Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2012. december 20., csütörtök

Richelle Mead: A szukkubusz éjszakája (Georgina Kincaid 2.)

Richelle Mead az a szerző, aki a Vámpírakadémia sorozatával véglegesen megvett magának, mint olvasót. Ha pedig YA terén olyat tudott alkotni, amit szívesen olvastam és újraolvasnék bármikor, vajon mit alkothatott felnőtt kategóriában urban fantasy terén? Leginkább ezért kezdtem el olvasni a Georgina Kincaid sorozatot. Az első kötet ugyan kellemes kikapcsolódást nyújtott és új ötletekkel is előállt az írónő, de hiányzott számomra belőle valami pezsgés. De... A Vámpírakadémia sorozat első két része sem tetszett, aztán beindult a dolog. Szóval, ha szukkubusz, akkor jöhetett a második rész is. Mert azért elég jó volt az az első és csak furdalta az oldalam a kíváncsiság, hogy merre is fogunk haladni a továbbiakban.

Hol is tartunk akkor? Georgina - az egyezségnek megfelelően - szorgalmasan gyűjtögeti a lelkeket és ezért elismerésben is részesül. A magánélete is viszonylag nyugalmasnak - lehet mondani, hogy túl nyugalmasnak - bizonyul. Kedvenc regényírójával és egyben szívszerelmével, Seth Mortensennel nagyon jól megértik egymást. Kapcsolatukból csak az intimitás hiányzik. Persze a haverok is eleget piszkálják Georginát halandó szerelme miatt. A helyzet akkor sem változik  - legfeljebb bonyolódik -, amikor a városban feltűnik Bastien, aki Georgina régi ismerőse és nem mellékesen inkubusz. Feladattal érkezik, amelyben Georgina is a segítségére lehet. Közben a könyvesboltban is zajlik az élet: a személyzet létszáma egyre fogy és Doug, illetve a zenekara tagjai is furcsa tüneteket produkálnak és Georgina valami különlegeset, természetfelettit is érzékel a közelükben. Szóval a viszonylagos nyugalom után a  munkahelyi, baráti és magánéleti problémák egyszerre szakadnak kedvenc szukkubuszunk nyakába.

A történet könnyed stílusa ugyanúgy magával ragadott, mint az első kötet alkalmával. Tetszik az a lazaság, amely a könyvből árad. Határozottan jót tett most ez a könnyed, de mégis izgalmas olvasmány a lelkemnek. Van itt humor, izgalom és remek karakter bőven.
Egy gyenge pontját érzem csak az egész könyvnek, ez pedig a szerelmi szál. Teljesen megértem Georgina barátait, akik piszkálják a szukkubuszt halandó szerelme miatt. Nem igazán tartom életképesnek ezt a kapcsolatot. Seth kedves, aranyos, helyenként flúgos pasi, a maga módján cuki. Az egyetlen problémám a párkapcsolati téren működő Seth Mortensennel van. Mert ilyen pasi nincs! Ebből a tényből nem engedek és kész! Gyakorlatilag szó nélkül megbarátkozott Georgina természetfeletti lényével és azt is szó nélkül elfogadja, hogy kedvese időről időre (elég gyakran) szexuális kapcsolatba bonyolódik idegen férfiakkal. Na, ez az, ami számomra teljesen hihetetlen. Férfi főszereplőnk egyetlen mentségére legyen mondva, hogy azért lassan csak kezd kibújni saját kis világából és végre eljutnak hozzá bizonyos információk. Nagyon remélem, hogy ez a fejlődés nem fog megtorpanni.

Az első kötet ismeretében a további karakterek nem okoztak meglepetést. Georgina és a haveri bandája továbbra is a piszok jó figurák körébe tartoznak nálam. Poénok szempontjából mindenképp. Személyes kedvencem továbbra is Carter, a nem éppen romlatlan angyal. Georgina a tengernyi életévéhez képest néha továbbra úgy viselkedik, mint egy csitri, de így is kedvelem a karakterét. A hirtelen feltűnő Bastien jelentette az újdonságot a karakterek között. Őt is nagyon bírtam. Jelenléte meglehetősen feldobta a könyv hangulatát és eseményeit. Ezzel a húzásával Mead bele is csempészte a konkurenciát a meghitt szerelmi kapcsolatba. Lehet, hogy gonosznak tűnök, de nem hagy nyugodni a kisördög és nagyon szeretném, ha lenne még folytatása a megkezdett eseményeknek.

A magánéleti problémák mellett ott van Bastien feladata és egy természetfeletti nyomozás. Egyik sem volt számomra az a végletekig megbonyolított szál. Sőt... Némiképp csalódás volt számomra, hogy sem Bastien, sem Georgina nem jött rá hosszú-hosszú ideig, hogy mi is a probléma a csábítás alanyával. Dana karaktere végtelenül idegesített. Nem szeretem az olyan embereket akik ennyire hozzák a "vizet prédikál és bor iszik" tipikus esetét. Brrr...

A természetfeletti nyomozás már izgalmasabb volt, mint a Bastien féle feladat. Nem volt túlbonyolítva a dolog, de azért érdekesnek találtam. Könnyen el tudom képzelni, hogy lehet még folytatása is az ügynek a későbbiekben. Jó lenne. :)

A múltbeli visszaemlékezéseket örömmel olvastam. Mindegyik felidézett emlékből az jött le, hogy Georgina mennyire próbálja megőrizni az emberségét. Ahogy ezt teszi mai napig is. Nagyon furcsa ez egy természetfeletti lénytől, ezért már most várom, hogy milyen az, amikor kibújik belőle a kisördög. :)

Még egy dolog van, ami ebben a sorozatban teljesen elvarázsol. Ez pedig a magyar kiadás borítója. Nagyon tetszik ez a rajzos fekete-fehér borító, a vörös felirattal. Hatalmas ötlet volt és szuper a kivitelezés.

Örülök, hogy megjelenik magyarul ez a sorozat. Minden felsorolt hibája ellenére is nagyon szeretem olvasni és továbbra is bízom az írónő stílusában, hogy a maradék négy részben rendesen meg fogja kavarni a cselekmények szálait. Minden szinten. Ez a könyv pontosan azt adta a számomra, amire a legnagyobb szükségem volt: poénokat, némi izgalmat és könnyed kikapcsolódást. Remélem, hogy jövőre is két rész megjelenésére számíthatunk majd és mindkettőnek hasonlóan dögös borítója lesz, mint a már megjelenteknek. Biztosan olvasni fogom a folytatásokat. Kedvenc szukkubuszomat nem hagyom magára a problémáival. :)



Pontszám: 8 pont
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2012.
Terjedelem: 304 oldal
Eredeti cím: Succubus on Top
Sorozat: Georgina Kincaid
Előzmény: A szukkubusz dala
Folytatás: Succubus Dreams, Succubus Heat, Succubus Shadow, Succubus Revealed
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2012.)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons