Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2017. augusztus 20., vasárnap

Brandon Sanderson: Vész (Leszámolók 3.)

Nem tudom, hogy mit is mondhatnék még - a sokadik könyv olvasását, az azokról írt posztokat követően - a szerzőről és a stílusáról... Nem is akarom tovább szaporítani a szót: Sanderson megint megcsinálta, megint tudott csavarni és mélyíteni egyet az eseményeken, megint tudott valami újat mutatni. Megint sikerült elérnie, hogy nagyon jól szórakoztam az általa írt történet olvasása közben. Mert bizony ez nagyon jó volt, de még jobb lehetett volna, ha még ennyire sem ifjúsági, hanem teljesen felnőtteknek szóló, csavaros fantasy. De ne legyek telhetetlen, mert ilyen is kell és a fiatalokat az ilyen írásokkal lehet legjobban megfogni, így fogja megkedvelni a fantasy műfaját és azért azt is el kell ismernem, hogy felnőttként is nagyon élveztem minden egyes fejezetét.

Értékelés: 9 pontot kap az adható 10-ből
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 520 oldal
Borító ár: 3.990,- Ft
Sorozat: Leszámolók
Előzmény:
1.) Acélszív
2.) Tűzlény
Kategória: ifjúsági, disztópia, fantasy, szuperhős
Akciós vásárlás a Delta Vision Webáruházban.

A szerző további magyarul megjelent művei:
Elantris
Ködszerzet sorozat
Ködszerzet - Wax és Payne sorozat
De mi is történt eddig és hol is tartunk az Idolokkal való konfliktus kezelésében? Először volt Új-Chicagó, amely város lakói az acélos képességű Főidol, Acélszív uralma alatt éldegéltek. Egy probléma volt csak: Acélszív megölte David apját, aki látta az Idol gyengeségét és tíz évet szánt arra az életéből, hogy megismerje az Idolokat, a fő tulajdonságaikat és katalogizálja őket. David felkelti a Leszámolók figyelmét és végül is eléri a célját. De a várva várt nyugalom elmarad, hiszen a megüresedett trónt más is el akarja foglalni, a szálak pedig egy irányba vezetnek, az új New Yorkba. A Leszámolók felkerekednek és próbálják megfejteni azt, ami Babilarban történik és bár kis győzelmeket sikerül elérniük, néhány titkot megfejteniük, végül nagy árat kell fizetniük a merészségükért. Egy furfangos cselszövés áldozatai lettek, a Prof Idollá, a jövő pedig igencsak sötétté vált.
A Leszámolók vezére most éppen David, aki pont annyira merész, mint amennyire a Prof óvatos, és ez látszik is a csapat tevékenységén. A csoport legnagyobb problémája, hogy a készleteik fogyóban vannak, ezért is kerül a figyelmük középpontjába Denevér Öntödéje. David hisz abban, hogy az Idolok számára is létezik megváltás, visszaút a gyűlöletes sötétből és erre a legjobb példa Megan, aki már bizonyította a feltételezés igazát. A terv tehát az, hogy valamilyen úton-módon, de fegyvert szereznek, kipuhatolják a Prof gyengéjét és visszahozzák szeretett vezérüket maguk közé. Ez így nagyon jól hangzik, de azzal a csapat minden tagja tisztában van, hogy ez nem lesz egyszerű menet. És nem is lett az...

Annyi ötlet van ebben a részben is, hogy az egyszerűen elképesztő. Sandersonnak megint sikerült színesítenie a világot néhány dologgal. Először is azzal, hogy az általa gyártott eszközök miatt az előző részekben már sokat emlegetett Denevérrel végre testközelből is megismerkedhettem. Aztán ott van egy újabb város, amire ismét csak azt tudom mondani, hogy elkpesztő ötlet, amelyet pazar megvalósítás követett. A Prof ugyanis Atlantába ment és a csapat követi őt. Igen ám, de Atlanta nem marad a helyén, hanem vándorol és először meg kell találni. Ha ez már megvan, akkor pedig be kell jutni a mozgó településre és élni is kell benne, ami nem egyszerű. Atlanta, vagyis új nevén Ildithia ugyanis sóból épül - folyamatosan. Nem, nem beszélek félre: a város sóból épült, de a házai és egyéb létesítményei egy hét elteltével a város haladási irány szerinti hátsó részén lemorzsolódnak, összeroskadnak, majd az elején újra felépülnek - amolyan körforgásszerűen. Ugyanezt teszik a lakói is, minden héten átköltöznek a város másik végébe, a korábbi, de éppen új lakásukba.

Ha új város, akkor új Főidol és számtalan egyéb Idol, illetve képesség felbukkanására is lehet számítani és ez most sincs másként, mint a korábbiakban. Ildithia uralkodója Tolvajkulcs, akinek nagyon egyedi képessége van: érintéssel magához tudja ragadni egy másik Idol képességét és meg is tartja azt. Tolvajkulcs lehetne a leghatalmasabb Idol, de a fiatal fiú nem tör ilyen babérokra, meghúzza magát és csak túl akar élni. Most azonban a Prof indított ellene hadjáratot és pont ezért tűnik úgy, hogy a városban nagyon kezd eldurvulni a helyzet - a Főidolok összecsapása, a hatalomátvétel mindig puszítással és áldozatokkal jár.

Szóval ebben a részben is van rengeteg új információ, új szituáció - szinte csak az -, még annál is több meglepetés és persze akció. Talán furcsán hangzik, de ennek ellenére is voltak lassú részei a kötetnek, amikor vártam már, hogy haladjanak az események. Ebben nem különbözik a korábbi kötetekben olvasottaktól, tehát annyira azért nem lepődtem meg. Tetszett a fejtegetés, amely az Idolok sötétségére, illetve annak visszaszorítására tett próbálkozásokra vonatkozott. Azért csak odaszúrt egy-két csavart még ezzel kapcsolatban is a szerző.

A számtalan ötlet és a fantasztikus világfelépítés ellenére sem tudom tökéletesre értékelni a kötetet és a sorozatot, mert sajnos a karakterek összetettsége és párbeszédei továbbra sem akartak kikeredni, úgy fejlődni, ahogy annak igazából kellett volna - ezt persze betudtam annak, hogy alapból mégis csak a fiataloknak szólt a történet. Persze abból a célból, amiért íródott, nagyon is jól muzsikált a sorozat - még annál is jobban, mert felnőttek számára is a teljesen élvezhető és szórakoztató sztori ez.

Szépen felépített sorozat, élvezetes események és fantasztikus ötletek, ez a kötet pedig méltó befejezése az előzményeknek. A vége? Egy részről meglepetéssel is szolgál, más részről talán kicsit rózsaszín lett, de ez nem olyan nagy baj. Jó volt ez, tetszett és minden fantasy rajongónak, illetve a zsánerrel ismerkedőnek is csak ajánlani tudom olvasásra David és a Leszámolók csapatának kalandjait. Ha pedig ez megvolt, akkor jöhet a többi Sanderson regény és sorozat. Szerény véleményem szerint a Ködszerzetet pedig egyenesen vétek lenne kihagyni, ha a Leszámolók csak egy kicsit is tetszett.

2017. augusztus 15., kedd

Sherrilyn Kenyon: Szenvedélyes éjszakák (Sötét vadász 9.)

Nehéz írni egy sorozat kilencedik részéről, főleg, ha annak annyira összetett a háttérvilága, mint az ebben az esetben jellemző. Bár a történetfolyam Sötét vadász név alatt fut, de aki elolvasott legalább néhány részt, az tudja, hogy nem csak ők jelentik ennek a világnak a különleges lényeit, hanem mellettük ott vannak a Vérvadászok és az Álomvadászok is - mindegyikük képessége egyedi és érdekes. Ebben a kötetben a Vérvadászok - vagyis az alakváltók - világának mélyére merülünk le és bizony immár tényként kezelhető, hogy az ő főszereplésükkel íródott kalandok sem szolgálnak kevesebb izgalommal, mint a Sötét vadászok történetei.

Pontszám: 9/10 pont
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 368 oldal
Fordította: Goitein Veronika
A mű eredeti címe: Unleash the Night
Sorozat: Sötét vadász
Előzmény:
1.) Álomszerető
2.) Éjféli vad
3.) Végzetes ölelés
4.) Ördögi tánc
5.) Angyali csók
6.) Pokoli tűz
7.) Éjféli gyönyörök
8.) Bűnös éj
Folytatás:
10.) Dark Side of the Moon
11.) The Dream Hunter
12.) Devil My Cry
13.) Upon the Midnight Clear
14.) Dream Chaser
15.) Acheron
16.) One Silent Night
17.) Dream Warrior
18.) Bad Moon Rising
19.) No Mercy
20.) Retribution
21.) The Guardian
22.) Time Untime
23.) Styxx
24.) Son of No One
25.) Dragonbane
26.) Dragonmark
27.) Dark Bites
Az alakváltók bármennyire is emberi lények, azért csak létezik egy állati oldaluk, ez pedig rányomja a bélyegét a viselkedésükre, a szokásaikra és meghatározza létük szabályait. Különösen igaz ez a Vérvadászokra, akik a mítoszaik és történelmük szerint egy ősi cselszövésnek köszönhetik a létezésüket, illetve egy ősi átoknak azt, hogy fajuk kettészakadt és a korábbi testvérek azóta is egymás örök ellenségei. Az arkadiánok alapvetően emberek, akik serdülőkorultól kezdve képesek állati alakot ölteni, a katagariák pedig alapvetően állatok, akik szintén kamaszkorukban érik el azt, hogy emberi alakot is képesek felvenni. Az ellenségeskedés a mai napig tart, de a limaniknak, a menedékeknek nevezett helyekre mind a két faj tagjai beléphetnek.

Wren Trigaian katagaria, aki árván maradt, életének java részét a New Orleans-i Menedékben élte le, mert egyetlen klán sem akarta őt befogadni. A fiú félvér, a fehér tigris és a hópárduc tiltott nászából született, mert a Párkák szeretnek tréfálkozni és a szüleit, akik két különböző fajhoz tartoztak, egy párnak rendelték. Az a hír járja, hogy Wren ölte meg a szüleit és a vadsága, a szótlansága, furcsa viselkedése csak megerősíti szóbeszédet. Egy valakit mondhatott a barátjának, Nick Gautier-t, aki sokat emlegette tanulótársát, Maggie-t. A lány eljött a Menedékbe, belépett Wren életébe, aki azonnal felismerte őt az elbeszélések alapján és most minden gondolata körülötte forog.

Marguerite Goudeau egy szenátor lánya, aki bár a felső tízezer luxusban bővelkedő életét éli, mégis gyűlöli ezt a képmutató, színjátékkal teli életet. Az anyja vére, aki maga is kívülálló volt, benne is ott folyik. Meg akart emlékezni egy barátjáról, akit már nem látott egy ideje, ezért ment a Menedékbe, ebbe a lepukkant bárba, ami egy motorosbanda törzshelye. A látogatás csak problémát okozott, azonban felismerte azt a fiút, akiről annyit hallott korábban és akit különösen érdekes és titokzatos személyiségnek gondol a látottak alapján.

A Vérvadászok szabályai szerint az emberekkel nem szabad érzelmi viszonyba bonyolódni, aki ezt megteszi, azt felelősségre vonásra számíthat. Ha bebizonyosodik a vád, akkor az eltévelyedett sorsáról a tanács dönt, amelynek következménye általában az arkadián őrzők hajszája, majd a préda elpusztítása, így tartva fent a faj titkát és a kényes egyensúlyt az emberi világ és a sajátjuk között.

A regény alapvetően két részre bontható, mert amíg a történet eleje a problémák felvázolásával és az érzelmek kialakulásával foglalkozik, addig a másik fele a kialakult probléma megoldására, illetve a túlélésre törekszik. És ezzel gyakorlatilag az alaphangulatot is meghatározzák a történések. Wren az elején tényleg olyan, amilyennek mások gondolják: mogorva, visszahúzódó, dühös és vad, aki előbb támad és harap, mint kérdez. Maggie viszont hatással van rá: mellette megszólal, igyekszik megfelelni a társadalmi szabályoknak és az emberi kapcsolatokban alapvető szociális szabályoknak. A változás látványos, ám a bergződött szokásokon nehéz változtatni és a fiú minduntalan bajba kerül. A Menedékben sem látják már szívesen, ezért a cselekedetei következményeként a biztonsága is veszélybe kerül.

A regény második fele sokkal érdekesebb volt a számomra, mint az eleje - amely egyébként egy szimpla romantikus sztorinak tűnik egy hányatatott sorsú főhőssel és egy lázadó hősnővel. De amikor megindul a hajsza, Wren menekülni kényszerül és Maggie-vel együtt egyre mélyebbre süllyednek a problémákban, amikor a Vérvadász képességek kerülnek az előtérbe, onnantól kezdve elképesztően izgalmas az egész sztori. Időutazós urban fantasy, jófajta időhurkokkal, a menekülők nyomában loholó katagaria és arkadián vadászokkal, valamint néhány figurával, aki meg - hála a jó égnek, hogy ilyen is akad - segíteni akar.

Wren problémás múltja nem csak háttér és pár mondatban odadobott információ, hanem ténylegesen a történet része, amelynek mi, az olvasók is részesei lehetünk - méghozzá nem is akármilyen módon. Nekem ez nagyon bejött, mert egyszerre volt megható, érdekes és izgalmas. Maggie személyében végre egy olyan hősnőt sikerült teremteni, akiről érdemes olvasni, akinek elvei vannak, akire lehet számítani - még akkor is, amikor Wren világának teljes valósága rázuhan. Jó páros ők ketten és bár a sztori vége kicsit rózsaszínre sikerült, de az előzmények és az átéltek ismeretében egyáltalán nem sajnáltam a főszereplőktől a megérdemelt boldogságot.

A Menedék fogalma és működtetése, a medve klán magánélete, valamint Savitar és a tanács működése pedig tovább színesítette a háttér történetet, a sorozat világát. Megmutatta, hogy van hierarchia és a szabályok törvényekből fakadnak, amelyek egy rejtélyes, ám annál érdekesebb figura, Savitar kezében összpontosulnak. Az, hogy neki ki vagy mi parancsol, nem volt tárgya ennek a regénynek, de arra éppen elég volt, hogy még több infóra éhezzen az olvasó a szörfös bíróval kapcsolatban. És akkor még nem is említettem azt személyt, akit időlegesen a gondjaira bíztak... De az egy másik történet.

Régi ismerősök és új szereplők, katagariák és arkadiánok vonultak fel a lapokon, de feltűntek a Sötét vadászok is és én tényleg nagyon élveztem ezt a részt. Az eleje talán kicsit lapos és szokványos - természetesen a pikáns jelenetekről sem kell lemondani -,  de a közepétől felpörög a sztori és aki kedveli ezt a műfajt, annak szerintem tetszeni fog az, amivel a lapokon talákozik. Mennyire örültem volna neki, ha Danger és Alexion történetére is ennyi időt és fantáziát áldozott volna a szerző, mint erre a regényre.

Ha már ott tartunk, hogy melyik rész tetszik jobban és melyik kevésbé, akkor elárulom, hogy ennek a résznek a borítója valami elképesztően ronda. Oké, a címhez passzol, hiszen az éppen smárolni készülő párocska szájára való erős ráközelítés teljesen visszaadja a magyar cím által sugalltakat - mert szerintem annak sincs túl sok köze jelentésében az eredetihez -, de igazából nem adja vissza a történet hangulatát. Mert ebben a kötetben nem csak az etye-petyéről van szó, hanem komoly sztori és túlélésért folytatott küzdelem is van az érzelmes alapszituáció mögött. Csak halkan jegyzem meg, hogy ez a borító nekem már az Egy csepp remény című regény borítójaként sem tetszett, de amíg ott elment, ehhez a történethez egyáltalán nem való - beskatulyáz, előítéletet gerjeszt, megvezet. Mennyivel jobbak az eredeti borítók, amelyek nem a szexualitást, hanem a titkzatosságot tolják az előtérbe. Mivel ezzel kapcsolatban változásra nem számítok, ezért inkább azért drukkolok, hogy megjelenjen a következő, majd az azt követő történet - és így tovább a sorozat záró kötetének boltokba kerüléséig.


2017. augusztus 11., péntek

Kim Harrison: The Good, the Bad, and the Undead - A jó, a rossz és az élőhalott (Hollows 2.)

Tapasztalatból mondom, hogy a jó urban fantasy-t meg kell becsülni. A kategóriába tartozó olyan regényt pedig, amely nem hemzseg a pikáns jelenetektől, hanem logikus és mozgalmas történetet is fel tud mutatni, pedig különösen nagy elismeréssel kell illetni. Nos, a Hollows sorozat az eddig olvasott részek alapján ebbe az igencsak tiszteletet érdemlő és minőséget kínáló csoportba tartozik. Éppen ezért érzem most magam kifejezetten furcsán, mert bizony erről a részről nem tudok olyan elismerően nyilatkozni, mint az előzményről. Lentebb bővebben is kifejtem az ellenérzéseimet, és persze azt is, ami tetszett a regényben.

Értékelés: 7/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 586 oldal
Fordította: Dr. Mátics Róbert, Bódi Virág,
Pollák Tamás
Borító ár: 3.499,- Ft
Eredeti cím: The Good, the Bad, and the Undead
Sorozat: Hollows
Előzmény:
1.) Boszorkányfutam
Folytatás:
3.) Bárhogyan, csak holtan ne
4.) Egy maréknyi bűbájért
5.) For a Few Demons More
6.) The Outlaw Demon Wails
7.) White Witch, Black Curse
8.) Black Magic Sanction
9.) Pale Demon
10.) A Perfect Blood
11.) Ever After
12.) The Undead Pool
13.) The Witch With No Name
Műfaj: urban fantasy, akció
Rachel Morgan hosszas küzdelem és sok-sok cselszövés árán, de végül csak megmentette az életét, sikerrel vette a boszorkányfutamot. Persze ebben nagy szerepe volt az őt támogató csapatnak, amelynek oszlopos tagja Ivy, az élő vámpír és Jenks, a pixi, majd a később képbe kerülő Nick, aki viszont ember. Az élethez való további jogát kivívta, de a helyzete azért továbbra se valami rózsás: a független boszorkánynak sokkal több adó jellegű fizetni valója van, mint eddig gondolta és persze a lakhatását, meg egyéb kiadásait is finanszíroznia kell - ehhez pedig munka kell, meg az, hogy fizessen is a megbízó. Korábbi kalandja során Rachel elnyerte a FIB kapitányának bizalmát, aki problémás ügyekben, mint ternészetfeletti szakértőt alkalmazza a boszorkányt. A boszorkányvadász gyilkosságok ügye is pont egy ilyen eset és mivel a gyanúsított maga is leyboszorkány, akinek a közelébe csak inderlandi kerülhet. Rachel tehát újra iskolapadba ül és közben nyomoz. De az élet nem ennyire egyszerű, ugyanis a békés otthonban - akarom mondani templomban - is zajlik az élet: Ivy vámpírereje időnként furcsa reakciókat produkálva tör a felszínre és a kialakult kényes egyensúly felbomlani látszik.

Megint sok minden történt ebben a regényben és a szálak is eléggé kuszák voltak ahhoz, hogy ne lehessen kitalálni, merre is halad a történet, mi lesz a következő esemény vagy éppen ki is a boszorkányvadász. Legalábbis egy darabig, mert azért egy idő után már összeértek annyira az információk, hogy valamiféle sejtelem csak kialakult az ember lányában olvasás közben. 

Igazából két részre lehetne bontani az egész sztorit, amely szerint az egyikben Rachel nyomoz, a másikban pedig a magánéleti gondjaival küszködik. A kettő ugyan szorosan összefügg egymással, de mégis jól látszik a határvonal. Meglepetésemre ez nem csak a problémák különbözőségében, hanem bizony a stílusban is elég élesen megnyilvánult, ugyanis míg a nyomozás pörgős eseményeivel és pattogós párbeszédeivel nagyon jól haladtam, addig a vámpírbűbáj leírásaival, működésének törvényszerűségeivel eléggé meggyűlt a bajom.

Foghatnám a nyári melegre az egészet, de akkor sem jellemző rám, hogy az egyik fejezettel semmi bajom, a másikkal pedig kifejezetten szenvedek. Olyan érzésem volt, mintha nem is ugyanaz az ember írta volna az egyes szövegrészeket, annyira különböző volt a stílusa, a szerkezete: az egyik könnyen olvasható, gördülékeny, a másik elvont, barokkos körmondatokkal teli és nehezen értelmezhető. Ettől sajnos nagyon hullámzóvá vált az egész regény és ez bizony az élvezhetőségére is rányomta a bélyegét.

A hullámzó az csak egy dolog, de bizony még zavaros is lett a történet, mert a nyomozás izgalmából folyton kiragadott a vámpírbűbáj leírása és ez bizony teljesen másfajta gondolkodást és figyelmet igényelt. Sajnos az okok és a hatások hosszas ecsetelése ellenére - vagy éppen ezért - sem tudtam igazán értelmezni, hogy mi is zajlik éppen, és bármennyire is szerette volna ezt az eléggé hangsúlyos momentumot jól átadni a szerző, az nagyon nem sikerült. Mondjuk én már ott elvesztettem a fonalat, hogy egy démon által okozott sérülés hogyan válthat ki ugyanolyan hatásokat - főleg, hogy mindezt tartósan és visszafordíthatatlanul teszi - mintha azt egy nagy hatalmú vámpír okozta volna. Nagyon remélem, hogy erre a kérdésemre azért a későbbiekben majd választ kapok, mert ez most még nagyon nem világos.

A nyomozós szál annak ellenére is tetszett, hogy Rachel időnként továbbra is úgy viselkedik, mint egy alulkvalifikált házi szárnyas, azaz egy hülye liba, illetve továbbra sem értelmezhető az a számomra, hogy miért is ilyen korlátoltak az ismeretei az inderlandiakról, miközben ő maga is az. Nick ember létére továbbra is több tudással rendelkezik az inderlandiakról, azok szokásairól, reakcióikról és a velük való együttélés, kapcsolat következményeiről, mint a boszorkány Rachel.

De hagyjuk abba a kesergést, mert ha a fentiekben leírtakat nem számítjuk, akkor bizony egy nagyon érdekes természetfeletti nyomozásban lehet része az olvasónak, amelynek főhőse a csetlő-botló, de attól még egyébként tehetséges boszorkány, aki természetesen mindenbe beleüti az orrát. A habot a tortán az jelenti, hogy a nyomok felderítésében társa egy FIB-es nyomozó, Glenn, akinek viszont erős a szabálykövetési és bizonyítási kényszere. Kettőjük munkakapcsolata érdekes és persze sok esetben vicces helyzeteket is teremt.

Pozitívumként említeném, hogy Trent Kalamack is sokat szerepel ebben a részben és azért jó néhány - kifejezetten érdekes - dolog kiderül róla. A leyvonalmágia leírásai pedig egyszerűen fantasztikusak voltak, ahogy a démonidézős jelenetek is, no és persze maga Algaliarept is. Bár ez utóbbinak, mármint Rachel és Algaliarept egyre szorosabbá fonódó kapcsolatának, a démon egyre gyakoribb felbukkanásának várhatóan lesznek még következményei.

Valami más változást is éreztem azonban és ez azért volt különösen feltűnő, mert nem olyan régen olvastam - újra - az első részt. Az előzmény esetében közreműködő két fordító mellett egy újabb személy kapcsolódott be a magyarítás folyamatába. Hogy a korábban is említett szétszaraboltság és stílusbeli ellentmondás éppen ennek köszönhető-e, azt sajnos nem tudom megítélni, de az tuti, hogy létezik. Már az elején feltűnt, hogy eltűnt Jenks pixis selypítése, amely kifejezetten hiányzott. Az előző kötetben annyira vagányul viselkedő és karizmatikus Nick ebben a részben mintha sokkal nyafogósabb lett volna és valami okból kifolyólag eltűnt belőle az a kisugárzás, ami miatt megkedveltem. Ez is visszvezethető lenne a fordításra vagy a szerző bonyolódott bele a szereplői jellemeibe? Nem én leszek az, aki ezt kideríti.

A kötet vége azért egészen parádésra sikeredett és jó néhány csavart felvonultatott, egyes hullámok elcsitultak, mások még csak most indultak útnak, hogy majd valamikor partot érjenek. Az események hátterében az egyik legnyilvánvalóbb ok állt, ami hasonló tettekre késztetheti az embert vagy az inderlandit, viszont legalább Rachel anyagi gondjai rendeződtek egy időre, a szakmai megbecsülése is egészen jó helyen áll ahhoz képest, hogy a magánélete nem került vissza a normális kerékvágásba. Bár az is igaz, hogy az eddig sem volt éppen normálisnak tekinthető: most sem az, csak máshogy nem átlagos.

Bár érzek némi színvonalbeli visszaesést, az előző rész által nyújtott élményekhez képest, nem adom fel a sorozat olvasását, mert azért bőven van benne fantázia és lehetőség. Merem remélni, hogy a következőkben kevesebb lesz az olyan fejezet vagy szövegrész, mint amivel ebben a kötetben meggyűlt a bajom. Hamarosan folytatom.

2017. augusztus 7., hétfő

Marko Kloos: Frontvonalak (Frontvonalak 1.)

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy John Scalzi, aki a Vének háborúja sorozatának regényeivel elérte azt, hogy megkedveltem a katonai sci-fit, amit pedig korábban soha nem tartottam volna valószínűnek. Aztán már külön kerestem a kategóriába tartozó további köteteket és azok is nagyon bejöttek. Majd érkezett Marko Kloos, aki pedig megmutatta, hogy a katonai sci-finek árnyalatai is vannak - ekkora értem el addig, hogy végre értékelni és érzékelni tudjam a különbséget. Ebben az esetben a katonai sci-fi inkább a katonai irányba mozdult el, a sci-fi pedig háttérbe szorult, háttérként szolgált - ez a megosztás pedig nem annyira felelt meg az én ízlésemnek. Véleményem természetesen van, világgá is kürtölöm azt. A kezdő szituáció fülszöveghez hasonló összefoglalását most hanyagolom, következzen helyette valami más. ;)

Értékelés: 6 pont a 10-ből
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 320 oldal
Borító ár: 3.480,- Ft
Eredeti cím: Terms of Enlistment
Fordította: Farkas István
Sorozat: Frontvonalak
Folytatás:
2.) Felderítők
3.) Angles of Attack
4.) Chains of Command
Műfaj: sci-fi, aktonai sci-fi
Kedvezményes vásárlás:
E-könyvben is kapható: www.dibook.hu
Új kezdetek naplófájlok: 1. bejegyzés
Nem tudom valaha olvassa-e majd más is rajtam kívül ezeket a gondolatokat, de megadom neki az esélyt. Andrew Grayson vagyok és a mai napon végre valami olyan történik velem, amire már nagyon régóta áhítozom: magam mögött hagyom ezt a nyomortanyát. A történelem könyvek szerint a múltban sem volt mindig csupa öröm és boldogság az élet, ugyanakkor azért voltak jó évek. A jelen... Az nagyon pocsék. Vannak ezek a giga méretű metropoliszok, ahol nagyon kevesek elképesztő fényűzésben élnek, a népesség zöme pedig betongettókban nyomorog. Megosztanám veletek, hogy miként is alakult ki ez a rendszer, de sajnos a pasi, aki kitalálta a történetemet, ezt az infót nem osztotta meg senkivel. Tuti, hogy az ő fejében teljes a háttér, de elfelejtkezett róla, hogy az emberek könyvet olvasnak és nem gondolatokat. De mindegy is, a lényeg, hogy ma elmegyek innen és megkezdem azt a katonai kiképzést, amelyet vagy végig tudok csinálni, vagy nem. Ha mégis sikerül a végére érnem, akkor a reményeim szerint magam mögött hagyom majd ezt a sárgolyót. De addig is, minden nap készítek egy újabb bejegyzést az aznap átéltekről.

Új kezdetek naplófájlok: 49. bejegyzés
Öszinte leszek: ez a kiképzés rohadt unalmas. Az őrmester és a segédjei pedig egyenesen szemetek. Nincs olyan nap, hogy ne akarnám legalább kétszer kiköpni a tüdőmet, annyit kell futni, és a tempó se semmi. Aztán meg a körülményeskedés: "Igen, Uram!, Nem, Uram!, Értettem, Uram!" - borzasztó. Viszont a kaja jó, nagyon jó! Bár a szociális adagok műkaja ízét még ez sem tudja véglegesen feledtetni velem. De nézzük a pozitív oldalát az egésznek: mintha ragadt is volna rám valami az eltelt napok alatt, néhány dolgot pedig még kedvelek is. Bár átélni nem valami élvezetes, gondolom ugyanerről olvasni sem tekinthető annak. Néhány korábbi bejegyzésemben már emlegettem, hogy van ez a muksó, aki kitalálta a történetem... Az a helyzet, hogy ő katona volt, van jó néhány szolgálattal eltöltött év az életében és ugye a múltját senki sem tagadhatja meg. Szóval neki érdekes volt a dolog, mert ezt akarta csinálni, ezért úgy gondolta, hogy másnak is érdekes lehet és papírra vetette a saját élményeit - persze egy kicsit megváltoztatva a helyszínt és az időt, de hát az írói fantáziának is utat kell engedni. Abban egyetértünk, hogy kivitelzés eddig eléggé laposra és érdektelenre sikeredett. Mindegy, ha eddig nem adtam fel, akkor ezt követően sem adom fel. Főleg, hogy holnap lövészet, azt szeretem. Az a véleményem, hogy nektek is érdemes kitartanotok.

Új kezdetek naplófájlok: 91. bejegyzés
Ha valaki azt mondja, hogy az élet igazságos, akkor behúzok neki egy akkorát, hogy a fal adja a másikat. Most már elhiszem, hogy igaz a mondás: "Ha azt akarod, hogy Isten nevessen egy jót, akkor oszd meg vele a terveidet". Nos, én elég világosan közöltem mindenkivel a terveimet - vele is. És gondolom, hogy most mindenki rajtam röhög. Továbbra is csak távolról nézhetem a csillagokat, mármint ha látnám azokat a kis fényes pontokat a légszennyezettségtől. Az igazság az, hogy ez az egész egy oltári nagy katonai szívatás és szinte semmi sience fiction. Vagy az is lehet, hogy mégis az, csak éppen pont ugyanolyan, mint a csillagok: nem látszik a légszennyezettségtől. Vagy talán éppen ettől sci-fi? Mindegy. Ha ezt befejeztem, megyek és elütöm valami kellemesebbel az időt. *kacsint*

Új kezdetek naplófájlok: 114. bejegyzés
Valamivel mozgalmasabb mostanában az életem, mint eddig volt. De ahogy a figura, aki rajtam keresztül meséli el a korábbi bevetéseinek emlékeit, úgy én sem tudok szabadulni a múltamtól. Volt egy idő, amikor úgy gondoltam, hogy a gettóban fogom kilehelni a lelkem, és ez most majdnem valósággá vált. A fenébe is...még most is rémálmaim vannak: lövések, füst, kiabálás, vér, fájdalom, hangzavar. Ezekhez már hozzászoktam. De amit tettem... Bár még mindig nem tudni, hogy miért is alakultak ki ezek a hatalmas városok, miért él ennyi ember nyomorban és mi értelme ennek az egésznek. Azt hittem, hogy mostanra már tisztább lesz ez a háttér dolog, de semmivel nem vagyunk előrébb. Nem is agyalok tovább, mert így is sajog a fejem. Azt hiszem, most inkább lepihenek egy kicsit.

Új kezdetek naplófájlok: 115. bejegyzés
Ez nem igazi bejegyzés, csak afféle jegyzet, ugyanis nem vagyok online. Nem tudok elérni senkit. Itt nagy a csönd és sajog minden porcikám, ami egyáltalán nem meglepő, ha azt nézzük, hogy miken mentem keresztül. Úgy gondoljátok, hogy ez érdekesebb volt, mint a kiképzés? Egyetértek. De azért jó lenne, ha nem az én káromra élvezkednétek. Nagyon szívesen röhögnék én is, de baromira fájdalmas, ezért inkább lemondok róla. Mi a gond? Ja, hogy ez sokkal mozgalmasabb volt, de még mindig nem az igazi? Igen, egyetértek. A csillagok még mindig nagyon távoliak.

Új kezdetek naplófájlok: 137. bejegyzés
Azt hiszem ez a "vigyázz, mit kívánsz" tipikus esete. Megkaptam, amit akartam, végre úgy látom a Földet, ahogy az űrfelvételeken, de csak akkor, ha vége a napi oktatásnak. Igen, megint iskolapadban ülök. Minden áldott nap, a nap legnagyobb részében. Ez még a kiképzésnél is unalmasabb. De lelkiismeretesen gyűröm a tananyagot, mert az esélyeket meg kell ragadni és nem veszni hagyni. Mit gondolsz, ez már sci-fi? Háááát... szerintem még mindig messze nem az, de majd csak alakul ez. Vegyél példát rólam, Andrew Graysonról, aki küzd és nem adja fel, tedd Te is ugyanezt, elvégre már túl vagy a könyv kétharmadán, a maradék csak jobb és érdekesebb lehet ennél.

Új kezdetek naplófájlok: 153. bejegyzés
Megszegtem az ígéretem, hogy minden napról megörökítek valamit. Az az igazság, hogy mostanában kicsit elfoglalt vagyok: főleg a szabadidőmben. Nem, ne is várja el senki, hogy ezt itt majd bővebben kifejtem, mert úriember nem tesz ilyet. És a csillagok közül is csak az érdekel, amelyik a legfényesebben világít - a szememet sem tudom levenni róla. Azt hittem ilyen csak a filmekben van, meg a könyvekben, de bizony kijelentem, hogy meghalnék érte. No igen, végül is ez egy könyv, csak éppen nem "olyan" könyv, hanem egy sci-fi. De ez kit zavar. Végre van súlytalanság, meg a fémhéjon kívül vákuum és az űr hidege - már ha ettől sci-fi egy történet. Aztán még az is előfordulhat, hogy meghalok érte. Vagy éppen együtt tesszük ugyanezt - csak nem épp évtizedek múlva, megöregedve, hanem hamarosan.

Új kezdetek naplófájlok: 162. bejegyzés
Azt a *rögzítő program által törölt szó*, mi a jó *rögzítő program által törölt szókapcsolat* történt itt? És miért kellet ezt a *rögzítő program által törölt kifejezés csoport*-t az utolsó ötven oldalra hagyni. Tényleg szükség volt erre a körülményeskedésre és hosszú felvezetésre? Nem lett volna jobb, ha az előzményeket egy kicsit - vagy inkább nagyon - megvágjuk, feszesebbre vesszük a tempót és úgy a kötet felénél jutunk el ehhez a lényeges szituációhoz? Ha nem adtad fel eddig, akkor itt a jutalmad. Ha feladtad, akkor így jártál - viszont spóroltál némi időt magadnak, amikor mással foglalkozhattál.

Véleményem szerint már nagyon szükség volt erre az izgalomra és az eddigiektől eltérő eseményekre, mert enélkül ez az egész nem tekinthető valami nagy számnak - bár egyesek szerint ezzel együtt se és a lelkem mélyén még ezzel is egyet tudok érteni. De végre megtörtént és izgalmas volt, meg mozgalmas, meg lényeges. Öööö... mármint az izgalmast úgy értettem, hogy az előző kétszázötven oldalhoz képest. Mert ugye azért vannak olyan történetek, amelyeknek már az első harminc oldalában több akció és érdekesség van, mint ennek az egész kötetében. 

Új kezdtek naplófájlok: 163. bejegyzés
Ezt is túléltük. Hogy mi van? Ne, légy szíves, ne gyere nekem azzal, hogy lelőttem a poént, mert nem értek veled egyet. Hogyan árulhattam volna el bármit is, ami annyira lényeges, hogy felhúzod az orrod, amikor egy sorozat első részéről van szó. Igen, nem olvastad félre, lesz még folytatás. És ha van következő rész, akkor a főszereplő is életben marad: szóval jogos a túléltük. De azt nem árulom el, hogy rajtam kívül ki maradt még életben.

El tudom képzelni, hogy most ráncolod a homlokod - egyébként jogosan -, mert nem érted, hogy miért is következhetett be, hogy ebből a regényből sorozat lett. Elárulom neked, hogy hosszú-hosszú ideig én magam sem számítottam rá, hogy így lesz, mert klónpéldányaim klónkalandjai egymás után végezték a zúzdában, vagy kerültek egy posta visszával újra a történetíró fickó kezébe. Mert ugye hiába a saját élmények és a tanfolyam, amit John Scalzi vezetett, attól még senkiből sem lesz Scalzi, hogy végigülte az óráit. De a magánkiadásoknak és - vélhetően - a katonai vonalat kedvelőknek hála, az akció sikerrel zárult, és a tömeg megmutatta, hogy van igény a további kalandokra is. Erre pedig már a kiadók is kénytelenek voltak felfigyelni. Szerintem ugyanazt a kétséget érezzük mind a ketten: nem volt ez annyira meggyőző, mint amennyire sikeres, de ugye nem vagyunk egyformák. Egyetértek azzal is, hogy a kötet nagy része csak rizsa és csak a végén akad valami izgalom - oké tudom, hogy kell a felvezetés, meg a karakterfejlődés, meg a többi hasonló dolog, de akkor is.

Mindezek után már csak egy kérdés maradt hátra: vajon az utolsó néhány tíz oldalon olvasottak elégnek bizonyulnak arra, hogy érdekessé tegyék a folytatást? Hmm... ez nagyon jó kérdés. Ha kitart a lendület, akkor van esélye. Ha úgy döntesz, hogy nem az első sorokban állsz majd a következő összecsapásnál - akarom mondani vásárlásnál -, akkor azt is megértem. Magam is pont így döntenék, ha tehetném, de mivel én vagyok a főszereplő... Azért remélem, hogy találkozunk még.
Andrew Grayson Új kezdetek naplófájlok: bejegyzések vége. 

Andrew gondolatait közzé tette:

2017. augusztus 3., csütörtök

Elle Kennedy: The Deal - Az üzlet (Off-Campus 1.)

Eléggé változatosan olvasok, de mostanában nem jellemző, hogy young adult vagy a szintén oly divatos new adult köteteket vennék a kezembe. Kivéve, ha már korábban is olvastam a szerzőtől és tetszett a stílusa vagy ha olyan valaki ajánlja a regényt olvasásra, akinek megbízom a véleményében. Jelen esetben éppen az utóbbi helyzet állt elő. És igencsak kellett győzködni, hogy elszánjam magam az olvasásra, mert a fülszöveg bizony nem igazán ébresztette fel a kíváncsiságom, inkább tétovázásra késztetett. Mert ugye eléggé sablonosnak tűnt a sztori, ahogy abban is biztos voltam, hogy kellett valami pluszt adnia a történetnek, ha már a megbízható forrásom annyira biztos volt benne, hogy ezt a regényt nekem olvasni kell. Végül beadtam a derekam és belevágtam, de azért arra vigyáztam, hogy az elvárásaim ne helyezzem túl magasra.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Rubin pöttyös
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 437 oldal
Fordította: Barthó Eszter
Borító ár (puha): 3.499,- Ft
A mű eredeti címe: The Deal
Sorozat: Off-Campus
Folytatás:
2.) The Mistake - A baklövés
3.)The Score
4.) The Goal
Műfaj: romantikus, new adult
Ha már maga a sztori sablonosnak is tűnik - a borító sem szándékozik másra utalni -, akkor legalább az értékelés legyen különleges: gondoltam, megkérdezem a szereplőket - Hannah Wells-t és Garrett Graham-et - , ők miként látják magukat és a történetüket.

Kedves Hannah és Garrett, köszönöm, hogy itt vagytok és válaszoltok a kérdéseimre. Nagy élvezettel olvastam a rólatok, a kettőtök kapcsolatáról szóló regényt, amelyben azért volt az érzelmeket tekintve hullámhegy és hullámvölgy, de legalább ugyanennyi humor is. Először is meséljetek egy kicsit magatokról, az alapszituációról, hogy azok az olvasók is megismerjenek titeket, akik még csak kacsingatnak a könyv olvasása felé.

Hannah
Messzire menekültem az otthonomtól, hogy távol legyek azoktól, akik ártottak nekem. A korábban átéltek ellenére is igyekeztem normális életet élni, de azért ez nem volt olyan egyszerű: nem tudtam önfeledten szórakozni és persze párkapcsolatokkal is voltak problémáim. Nem akarotam mást, csak elvégezni ezt a sulit, lediplomázni: megalapozni a jövőbeli életem. Jól tanultam, mert muszáj volt, nem veszthettem el az ösztöndíjam, különben a terveimnek lőttek. A történet kezdetén dolgoztam is a suli mellett, az így kapott fizetésemből fedeztem az egyéb kiadásaim. Mindezek mellett pedig nagy szorgalommal készültem a Téli fesztiválra egy duettel, mert nagy szükségem volt a díjra és a vele együtt járó pénzjutalomra. Hogy mindezek mellett mire maradt még időm? Leginkább semmire. Persze mint minden egészséges, fiatal nő, én is vágytam egy pasira, de a kiszemeltem nem az volt, aki most mellettem ül.

Garrett
Igazából nem vagyok egy bonyolult ember, a történet kezdetén pedig még annál is egyszerűbb voltam - ezt így utólag már tisztán látom. Imádom a jéghokit! Szinte egyszerre tanultam meg járni és korcsolyázni, azóta ez a sport az életem. Csapatkapitány vagyok, mióta csak megkaptam ezt a pozíciót, azt tűztem ki célul, hogy győzelemre viszem a csapatomat. Egészséges fiatal vagyok, akinek szüksége van időnként arra a bizonyos testmozgásra - ez most is igaz. *kacsint* Most már kicsit szégyellem magam miatta, de ezek tények, ezért nincs mit szépíteni rajta: sokáig kerültem a tartós kapcsolatokat, mert úgy gondoltam, hogy nincs időm az igencsak időigényes érzelmekre. Igencsak jeges zuhanyként ért, amikor kiderült, hogy a tanulmányi átlagom fog a sportkarrierem útjába állni. A célom elérésében az erkölcsfilozófia jelentette az egyik legnagyobb akadályt. Valahogy fel kellett tornáznom a jegyemet, különben nagyon fontos meccseket kellett volna kihagynom - mert milyen csapatkapitány az, aki nincs a pályán, ha kell. Segítségre volt szükségem, valaki olyanra, aki nagyon jó volt ebből a tárgyból. Véletlenül figyeltem fel arra a lányra - Hannah-ra -, aki ötöst kapott a dolgozatára. Az élet furcsa fintora, hogy ezt a lányt addig még soha észre sem vettem. Pedig elképesztően jó volt a popsija, azon akad meg előszöt a szemem. És még most is fantasztikus. *kacsint*

Beszélhetek kicsit a másik nemmel való viszonyotokról. Milyen események történtek a kapcsolatotok elején?

Hannah
Akkor éppen elegem volt a pasikból. Az egyik - Justin - hosszú idő után végre éppen csak észrevett, a másik - Garrett - pedig állandóan a nyakamon lógott: a segítségemért könyörögött, korrepetálásért rimánkodott, de közben továbbra is akkora arca volt, hogy alig fért be vele a dupla ajtón. Megsúgom, még most is hasonló méretű. Viszont olyan volt mintha a fejembe látott volna, mert az ajánlata - miszerint ha korrepetálom, akkor úgy tesz, mintha a pasim lenne és ezzel felkelthetem más hímek érdeklődését is -, nagyon és még annál is csábítóbb volt abban a reménytelen helyzetben. Végül úgy voltam vele, hogy nem veszíthettem semmit azzal az üzlettel, ezért belementem a játékba.


Garrett
Soha nem töltöttem annyi időt egyik lánnyal sem, mint akkor Wellsyvel. Igaz, hogy a többiekkel nem ia tanultam hosszú órákat erkölcsfilozófiai elméleteket boncolgatva, amelyek közül az egyiket elvontabbnak találtam, mint a másikat. No igen, a csajokkal addig mindig csak a lényegre törekedtem, megadtam nekik azt, amit ők is akartamk, aztán ment mindenki a maga útjára. Wellsynek viszont hiába ajánlgattam magam és minden fantasztikus képességem, nem voltam rá semmilyen hatással. Vagy legalábbis akkor még azt gondoltam. Így utólag nagyon örülök neki, hogy ez megváltozott.

Mikor éreztétek úgy, hogy változott a helyzet? Mikor és hogyan kezdődött a másik iránti érzelmeitek megváltozása. 

Hannah
Garrett beférkőzött a bőröm alá és aztán már ott is maradt. Eg yidő után már úgy gondoltam, hogy imádni való pasi. Különösen érdekesnek találtam a különféle arcait, a viselkedését: amit a világ felé mutatott és ahogy velem viselkedett. Mégsem tudok időpontot kapcsolni a változáshoz, az egész egy észrevétlen átmenet volt az idegesítő és levakarhatatlan pasi, valamint a cuki és ragaszkodó fiú állapota között.


Garrett
Véleményem szerint érdekes helyzet egy romantikus regény férfi főszerepét magadra vállalni. Az elején tényleg csak játékként kezeled a helyzetet, nem veszed komolyan, hogy ebből lehet valami más, hiszen eddig is olyan jól haladt minden a maga medrében. Persze jó érzés, hogy mutogathatod magad - tegyük hozzá, hogy azért van is mit -, a csajok odavannak érted és te vagy a suli legismertebb pasija. Ez így igencsak egó simogató érzés. Látom ám, hogy most mosolyogsz a tökéletes testemre tett megjegyzésemen, de nézd csak meg megint - kb. századjára is - a borítót az állításom ékes bizonyítaként. De a viccet félre téve... A kezdeti nagyzolást követően aztán olyan dolgokat éltem át Hannah-val, és olyan különleges élményekben volt részem - részünk -, hogy egy idő után már véresen komolyan vettem a szerepem. Korábban ismeretlen érzelmek rohantak meg, és egyszer csak azt vettem észre, hogy ami addig megfelelt az igényeimnek az taszítani kezdett. Meglepett, hogy mást akartam, de biztos voltam benne, hogy azt akarom. Átélni ezt az érzelmi változást, számomra kifejezetten nagy dolog volt. Az érzelmek nem csak rémísztőek egy magamfajta pasi számára, de bizony különösen súlyosak is.

Mit gondoltok a közös történetetekről? Egyedi, különleges vagy szokványos?

Hannah
Hogy mennyire egyedi ez a történet? Amennyire egy sablonos kiindulási helyzetből ki lehet hozni valami különlegeset. Mi az, ami megmentette az egészet? Talán a stílus és a humor, ami átlendítette ezt a sztorit a középszerűség határán és tette azt - véleményem szerint - valameilyen szinten emlékezetessé. Bár azért belülről megélni valamit vagy olvasni róla, teljesen más élmény. Nem tartom magam kiemelkedően emlékezetes hősnőnek, de úgy gondolom, hogy a romantikus könyvekben általában a férfi főszereplő a lényeg. Abban pedig biztos vagyok, hogy Garrett nem csak az én szívemet dobogtatta meg, hanem sok mindenki máséval is ezt tette, illetve ezt fogja majd tenni. Vannak érdekes és izgalmas, helyenként pedig szenvedélyes helyzetek is a regényben, de a történet egészét tekintve világmegváltónak azért nem mondanám, de még kiemelkedőnek se. Amolyan limonádé, amit jó olvasni. Viszont nagyon élveztem a csipkelődő beszélgetéseket, amelyek köztem és Garrett között zajlottak le - csaknem minden alkalommal, ha egymás közelébe kerültünk. Az idő, amit együtt töltöttünk emlékezetessé és meghatározóvá vált. Úgy voltam vele, hogy bármit megtettem volna érte. Akkor persze még fogalmam sem volt róla, mennyire hamar meg fogom bánni ezt a kijelentésemet. De ettől függetlenül továbbra is ugyanezt gondolom.


Garrett
Merem remélni, hogy ez a történet, Hannah-val való kapcsolatom alakulása mások számára is ugyanolyan élvezetes, szórakoztató vagy éppen megrázó volt, mint ahogy én megéltem azt. Bár tartok tőle, hogy a nők számára ez az egész romantikázósdi inkább amolyan elvárás, mint különleges élmény. Számomra mindenképpen különleges volt: az elejétől a végéig. Bár magam sem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége. Hannah... Ő az a lány, akiért képes voltam még olyan dolgokat is megtenni - és a monogámia csak az egyik dolog -, ami korábban meg sem fordult volna a fejemben. Remélem, hogy az egyik legfontosabb közös jelenetünket mindenki olyan emlékezetesnek és kivételesen szórakoztatónak találta, mint ahogy mi - és a többiek - megéltük azt.

Ajánlanátok olvasásra a regényt? Vagy esetleg a folytatásait?

Hannah
Úgy gondolom, hogy megérdemel egy egyszeri olvasást. Garrett csapattársai érdekes figurák, szerintem a párjaik is csak különlegesek lehetnek majd. Nekem pont elég volt ennyi érzelmi hullámvasút, amit át kellett élnem, de ha már nem kell a részesének lennem, akkor a többiek részéről szívesebben olvasnék sokkal szenvedélyesebb sztorikat.

Garrett
Ez azon dolgok egyike, amiben nem értek egyet Hannah-val. Mármint abban, hogy nem volt páratlan a párra találásunk: szerintem az elsőtől az utolsó mondatig kivételes volt. Még most is alig tudom épp ésszel felfogni a változást, ami véghez ment bennem: röptében a legyet pasiból monogám kapcsolatban élő férfi lettem és ez még tetszik is. Fel tudjátok ezt fogni épp ésszel? Nekem bizony kellett hozzá némi idő, és most látom csak igazán az életminőségem bekövetkezett különbséget, amit ez a változás okozott. Mi ez, ha nem ritka és egyedi esemény? Vagy csak én látom így? Minden romantikus regényben ez történik? Ne nevessetek, nem olvastam még egyet sem, mert az nem felnőtt férfiaknak való. De átélni az egészet, részese lenni, az bizony nem mindennapi. Remélem, hogy Logan nem fog letaszítani a trónról a maga sztorijával. Ha a magánéletben is annyi odaadást és szenvedélyt mutat majd, minta pályán teszi, akkor bizony izgulhatok. És persze ne felejtkezzünk el a többiekről sem. Még a végén kénytelen leszek romantikus regényeket olvasni, hogy legyen összehasonlítási alapom. Vagy még jobb ötletem van: ne a folytatást olvassátok, hanem ezt a regényt újra és újra. *kacsint*

Hannah és Garrett, köszönöm, hogy megosztottátok velem és az olvasóimmal a gondolataitokat. Sajnálom Garrett, hogy ezt kell mondanom, de engem érdekel Logan története és ha lehetőségem adódik rá, akkor olvasni is fogom. Remélem vigasztal, hogy nem bántam meg az időt, amit a ti történetetekre fordítottam. A sablonos kiindulási helyzet ellenére is viszonylag élvezetes - bár sok meglepetést nem okozó - cselekményt, gördülékenyen olvasható szöveget és határozottan élvezhető humort kaptam. Örülök a bekövetkezett változásoknak, amelyek mind a kettőtöknek kifejezetten jót tettek. Legyen tartós a kapcsolatotok!




2017. július 30., vasárnap

Várólista - 2017. július

A kiadókra az év első felében jellemző - és egyébként teljesen érthető - visszafogottság, párosulva a nyári hőséggel és a szabadságolások időszakával bizony nagyon kevés megjelenést eredményezett - persze az engem érdeklő kiadványokat tekintve. A néhány darab kötet között is van olyan, amit már megvettem, ami nagyon érdekel, illetve amelyet még kicsit távolabbról figyelek, mielőtt a beszerzése mellett döntenék. Sajnos egyre kevesebb a szabad hely a könyvespolcomon, egyre kevesebb az a falfelület, amire még polc kerülhet és persze a neves események kívánságlistájára is kell valami, amit felrakhatok, szóval egész visszafogottan vásárolgatok mostanában. De attól még nézelődni szabad... A kategóriák sokféleségét és a könyvek elenyésző darabszámt tekintve, haladjunk most inkább a szívemnek kedves fontossági sorrendben.

Nem az irodalom csúcsa, de a világfelépítése miatt én akkor is kedvelem az egész sorozatot, és már meg is vettem Sherrilyn Kenyon Szenvedélyes éjszakák című kötetét, ami a Sötét vadász sorozat kilencedik kötete és az előző részhez hasonlóan ez is az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg. Sőt, már el is olvastam a történetet és azt kell mondjam, hogy jobb, mint az előzménye, bár azért a sorozatnak vannak ettől pompásabb darabjai is. A borító viszont nem tetszik - már az Egy csepp remény című köteten sem tetszett -, egyszerűen igénytelennek tartom, fantáziátlannak. De befogom a számat, mert a kötet megjelent és ennek örülök, a borítót meg legfeljebb nem nézegetem.

A Metropolis Media mostanában nagyon hallgat, vagy ha meg is jelenik valamivel, akkor sok a kritika a kiadványaival kapcsolatban. Dennis E. Taylor MI, Bob című regényének megjelenését én már a könyvfesztiválra vártam, de csak most került a boltokba. A kiadvány a Bobiverzum sorozat első kötete és az alapszituációja elég rendesen felkeltette az érdeklődésem. Az eddigi vélemények nem túl pozitívak, a kiadó megint nem végzett eléggé körültekintő munkát a fordítással és a szerkesztéssel, de engem még ez sem tántorít el attól, hogy megismerkedjek Bob Johansson jövőbeli kalandjával.

A Libri Kiadó G.R.R. Martin nevének húzóerejét felhasználva belekezdett a Wild Cards sorozat köteteinek magyar nyelvű kiadásába, amelynek első része, a Fekete lapok ebben a hónapban került a boltokba. Martin papa a húzónév, de a történetek nem csak az ő fantáziájának eredményei, hanem sok-sok szerzőtársáé is, amely eredményeként talán nem olyan túlírt - bár az első kötet majd hétszáz oldal - és nem marad bejezetlen a sorozat. A sorozat alapötlete egyébként nagyon tetszik, de egyelőre csak messziről figyelem a kötetet és nézegetem a véleményeket - majd ha lesznek olyanok - ugyanis továbbra is szkeptikus vagyok, nekem Martin bácsi nem a kedvencem.

Az Agave Könyvek Kiadó tartja az ütemtervét, a megjelenései átgondoltak és pontosak. Ezúttal a horror és a thriller kedvelőket célozzák meg S.L. Grey Az apartman című írásával. A hátborzongató kötet egy dél-afrikai írópáros közös munkája, akik közül az egyikük, Sarah Lotz már kis hazánkban is ismertté vált az írásaival. Kíváncsian várom majd a regénnyel kapcsolatos véleményeket.

Erre a hónapra mindössze ennyi lett volna az érdeklődésemre számot tartó könyvek kurta listája. Azért remélem, hogy az augusztus már mozgalmasabb lesz ebből a szempontból. 


2017. július 26., szerda

Sylvain Neuvel: Alvó óriások (Themis Akták 1.)

Sylvain Neuvel az a szerző, akinek következetesen félreolvastam a nevét - nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy mi volt az alternatíva. Ezek után nem csoda hát, hogy meglepődtem, amikor láttam egy képet az íróról és egy pasi vigyorgott vissza rám a fotográfiáról - ugyan hosszú hajú volt az illető, de vitathatatlanul pasi. Azért még egyszer megnéztem a kötet elején szereplő nevet, mert azért ez elég nagy baklövésnek tűnt elsőre - elvégre is olvasó moly lennék, vagy mi a szösz -, majd hatalmasat kacagtam és megállapítottam, hogy a hiba tényleg az én készülékemben van. Mindezek után kezembe vettem a regényt és megígértem magamnak, hogy azt azért figyelmesebben fogom olvasni, mint a borítón szereplő nevet.

Értékelés: 9 pont a 10-ből
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 285 oldal
Borító ár: 3.280,- Ft
Eredeti cím: Sleeping Giants
Fordította: Török Krisztina
Sorozat: Themis Akták
Folytatás:
2.) Ébredő óriások
3.) ?
Műfaj: sci-fi
Kedvezményes vásárlás:
www.agavekonyvek.hu
E-könyvben is kapható: www.dibook.hu
No, akkor talán kezdjünk is bele...
Adva van egy kislány, aki egy este kiszökik, mert ki akarja próbálni a szülinapra kapott új biciklijét, ami meg is történik, de a titkos akció közben egy verembe zuhan. Akkor ébred fel, amikor a mentőcsapat már a helyszínen van. A gödör mélyén azonban a kislány mellett valami nagyon különleges dologra - egy ritka fémből készült óriási kézre - találnak rá. A kislány felnőve tudós lesz és ő maga vezeti azt a kutatást, amely a legrégebbi emberi civilizációnál is idősebb tárgy eredetét, összetételét vizsgálja és úgy bárminek örülnek, ami valami információmorzsát is jelenthet. A rejtély nem oldódik, hanem inkább fokozódik azzal, amikor a világban más testrészek is a felszínre bukkannak.

1388-as AKTA
Beszélgetés egy bloggerrel
Helyszín: Magyarország keleti szegletének egyik városa

- Kérem, adja meg a nevét és a foglalkozását?
- Szerintem erre semmi szükség: aki ennek a beszélgetésnek az átiratát poszt formájában olvasni fogja, az tisztában lesz a blogger nevemmel. A foglalkozásomnak pedig semmi köze ahhoz, hogy bloggerkedem.
- Tényleg semmi?
- Tényleg. Esetleg megtudhatnám én is a nevét.
- Azt gondolom, hogy a tárgyi beszélgetés szempontjából felesleges információ. 
- Akkor hogyan szólíthatom?
- Hogyan szeretne?
- Mondjuk a saját nevén?
- Mondjon egy nevet és úgy fogok rá tekinteni, mintha a sajátom lenne.
- Ez a körülményeskedés már nevetséges...
- Akkor talán hagyjuk is annyiban ezt a témát. Helyette inkább elmondja, hogy mit gondol a történetről?
- Persze, ezért lettem blogger, ezért vezetem a blogomat.
- Miért pont most vette a kezébe a könyvet? Miért nem olvasta korábban?
- Tartozom egy vallomással.
- Kíváncsian hallgatom.
- Nem kerestem és nem is olvastam a regényről megfogalmazott véleményeket, de akaratlanul is eljutottak hozzám olyan információk, amely alapján kétség ébredt bennem.
- Mivel kapcsolatban?
- Hogy akarom-e a folytatást. Éppen ezért úgy döntöttem, hogy mielőtt megrendelem a második kötetet, elolvasom az elsőt és a kapott élmény alapján fogok döntést hozni a további beszerzésekről.
- És akkor? Milyen érzést keltett magában a regény?
- Hmm... Ezt nem olyan egyszerű megfogalmazni.
- Akkor próbálja meg bonyolultan. Kivárom a végét.
- Bonyolultan is lehet? Azt hiszem, úgy menni fog.
- Hallgatom.
- Először is... tetszett a formája.
- Azt mindjárt gondoltam. Ez volt az egyik első reakciója, amikor értesült róla, hogy létrejöhet ez a beszélgetés.
- Igen, ez így van. Mert ez a fajta szerkezet annyira tömör, hogy attól feszessé válik a történet és minden sokkal szögletesebb, élesebb. Egyszerűen fogalmazva: nyersebb, ugyanakkor valóságosabb is.
- Még úgy is, hogy nem tartalmaz leírásokat a szöveg?
- Szeretem a leírásokat, de most az egyszer valahogy nem hiányoztak. Azt, amit a szereplőkről, az érzéseikről, vagy a körülöttük lévő térről tudni akartam, megkaptam. Persze lehetett volna ezt sokkal körülírtabban is megfogalmazni, de akkor az interjú jellege, az ezáltal kiváltott hatás veszett volna el.
- Kedveli a párbeszédeket?
- Nagyon is.
- Akkor az sem zavarja, hogy csak ebből áll a regény?
- Ugyan mi másból állna, ha rögzített beszélgetések átiratairól van szó? Ettől vált számomra különlegessé és egyben hitelessé. Olyan mintha tényleg egy kutatás aktáit olvastam volna. 
- Mi volt az első érzés, ami megfogalmazódott magában a szöveget olvasva?
- A konkrét válasz előtt tennék némi kitérőt. Utánanéztem a szerző életkorának és megállapítottam, hogy közel egyidősek vagyunk. Volt egy időszakom, amikor egy olyan szerző köteteit habzsoltam, aki idegen lényekről, illetve azok mítoszokban és tárgyi emlékekben való felbukkanásáról írt és mindenben összefüggéseket keresett, mindenhol kapcsolatokat feltételezett. Fogalmam sincs, hogy az írásai milyen mértékben jutottak el az amerikai kontinensre és azt ott mennyire vették komolyan, de volt egy olyan érzésem, hogy a szerző ismerhette az ő műveit, vagy legalábbis valaki másét, aki közel azonos elveket vallott. Igen, Erich von Däniken-ről beszélek. Ez az ősi idegen lények dolog nagyon is őt jutatta az eszembe. Persze lehet, hogy mindez csak véletlen, illetve csupán egy érzés - viszont annak kifejezetten erős.
- Azt akarja mondani, hogy most egy Däniken teóriát olvasott regény formátumban?
- Nem éppen. Ez azért annál több volt és jobb volt. Csupán az alapok és a hangulat felébresztette bennem ezt az emléket.
- Megkedvelt valakit a szereplők közül?
- Folyamatosan változott a véleményem, ahogy haladtam előre a történettel. Tetszett Dr. Franklin kitartása és merészsége, értékeltem Kara pofátlanságát és lazaságát, ugyanakkor néha az agyamra is ment a hisztijével. Ryan túl jó fiús volt nekem, amikor pedig átment "gonoszba", annak okát nem igazán értettem. 
- Ezt most komolyan mondja?
- Persze. Oké, hogy az történt vele, ami, de véleményem szerint túl szélsőséges volt a reakciója és van valami a vallomásában, ami miatt úgy érzem, hogy többről van szó a háttérben, mint "egyszerű" csalódásról és veszteségről.
- Most már tudom, hogy ki volt szimpatikus és kevésbé az. De ki volt az, aki igazán felkeltette az érdeklődését?
- Azt hiszem, most zavarban vagyok...
- Miért is?
- Mert számomra a maga karaktere volt a legérdekesebb.
- Én? Ugyan miért?
- Mert szerintem sokkal több van magában, mint amit eddig megmutatott. Mert lenyűgözött az a háttérmunka, az az előrelátás, illetve az a sokrétű feladat- és problémamegoldás, ami a sorok és cselekedetek közül kitűnik, ami előreviszi a tényleges cselekményt. Szervezés, egymásra épülő tervek, egérutak, tartalék lehetőségek. Ez sokkal több energiát igényel, mint az a felületes szemlélő számára nyilvánvaló. Szóval... Véleményem szerint sokat tett azért, hogy a kutatás eredményt tudjon felmutatni. Persze a tudósok is. De... Ugye érti, hogy mit akarok kinyögni?
- Azt hiszem, értem. Úgy érzem, hogy köszönetet kell mondanom azért, hogy ennyire nagyra tartja a munkámat és ilyen mértékben kihangsúlyozta annak fontosságát. De mi van akkor, ha téved?
- Nem most fordulna elő első alkalommal, és nem is ez lenne az utolsó. Van még lehetőség arra, hogy bebizonyosodjon, amit gondolok, illetve annak az ellenkezője is.
- Ezek szerint úgy döntött, hogy érdekli a folytatás?
- Igen. Ha nagy léptékben nézzük a dolgot, akkor nem igazán sok minden történik ebben a részben, ugyanakkor mégis annyi információ van ebben a különös szerkezetű szövegben. Ha az egyik irányból nézem, akkor kevés és lassú, ha a másik irányból, akkor a felfedezés és az elért eredmény hatalmas. Ugyanakkor az is tény, hogy ez a regény csupán egy felvezetés. Véleményem szerint rengeteg lehetőség van még ebben a történetben. Csak reméleni tudom, hogy a szerző megragadja és jól használja fel ezeket.
- Ez elég kimerítő válasz volt.
- Számomra így könnyebb, tömörebben sokkal nehezebb kifejtenem a véleményem.
- Valami más még a folytatásról?
- Hogyne. Az Ébredő istenek borítója valami fantasztikusra sikerült. Tudom, hogy nem a borító a lényeg, de akkor is... 
- Még valami esetleg?
- Nem, nincs más, amit még el akarok mondani.
- Akkor úgy gondolom, hogy befejeztük. Szép napot, Shanara!
- Szóval mégis csak tudja a nevem.
- Persze, hogy tudom. Mindent tudok magáról.
- Még a foglalkozásomat is?
- Még azt is. És még annál is többet.
- Hogy is képzelhettem mást az olvasottak alapján... 
- Az elmondottak alapján úgy gondolom, hogy fogunk még találkozni.
- És akkor elárulja majd végre valahára a nevét?



2017. július 22., szombat

Brandon Sanderson: Tűzlény (Leszámolók 2.)

Nem is tudom, hogy mit mondhatnék el Brandon Sanderson stílusáról, amit eddig nem tettem meg. Éppen ezért nem is ragozom túl a dolgom: egyszerűen kedvelem. Az eddig olvasott regényei alapján úgy néz ki, hogy teljesen mindegy, mit talál ki, milyen világot teremt meg, tudom, hogy az nekem tetszeni fog. Elfogult lennék? Könnyen elképzelhető. Viszont tény, hogy minden regényében vagy sorozatában más és más a mágiarendszer, teljesen eltérőek a világok és mindegyik nagyon érdekes, a cselekmény mozgalmas, illetve meglepetések is akadnak szép számmal. Az tuti, hogy még egyik írásán sem unatkoztam, hanem az általános betűhabzsolás volt inkább a jellemző az olvasási technikámra. Kicsit féltem a Leszámolók című sorozatától, mert inkább ifjúságinak gondoltam, mint felnőtteknek szóló műnek, de már az első rész meggyőzött arról, nem olyan sok mindenben különbözik ez a történetfolyam az eddig olvasottaktól - vagyis, nekem való, mert Sanderson írta.

Értékelés: 8 pontot kap az adható 10-ből
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 516 oldal
Borító ár: 3.490,- Ft
Sorozat: Leszámolók
Előzmény:
1.) Acélszív
Folytatás:
3.) Vész
Kategória: ifjúsági, disztópia, fantasy, szuperhős
Akciós vásárlás a Delta Vision Webáruházban.

A szerző további magyarul megjelent művei:
Elantris
Ködszerzet sorozat
Ködszerzet - Wax és Payne sorozat
Bármennyire is kedvelem a szerzőt és a stílusát, azért falra tudnék mászni az egy részről lezárt, más részről pedig folytatás után kiáltó történeteitől. Mert bizony az első kötet befejezését követően a legszívesebben kapkodtam volna a soron következő után, de azt olvastam, hogy állítólag annak meg még durvább a befejezése, ezért inkább visszafogtam magam és kivártam a befejező kötet megjelenését. És nagyon büszke vagyok magamra, mert most már tudom, hogy kifejezetten jó döntést hoztam.

Már az első részben is érdekes dolgok derültek ki, de biztos voltam benne, hogy Sanderson nem áll meg ennyinél. És már megint igazam volt. Az íróra jellemző, hogy nála semmi sem fekete vagy fehér, amiről azt hisszük, hogy rossz, egy másik nézőpontból akár kevésbé rossz vagy még esetleg kifejezetten jó cselekedet is lehet - imád az ellentétekkel és az árnyalatokkal játszani. 

Nincs ez másként most sem. Acélszív ugyan erős kezű uralkodója volt Új-Chicagónak, de legalább nem indokolatlanul erőszakos. Viszont Acélszív, a főidol a Leszámolóknak köszönhetően halott, a trónkövetelők pedig megjelentek a városban. A Leszámolók létszámban megcsappant csapata - Megan elhagyta a várost - küzd az időnként felbukkanó idolok ellen, akik uralomra akarnak törni. No igen, erre mondják azt, hogy az ismeretlennél sokkal jobb az ismert rossz. Az első jelentkezőnél még senki sem lepődött meg ezen, de amikor a harmadik főidol is ugyanabból a városból, régi nevén Manhattan-ből érkezik, akkor a csapat vezére elgondolkozik a mintázaton és felkerekedik, hogy ellenőrizze a teóriáját.

A szerző nagyon ötletesen oldotta meg az első kötetben felvázolt és megismert világ színesítésének módját azzal, hogy Új-Chicagó, az acélváros után most egy másik nagyvárosba helyezte át a fő cselekményt. Ez a módszer kifejezetten alkalmas arra, hogy szemléletesse, mekkora befolyással van az adott főidol képessége a végeredményre, az új élettérre. A korábbi Manhattan helyén létrejött új város, Babilar, teljesen más, mint Új-Chicagó, ahogy a benne lakók is másként viselkednek. Babilar nagy része víz alatt van, mert az uralkodó főidol a víz manipulásának mestere. A város azonban nem csak ettől különleges, hanem a telerajzolt falaktól, amelyek festéke sötétben világít, illetve a fákról, amelyek a házak belsejében nőnek és ehető gyümölcsöket teremnek. A főidol neve Regália, de az emberek sokat emlegetik Pirkadatot is, aki gondoskodik róluk, akinek az ennivalót és a meleget köszönhetik.

Amikor a rejtély felderítése érdekében a professzor útnak indul, Davidet is magával viszi. A fiú számára nem csak azért kiemelt fontosságú ez, mert még soha nem hagyta el Új-Chicagó-t, hanem mert Megan is Babilarban van és reméli, hogy találkozhat a lánnyal, mitöbb meggyőzheti őt, hogy csatlakozzon újra a csapathoz.

Új hely és új szereplők, méghozzá nem is kevés. Ott vannak mindjárt a városlakók, akik teljesen másként viselkednek, mint az acélvárosban élők, aztán ott vannak az idolok, akik fura hierarchiába rendeződtek, illetve ott van a Leszámolók babilari különítménye, akik egy ideje már figyelik az idolokat és gyűjtik róluk az információkat.

Nem akarom megismételni azt, amit a bevezetőben már leírtam, de tény, hogy Sanderson nagyon ért a szórakoztatáshoz és tudja, hogy ehhez mire van szükség. Az adalékokat jó aránnyal keveri össze, ragasztónak ott a cselekmény, és ha néha úgy érzi is az olvasó, hogy egy-egy rész mintha kicsit rágósabb lenne - azaz lassabb vagy unalmasabb -, később rájön arra is, hogy még az sem véletlenül sikerült olyanra. A cselekmény magával sodor, de az átvezető részek is tartalmaznak annyi információt, amely nélkül a többi értelmezhetetlen lenne - és alapvetően ezekben a jelenetekben vannak elrejtve azok a kapcsok és utalások, amelyek a titkokról hivatottak fellibbenteni a fátylat.

A cselekmény mellett morális kérdések is felmerülnek. Ugyan a szereplők nem agonizálnak rajta túl sokat, mert leginkább természetesnek veszik, hogy az adott helyzetben azt kell tenniük, amit megtesznek, de azért a háttérben vannak gondolkodásra érdemes dolgok. Az olvasó pedig eljátszik a gondolattal, hogy mi lett volna ha... De nincs másként, mert a szerző erre vagy éppen arra csavarta a történet szálát, megrángatta a szereplőket, aztán meg előtérbe tolt egy olyan befejezést, amitől csak a hajamat tépem. Mert már megint kitolt velem... Mi ez, ha nem függővég a javából? Na, ezért írtam azt, hogy jól tettem, hogy megvártam a folytatás megjelenését, aminek az olvasására hamarosan sort is fogok keríteni.

Szerintem az már eddig is lejött, hogy ez egy nagyon élvezhető, cselekményes, érdekes sztori, amelynek a legfontosabb jellemzője, hogy minden korosztály számára - aki kedveli a fantasy műveket - kellemes kikapcsolódást nyújt. Talán - egy nagyon haloványan - rózsaszínebbre sikerült ez a kötet, mint az előző, mert David érzelmei hevesebben lobognak, illetve eltökéltebb, mint korábban volt. Talán emiatt egy kicsit több benne az ilyen jellegű jelenet, de Sandersonnál még ennek is van értelme - mert már megint úgy csavart egyet az ifjúsági regények alapvető tartalmi elemein, hogy nála még annak is van jelentősége, és ami a legfontosabb a jövő szempontjából lényeges üzenete.

Még egy nagyon fontos dolog, mielőtt befejezem a Sanderson fangirl stílusú posztot... Voltak jelenetek, amelyek olvasása során - egészen enyhén - úgy éreztem, hogy ez is csak egy átkötő kötet, de aztán rá kellett jönnöm, hogy nagyot tévedtem, és nincs annál nagyobb öröm, mint hogy nem lett igazam. A világ nyílik, színesedik, a szereplők új helyzetekbe kerülnek, de ami a legfontosabb, hogy a feltárt ismeretek egymásra épülnek. Tudom, hogy amit most olvastam az nem csak a kezdő és a befejező kötet közötti kitöltő rész, hanem részese lehettem a végső összecsapás szempontjából lényeges eseményeknek. És nem mellesleg: megint nagyon jól szórakoztam. Bár az első rész - talán az újdonság varázsa miatt - egy árnyalatnyival jobban tetszett.


2017. július 18., kedd

Chris Carter: A keresztes gyilkos (Robert Hunter 1.)

Megfogadtam, hogy nem kezdek új sorozatba, amíg be nem fejeztem néhányat a már folyamatban lévők közül, de egyre jobban izgattak Chris Carter regényei és végül nem is tudtam tovább ellenállni a kísértésnek - ahogy ez általában lenni szokott. Így elsőre azt mondom, hogy nagyon jól tettem, és még jobb lett volna, ha már hamarabb is olvasom az írásait. 
Már a szerző neve is figyelmet felkeltő és nem véletlenül cseng ismerősen, bár ő csak névrokon és alapból semmi köze ahhoz a Chris Carterhez, akinek a neve az X-akták főcímzenéje alatt hangzott el jó néhányszor. Persze azért ennek a Chrisnek is elég mozgalmas élete volt: a brazil születésű fiú a középiskola után költözött az USA-ba, ahol kriminálpszichológiát tanult. Dolgozott is a szakmájában, kutatásokat végzett, gyilkosokat tanulmányozott, majd egyszer csak megunta az egészet, stílust váltott, fogta az elektromos gitárját és Londonban próbált szerencsét. Így esett, hogy profi zenészként híres előadókkal turnézott együtt és többször is körbejárta a világot. Aztán megint csak fordult a kocka, és bár korábban sosem tervezte, írásra adta a fejét. Mindössze egy darab elolvasott történetével a hátam mögött azt állítom, hogy megérte az ismételt váltás. Ahogy azt is remélem, hogy ezen a pályán tovább elidőzik majd, mint életének eddigi megállóhelyein.
Szóval érdekes ez a Chris Carter: az élete és a stílusa is. Mindezen tények ismeretében már nem is olyan nagy csoda, amiért ilyen mértékben érdeklődöm az írásai iránt.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 428 oldal
Fordította: Markwarth Zsófia
Borító ár: 3.499,- Ft
A mű eredeti címe: The Crucifix Killer
Sorozat: Robert Hunter
Folytatás:
2.) Kivégzés
3.) Vadász
4.) The Death Sculptor
5.) One by One
6.) An Evil Mind
7.) I am Death
8.) The Caller
Kategória: krimi, thriller
A sorozathoz is nevét adó Robert Hunter nyomozó a Los Angeles-i rendőrség azon osztályán dolgozik, amelynek feladata a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok felderítése, illetve a sorozatgyilkosok kézre kerítése. Robert egy nehéz időszakon van túl, a társával egy sorozatgyilkost üldöztek, akit nem sikerült kézre keríteniük. Végül kényszerszabadságra küldték mindkét rendőrt. Robert társa, valamint annak felesége vitorlázás közben életét vesztette, Robertet pedig társ hiányában irodai munkára ítélték. De azt mindenki tudja, hogy ez nem maradhat sokáig így.

Elég hatásosan indít a regény, mert felvillant egy kis részt az aktuális nyomozás egy későbbi időpontjából, amikor is a keresztes gyilkos néven elhíresült elkövető elrabolta Robert új társát, a nyomozó pedig tisztában van vele, hogy ha nem lép időben, akkor az élete az ő lelkén fog száradni. Ezt követően a történet visszaugrik az időben, amikor is Robert Hunter új társat kap, majd mind a ketten kiszállnak a legújabb, különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság helyszínére és Robert szembesül vele, hogy a sorozatgyilkos, aki kettős keresztet karcol az áldozataira - és aki hosszú időn keresztül megkeserítette a nyomozók életét -, több év kihagyás után visszatért.

Chris Carter ezzel a történetével nem fogja letaszítani a trónjáról a krimik és thrillerek koronázatlan királyait és királynőit, mert sem írói stílusban, sem pedig csavarosságban nem tett le olyan eget rengető dolgot az asztalra, ami miatt ennyire kiemelkedőnek tartanám. Bár talán ez még megbocsátható, hiszen ez a szerző első regénye, szóval lehet ez majd másként is. Ugyanakkor tény, hogy van ebben a történetben valami, ami miatt mégis különleges: ez pedig a kegyetlenség és a brutalitás, illetve annak hihetetlenül plasztikus leírása.

Nem tudom, hogy ennek a világlátott és sok kalandot átélt férfiúnak mi lehet a fejében, de kifejezetten örülök annak, hogy rejtett hajlamait a klaviatúra püfölésével, a gondolatainak regény formába rendezésével éli ki és nem a valóságban, mert akkor bizony retteghetne tőle az egész világ. Sok krimit és thrillert olvastam már, de olyan válogatott kivégzési módokkal még sehol sem találkoztam, mint ebben a könyvben. Biztos mindenki volt már úgy vele, hogy egy film valamilyen erőszakos vagy véres jelenetét a szemét eltakarva, az ujjai közül kipislogva nézett végig. Nos, valahogy én is így voltam ezzel a regénnyel, csak ugye mindebben az a poén, hogy itt olvasni kell és nem fog az oldalról eltűnni attól betű, hogy behunyom a szemem - pedig most tényleg ez történt.

Az előbbiekben nagy mellénnyel kijelentettem, hogy annyira nem csavaros a sztori, de azért esélyem sem volt kitalálni az elkövető személyét, ahogy azt sem, hogyan tervezik megfékezni annak ámokfutását. Valószínűleg az lenne a legjobb, ha visszavonnám könnyelmű kijelentésem és ezennel ezt meg is teszem.

Mert akárhonnan is nézem, ebben a történetben megvolt minden, ami az élvezetes krimihez és thrillerhez szükséges: a könyörtelen kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok leírásai elborzasztják az olvasót és megülik a lelkét, közben pedig tökéletesen átélhető az a tehetetlenség, amit a nyomozók éreznek, miközben minden erejüket megfeszítve próbálják összerakni az apró mozaikokat. Az egész történet egy adrenalinfröccsel indul és utána sem adja alább, mert a kezdeti szinthez hol egy újabb gyilkosság, hol a szereplők közötti feszültség, hol pedig a nyomozás izgalma ad hozzá újabb és újabb adagot. Végig ott lebeg a levegőben, hogy nem tudni, ki lesz a következő áldozat, ki kerül ennek a pszichopatának a keze közé és persze az sem mellékes, hogy mindenki előtt titkolózni kell, mert ha kiderül, hogy a keresztes gyilkos visszatért, akkor bizony kitör a pánik.

Minden a helyén volt tehát, végig lekötött, izgalmas volt, talán már a konfortzónám határait ostromlóan brutális, de mégis maradt némi hiányérzetem, amely leginkább a karakterek terén jelentkezett. Nem biztos, hogy annyira nyerő, ha a főszereplő társa szimpatikusabb, mint a sorozatnak nevét adó nyomozó. Pedig most éppen ez történt, és jobban is izgultam Garcia személyéért, mint Hunterért. A főszereplő zsenialitása nem jött ki annyira, mint ahogy azt a szerző beharangozta már az elején, a kevesebb máz és fényezés talán jobb lett volna és mellette inkább több tényleges brilliáns következtetésre lett volna szükség - akkor könnyebben elfogadtam volna a karaktert, ha nem rágják a számba, helyette inkább magam jövök rá a zsenialitására.

Cselekményében gördülékeny és logikus volt a sztori, de a tudományos magyarázatok terén eléggé döcögősre sikerült a szöveg. Kénytelen vagyok megint csak Franck Thilliezt emlegetni, aki viszont elsőrangúan kezeli ugyanezt a saját írásaiban. Szóval van még olyan terület, ahol fejlődnie kell a szerzőnek, de mint mondtam, ez az első regénye. Ami arra azért mindenképpen jó volt, hogy ízelítőt adjon a stílusából és felkeltse az érdeklődésem a többi írása iránt.

Vagyis Chris Carter engem - ha nem is kilóra, de azért - megvett magának és mindenképpen olvasni szeretném a sorozat többi kötetét is, mert azokról még jobbakat hallottam, mint erről a kezdő regényről. Külön öröm, hogy az Ulpius-ház Kiadó megszűnésével nem süllyedt a feledés homályába a megkezdett sorozat, hanem a General Press Kiadó felkarolta azt és ezidáig két újabb kötetet jelentett meg. Innentől kezdve pedig már csak az én döntésem, hogy mikor fogom folytatni a véres és kegyetlen - mert nem számítok semmi másra - gyilkosságokat felvonultató sztorikat. Remélem, hogy hamarosan.


 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons