Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2012. április 5., csütörtök

Az éhezők viadala (film)

Imádom a könyvet. Hatalmas kíváncsisággal lestem a filmről megjelent első képeket, az előzeteseket. Biztos volt, hogy a filmet a moziban nézem meg. Természetesen a két barátnőmmel együtt, mert a könyvet ők is nagyon szeretik. Még egy dologban egyet értettünk: nem a premier hetén megyünk moziba, hanem várunk legalább 2 hetet, hogy ne legyen annyira tömve a mozi, mert azt nem nagyon bírjuk. Múlt héten összeült a kupaktanács és megegyeztünk egy mozis időpontban. Ez az időpont pedig a tegnapi napra esett.
Várakozásainknak és reményeinknek megfelelően nem voltak nagyon sokan a vetítésen, de azért volt néző. Tiszta pozitívum. Jók voltak a filmelőzetesek (pl: A hobbit). Másik pozitívum. Elkezdődött a film. Heuréka. Az élményt csak a hátunk mögött ülő, társalgásukból ítélve leginkább szőke hajú leányzó és magasröptű mondandójuk zavarta meg "picikét".
De térjünk rá végre a filmre. A könyv filmvászonra való átvitele tetszett, nem volt rossz. A komor részek kellően komorak voltak. A megrázó jelenetek nagyon hatásosra sikeredtek. A körzetek és a Kapitólium közötti ellentétek megjelenítése első osztályú volt. Gondolom ezt mind a gondolkodás, mind a stílus és mind az életmódbeli különbségre is. Megegyeztünk abban is a barátnőimmel, hogy a sminkesek, fodrászok biztosan nagyon élvezték a munkát, mert elképesztő sminkeket és frizurákat valósítottak meg. Maga a történet élvezhető magában is, de meg kell mondjam, örülök, hogy ismertem előtte a könyvet. Nagyon sok infó kimaradt, a finom árnyalatok hiányoztak.
A legnagyobb bajom a film forgatási technikájával volt. Nagyon sok kézi kamerás felvételt alkalmaztak. Voltak jelenetek, amelyeknél ez nagyon hatásos volt és csak emelte a jelenet értékét, de a legtöbb esetben feleslegesnek tartottam. Sőt, határozottan idegesítő volt. Álló kamerás felvétellel sokkal igényesebbre sikerült volna a film. Ez tipikusan az a mozi volt, ahol többször elfordítottam a fejem és nem néztem a vásznat. No nem azért, mert nem bírom a vért, hanem mert a kézi kamerás felvétel és a kép folyamatos rázkódása miatt kissé felkavarodott a gyomrom. Muszáj volt szünetet tartani néha. A képi megjelenítés másik, számomra nem tetsző része az volt, hogy a kamera nagyon ráközelített a szereplőkre. A párbeszédek alatt nagyon közelről mutatták a szereplőket. Kicsit távolabbról (úgy, hogy a teljes fejük látszódjon) nekem jobban tetszett volna. Bár a végére már egész megszoktam.
A díszlet nagyon fantasztikus volt. Egyedül a bőségszaruval volt némi problémám. Nálam a bőségszaru nem egészen ilyen. Ezt is kibeszéltük a barátnőimmel és megegyeztünk, hogy ez a bőségszarunak egy továbbgondolt változata volt. Végül is a célnak megfelelt.
A látványnál meg kell említenem, hogy a körzetek bevonulása nagyon jól sikerült. A lángoló ruha tényleg látványos volt. Katniss másik, szintén lángoló ruhája is nagyon-nagyon jól lett elkészítve.
A film egyik legfeszültebb jeleneténél, amikor a filmben kutyaként megjelenő mutáns kiugrik a bokorból, a barátnőim és én is nagyot ugrottunk a székben. Azonos mozdulatokat produkálva. Majd könnyünk csorgott, akkorát és annyit nevettünk a reakciónkon. Az üldözéses jeleneteről teljesen lemaradtunk. Ennyit a feszült pillanatokról. :)
Nézzük a szereplőket. Jennifer Lawrence szerintem jó választás volt Katniss szerepére. Woody Harrelson tökéletesen alakította Haymitch szerepét. Lenny Kravitz is nagyon jól adta vissza Cinna stílusát. Akikkel nem voltam kibékülve azok a fiúk voltak. A Gale-t alakító Liam Hemsworth nem tudta megmutatni, hogy mire is képes igazán. Nem volt túl sok szerepe. Bár némiképp szikárabbnak, szálasabbnak képzeltem el az olvasásaim alapján. (Ebben is teljesen egyetértettünk a barátnőmmel.) A fiú szeme egyébként nagyon tetszik. A Josh Hutchersont Peeta szerepében láthattuk a vásznon. Nekem első látásra sem volt már igazán szimpatikus a srác, mert én nem ilyennek képzeltem el Peetát, de gondoltam megadom neki a lehetőséget és majd azután döntök véglegesen, hogy megnéztem a játékát. Sajnos a véleményem nem igazán változott. Nem teljesen voltam elégedett a játékával sem. Egy jelenetben, a viadal előtti interjún tetszett igazán a stílusa. De nem sikerült megszeretnem. A többi szereplő vagy teljesen megfelelt az elképzeléseimnek vagy teljesen semlegesnek találtam őket.
Bár ez a kritika inkább negatívnak tűnik, de a film tetszett. Van egy mondás: mindig azt bántjuk, akit (vagy amit) szeretünk. Vegyétek úgy ezt a kritikát, hogy tetszett a film, de muszáj volt megpiszkálnom egy kicsit és kihangsúlyoznom a negatívumait, hogy jobban érvényesüljenek a pozitívumai. Mert azokból is van bővem.
A könyvvel összehasonlítva meg kell jegyeznem, hogy a könyv szerintem erősebb, hangulatosabb és nagyon sok olyan finom mozzanatot, gondolatot tartalmaz, amely a filmben nem jelent meg. Kétszer már elolvastam a könyvet és bár örülök a filmnek, de számomra a könyv marad továbbra is az igazi.
Menjetek és nézzétek meg a filmet, mert egyébként megérdemli.

A könyv:
Magyar cím: Az éhezők viadala
Magyar megjelenés: Agave Könyvek (2009.)
Terjedelem: 299 oldal
Eredeti cím: The Hunger Games
Megjegyzés: A könyv megjelent a moziplakátos borítóval is.

A film:
Magyar cím: Az éhezők viadala
Magyar bemutató: 2012. március 22.
Amerikai cím: The Hunger Games
Amerikai bemutató: 2012. március 23.
Főszereplők: Jennifer Lawrence (Katniss Everdeen), Josh Hutcherson (Peeta Mellark),  Liam Hemsworth (Gale Hawthorne), Lenny Kravitz (Cinna), Woody Harrelson (Haymitch), Elizabeth Banks (Effie Trinket)
Rendezte: Garry Ross

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons