Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2012. december 1., szombat

Kerstin Gier: Zafírkék (Időtlen szerelem 2.)

Az első rész nagyon sokaknak tetszett. Bevallom, hogy én nem estem annyira hasra tőle. Aranyos volt, helyenként gyerekes, idegesítő, de az alapgondolat kifejezetten a kedvemre való volt. Szerencsére volt kitől kölcsönkérnem a folytatást egy olvasásra. Köszönöm a könyvet @Agatha. :)

Tehát ott tartunk, hogy Gwendolyn és Gideon hazafelé tartanak az egyik múltbéli látogatásukról, ahol sikerült összetalálkozniuk a két szökevénnyel. Lucy és Paul már várt rájuk. Gwendolynra vetődik az árulás gyanújának árnyéka. Gideon hol gyanakvóan, hol hidegen, hol pedig csábítóan viselkedik vele. Mindezek közben Gwendolynnak pótolnia kell mind azt a tudás és viselkedésbeli hiányosságokat, amelyeket egyébként hat éve lett volna elsajátítani.

Az előző rész leginkább azért nem tetszett, mert nem tudtam megkedvelni a szereplőket. Gwendolyn és a barátnője nagyon gyerekes és idegesítő volt, Gideon arrogáns, hideg és számító. A végére azért sikerült beerősítenie az írónőnek és még a folytatáshoz is kedvet kaptam.
A szereplőkkel még mindig nem vagyok egészen kibékülve, de azért már alakul a dolog, látszik a karakterfejlődés. Akinek továbbra is tenyérbe mászó a stílusa, az Gideon. Szívesen felképeltem volna párszor a történet folyamán. Remélem hatalmasat fog pofára esni, mert ennyire magas lóról csak azt lehet. Charlotte reakcióját értettem meg a legjobban. Készülni valamire hat éven át, beleölni az időt és energiát, majd egyszerűen kiütnek a nyeregből és még tanítsd is meg azt, aki miatt kárba veszett minden. Szereplőként ugyan nem szimpatikus a karaktere, de számomra ő a leginkább életszerű figura a könyvben.
Volt azonban egy szereplő ebben a kötetben, akit imádtam. Ez pedig nem más, mint Xemerius a démon szellem. Na, ő aztán igaz karakter. A bemondásain hatalmasakat kacagtam. Kedvenceim a szénakazlas beszólásai voltak. :) Mert ugye anno ott történtek az igazi lényeges dolgok. A mai világba átültetve a gondolatot, így fogalmazta meg a meglátását: "Véleményem szerint a mozik az újkor szénakazlai." Igazat kell adnom neki.

A történet alakul, bár a könyv eleje számomra kicsit nehezen indult. Táncórák, titkolózások, stb. A nehézségek és a tanulandók bemutatásához mindenképpen szükséges volt ez a felvezetés. Azt viszont nem igazán értettem, hogy miért kell ezeket a fiatalokat a különleges feladatuk mellett az iskolai órarend minden elvárásának is kitenni? Miért nem kaphattak egyéni órarendet? Ennyi már nem jutott eszébe a nagyokos uraknak?
A történet második felében kezdenek beindulni az események, a vége pedig tényleg felpörgött. Az időutazások miatt az események időrendjei némiképp összekavarodnak, ezért eléggé résen kell lenni a történésekkel és utólag összerendezni a cselekményeket.

Nem gondoltam volna az elején, hogy ezt fogom mondani, de érdekel a folytatás. Határozottan kíváncsi vagyok Gideon érzéseire, a Lucy és Paul által feltárt titkokra, Gwendolyn további időutazásaira és természetesen Xemerius további szövegelésére.



Pontszám: 8 pont
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011.
Terjedelem:  360 oldal
Teljes ár: 3.999,- Ft (keménytáblás kiadás)
Előzmény: Rubinvörös
Folytatás: Smaragdzöld
A mű eredeti címe: Saphirblau. Liebe geht durch alle Zeiten
Forrás: kölcsönbe kaptam (Agatha)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons