játszik, esetleg ledobja magáról és visszaalakul az igazi valójává. Mindegy melyik verzió kerül sorra, a kapcsolatot valamilyen szinten meg fogja viselni a változás. Aztán ott vannak az elvárások, a szokások, a sztereotípiák, amelyek a legtöbb veszélyes pontot jelentik. 
"Míg a feleségek álma a papucsférj, a férfiak ezzel ellentétben olyan asszonyról ábrándoznak, aki kedves, dögös, laza, imádja a szexet és szeret inni."
Legalább ugyanilyen fontos a különböző kultúrák, életmódok találkozása, amely egyes esetekben kedvezően befolyásolja a résztvevők életét, mert az eltérő neveltetés és tapasztalat kiegészíti egymást, ezzel is elősegítve a közös és eredményes életet, de van, amikor éppen az ellenkező hatás érvényesül. Szereplőink esetében inkább az utóbbi a jellemző. Éles ellentétben áll egymással Amy jómódban eltöltött gyerekkora, iskolai neveltetése, szüleinek boldog családi élete és Nick munkával töltött, hányattatott sorsú fiatalsága, amelyet leginkább egy durva és önző apa keserített meg és tett elviselhetetlenné. Ékes példája annak a könyv, hogy a gyerekkori élmények mennyire hatással vannak a későbbi viselkedésre. A korábbiakban leírtakból úgy tűnik, hogy Nick a sérült jellem, de azért Amynek is vannak traumatikus élményei, amelyeket leginkább a szüleinek való állandó megfelelésnek, illetve a róla szóló, Elképesztő Amy című könyvsorozatnak köszönhet.

A regény bemutatja egy párkapcsolat alakulásának minden lépcsőfokát, kihangsúlyozza a szereplők egyedi jellemvonásait, illetve azok különbségeit, felhasznál minden titkot, emléket, elfojtott dühöt, próbára teszi az emberismeretet, kiélezi a helyzetekre adott reakciókat.
"... sokszor nem mondom ki hangosan a dolgokat, még akkor sem, amikor kellene. Nyugtalanító mértékben magamban tartom és kategorizálom a sérelmeimet: a zsigereimben, a pincében sok száz üvegnyi dühöt, kétségbeesést, félelmet tartok, de ezt senki sem gondolná rólam."
Nem lenne meglepetés a könyv, ha Amy és Nick az elvárároknak megfelelően, a megszokott séma szerint viselkednének, ezért nem árulok el titkot azzal, hogy bőven van egyedi elképzelésük és cselekedetük, még akkor is, ha az általuk elkövetett hibák teljesen hétköznapiak. Elkísérjük őket azon az úton, ahol a lángoló szerelem kompromisszumokkal telivé válik, majd átcsap olyan érzelmekbe, amelyeknek már nem lenne helye egy párkapcsolatban. Az úton végig velünk tart és a végén is ott vár ránk a döbbenet, mert mint említettem, ez a könyv a meglepetések egész tárházát rejti magában és garantáltan nem azt kapjuk, amire számítunk.
Ez nem krimi, hanem thriller, igazi lélektani thriller, mindent megmozgató küzdelem, elkeseredett és kétségbeesett csata, amelynek mindkét fél egyszerre az okozója, hadviselője és szenvedő alanya.
"A barátok sok hibát észrevesznek egymásban. A házastársak a legutolsó, szörnyű apróságot is."
Gillian Flynn
Elkerülhetetlen, hogy olvasás közben az ember ne gondolkozzon el a saját életén, jellemén, akaratlanul is elemezni kezdi a saját párkapcsolatát. Félelmetes, ahogy a szerző keveri a lapokat, fenntartja a feszültséget, okoz meglepetéseket és közben végig a való élet, a mindennapok, az ismerős helyzetek köszönnek vissza az oldalakról. Mesterien felépített és mesterien kivitelezett regény ez, amelyet minden krimit vagy thrillert kedvelő olvasónak a kezébe kell fognia és el kell olvasnia. Aki megfogadja ezt a tanácsot, az készüljön fel arra, hogy az olvasás befejezését követően biztosan máshogy fog tekinteni az emberi, de főként a házastársi kapcsolatokra, a regény darabokra szedi, a földbe döngöli, mert egyszerűen ilyen: félelmetesen valóságos és totálisan megdöbbentő.

Mint ahogy az is hasonlóan meglepett, hogy ez a kedves arcú, félénk mosolyú nő ilyen témában ír könyvet és ráadásul milyen jó és erős könyvet.
Az írónő honlapja ITT érhető el.

Az értékelésem valamivel rövidebb verziója az ekultura.hu oldalon is olvasható.



Pontszám: 10 pont
Kiadó: Alexandra
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 528 oldal
Teljes ár: 3.699,-
A mű eredeti címe: Gone Girl
A szerző egyéb művei: Sötét helyek, Sharp Objects
Forrás: magánkönyvtár

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons