Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2012. október 25., csütörtök

Soós Dóra (Kira Bright) - Juno mesél: Tündérek

Teljes meglepetésként ért, amikor ezt a könyvet felfedeztem a postaládámban. Kedves gesztusként kaptam a kiadótól (még két kötettel együtt), mert segítségükre voltam egy probléma megoldásában.
Nagyon régen olvastam már meséket, olyan igazi mesét. Terjedelmes könyvespolcunkon csak a klasszikusok régi kiadásai sorakoznak, modern mesekönyvek nem. Az első meglepetés akkor ért, amikor a párom kikapta a kezemből a könyvet, hogy ő ezt el akarja olvasni, majd el is kocogott vele a szoba felé. Azóta is féltve vigyázza a könyvet. :) 
A mesékhez, a mesék olvasásához számomra mindennél fontosabb a hangulat. Amikor viszont ez bekövetkezett, akkor elcsentem a könyvet féltve őrzött helyéről és el is olvastam. Modern mese, kortárs meseíró művei terén nincs összehasonlítási alapom, de megoszthatom veletek az érzéseimet.

Hét történetben elevenedik meg a tündérek rejtett, sokszínű és érdekes világa a kíváncsi olvasó vagy épp lelkes hallgatósága előtt. Juno, a vándormanó az, aki elmeséli nekünk a tündérek világában tett barangolása során összegyűjtött vagy megtapasztalt történeteit. Van itt szó mindennapi szépségekről, az apró kívánságok csodájáról, az ellentétek lényegéről, a hangok fontosságáról és a karácsony szépségéről, lényegéről. Megtudhatjuk, hogy mi volt egy kis napraforgó vágya, mi is az a telihold keringő és azt is, hogy ki segít a tündéreknek, honnan is veszik varázseszközeiket. Juno minden mese előtt megoszt velünk egy kis bölcsességet, érdekességet. Maguk a történetek is tanulságosak. Amilyennek egy mesének szerintem lennie kell. Szereplői pedig kedvesek és bájosak, de korántsem tökéletesek. Ők is tanulnak, fejlődnek és ezzel egyidejűleg olvasójukat is tanítják. 
Nagyon tetszett, hogy a tündéreket nem csak a megszokott környezetükben jeleníti meg a szerző, hanem a mai kor igényeinek megfelelően feltűnnek a városokban is. Hiszen ebben a városiasodott környezetben is sok munkájuk akad. :) Ami a lényeges, hogy a célközönség, a gyerekek így még könnyebben el tudják fogadni a történetet, könnyebben szerethetővé válik a számukra. Szerintem. 

A kiadvány nagyon szép, nagyalakú könyv. Kemény borítója miatt strapabíró, lapjai fényesek, illusztrációi szépek és igényesek.

Azt kell mondjam, hogy kellemesen meglepett ez a kiadvány. Bár a célközönség korántsem az én korosztályom, de jól esett olvasni ezeket a kedves történeteket. Nyugodt szívvel tudom ajánlani a célközönséget nevelő gondos anyukáknak.

A kiadó tájékoztatása szerint jövő nyáron meg fog jelenni a szerző egy újabb kötete. A címe Juno mesél: Unikornisok. Remélem, hogy ez a kötet is hasonlóan kedves, bájos és tanulságos történetekkel lesz tele. Borító viszont már készült és már meg is tudom mutatni Nektek, hogy melyik lesz az a mesekönyv, amit jövő nyáron keresni kell. :) 



A könyvet köszönöm az Aba Könyvkiadónak!



Kiadó: Aba Könyvkiadó
Kiadás éve: 2011.
Terjedelem: 48 oldal
Sorozat: Juno mesél
Folytatás: Juno mesél: Unikornisok
Forrás: kiadótól

4 megjegyzés:

amilgade írta...

Szerinted egy 6,5 évesnek megfelelő? Komoly gondban vagyok a gyerkőccel, mert alig tudom leszedni a Bartos Erika féle Anna, Peti, Gergőről. Igazából alig találok olyan könyvet ami tetszene neki.

Szilvamag írta...

A vándormanó helyett vámpírmanót olvastam és rögtön beindultak a fogaskerekek...... jesszusom már itt is?:)

Shanara írta...

A fő problémám továbbra is az, hogy nincs összehasonlítási alapom. Az Anna, Peti, Gergőt sem ismerem. Javaslatom: ha könyvesboltban jársz, akkor kukkants bele és szerintem el fogod tudni dönteni. Jellemzően több a szöveg, mint a kép a könyvben és a mesék is tényleg tanulságosak, ezért szerintem inkább ennek a korosztálynak szól a könyv, mint a kisebbeknek. Próbálj belenézni valahol.

Shanara írta...

:DD Szerencsére nem, itt még azért nem. :) Bár ki tudja mit hoz még a jövő. :)) Ellenben, ha elérkezik az az idő és valaki ír egy ilyen mesekönyvet, akkor abba tutira bele fogok olvasni. :)

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons