Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2013. május 24., péntek

Várólista - 2013. május

Amióta belekezdtem ennek a rovatnak a vezetésébe még nem éreztem, hogy ennyire nehéz lenne összeállítani az adott hónapban megjelenő, engem érdeklő könyvek listáját. Miért adódott most ez a nehézség? Mert az elmúlt könyvfesztivál és a közelgő könyvhét miatt a megjelenések folyamatosan csúsznak, a honlapok elég kevés információt tartalmaznak. A kiadóknál mindenki teljes gőzzel készül a könyvhétre, az igazán nagy durranások, fontos megjelenések inkább ezen alkalomból várhatók.
Folyamatosan tologattam ennek a bejegyzésnek a közzétételét, de azért így a hónap vége felé már csak illendő lenne nyilvánosságra hoznom. Szóval biztosra mentem és leginkább azok a könyvek szerepelnek a listában, amelyek már tényleg megjelentek, a többi információban egyelőre nem bízom. A nehézségek ellenére azért volt miből válogatni ebben a hónapban is. :)


Robin Hobb: Az Őrült hajó (Élőhajók-ciklus III-IV. kötet)
Az írónő azon szerzők közé tartozik, akiknek a könyveit mindenképpen olvasni akarom. A Látnok-ciklus kötetei után a Delta Vision Kiadó a tavalyi évben belekezdett az Élőhajók-ciklus köteteinek megjelentetésébe is. A Bűvös hajó nagyon tetszett tavaly, a sorozat pedig eddig jobban bejött, mint a Látnok-ciklus. Igaz, hogy a szereplők tekintetében némi emlékezetfrissítésre van szükségem, de ez könnyen megoldható. Szóval ez a két kötet a mindenképpen polcomon fog landolni kategóriába tartozik. :)
Fülszöveg: Az Elátkozott Partvidéken felbomlik a régi rend: az ifjú szatrapa kalcedi zsoldosai élén arra készül, hogy leszámoljon a szabadságra vágyó bingtoni kalmárokkal. Bington meghasonlik önmagával: a régi és az újkalmárok farkasszemet néznek egymással, és bármikor kirobbanhat a rabszolgák felkelése.
Kennit kapitány kis híján meghal, de vasakarattal elkezdi összekovácsolni a kalózok királyságát. Wintrow csak lassan ébred rá, hogy a vakmerő, könyörtelen kalóz valójában Sá kiválasztottja.
Málta Havenből lassan ifjú hölgy válik, ám a sors szétzúzza az elkényeztetett kislány álmait. Dúsgazdag esővadoni udvarlóját sokan őrültnek hiszik, mert azt állítja, hogy egy ősi sárkány szól hozzá. És ez a sárkánykirálynő Máltát is kiszemeli magának.
Miközben eldől Paragon, a vak és őrült élőhajó sorsa, kiderül a sárkányok néhány titka, de az is, hogy kit keresnek olyan kétségbeesetten a tengeri kígyók.
A történet minden szereplőjének fordulatot vesz az élete, amikor Kennit kapitány úgy dönt, hogy a Viviána fedélzetén elviszi Wintrow-t egy jóslatért a Mások Szigetére, a förtelmes ősi lények közé.
Kiadó: Delta Vision
Terjedelem: 768 oldal + 496 oldal
Teljes ár: 3.490 ,- Ft kötetenként


Vivian Holloway: Pokoli szolgálat (Pokolháború trilógia 1.)
Fiatal írónő, akinek ez az első könyve és akit a moly.hu oldalról is jól ismerünk. Könyve megjelenésének sokan örültek és sokan várták. Köztük én is. :) A könyvet már olvastam és tetszett is, az értékelésem még egy kicsit várat magára, de ígérem, hogy nem késik sokáig. 
Fülszöveg: Mit adnál azért, hogy megmentsd a szeretteidet? A szabadságodat, az életedet? Mit tennél, ha ráébrednél, hogy mindez hiába volt? Beletörődnél, küzdenél? Lilian küzdött. Mindent megtett, mégis elbukott, most pedig már sohasem szabadulhat a Pokolból. Ő az Ördög egyik bérgyilkosa. Életre szóló szerződéssel. Egy lélektolvaj, aki levadássza azokat, akik keresztbe tettek Lucifernek, a lelküket pedig magával viszi. Az új megbízás egyértelmű, a feladat világos, ám Lil dolga korántsem olyan egyszerű, mint gondolta volna. Mert a Pokolban semmi sem az, aminek látszik. Lilian azt hitte, hogy fogsága évei alatt már mindent látott, átélte már a legrosszabbat, ám kénytelen rájönni, hogy érhetik még meglepetések. Lucifer nem kegyelmez, nem felejt, és nem bocsát meg, most pedig a lehető legkegyetlenebb büntetést eszelte ki. Lilnek újra meg kell harcolnia a puszta életben maradásért. Közben azonban a feladatát is el kell végeznie, ami nem csak azért nehéz, mert Greg Weiss kedves, jóképű, és minden tekintetben úriember. Lil-re az ilyesmi már sok-sok éve nincs hatással. De történik valami, ami még az ő jéghideg maszkját is darabokra töri, és felszítja lelkében a lázadás szikráját. Szabadulni akar, bármi áron, csakhogy ebben a háborúban már nem csak az ő élete a tét. Senkiben sem bízhat, senkire se számíthat. Élete legveszélyesebb küldetésére indul, mely egyben az utolsó esély a szabadulásra. Pokoli játszma ez, ahol a szabadság nagyobb kincs, mint maga az élet.
Kiadó: Aba Könyvkiadó
Terjedelem: 320 oldal
Teljes ár: 3.490,- 


Chris Howard: Gyökértelen
A könyvfesztiválon ugyan már lehetett kapni a könyvet, de a nagyobb könyváruházakba csak ebben a hónapban vált lehetővé a vásárlás. A kiadványból már van saját példányom, de még nem olvastam. Viszont ez lesz a következő. :) Mindenképpen beszámolok az élményről.
Fülszöveg: A 17 éves Banyan fákat épít: elszórt fémhulladékokból erdőket kreál a gazdag ügyfeleknek, akik a pusztulás látható nyomai elől szeretnének menekülni. Bár maga Banyan még sosem látott igazi fát – hisz azok már egy évszázada kihaltak −, apjától még az eltűnése előtt sokat hallott a Régi Világról. Minden megváltozik, amikor Banyan megismerkedik egy rejtélyes nővel, aki különös tetoválást visel a testén – egy térképet, ami az utolsó élő fákhoz vezet. A fiú elindul a pusztuláson keresztül, ahonnan nem sokan térnek vissza. Akik megmenekülnek a kalózoktól és fosztogatóktól, azokra ott várnak a sáskák… akik most már emberhúson élnek. De nem Banyan az egyedüli, aki a fákat keresi, az idő pedig egyre fogy. A bizonytalanságok közepette a fiú kénytelen szövetségre lépni Alphával, a vonzó, de veszélyes kalózzal, akinek szintén megvannak a saját tervei. Miközben pedig a talán csupán a legendákban létező ígéret földje felé tartanak, Banyan megdöbbentő dolgokat tud meg a családjáról, a múltjáról és arról, mire képesek az emberek, hogy visszahozzák a fákat.
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Terjedelem: 288 oldal
Teljes ár: 2.980,-

Victoria Schwab: Az archívum
Szeretem a szellemes történeteket. Mármint, amelyek szellemekről szólnak, de azért a vicces sztorikat sem vetem meg. :) Egy-két értékelést már elolvastam a könyvről és eddig ígéretesnek tűnik. Nem mondom, hogy azonnal lecsapok rá, amit lehetőségem lesz rá, de azért erősen esélyes az olvasásra.
Fülszöveg: Minden testnek van egy története, egy képsorozat, amelyet csak a Könyvtárosok olvashatnak. A halottak a Történetek, nyugvóhelyük pedig az Archívum. Papi először négy éve hozta el ide Mackenzie Bishopot, amikor a lány még csak egy rémült, de elszánt tizenkét éves volt. Most azonban Papi halott, helyét pedig Mac vette át: könyörtelen Őrzővé lett, akinek feladata megakadályozni a gyakran erőszakos Történetek felébredését és menekülését. A holtakat nem zavarhatják az Archívumban, valaki azonban mégis szándékosan megmásítja a Történeteket és fontos fejezeteket töröl ki. Hacsak Mac össze nem rakja a megmaradt darabokat, még maga az Archívum is darabokra hullhat.
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Terjedelem: 272 oldal
Teljes ár: 2.980,-


Darena Salyaz: Sejtelmes fény (Sötét árnyék 2.)
A fülszöveg, az tehet mindenről. Elolvastam és azóta nem tudom kiverni a fejemből a könyvet. Aztán rájöttem, hogy ez egy sorozat 2. része, ezért a napokban megvettem az előzményt is. Igazán nagyon kíváncsi vagyok. Azért ennek a kötetnek a beszerzésével meg fogom várni amíg elolvasom az elsőt. Ha tetszett, arról biztosan értesülni fogtok. :) Csak annyit tennék még hozzá, hogy az írónő magyar, Pintér Andreának hívják. 
Fülszöveg: Darena Salyaz új könyve ismét a rejtelmek mezejére kalauzolja az olvasót. Sara és Robin, az egymásra talált pár alulmaradt a sötétséggel vívott csatában – elvesztettek mindenkit, akit szerettek. Világuk összeomlott, az árnyék mély szakadékba taszította őket. Nem maradt egyebük, mint halványan pislákoló szerelmük, mely lassan lángra lobban, hogy utat mutasson a fényre. Ám ha kijutnak, újabb küzdelem vár rájuk: a sötét erők újabb életeket követelnek maguknak. 
Izzó szenvedély és vak gyűlölet kíséri útjukat, gyűlölet, amely Robin testvérétől, Ray-től ered. Attól a testvértől, akit mardos a kín, aki képtelen uralkodni pusztító szenvedélyén, aki elárulja Robint – ahogy ezt már korábban megtette. A múlt ködéből egy elfeledett nagybácsi bukkan elő, és bosszúra éhes. Minden erejét összeszedve a szörnyű csapásra készül: elvenni azt, amivel a legnagyobb fájdalmat okozhatja a fiataloknak. 
Megnyerhetik-e a csatát ekkora erővel szemben, vagy ismét elbuknak? Nagy árat kell fizetniük érte, ám egy halvány fénysugár elől az árnyék talán meghátrál…
Kiadó: Kalliopé Kiadó
Terjedelem: 320 oldal
Teljes ár: 2.480,-
Megjelenés: 2013. május

Percy Benjamin: Vörös hold
Ha valaki ismer, akkor tudja, hogy alakváltó párti vagyok. Nem volt tehát kérdés, hogy szeretném olvasni ezt a könyvet. A beszerzés folyamatban van. :)
Fülszöveg: Patrick Gamble sosem gondolta magáról, hogy különleges, míg egy napon föl nem száll egy repülőgépre, ahonnan egyedül ő kerül ki élve. Claire Forrester akkor jön rá, mennyire más, mint a többiek, amikor a kormány emberei berúgják a ház ajtaját, és meggyilkolják a szüleit. Chase Williams, az amerikai Oregon kormányzója sem nagyon tér el az átlagtól. Kissé megalkuvó, részrehajló politikus, aki végül is arra esküdött fel, hogy védelmezi az Egyesült Államok lakosságát a köztük járó gonosztól, de egyszer csak szörnyű felismerésre ébred. A fenyegetés pedig rettenetes, és ott van testközelben. Eddig kordában tudta tartani a törvény, az erő és legfőképpen a gyógyszerek, de a megdöbbentő történet hősei már tudják, hogy bármikor elszabadulhat a pokol. Mert hamarosan eljön a vörös hold éjszakája, amikor egy felismerhetetlen világ születik, és megkezdődik az emberiségért vívott harc… 
Benjamin Percy, az Egyesült Államok-beli Oregonban élő fiatal író tehetségét számos irodalmi díj bizonyítja. A Vörös hold című regénye városi fantasy, természetfölötti thriller, szerelmi történet és társadalmi példázat. Tükröt tart elénk, hogy szembesüljünk félelmeinkkel és ösztönös énünkkel. Hamingway prózáját idéző, sajátos irodalmi horrortörténete több mint félelmetes…
Kiadó: Geopen Kiadó
Terjedelem: 608 oldal
Teljes ár: 3.990,-

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons