Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2012. május 2., szerda

Egy kihívás lezárult

Van egy kedvenc íróm, akinek a magyar könyvmegjelenéseire nagyon sokat kell várni, mert a kiadó szerint itthon nem fogynak túl jól itthon a regények. Még nem voltam túl aktív tag a Moly.hu oldalon, amikor rászántam magam egy kihívás létrehozására, amelynek célja nem más volt, mint megismertetni ezt az írót a hazai olvasóközönséggel és ezzel elősegíteni a kiadó munkáját és növelni a magyarul eladott és remélhetőleg kiadott kötetek számát.

Kiről is van szó? Aki ismer már nem is csodálkozik a válaszon. Természetesen BRANDON SANDERSON ez az író.
A kihívás időtartama kétszer került hosszabbításra, amelynek eredményeként 2011. május 01. - 2012. április 30. közötti időszakban volt lehetősége a résztvevőknek elolvasni és értékelni az író legalább egy könyvét.
Mely könyvek közül lehetett választani?
Bármit elfogadtam, amely az író  tollából származott, lehetett az eredeti vagy magyar nyelven, papíros vagy elektronikus formában. A lényeg csak az volt, hogy olvassuk és megismerjük az írót.

Csak a teljesség kedvéért a megjelent és a kihívás során olvasott kötetek:
- Elantris
- Ködszerzet 01 - A végső birodalom (magyarul megjelent: Ködszerzet I-II.)
- Ködszerzet 02 - A megdicsőülés kútja (magyarul megjelent: Ködszerzet III-IV.)
- Ködszerzet 03 - The Hero of Ages (magyar megjelenés várhatóan: 2012.)
- Warbreaker

Kihívástörténet:
Az első időszakban csak az igazán fanatikusok jelentkeztek a kihívásra, a többiek félve és inkább messziről figyelték, hogy miről is van szó. A kihívás teljesítésének jutalmaként felvehető plecsni elkészülését követően a jelentkezők száma is növekedett. Volt olyan időszak (amit  a kihívás csúcsának nevezek), amikor a 80 főt is megközelítette a jelentkezők száma, majd a kihívás lejártának közeledtével sokan inkább lejelentkeztek.
Mi lett végül is az eredmény?
61 fő résztvevő maradt a kihívás zárásakor, akik közül 43 fő teljesítette is a kihívást. Ezt sikernek tartom? Igen. A teljesítők közül sokan nem ismerték korábban az író műveit, ők most megismerték, megszerették és már keresni is fogják a boltokban, könyvtárakban a folytatást, az író többi művét. A résztvevők több, mint kétharmada a kihívás miatt olvasta el a könyvet és 13 molyocska az értékelésében vagy a kihíváshoz írt hozzászólásában is kifejtette, hogy örül a kihívásnak, mert ennek köszönhetően olvashatott egy nagyon jó könyvet, nagyon jó sorozatot és kár lett volna ezt kihagynia.
Ez utóbbi mondat miatt érzem azt, hogy a kihívás elérte célját és sikeresnek tekinthető. Büszke vagyok az elért eredményre és örülök, hogy sokan olvasták az író könyveit. Az már csak a hab a tortán, hogy sokan be is szerezték a könyveket, amely vásárlások remélhetőleg az eladási statisztikákban is mutatkoznak
A jövő:
Ha minden jól alakul, akkor pedig a folytatásra sem kell sokat várnunk. Még az idén olvashatjuk majd a Ködszerzet trilógia befejező kötetét és van még egy, szintén a Ködszerzet világában játszódó könyvcím a kiadó járulékos címeket tartalmazó listáján. Akár ennek megjelenésére is van esélyünk a 2012. évben. Nagyon jó lenne, ha így történne. :)
Köszönöm mindenkinek, aki részt vett a kihíváson és olvasta a könyveket! Aki nem jutott el még idáig, azoknak csak annyit tanácsolhatok, hogy fogja a kezébe az egyik könyvet és kezdjen neki, a többit csak az íróra kell bízni. :)

1 megjegyzés:

Beagol írta...

Az író tényleg nagyon jól ír. :) Szerintem legyen még ilyen kihívás, most, hogy a Ködszerzet trilógia teljes, mert szükség van rá!
A kiadó szerint még mindig nagyon kevesen veszik Sanderson könyveit. :(

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons