Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2017. június 24., szombat

Kim Harrison: Dead Witch Walking - Boszorkányfutam (Hollows 1.)

Ez a regény ékes példája annak, hogy nem is lenne szükségem annyi új kötetre, hanem elég lenne időnként újraolvasnom a régieket - kellő idő elteltével totálisan új élményként hatnak. Ebből a történetből is csak arra emlékeztem, hogy van egy boszi, meg egy vámpír, akik együtt laknak egy templomban, meg a boszi nyomozótársa egy pixi. Nos, ez tényleg így is volt, de ezen kívül minden más teljesen ismeretlennek tűnt az újraolvasás alkalmával. És ami a legjobb az egészben, hogy még jobban is tetszett, mint amikor első alkalommal olvastam. Fura egy szerzet vagyok, tisztában vagyok vele, de én már így maradok.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 530 oldal
Fordította: Bódi Virág, Pollák Tamás
Borító ár: 2.999,- Ft
Eredeti cím: Dead Witch Walking
Sorozat: Hollows
Folytatás:
2.) A jó, a rossz és az élőhalott
3.) Bárhogyan, csak holtan ne
4.) Egy maréknyi bűbájért
5.) For a Few Demons More
6.) The Outlaw Demon Wails
7.) White Witch, Black Curse
8.) Black Magic Sanction
9.) Pale Demon
10.) A Perfect Blood
11.) Ever After
12.) The Undead Pool
13.) The Witch With No Name
Műfaj: urban fantasy, akció
A történetbeli világ majdnem olyan, mint a miénk, azzal a különbséggel, hogy a természetfölötti lények felfedték magukat és jelenleg szerves részét képezik a társadalomnak. Illetve csak képeznék, mert bizony ellenállás az volt és van bőven, az ember nem az a természet, aki olyan nagyon könnyen elfogadja a másságot és a különbözőséget. De ez egy másik kérdés... Mert, hogy a főszereplő boszinak - Rachel Morgan - a saját fajtáján belül is pont elég problémája akad. Az apja is fejvadász volt, ő is az lett, de hiába tud és akar, a főnöke nem elégedett a teljesítményével. Ha már egyszer finanszírozták a tanulmányaidat és az Inderland Biztonsági Szolgálat kötelékébe kerültél, nem olyan egyszerű kilépni onnan - aki legutóbb megtette cafatokra robbant a saját verandáján. Amikor azonban Rachel elkap egy koboldot és a lény a szabadságáért cserébe három kívánság teljesítését kínálja fel, a boszi kihasználja a lehetőséget arra, hogy megússza a megtorlást. Vele együtt egy másik fejvadász, Ivy is - aki vámpír -, kilép a cégtől. Ez az utóbbi lépés kihúzza a főnökségnél a gyufát, Ivy távozásával is Rachelt okolják, ezért a laza lelépés helyett most már a boszi élete a tét, kezdődhet a boszorkányfutam. Rachelt csak egy dolog mentheti meg: ha bebizonyítja, hogy a főnöke nem játszik tisztességesen. Korábbi fejvadász társai elől menekülve nyomozásba kezd, egy olyan ember után kutat, aki fedhetetlen és mindenki más fölött áll. A tétek hatalmasak, az események  pedig kiszámíthatatlanok. A biztonsága pedig csak a saját leleményességén múlik, no meg egy vámpírén, egy pixi családén, és még néhány önként jelentkezőén.

A regény alapját képező egész természetfeletti mizéria és társadalmi átalakulás egy teljesen ártalmatlannak látszó zöldség, a paradicsom, illetve egy éteri nevű vírus, az Angel kombinációjának eredményeként jött létre. A vírus megtizedelte az embereket, nem úgy az inderlandiakat, akik viszont immunisak rá. Ez persze csak növelte az emberek és az inderlandiak közötti bizalmatlanságot és ellentétet. Az emberek számára a paradicsom, illetve minden abból készült étel pedig felér egy halálos fenyegetéssel.

A világ tehát eléggé különleges, a problémák azonban nagyon is ismerősek. Rachel első körben egy szerencsétlen és esetlen szereplőnek tűnik, pedig van ám tehetség és gógyi is a lányban - még ha nem is minden alkalommal tesz erről tanúbizonyságot. Akárhogy is van, könnyű átérezni a boszi problémáját és a helyzetét, mert ami nem működik, azt bizony nem kell erőltetni. Persze igazán érdekessé akkor válik a dolog, amikor a lány kilép a Szolgálattól. Mondjuk azt nem sikerült megértenem, hogy egy inderlandi, aki ráadásul tehetséges boszorkány is, miért tud kevesebbet a természetfeletti világ lényeiről, mint egy tripper... akarom mondani snacky... ööö...akarom mondani, egy ember. Ez azért kissé csorbította a hitelesség látszatát.

A regény eleje eléggé töménynek érződik. Meg kell ismerni a világ felépítését, az alapszabályait és a különféle lényeket, mindezt eléggé egyedi kifejezések használatával - közben pedig halad a cselekmény. Ez így együtt elrettentő is lehete, de senki számára ne legyen az, mert nagyon megéri az alapos bemutatás és persze legalább ennyire a szövegre való odefigyelés és a részletek értelmezése.

Mert egyébként a történet kifejezetten jó, az alapszitu pedig nagyon is érdekes. Egy boszi és egy vámpír egy templomban, amelynek kertjében egy pixi család áll őrt, a szemben lakó szomszéd pedig több, mint rejtélyes. A regény hemzseg a különféle lényektől: tündérektől, élő vámpíroktól - akik vagy aktívak, vagy nem -, holt vámpíroktól, bosziktól és boszorkányinasoktól, démonoktól, vérlényektől és mindenféle egyéb szerzetektől.

Rachel bérgyilkosok elől való menekülése és a nyomozása kellően izgalmas. És persze röhögést kiváltó jelenetekkel is bőven lehet találkozni: mint egy urban fantasyba oltott chick lit, illetve akció és kalandregény. Van itt betötörés és kitörés, átvágás és átváltozás, cselszövés és harc, vakmerő és furmányos akciók tömege. És ez még csak a kezdet, mert éppen csak megismertük a világot, a főhősöket, illetve a problémáikat, éppen csak elkezdtek egy új életet. De annyi még a lehetőség és a titok...

Hmm... mondjuk maradt bennem jó néhány kérdés az igazán izgalmas és mozgalmas cselekményű kötet végén, de végül is ezért beszélünk sorozatról. Például nagyon érdekelne, hogy Ivy miért égetett fel maga mögött minden hidat? Miért érte meg neki az egész cirkusz és az a rengeteg pénz, amit kifizetett az IS-től való távozásakor, hogy gyakorlatilag Rachel testőrévé váljon? És azért Nick is nagyon érdekes figura, mert szerintem többet tud, mint amit eddig megmutatott magából, pedig az sem volt éppen kevés. Hasonlóan különleges szereplő Keasley is, akire roppant mód kíváncsi vagyok. És persze ott van az a bizonyos jel és a cserébe adott ígéret, amit tutira számon fog még kérni a vakmerő boszin az a bizonyos lény. Akiről egyébként még mindig nem tudni, hogy ki idézte meg. No, és az sem derült ki, hogy milyen lény is Trent Kalamack.

Nagyon jó volt ez, tetszett - sőt sokkal jobban tetszett, mint első olvasásra -, és nagyon boldog vagyok, hogy most végre elérhető a folytatás is - mi több, a folytatások, mert már négy kötetnél járunk a magyar kiadásban - bár a borítón díszelgő pötty színét nem tartom szerencsés választásnak. Azért van még mit behozni a lemaradásból, mert eredeti nyelven már tizenhárom kötet jelent meg és a sorozat még nem lezárt. Remélem, hogy Rachel végig ilyen vakmerő, bohókás és mégis talpraesett marad, a testőrei pedig legalább olyan hatékonyak, mint eddig. Azért várom a változást, mert a kis boszi így is elég tehetséges, de mindig van hová fejlődni - és gondolom az ügyek is egyre bonyolultabbak lesznek, Szóval igen, akarom a folytatást, és hamarosan sort is fogok rá keríteni.



2017. június 20., kedd

Karen Rose: Közelebb, mint hinnéd (Romantic Suspense 16., Faith Corcoran 1.)

Esküszöm, hogy nem vagyok bagoly, de a továbbiakat akkor sem tudom máshogy kifejezni. Huhúú, de régen olvastam Karen Rose regényt - mármint ez előtt -, huhúúú, de nagyon örülök neki, hogy átvette egy másik kiadó a szerző műveinek gondozását, és huhúúú, de örülök neki, hogy jelent meg új regény magyarul. Meg is rendeltem rögtön a könyvet, még a megjelenéskor és röpke fél éven belül el is olvastam a szokásos féltégla - vagy inkább falazóelem? - méretű kötetet. Ez egyébként nálam egész jó időzítést jelent.

Az első megdöbbenés akkor ért, amikor rájöttem, hogy ez nem az a kötet, amire számítottam, ami a sorban következne, hanem valamelyik sokadik rész. Hogy melyik lenne a sorban következő? Jó kérdés. Már csak azért is, mert a sorozat előről és hátulról is lyukas, most pedig már középről is. De a lényegen még ez sem változtatott, mert végre új Karen Rose regény jelent meg magyarul! Még a kóros időhiány és a falazóelem méret - közel nyolcszáz oldal terjedelem - sem rettentett el az olvasástól, mert végre új Karen Rose regényt vehettem a kezembe, Oké, ezt most befejeztem és többet nem hangsúlyozom ki. De ugye értitek, hogy miről beszélek? Ugye értitek, hogy új... Na jó, azt ígértem, hogy ezt abbahagyom.

Értékelés: 8/10
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Fekete Macska Regénytár
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 788 oldal
Fordította: Szabó Krisztina
Borító ár: 3.999,- Ft
Eredeti cím: Closer Than You Think
Sorozat: Romantic Suspense
Alsorozat: Faith Corcoran
Előzmény:
1.) Don't Tell
2.) Have You Seen Her?
3.) I'm Watching You
4.) Vigyázz rám!
5.) Érints meg
6.) Számolj tízig
7.) Halj meg értem (Daniel Vartanian 1.)
8.) Sikíts értem (Daniel Vartanian 2.)
9.) Gyilkolj értem (Daniel Vartanian 3.)
10.) I Can See You
11.) Silent Cream
12.) You Belong To Me
13.) No One Left To Tell
14.) Did You Miss Me?
15.) Watch Your Back
Folytatás:
17.) Alone In The Dark
18.) Every Dark Corner
Műfaj: krimi, thriller, romantika
Tény, hogy Karen Rose nagyon jól tud krimit írni, erről már a Daniel Vartanian alsorozat köteteit olvasva is sikerült meggyőződnöm. Nem volt ez másként most sem: a történet krimi szála nagyon rendben van - gyakorlatilag hibátlan. Ez a nő olyan ügyesen tudja felépíteni a szereplőit, leírni azok érzéseit, megcsavargatni az eseményeket és a szálakat, no és persze titkolózni az olvasó előtt, hogy az egyszerűen elképesztő, annak minden esetben ámulás és/vagy pofára esés a vége - mármint az olvasó részéről, mármint az én részemről. Ez az, amiért annyira kedvelem az írásait, amiért annyira várom az új történetek megjelenését és amiért nagy lendülettel vetem bele magam a vaskos kötetek olvasásába.

Ami viszont nem megy Rose néninek - és pont ezért nem értem, hogy miért ragaszkodik hozzá ennyire -, az a romantikus része a dolognak, amely majd minden esetben suta és - legyünk egymással teljesen őszinték - erőltetett is. Mert ez a ránézek és elönt a forróság, aztán meg nem tudom kiverni a fejemből és egy nap múlva már halálosan szerelmes is vagyok bele, és bár az egész eddigi életemet meghatározta egy szerelmi csalódás miatti bizalmatlanság, ami miatt senkivel sem tudtam működőképes kapcsolatot létesíteni, de ez most valahogy nem játszik és nem lényeges. Szóval ez a része nagyon klisés, nagyon erőltetett és egyáltalán nem értem, hogy miért kell ez a történetbe. Egészen elnéző vagyok a regény kötelező romantika részével, de tuti van, akit sokkal jobban idegesít, és talán pont emiatt nem fog soha többet Rose kötetet a kezébe venni - amit meg is tudok érteni.

Főleg azért, mert ez a sutaság és kliséktől hemzsegő rész annyira éles ellentétben áll a profi módon megírt krimi és thriller szállal. Mert bizony, ha figyelmen kívül hagyjuk a hormonok játékát és a hirtelen fellobanó érzelmeket, szenvedélyt, akkor a maradék történet minden tekintetben képes a lelki állapot befolyásolására - mégpedig olyan módon, hogy többször is megnézed, bezártad-e a bejárati ajtót és persze az ablakot, valamint gyanakodva nézel minden idegenre, de még az ismerősökre is.

Faith Corcoran pszichológus, aki szexuális bűneseteket elkövető személyek rehabilitációjával is foglalkozik. A munkája kihatással van a magánéletére is, az egyik páciense, akit korábban kezelt, zaklatni kezdi, majd többször is az életére tör. Faith végül eléri, hogy az illetőt börtönbe zárják, de pár év elteltével, a férfi szabadulását követően újra megkezdődnek a zaklatások. Faith komoly döntést hoz: megváltoztatja a nevét és elköltözik. Viszont a hely, ahová tart, még inkább rossz érzéssel tölti el, mint ahonnan menekül: a múlt emlékeitől a mai napig nem tudott megszabadulni. A nagymamájától örökölt ház felé tartva majdnem elüt egy megkínzott nőt, aki az út közepén fekszik. A lány a környéken eltűnt két egyemista diák egyike, akik ügyének felderítésével Deacon Novakot, az FBI különleges ügynökét bízzák meg. Faith ezzel belekeveredett az ügybe és nagyon úgy néz ki, hogy a most kialakult helyzetnek is köze van hozzá és a múltjához.

Igazából ennek a regénynek három főszereplője van: Faith, Novak ügynök és persze egy pszichopata őrült, akinek senki és semmi nem számít. Kapunk is mind a hármuk szemszögéből esemény és érzelem leírást rendesen. Amíg Faith és Deacon gondolatait kicsit távolabbról követhettem nyomon - E/3-ban íródtak az ő részeik -, addig a gyilkos érzelmeit egyes szám első személyben kaptam meg, ami jó néhány esetben sokkal nagyobb hatással volt rám, mint a pszichológus és a nyomozó elbeszélése.

Faith karaktere számomra sántított egy kicsit, egy pszichológustól nem pont ilyen reakciókat várok el - a lélekbúvárkodás és a mindenki helyett feláldozom magam azért elég messze áll egymástól. Deacon Novak viszont nagyon eltalált figura, a maga különleges kinézetével együtt, egészen ötletesen használta fel azt, amit a természet elrontott rajta. De tényleg elrontotta? Szerintem nem. Aki legjobban meglepett, az az elkövető: az ellenérzéseim ellenére is nagyon jól megrajzolt karakter - személyiségében és tetteiben is. És Rose néni ismét csak bebizonyította, hogy bárki, ismétlem bárki lehet problémás és adott helyzetben kattant.

Egy szó, mint száz, ez egy jól felépített cselekményű, kellően csavaros történet, amely rátelepszik a lelkedre, ugyanakkor nem enged szabadulni, mert bizony tudni akarod, hogy mi lesz a vége. Ez így összeadva pedig bizony képes bárkit odaszegezni a könyvhöz - velem legalábbis ez történt -, és hirtelen már nem is olyan sok az a közel nyolszáz oldal ehhez a cselekményhez, ezeknek az igencsak összekuszálódott szálaknak a felfejtéséhez és lezárásához.

Brutális és nagyon kegyetlen, rendesen kirázott a hideg, amikor az áldozatok által átéltekről olvastam. Ebben nagyon profi a szerző, korábban is az volt, most is hatásosan tálalja a részleteket. A nyomozás is teljesen a helyén van, a rendőrök teszik a dolgukat, az idő sürgeti őket, az eltűnt lány - és mások - élete a tét. A cselekmény nagyon pörög, a lelkizések és analizálgatások - no meg a szerelmes ábrándozások - kivételével mindig történik valami, ami még érdekesebbé és összetettebbé teszi a nyomozást.

Kegyetlenség és szenvedélyes érzelmek, brutális krimi és gyengéd romantika - mindez egyben. A krimi része sokkal jobban tetszett, a romantika része részemről hanyagolható. Egyszer szívesen olvasnék egy olyan regényt a szerző tollából, ami szimplán krimi, thriller és nem erőlteti a romantikus kapcsolatot a két főszereplő között. De addig is, amíg ez az idő elérkezik, bármikor szívesen olvasok újabb magyarul megjelent Karen Rose regényt - legfeljebb ugyanez marad a véleményem az összetételéről és a műfaji arányairól.

Annaki viszont kifejezetten örülök, hogy végre nem rózsa van a borítón.


2017. június 16., péntek

John Scalzi: Vének történetei és más írások (Vének háborúja)

John Scalzi volt az, akinek műveit olvasva megkedveltem a katonai sci-fit, ami egyébként engem is igazi meglepetésként ért, tekintve, hogy nem igazán kedvelem a modern hadviselésről szóló elbeszéléseket. Ahogyan az is érdekes, hogy a múltban játszódó összecsapásokkal és - ezek szerint - a jövő fegyveres konfliktusaival sincs problémám - csak ne a jelenben játszódjon az adott cselekmény.
Scalzi stílusa és a Vének háborúja sorozat történetei igazi rajongótábort gyűjtött maga köré kis hazánkban, aminek köszönhetően megjelenhettek a szerző azon írásai is, amelyekre a sorozatindításkor még esély sem volt. Mi ez, ha nem sikertörténet - és ez szerintem a hazai kiadót is ugyanúgy meglepte, mint az olvasókat. De száz szónak is egy a vége: örülök annak, hogy így alakultak a dolgok.

Értékelés: 8 pont a 10-ből
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 199 oldal
Borító ár: 2.680,- Ft
A kötet az alábbi eredeti kiadványokat tartalmazza:
Miniatures, The Sagan Diary, Questions for a Soldier
Fordította: Pék Zoltán, Farkas István
Sorozat: Vének háborúja
Előzmény:
1.) Vének háborúja
2.) Szellemhadtest
3.) Az utolsó gyarmat
4.) Zoë története
5.) A lázadás hangjai
6.) Árnyékszövetség
Műfaj: sci-fi, novella
Kedvezményes vásárlás:
www.agavekonyvek.hu
E-könyvben is kapható: www.dibook.hu
Mondom ezt annak ellenére, hogy általános jelenség az éppen adódó hullám meglovagolása, vagyis ahogy ezt kevésbé szépen mondják: húzzunk le még egy bőrt a sorozatról és adjunk ki mindent, még azt is, aminek nem sok köze van az adott univerzumhoz. Mint rajongó azt mondom, hogy felőlem jöhet, mert ha valami tetszik, akkor úgy is megveszem, ha meg elegem van már belőle, akkor nem. Jelen esetben úgy érzem, hogy inkább a szolgáljuk ki a rajongókat és adjunk ki mindent, amit szereznének helyzet lesz a hihetőbb.

A Vének történetei és már írások kicsit a hullám meglovaglása és az újabb bőr lefejtése kategória, de igény volt rá, tehát megjelent. Ismét kijelentem: nem bánom. A kiadvány címe ékesszólóan beszél, nagyon kifejező, ugyanis a vének történetei olyan mennyiségben vannak jelen a kötetben, hogy éppen csak kiérdemelték a többesszámot, a többi az bizony teljesen másról szól, nincs köze a vénekhez - bár azok stílusa is vitathatatlanul Scalzi.

A rövid  - alig kétszáz oldalas - kötetecske meglepően sok írást tartalmaz, amelynek oka, hogy a két hosszabb - összesen közel kilencven oldalt kitevő - vének történet mellett a többi írás az úgynevezett ötpercesek kategóriába tartozik. Ahogy a szerző is megemlíti az előszóban az írások a négyszázötven és kétezerháromszáz szó közötti terjedeleműek - vagyis gyorsan olvashatók.

Akkor következzenek a vének: egy írást kapott John Perry és egy másikat Jane Sagan. Perry éppen Újgoa lakosainak kérdéseire válaszolgat. A történet időrendben a Vének háborúja kötet eseményei után, illetve Az utolsó gyarmat című regényben olvasott történések előtt játszódik. Perry itt még katona, de már igencsak közeleg a letepedésének ideje. Pattogós, vicces, szókimondó szöveg - ahogy azt Perrytől és persze Scalzitól megszokhattam.
A második történet ugyanebben az időszakban játszódik, Jane készül új, a telepes élethez megfelelő testet ölteni, akaratlanul is rögzíti gondolatait az agygépében, amelyet aztán kinyernek és elemezni kezdenek. Jó lehetett volna, sok lehetőséget rejtett magában a szituáció, azonban ilyen unalmasat régen olvastam a szerzőtől - képes voltam a közel hatvan oldal terjedelmű szöveg olvasása közben háromszor sikerült bealudnom. Mr. Scalzi, ez nagyon gyenge volt - de legalább az univerzumhoz tartozott, bár semmit sem adott hozzá.

Azt hittem, hogy az apró sztorikkal lassan fogok haladni, de csak olvastam egyiket a másik után és meglepően hamar a kötet végére értem. Stílusukat, formájukat, mondanivalójukat és terjedelmüket tekintve elé változatos a kép: van, ami tetszett és van, ami annyira nem - ez általában így szokott lenni a novellák esetében.

Abban mindegyik megegyezik, hogy Scalzi olyan helyzeteket vet papírra, amikor már megszokott az idegenek jelenléte, adott esetben keverednek a fajok, viszont mindegyik megtartja a saját szokásait, kultúráját és persze az egész hihetetlenül félreérthető, adott esetben vicces, bár könnyen katasztrófába hajló helyzeteket eredményezhet. Erről, vagy valami hasonlóról szólnak a "Jártak-e nálatok idegen állatok?", az "Új direktívák az alkalmazott-manxtse viszonyt illetően", az "Élet a Földön: ember-idegen kapcsolatok", a "Reggeli közlemények a zavart fiatalok Lucas kevert fajú iskolájában", vagy éppen a "Fontos ünnepek a Gronghun" című írások. 

Érdekesek és éppen ezért nagyon különlegesek az egyedi nézőpontú írások, mint a "Plútó kitálal", "A másik nagy micsoda", vagy éppen "Az okoskészülékeid a hátad mögött rólad beszélnek". Nagyon élveztem ezeket a történeteket.

A lehetséges jövő elevenedik meg a beszédes című "Levelek egy lehetséges jövőből" című írásban, valamit azt is megtudhattam, hogyan érkezett el "A joghurt világuralma". Olvasási időben kb. öt perc, az MI-k azonban tizenöt másodperc alatt eldöntötték, hogy szükség van-e az emberiség kiírtására - erről is szó van az egyik történetben.

Megtudhattam milyen az, amikor Scalzi unatkozik a repülőn és csak a twitter van elérhető közelben. Valamint olvashattam interjút egy szuperhős ügynökkel, egy szupergonosz-elemzővel, illetve egy ügyvéddel, aki az egész világ ellen nyújt be keresetet.

Szóval kifejezetten vegyes a kép, de nincs ezzel semmi baj, mert a változatosság gyönyörködtet és én magam is meglepődtem azon, hogy milyen hamar lecsúsztak ezek az írások. Ha a vének univerzuma nem is, de a Scalzi univerzum sokkal színesebb lett. Kár lett volna kihagyni ezt a kötetet - a megjelenések és az olvasmányok sorából egyaránt.


2017. június 12., hétfő

Ian Tregillis: Géplélek (Fogaskerék-háború 1.)

Az olvasó már meg sem lepődik azon, amikor a jövőben játszódó történetekben feltűnnek a robotok, átveszik az emberek által végzett munkák javát, ha nem egészét, valamint kiszolgálják a gazdáikat. Egyszerű eset, szokványos, semmi furcsa nincs benne - megszoktuk. Igen ám, de mi történik akkor, ha az alapfelállás ugyanaz, de nem a jövőben járunk, hanem a múltban, egészen pontosan a XX. század elején? Mert bizony éppen ez a helyzet ebben a különleges hangulatú, alapjaiban ismerős, ám mégis egyedi elveken alapuló és rendhagyó ötletek mentén előre haladó történetben. Mi volt az az apró momentum, ami létrehozta ezt a miénkhez hasonló, de történelmében attól mégis eltérő társadalmat és világrendet?

Értékelés: 9 pontot kap az adható 10-ből
(Csak, hogy legyen még hová fejlődni.)
Kiadó: Twister Media
Kiadás éve: 2017.
Terjedelem: 462 oldal
Borító ár: 3.490,- Ft
Sorozat: Fogaskerék-háború
Folytatás:
2.) Gépfelkelés
3.) Gépszabadság
Kategória: disztópia, steampunk
A sorsfordító eseményre a tizenhetedik században került sor, amikor is egy németalföldi matematikus találmánya felborította Európa addigi hatalmi egyensúlyát - világi és vallási értelemben. A technika és a mágia keverékével, a két komponens együttes alkalmazásával megalkotta a gépembereket, amelyek alapból mechanikus szerkezetek, de az akaratukat az alkímia szabályozza. Ennek eredményeként alig százötven évvel később már nincs olyan ország vagy társulás, amely ellen tudna állni a holland csapatoknak, a kálvinista Hollandia által képviselt hatalom jelentősnek tekinthető. A fapapucsoknak egyetlen ellenségük maradt, a francia katolikusok, akiket addig üldöztek és támadtak, míg azok kénytelenek voltak a székhelyüket az újvilágba áthelyezni. Az összecsapásoknak azonban még így sem szakadt vége. 

A két szembenálló fél konfliktusa között nem csak területi, illetve a régmúltba visszanyúló hatalmi ellentét húzódik meg, hanem ideológai ellentmondás is. Amíg a kálvinista Hollandiában a gépembereket csak alkatrészekből álló eszköznek tekintik, addig a katolikus franciák szerint sokkal többek egyszerű használati tárgynál. Minden csak nézőpont kérdése, mondják, és ez jelen esetben is így van. A gépszolgák közül ugyanis egyesek tényleg öntudatra ébrednek, valamilyen módon megszűnik az őket gúzsba kötő korlátozás és előtérbe kerül a szabad akaratuk. Természetesen az ilyen megengedhetetlen, a renegát gépszolgát el kell pusztítani, hogy rendellenes létezésének nyoma se maradjon.

A történet éppen egy ilyen renegát pusztulásával kezdődik, miközben betekintést nyerhetünk a gépszolgák életébe, amelyet kitölt a parancsok teljesítésének hierarchikus rendszere, illetve annak minden járulékos következménye. Jax szemén és gondolatain keresztül jól látható és könnyedén átélhető mindaz, aminek ezek a lények - a kattogók -, ki vannak téve egész létük során, a nap minden percében. A regény három különálló, de egymást folytonosan keresztező töténetszál mentén fut. Bár Jax tűnik a legfontosabb szereplőnek, a másik két "játékos" is legalább ugyanolyan fontos az események alakulásának szempontjából.

Mindegyik főszereplő megkapta a maga fejezeteit: ugyanúgy megismertem a gépemberek érzéseit és gondolkodását, ahogy a kálvinista egyház soraiba beépült katolikus pap motivációját és érzéseit, illetve a katolikus franciák által vívott elkeseredett harcok hátterét és jelenét. Az Európában játszódó részek tartalmazzák az alapokat és előkészítik az eseményeket, az amerikai kontinensre érkezve  pedig felgyorsulnak a történések és az addigi könnyed elbeszélés véres kalandok sorává válik. 

Nagyon különleges az egész történetet meghatározó hangulat: a jól ismert társadalmi berendezkedés és viselkedés keveredik a gépszolgák - jövőt idéző - jelenlétével, a háttérben pedig ott érződik a mágia mindent betöltő rezgése.
A meglehetősen minimalista borító hatalmas telitalálat, mert egyszerűsége ellenére is egyszerre utal a regény lényegére: a gépekre és az individumra, illetve minden ezekkel kapcsolatos kérdésre. Első ránézésre még csak sejteni sem lehet, hogy ez a puritánság milyen alapos és részleteiben tökéletesen illeszkedő történetet takar, amely ráadásul még komoly filozófiai és vallási kérdéseket is boncolgat.

Bevallom, hogy féltem ettől a kötettől, mert már remélni sem mertem, hogy ebben a témában olvashatok olyat, ami nem fullad - és fullaszt - bele a klisék tengerébe, amely eredeti ötletekkel, mozgalmas cselekménnyel és mindezeken kívül még mondanivalóval is szolgál. Pedig így van. A kezdeti félelmem teljesen alaptalannak bizonyult, nem csak az alapok voltak a helyükön, hanem az események is, amelyek még véletlenül sem kanyarodtak a könnyebb irányba, egyik akadály után következett a másik, amelyet a szereplők csak nehézségek és súlyos veszetségek árán tudtak elhárítani.

Persze azért sejteni lehetett, hogy Jaxból előbb vagy utóbb renegát lesz, ahogy azt is, hogy ezt követően - szintén előbb vagy utóbb - össze fog akadni a franciákkal. De teljesen a földhöz vágott a pap sorsának alakulása, megleptek a francia udvarban történtek és persze az, hogy a kellemesen folydogáló történet egyik pillanatról a másikra vad mészárlásba vált át, folyik vér, repkednek a belsőségek, hogy aztán az addigitól eltérő úton haladjon tovább.

Annak ellenére is kereknek és egésznek érzem ezt a történetet, hogy egy sorozat kezdő kötetéről van szó. A regény kezdeti és a végpontja között hosszú utat jártak be a szereplők - érzelmi, etikai és földrajzi értelemben is -, a világfelépítés mellett az események alakulása is lényeges volt. Az utolsó oldalakon sikerült eljutni oda, ahol az addigi történések értelmet nyertek, ahol a külön futó szálak összeértek, ahol lezárult az addig megtett út és megnyílt a lehetőség egy új, addig még nem látott jövő felé. 

Imádtam a kattogók világát, azt ahogy az egész lényük megszínesítette ezt a történetet. Jól összerakottnak találtam a létezésük minden rétegét: a viselkedésüket, a szolgaságukat, a mágikus korlátozásaikat, a küldetéseik negatív hatásainak megnyilvánulásait, az egymással való kommunikációjukat. Hollandiában komoly múltja van a kattogók gyártásának és karbantartásának, a működésükkel kapcsolatos titkok őrzésének. Ugyanígy komoly erőt fektetnek a franciák a titkok felfedésére, a gépemberek működésének megfejtésére.

Féltem a történet vallási vonatkozásaitól, mert amilyen könnyen nyúlnak az írók ehhez a témához, olyan könnyen el lehet vele rontani az összképet. Ian Tregillisnek ezt is sikerült olyan remekül megoldani, hogy a vallási ellentét szerves részét képezi a történetnek, de nem érezni annak erőltetettségét vagy éppen eltúlzott mértékét.

Jó kis sztori ez: olvasmányos, érdekes, különleges és mindezek mellett még kellő mértékben kegyetlen is. Nem mindennapi, akár csak az írója, aki maga is szokatlan személyiségnek tűnik a könyv végén található rövid leírás alapján.

Múltban megtestesült jövő, steampunk hangulat, valós szereplők és alternatív történelmi események, ármány és cselszövés, ellentétek ütközése, új szövetségek születése, átgondoltan lefektetett alapok és felépített cselekmény, szemléletes leírások. Úgy tűnik, hogy tetszett? Igen, nagyon jó volt olvasni. És most már csak egy kérdésem maradt: hol van a folytatás? Mert bizony jöhetne már. Rengeteg lehetőség van még ebben a világban, ezekben a szereplőkben.

Egy valamit viszont mindig érdemes észben tartani: "Az órásmesterek hazudnak." 




2017. június 3., szombat

Tom Harper: Zodiákus állomás

Már a megjelenése előtt felkeltette a figyelmem a történet: Északi sark, kutatók, egy furcsa robbanás, néhány túlélő, egymásnak ellentmondó elbeszélések az eseményekről - úgy gondoltam, hogy ez csak jó lehet. Mégis halogattam az olvasását, mert valahogy mindig más jött be a képbe, ami még jobban érdekelt. Aztán néhány héttel ezelőtt végül a kezembe vettem és belemélyedtem a fagyos északon játszódó regénybe.

Az amerikai parti őrség hajója, a Terra Nova kutatókat visz a fedélzetén és segíti őket a munkájukban, amikor is a végtelen jégmezőn  rábukkannak egy emberre, akinek egyáltalán nem kellene ott lennie. Felveszik a hajóra, ellátják a sérüléseiz, majd az idegen, aki Thomas Andersonként mutatkozott be mesélni kezd: a Zodiákus állomáson dolgozott, ahol robbanás történt és ő a baleset egyedüli túlélője. A kapitány ennek ellenére mentőalakulatot küld a messzi állomásra, akik azzal az információval térnek vissza, hogy találtak még két embert. A helyzet akkor kezd furcsává válni, amikor a két tűlélő teljesen másként meséli el az eseményeket, mint a jégmezőről kimentett ember.

Értékelés: 6/10
Kiadó: Ventis Libro
Kiadás éve: 2015.
Terjedelem: 408 oldal
Borító ár: 1.990,- Ft
A mű eredeti címe: Zodiac Station
Fordította: Sóvágó Katalin
Műfaj: krimi, thriller
Miután az Északi sarkon játszódik a történet, eléggé fagyos a hangulat - nem is baj, hogy napfényes és viszonylag meleg időben olvastam, különben még a lélek is kifagyott volna belőlem. Az örök fagy bemutatása szempontjából igazán jól ragadta meg a hangulatot a regény: a felszerelések szükségessége, a rengeteg szabály, amely mind az élet védelme és a zord környezetben való túlélés érdekében született, lassanként természetessé válik, ahogy gyarapodnak az elolvasott oldalak.

A jégről begyűjtött túlélő meséjéből egy nem túl bonyolult és hihető történet kerekedik ki. A fiát egyedül nevelő apa nagy álma teljesül, amikor volt témavezetője felkéri, hogy azonnal csatlakozzon hozzá és legyen segítségére az éppen folyamatban lévő kutatásban. Thomas nem sokat gondolkodik a dolgon: pakol és megy. Mire azonban a kutatóállomásra ér, a témavezetője már halott. A haláleset első ránézésre balesetnek tűnik, de a részleteket megvizsgálva már látszik, hogy nem az. A kutatóállomás csökkentett személyzettel működik és eléggé elszigetelt, az elkövetőt tehát egy maroknyi ember között kell keresni, akik tartózkodási helye is eléggé korlátozott.

A regény több szálon fut, több nézőpontból kerülnek bemutatásra az események. Az első mesélő, Thomas sztoriját lassanként felülírják a másik két túlélő által elmondottak, az olvasóban pedig egyre inkább megtelepedik az érzés, hogy itt bizony mindenki gyanús. És persze automatikusan felvetődik a kérdés: melyikük az, aki nem mond igazat?

Az alapjait tekintve ez egy nagyon jó történet, amely mind helyszínében, mind pedig elbeszélési módjában különlegesnek tekinthető. A regény eleje teljes mértékben lekötötte a figyelmem, mert érdekes volt a fagyos pusztaság közepén, a senki földjén található kutatóállomás mindennapjairól, a körülményekhez való alkalmazkodásról és persze a különféle kutatásokról olvasni. Bevallom, hogy nem mindegyik adatgyűjtés lényegét sikerült teljes mértékben értelmeznem, bár az is igaz, hogy a legtöbbre nem is tért olyan részletesen a szerző, hogy az maradandó élményt hagyjon bennem. Még attól a feltételezéstől sem riadok vissza, hogy a szerző maga sem nézett utána sokkal részletesebben, úgy gondolta elég, hogy néhány ecsetvonással - mintegy hivatkozásként - felrajzolja a tudományos hátteret.

Az események láncolata elég jól követhető, a változó nézőpontok pedig mindig újabb és újabb információkkal egészítik ki a már ismerteket. Még ezek ellenére sem tudtam kitalálni, hogy ki az elkövető, mert azt bizony jól elrejtette a szerző. Van egy-két összefüggő esemény a regényben, amely ügyesen terel, fordítja másfelé a figyelmet és ülteti el a gyanút az olvasóban. Ezek egy része igazolást is nyer, a másik részük pedig tényleg csak figyelem elterelés céljából került a történetbe. 

A politika és a gazdasági kérdések a legtöbb kutatás esetében kikerülhetetlenek, szóval ezek elég szerves részét képezik a történetnek, ahogy jó néhány más dolog is. Az alapot a kutatómunka szolgáltatja, amelyet vagy elhivatottságból, vagy pedig fedősztoriként végez az illetékes. A következő kérdés a szponzorálás, vagyis a kutatás finanszírozhatósága, amelyet szorosan követ az eredmményorientáltság, a tudományos felfedezés, illetve annak publikációja. Nem más ez, mint kutatók egymást közt és egymás ellen.

A történet egészen jó volt: olvasmányos, érdekes, gyorsan fogytak az oldalak. Viszont korántsem tökéletes. Van pár dolog, amivel kapcsolatban úgy érzem, hogy kilóg a lóláb, esetleg lehetett volna sokkal szemléletesebbre vagy éppen hitelesebbre készíteni. 

Az egyik ilyen gyenge pont a tudományos alap: elvileg kutatóbázison játszódik a sztori, ami elvileg tele van tudósokkal, de valahogy mégis keveseltem a tudományos háttér bemutatását. Ha ez mégis megtörtént, akkor az nem valami élvezetes módon történt, de inkább úgy éreztem, hogy a szerző sem mélyed el igazán azokban a témákban, amelyeket később beépített a regényébe. Hamarabb olvastam Franck Thilliez regényeit, aki viszont mestere a tudományos alapokra helyezett kriminek és thrillernek, az általa képviselt minőséghez képest pedig Tom Harper tudományos magyarázatai eléggé elnagyoltnak és kidolgozatlannak tűnnek.

A másik hiba, hogy Thomas naplója, az ennek szánt fejezetek egyáltalán nem napló hangulatúak. Ugyan a regény egésze szempontjából az elbeszélés így egységesebb, de az ember nem így, nem ilyen stílusban vezeti a naplóját, nem ír bele párbeszédeket, nem másnak meséli el a történetet, hanem magának ír emlékeztetőt. És a legdühítőbb, amit a kötettel kapcsolatban éreztem: mintha oldalak hiányoztak volna a végéről, annyira hirtelen és nagyon furcsán lett vége. Tudom, hogy nyitva kell hagyni a folytatás lehetőségét, de ez azért már kifejezetten túlzásnak és eléggé hatásvadásznak tűnt a számomra.

Hangulatában tehát jó a történet, az alapcselekmény érdekes, viszont a kivitelezése inkább kalandregényre hajaz, mint thrillerre. A tudományos alapokat nem egészen tudta kezelni a szerző, néhol emiatt sutává, kapkodóvá válik a sztori, az összefüggések pedig inkább erőltetettnek tűnnek, mint logikusnak és következetesnek. Annyira nagy a titkolózás és az értetlenkedés az elején, hogy hirtelen váltásnak tűnik az események közötti kapcsolat felfedezése, amolyan derült égből villámcsapásnak, nem teljesen odavalónak. Elolvastam, igazából nem bántam meg, de az is tény, hogy olvastam már ennél sokkal lebilincselőbb, csavarosabb és jobban összerakott, viszont kevésbé hatásvadász történetet is. Szerintem nekem ennyi Tom Harper elég volt, maradok inkább Franck Thillieznél.


2017. május 28., vasárnap

Várólista - 2017. május

Soha nem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de ez a májusi hónap igencsak visszafogottra sikerült - már ami az engem érdeklő megjelenéseket illeti. Hiába néztem a szét a kedvenc kiadóim honlapjain, bizony alig találtam olyan történetre, amelyre felcsillant volna a szemem. Persze lehetne ideológiát gyártani, hogy miért is van ez, de szerintem erre semmi szükség, mert mindenki sejti úgy nagyjából, hogy mi lehet a probléma. A könyvfesztiválos és a könyvhetes hónapra mindenki igyekezett belehúzni, a köztes májusra pedig alig maradt valami, ami említésre méltó.

A poszt tartalmának szempontjából ezt a hónapot bizony a Delta Vision Kiadó mentette meg, aki az év eleji lemaradását behozva, májusra is időzített néhány megjelenést - bár a dömping az ő esetükben is inkább a Könyvhétre várható.

Peter F. Hamilton azon szerzők közé tartozik nálam, akinek minden egyes magyarul megjelent könyve ott sorakozik a polcomon, de még egy sort sem olvastam tőle. Tudom, furán működök, de a szerző írásai akkor is a mindenképpen kell kategóriába tartoznak nálam. És ha eddig nem olvastam egy sort sem tőle, akkor most itt lesz az alkalom, ugyanis az Eltékozolt ifjúság című regény a Nemzetközösség Univerzum része, ugyanakkor előzménykötet is, tehát pont megfelelő lesz - négyszáz oldalas terjedelmével - a vaskosabb folytatások előtt. És legalább az íróval stílusával is megismerkedem.

Akit viszont nem már régóta nem kell bemutatni és remegve várom minden újabb regényének magyar nyelvű megjelenését, az Brandon Sanderson. A kiadó ígérete szerint ez az év megjelenések szempontjából dúskálni fog Sanderson kötetben és már meg is érkezett az első. A bejelentések szerint a Leszámolók sorozat befejező kötete érkezik a hónap utolsó napján, ami a Vész címet viseli. Van egy kis lemaradásom a részek olvasását illetően, mert még csak a bevezető köteten vagyok túl, de így sokkal nagyobb kedvvel nyúlok a folytatás után. És persze nagyon várom az író többi kötetét is.

Ez így nem is poszt, csak posztocska lett, de sebaj, mert előttünk a június és már most tudom, hogy a rovat következő bejegyzésében bőséggel lesz miről írnom.


2017. május 24., szerda

Cassandra Clare: Mennyei tűz városa (A Végzet Ereklyéi 6.)

Továbbra is azt állítom, hogy van az a helyzet, amikor a kevesebb sokkal többet ér - a sorozat utolsó három kötete ékes példája a közhelynek számító állítás gyakorlati megvalósulásának. Mindezt annak ellenére is teljes magabiztossággal jelentem ki, hogy a befejező kötet egészen élvezetes és cselekményes volt a megelőző két részhez képest. Szépíteni tehát tudott a negyedik és ötödik rész eléggé gyászos megítélésén, de képtelen volt jóvátenni a korábban elkövetett hibákat - annyira azért nem durrant nagyot és nyűgözött le a cselekménye. Bár az árnyvadászok világa rengeteg lehetőséget rejt még magában, nagyon remélem, hogy Clary és Jace párosát most már békén hagyja a szerző, mert már így is több bőrt húzott le kettőjükről, mint ami még egészséges az alapszituáció, valamint az olvasó idegrendszere szempontjából. De hagyjuk is ezt, és inkább nézzük meg, hogy hol tartunk a történet szempontjából.

Egyben fel is hívom arra a figyelmet, hogy a következőkben az előző részek történeteinek meglehetősen sok cselekményére és részére fogok hivatkozni. Szóval, aki lemaradásban van az olvasással, mindenképpen hanyagolja a poszt további részét. Ha mégis olvasni akarja, akkor a tartalom megismerése csak saját felelősségre ajánlott.

Értékelés: 7 pontot kap a 10-ből
(Csakis azért mert jószívű vagyok, és mert jobban
teljesített, mint az előző két rész.)
Kiadó: Könyvmolyképző
Kiadói sorozat: Vörös pöttyös
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 650 oldal
Fordította: Kamper Gergely
Borító ár: 3.999,- Ft (puha borítós)
A mű eredeti címe:
City of Heavenly Fire -
The Mortal Instruments Book 6
Sorozat: A Végzet Ereklyéi
Előzmény trilógia: Pokoli szerkezetek
Előzmény:
1.) Csontváros
2.) Hamuváros
3.) Üvegváros
4.) Bukott angyalok városa
5.) Elveszett lelkek városa
Kategória: YA fantasy, kaland, misztikum

Kapcsolódó tartalmak:
Pokoli szerkezetek (előzmény trilógia)
Bane Krónikák (novellák)
Árnyvadász Akadémia (novellák)
Gonosz fortélyok (trilógia)
A Végzet Ereklyéi: Csontváros (film)
Létezik - pedig nem lenne szabad élnie - egy Sebastian nevű fiú, aki nem más, mint Jonathan Morgenstern, akit sokáig halottnak hittek. Aztán ott van Jace, akiről egy ideig azt hitték, hogy ő a Morgenstern fiú, de kiderült, hogy mégsem, mert egy másik család sarja. Kettejük között mégis kapcsolat van, amelyet a Bukott angyalok városa és az Elveszett lelkek városa című részekben fejtett ki egészen  - szerintem túlontúl - részletesen a szerző. Clary ügyködésének eredményeként megszakadt a két fiú közötti, Lilith által létrehozott erős kötelék és Jace magába zárta az angyalok kardjának, a Mennyei tűznek erejét, amivel gyakorlatilag egyszerre vált ön- és közveszélyessé. Míg Jace az erő megzabolázásával és irányításával küzd, addig Sebastian járja a világot és sorra támadja meg az Intézeteket, teszi - a Pokol Kelyhének segítségével - sötét harcosokká az árnyvadászokat és gyilkolja halomra a többieket. A Los Angeles-i Intézet elleni támadásnak mégis akadnak túlélői: Emma Carstairs és a Blackthorne gyerekek, akinek sikerül megszökniük, majd beszámolniuk a látottakról. A Klávé végül arra kényszerül, hogy kiürítse az Intézeteket, biztonságba helyezzen minden árnyvadászt Allicantéban és magára hagyja az emberiséget, amelynek védelmére felesküdött. De még itt sincsenek biztonságban, mert Sebastian ezzel a fordulattal is számolt: figyelme most már az árnyvadászok városa és az alvilágiakkal kötött, még eléggé ingatag lábakon álló szövetség felé fordult.

A hosszú, két kötetes felvezetés után ebben a részben végre történik is valami - végtére is a befejező részben már csak ideje lezárni a trilógia eseményeit. A cél Sebastian és sötét harcosainak megállítása, az emberek világának megmentése és a démonok terjeszkedésének megakadályozása: árnyvadászoknak való, teljesen testhez álló feladat. Sebastian olyan antihőst hivatott megszemélyesíteni, aki a lelke legmélyéig romlott és teljes mértékben elkötelezett a célja, az árnyvadászok létének eltörlése érdekében. Még jobb lett volna, ha érthetőbb, hogy miért is akarja annyira keresztül vinni a tervét, mert bármennyire is igyekezett azt megmagyarázni a szerző, Sebastian motivációja sajnos eléggé zavarosra sikerült - Valentine megszállottsága ennél kézzel foghatóbb és érthetőbb volt, jobban megalapozott.

Bár a történet aránylag mozgalmas, kellő mértékben érdekes cselekményű és igyekszik minden megkezdett szálat lezárni, de összességében a befejezés mégsem sikerült olyan ütősre, mint az ilyen alapokkal lehetett volna. Minden tekintetben ott volt a történésekben a lehetőség, hogy maradéktalanul lenyűgözzön, de ez mégsem sikerült - bár tény, hogy az előző két kötet hatását messze túszárnyalta.

Úgy éreztem, hogy a szerző túl sok mindent zsúfolt bele ebbe az utolsó regénybe, ami nem is csoda, hiszen az előzményeket nagyon elnyújtotta, szóval kellett is a sűrített cselekmény. De nem csak ettől lett tömény a kötet, hanem a felesleges részek miatt is. Nem volt elengedhetetlenül szükség Emma Carstairs szálára, illetve az ő nézőpontjára. Ugyan a lány és a Blackthorne gyerekek fontos részét képezik az eseményeknek, de eltúlzottnak éreztem a jelenlétüket. Aztán rájöttem, hogy miért is ez a látszólagos alaposság: fel kellett vezetni a következő trilógiát, amelynek főszereplője Emma. Cassandra minden igyekezete ellenére sem sikerült felkeltenie az érdeklődésemet, azt a trilógiát - Gonosz fortélyok - én már tutira kihagyom.

Sokat rontott a kapott élményen a kiszámíthatóság és a logikai hibák tömkelege. Szinte biztos voltam benne, hogy az árnyvadász felnőttek tehetetlenül fogják szemlélni az eseményeket, totyognak majd egy helyben, mint a galambok, miközben a fiatalok belevetik magukat a veszély közepébe és természetesen megmentik a világot. Mondanám, hogy tévedtem, de sajnos nem, pont úgy lett minden, ahogy számítottam rá. Ez pedig nagyon gáz, mert az egész árnyvadász közösség nem lehet ennyire tehetetlen, rakás szerencsétlenség és beszariak gyülekezete. Ha ezeknek kell megmenteniük az emberiséget, akkor inkább megmentem én magamat.

Ha már ennyire lehetetlenek a felnőttek, akkor bizony terelni kell valamivel a figyelmet, erre pedig a leginkább a lelki problémák a megfelelőek - szerelmesekből és problémás kapcsolatokban vergődő kamaszokból, illetve már nem kamaszokból ebben a sorozatban nincs hiány. Fokozódik, illetve végre talán le is zárul a Clary és Jace közötti huzavona, bár a megoldás nyilvánvaló, de az időzítésnek rendesen sikerült kivernie nálam a biztosítékot - a Pokolba is, lehetetlen az egész felvázolt helyzet. Eközben Alec és Magnus tovább szenved a saját maguk hülyesége miatt. Ha mindez még nem lenne elég, akkor ott van még Izzy és Simon eléggé furcsa párosa. Lehet válogatni.

Hatszázötven oldal, amiből kb. kétszáz teljesen felesleges. Ha azokat kihúzta volna egy erős kezű szerkesztő, akkor tuti lett volna az egész. Persze ehhez az kell, hogy az előzményeket is olyan fele-kétharmad részben kigyomlálja valaki és akkor a három kötet története egyben igazán mozgalmas és érdekes sztorival szolgálhatott volna. Mert az alapsztori nagyon jó, csak tele van zsúfolva felesleges nyavalygással, ezért a végeredmény nagyon elnyújtott és az első három kötethez képest - összességében tekintve - igencsak halványra sikerült a sztori.

Nem sok értékelhető dolgot tudtam felfedezni a történetben, de ha már ki kell emelnem valamit, akkor a Pokolban tett kirándulást - no nem a pikáns jeleneteket, hanem az egyéb kalandokat - említeném, illetve a Pokoli szerkezetek trilógiával és a Bane Krónikákkal való kapcsolódást, valamint a kötet végi képregényt.

Tisztában vagyok vele, hogy a pénz beszél, de még ennek ellenére is úgy gondolom, hogy kár volt megírni ezt a trilógiát, kár volt folytatni a korábbi - szerintem akár lezártnak is tekinthető - történetet. A rajongók biztosan kedvelni fogják, de nekem ez most kevés volt - bár amíg a negyedik részbe bele nem kezdtem, magam is rajongónak képzeltem magam. Az első trilógiának (Csontváros, Hamuváros, Üvegváros) helye van a polcomon, mert azt nagyon szerettem és szeretem most is, de azt, hogy ennek a feleslegesen terjedelmes három kötetnek is helyet biztosítsak, még meggondolom. A két trilógia történetben és színvonalban is nagyon messze áll egymástól - ezt pedig én sajnálom a legjobban.

2017. május 20., szombat

J. Goldenlane: Csillagok szikrái (Napnak fénye ciklus 3.)

Úgy érzem, hogy több évre visszatekintő blogger múltam és a jó néhány megírt értékelés miatt van alapja a következő kijelentésemnek: igazán érdekes posztot rosszul sikerült történetről könnyű írni, amit lehet szidni és közben dühöngeni, míg a semlegesről kedve sincs az ember lányának nyilatkozni, az élvezetes olvasnivalónál pedig nagyon kell vigyázni, hogy a kedvencről ne agyament és elvakult rajongói véleményt sikerüljön megfogalmazni.  Ez utóbbi talán mindennél nehezebb, mert figyelni kell arra, hogy a nyilvánvaló rajongás ne menjen a regény erényeit kihangsúlyozó megállapítások rovására. Ahogy dícsérni sem egyszerű, mert a pozitív jelzők tárháza bármennyire is színes, az ajnározás könnyen unalmassá válhat. Összefoglalva: szapulni valamit könnyű, dícsérni nehéz. Ezek után kijelentem, hogy nehéz helyzetben vagyok, piszkosul nehéz helyzetben, mert ez a regény - a hosszától függetlenül is - őrölten jó és veszettül élvezetes. Mondjuk az előzmények ismeretében nem is számítottam másra.

Értékelés: 10/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2016.
Terjedelem: 470+727 oldal
Borító ár: 3.990 ,- Ft/ kötet
Sorozat: Napnak fénye ciklus
Előzmény:
1.) Napnak fénye
2.) Holdnak árnyéka
Folytatás:
4.) készülőben
Kategória: kaland, sci-fi, akció
Akciós vásárlás a Delta Vision Webáruházban.

A szerző további művei:
Éjfél (új kiadásban is)
Farkastestvér (új kiadásban is)
Isteni balhé (új kiadásban is)
Pokoli balhé (új kiadásban is)
A herceg jósnője
A jósnő hercege
A Szélhámos és a Varázsló
Papírtigris
Csillagfény
Amikor arról volt szó, hogy a Napnak fénye és a Holdnak árnyéka regények hősei - már aki még él - újra akcióba lépnek, és ráadásként ezúttal együtt teszik ezt meg, akkor valami teljesen másra számítottam. Pontosan arra, ami ebben a regényben csak említés szintjén jelenik meg, vagyis hogy az egyik páros ellátogat a másik pároshoz, aztán pedig felmelegítik a korábban kihűltnek hitt rokoni kapcsolatokat - és persze tisztázzák a félreértéseket. Nem baj az, hogy ez nem így történt, mert az túl nyilvánvaló lett volna - korántsem Goldenlane-es -, így pedig érdekesebb volt a regény eleje, agyalni kellett, hogy akkor most mi is történik és tulajdonképpen kinek a kijével.

Mert mi is történik? Alicia Star új iskolaévet kezd egy úgy helyen: ismét egy új városban, ismét egy új iskolában, ismét új néven - ezúttal Alice Springsben. Egyedül érkezett, a szüleit nagyon lefoglalja a nagyon fontos munkájuk, de ígéretük szerint egy hónap múlva érkeznek, addig kell a lánynak a bentlakásos iskolában maradnia. A beilleszkedés nem sikerül valami jól, Alicia eléggé kilóg a sorból és mindezek mellett még előre nem látható kalandokba is keveredik - a sokadik alkalom után pedig egészen nyilvánvalóvá válik, hogy valaki el akarja rabolni.
"Az élet tele van mindenféle nehézségekkel, de ha nem lenne, dögunalmas lenne az egész."
Azért elég merész, bár korántsem meglepő húzás volt a szerzőtől, hogy megint egy fiatal lányt helyezett az események középpontjába és az elbeszélés jelentős részét is az ő kezébe adta. Alicia ugyan csak tizenkét éves, de ez a regény ékes példája annak, hogy a főszereplő életkorától még nem válik ifjúsági besorolásúvá a történet. Alicia egy igazán talpra esett és életre való lány, aki sokkal többet látott és élt már meg a szülei mellett és a folyamatos költözések miatt, mint más, hasonló korú társai - mindez látszik is a reakcióiban és a hozzáállásában.

Azzal, hogy Alicia szemén keresztül élhetők át az események, az olvasó is kissé értetlenül áll a történések előtt, apró mozaikokból próbálja összerakni a teljes egészet - már most elárulom, hogy képtelenség kitalálni, milyen okok és indokok bújnak meg a háttérben. A sztori sokkal összetettebb annál, mint ami első körben felmerül a részinformációk birtokában.

Bajban vagyok, mert a cselekményről nem lehet annál többet beszélni, mint amit a tömör történetleírás során már megemlítettem, hiszen akkor értékes információkat árulnék el, ami viszont nem tesz jót az élvezhetősége szempontjából. Legyen elég annyi, hogy bizony előbb vagy utóbb, de felbukkan mindenki, aki lényeges, lehet találgatni, hogy kinek a lánya Alicia, ki akarja elrabolni és ki az, aki mindig a megmentésére siet. No, és persze ott a további kérdés, hogy mi köze van egy éppen kamaszodó lány elrablásának a Kínai Birodalom császárához? Mert ugye ebben a regényben mindkét előzménykötet szereplői feltűnnek és szerepet kapnak, szóval Macska Úr is meg kell, hogy mutassa magát.
"Nem várhatsz egy életen át arra, hogy tökéletesek legyenek a körülmények. Ha csinálni akarsz valamit, csináld!"
Már előre dörzsöltem a kezem, hogy milyen lesz az, amikor Tien Naga-Hai Huang-ti, a Kínai Birodalom császára és Sid közösen akciózik, mert ugye mind a kettő nagy játékos, de az nyilvánvaló, hogy kettőjük közül ki a visszafogottabb és ki számít megfontoltabbnak. A lányokra ugyanilyen kíváncsi voltam, mert azért Aisha, Ticca és Mitzuki sem kispályás, mindegyik egy egyéniség. Annyi, de annyi minden rejlett ezekben a karakterekben, ahogy a cselekményben - egészen pontosan abban, hogy a Kínai Birodalom császára ellátogat az Ausztrál Föderáció fővárosába -, hogy bizony magasra szárnyaltak az elvárásaim.

Ígéretes szereplők és ígéretes felállás és bizony minden tekintetben teljesültek az elvárásaim, mert az igencsak vaskosra sikerült - testvérek között is ezerkétszáz oldalnyi - történetben egy pillanatra sem ült le a cselekmény: mindig történt valami, röpködtek a poénok, koppant az olvasó álla a padlón, mert rájött, hogy rendesen megvezették és így tovább. Mindegy, hogy puska, szamurájkard vagy pusztán az éles logika és a gyors helyzetfelismerés az éppen adott és felhasznált fegyver, a meglepetés és a szórakozás garantált - ahogy a hullák száma is egyre csak gyarapodik.
"Sose bánd, sose akard visszacsinálni, inkább élj együtt a következményekkel, amilyen okosan csak lehet (…)"
Úgy gondolom, hogy nagyon hosszúra sikerült ez a sztori, nem mondanám olvasóbarátnak - ahogy szerintem íróbarátnak se -, de azt is látom, hogy az összes elindított szál rendes megcsavarására és kifuttatásához szükség is volt ennyi oldalra. Fogalmam sincs, hogy mit lehetne belőle kivenni úgy, hogy ne sérüljenek az értékei - valószínűleg ezzel a szerkesztő is így lehetett, ezért is maradt ez a terjedelem.

Ebben a regényben a korábbiakban megszokott poénos hangulat, laza stílus, élvezetes cselekményvezetés ötvöződik egy kémsztori jellemzőivel, összeesküvések tömkelegével, temérdek akcióval és még több előre nem látott csavarral, illetve háttérben megbúvó kapcsolattal és persze indulattal. Már csak azért is megemelem a kalapom a szerző előtt, mert képest volt ennyi oldalon át fenntartani az érdeklődést és az izgalmat, logikusan felépíteni egy ilyen terjedelmű történet cselekményét - főként úgy, hogy abban logikai hibát felfedezni nem lehet, mert minden az utolsó utalásig és jellembeli megnyilvánulásig a helyén van.
"Általában nem a megegyezés felé vezet, ha felhívjuk tárgyalópartnereink figyelmét az általuk elkövetett logikátlanságokra."
Nagyon jó volt ez így! Bár önállóan is olvasható és élvezhető, de az előzménykötetek nélkül szerintem erősen csorbul az élvezet, hiszen ott ismerhetők meg igazán azok a szereplőkhöz kapcsolódó jellemvonások, amelyekre itt már erősen ráépül a történet. A csapat nagyon jó, az új főszereplő - Alicia - egy igazi csiszolatlan gyémánt, akiről még nagyon sokat szeretnék olvasni a következőkben - persze a többiekről is, mert belőlük meg soha nem elég. Ha már a folytatás(oka)t említettem: remélem, hogy lesz még, ahogy azt is, hogy valamivel rövidebb lesz - mert azért bármennyire is jó volt ez, azért csak hosszúra nyúlt az egész. Bár az is igaz, hogy az utolsó mondatáig megérte a pénzt és a ráfordított időt.

Még annyit zárásként: a borító gyönyörű, a két kötet közötti eltérést nagyon ötletesen és látványosan sikerült megoldani - egyszerűen beleszerettem, amint megláttam a borítóképet, de élőben még gyönyörűbb. És lehet agyalni azon, hogy mit keres ott az az egyedi, de tigrisnek mégis csak fura tigris.
És még egy apró gondolat: úgy érzem, hogy Goldenlane asszonyság nagyon jó helyet talált magának és a regényeinek a Delta Vision Kiadó egyre bővülő írói (nagy)családjában - hosszú és gyümölcsöző legyen ez a kapcsolat, szülessen belőle számtalan és még annál is több fantasztikusan jó, színvonalas és élvezetes történet.



2017. május 16., kedd

Brandon Sanderson: Acélszív (Leszámolók 1.)

Brandon Sanderson írásaival és elképesztő ötleteivel már az első regényének - az Elantrisnak - olvasását követően szerelembe estem, és azóta is minden egyes újabb élménnyel mélyül ez a nem titkolt vonzalmam. A Ködszerzet trilógia már a terjedelmét tekintve is hatalmas kihívás, de nagyon megéri elolvasni - higgyetek nekem. És még mindezek ellenére is tartottam kissé a Leszámolók trilógiától, mert végül is ez egy ifjúsági - vagy valami hasonló - sorozat. Na jó, legyünk konkrétak: ez pont egy olyan ifjúsági történet, amelyet érdemes az olvasni szerető, viszonylag nagyobb terjedelmű szöveget befogadni már képes - főként fiú - gyerek kezébe adni: szupeshősös, mozgalmas, érdekes, jól felépített és - legnagyobb örömömre - nem fulladt rózsaszín cukormázba. De amellett, hogy ifjúsági sztori, a felnőttek számára is kifejezetten élvezetes a kötet olvasása. Korosztályos ajánlás: 9-től 99 éves korig.
Persze Sandersontól nem is vártam mást, csak minden fentebb részletezett tételt úgy összességében. Szóval az előzetes félelmeim ellenére is belevágtam és bizony imádtam - az elejétől a végéig.

Értékelés: 9 pontot kap az adható 10-ből
(Csak, hogy legyen még hová fejlődni.)
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 444 oldal
Borító ár:  2.990,- Ft
Sorozat: Leszámolók
Folytatás:
2.) Tűzlény
3.) Vész
Kategória: ifjúsági, disztópia, fantasy, szuperhős
Akciós vásárlás a Delta Vision Webáruházban.

A szerző további magyarul megjelent művei:
Elantris
Ködszerzet sorozat
Ködszerzet - Wax és Payne sorozat
Mindössze tíz év telt el azóta, hogy az Idolok átvették az uralmat az emberiség fölött. Nem tudni, hogy honnan jöttek, hogyan lettek, de különleges képességeik vannak és azokat használják is - a saját uralkodásuk érdekében. Minden városban más Idol uralkodik: van ahol csak a káosz létezik és van, ahol valamivel élhetőbbek a körülmények. Így lett tehát az Egyesült Államokból az Idol uralom alatt Széthullott Államok. Az emberek beletörődtek a helyzetükben, már nem harcolnak, csak a túlélésre törekednek. Egyedül már csak a Leszámolók kis csoportja az, aki időnként kifejt némi ellenállást és hallat magáról: kiderítik a lények gyenge pontjait és végeznek velük. Chicagoban Acélszív uralkodik. Ez az Idol legyőzhetetlen, semmilyen ember alkotta fegyver nem tud rajta sebet ejteni, fő képessége minden szervetlen vagy holt anyagot acéllá tud változtatni - így lett Chicagoból egy igazi acélváros. Viszont van víz, valamilyen szintű csatornázottság és villamos áram - máshol még ez sincs. Szóval Chicagoban akár még jól is lehetne élni, legalábbis más városokhoz képest jobban. 
David Charleston éppen nagykorúvá vált és eltökélt célja, hogy csatlakozik a Leszámolókhoz. Van ugyanis egy információ a birtokában, amit mindennél fontosabbnak tart: tudja, hogy Acélszív is sebezhető, látta, amikor ez megtörtént.

Sanderson történeteinek legnagyobb erőssége a jól átgondolt és részletesen bemutatott, érdekes háttérvilág, illetve az események mozgalmassága. Ennyi pedig a legtöbbször elég is, hogy működjön a dolog és a történet magával ragadja azt, aki belekezd. Most sem volt ez másként - még a karakterekben rejlő enyhe sablonosság ellenére sem. Ez utóbbi nem is annyira tűnik lényegesnek, mert a figyelmet az események kötik le. És egyébként is, az a korosztály, akinek ez a történet szól sokkal inkább élvezi a dinamizmust, mint a személyiségekben rejlő végtelen összetettséget és árnyaltságot. 

Hihetetlen, ahogy a szerző lépésről lépésre, minden részletre kitérve, érthetően, de mégis nagyon élvezetesen és plasztikusan írja le azt a világot, amiben a történetünk játszódik. Jelen esetben David a mesélő és persze pont ezért egy kicsit közvetlenebb is a stílus - igazán fiatalos. Könnyedén át lehet érezni a helyzetét, az eddigi életét és persze az elhatározását is, hogy ő mindenáron csatlakozni akar a Leszámolókhoz. Az események közepébe csöppenve rögtön van miért és kiért izgulni, közben pedig kapjuk az infókat, az alapokat, ami ennek a világnak a megértéséhez - és a túléléshez, esetleg a győzelemhez - szükséges.

Az Idolokkal kapcsolatban elég homályos a kép, mármint az eredetüket illetően, mert biztosat senki sem tud róluk, az Idolok pedig nagyon vigyáznak arra, hogy rejtélyesek maradjanak. Titokzatoskodásuk által tartják fent a hatalmukat és persze az életüket, mert a gyengeségük kiderülését követően könnyen végük lehet. És ahány Idol, annyi féle: képességben és erőben.
"Nem retteghetsz úgy a jövőtől, hogy amiatt ne merj cselekedni."
Itt lép be a képbe David, aki nyolc éves korában tanúja volt annak, ahogy Acélszív megsebesül. Életben sem szabadna lennie, de a véletlenek furcsa összjátékának és a vak szerencsének köszönhetően mégis él. Az utóbbi tíz évet annak szentelte, hogy igyekezett mindent megtudni az Idolokról: a típusaikat, a képességeiket, a gyengeségeiket - feljegyzett és katalogizált minden információt. Ugyanígy járt el a Leszámolókkal is. Most pedig hasznosítani akarja a tudását és beváltani a gyerekként tett ígéretét.

Ez az egész történet valami hihetetlenül jó volt! Belecsöppentem, elmerültem, végtelenül élveztem, rengeteget izgultam és még többet ámultam, mert hiába kerestem, hibát bizony nem találtam benne. Minden a helyén volt, ami a világot, annak működését, az események felépítését és az egész történet logikai alapját illeti. Vannak benne izgalmas és érdekes helyzetek, feszültséggel teli jelenetek és élvezetes párbeszédek, valamint a folytatás olvasására késztető - de nem függő véges - befejezés. Pozitívum, hogy a kötet az aktuális történet és cselekmény szempontjából kerek és befejezett.

Kicsit ingattam a fejem a fiatal srác romantikus vonzódásának kifejeződésén, de hát én soha nem voltam fiatal fiú, hogy tudjam mi játszódik le a fejükben - a szerző viszont igen, szóval valószínűleg ő jobban tudja. Mindegy is, mert a lényeg, hogy kicsit sutának és esetlennek találtam az érzelmek leírását, de végül ennek is meg lett a maga magyarázata.

Nem tudom, hogy mit is mondhatnék még, mert teljesen feleslegesnek érzem, hogy tovább ragozzam azt, ami jó és élvezetes, mert ezt inkább olvasni kell. Továbbra is főhajtással adózom Sanderson fantáziája előtt, azért pedig még kalapemelést is érdemel, hogy a fejében körvonalazódó ötleteket hihetetlenül színes, könnyed és élvezetes stílusban tudja tálálni. Tényleg csak ismételni tudom magam: ezt  - és minden egyéb, a szerző által írt regényt - olvasni kell. Olvassátok minél többen!



2017. május 12., péntek

Gabrielle Zevin: Egy könyvmoly regényes élete

Mi is nyújthatna nagyobb boldogságot egy könyvmolynak, mint amikor egy másik könyvmolyról olvas. Pláne, ha annak még regényes is az élete - ami ugyebár a legtöbb nyomdaipari termékeket mértéktelenül bújó emberről nem mondható el. Szóval ez a könyv nekem kellett: először a polcomra, aztán majd az olvasmányaim közé. Meg jót is olvastam róla, egy olyan ember ajánlását, akinek a véleményében megbízom. A két tényező együttes hatása a vásárlásban, majd évekkel később - ezt az időeltérést azért pironkodva vallom be, de egy igazi könyvmoly érti a problémám lényegét - az olvasásban nyilvánult meg.

Értékelés: 5 pont az adható 10-ből
Kiadó: Magnólia
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 240 oldal
Borító ár: 2.980,- Ft
A mű eredeti címe: The Storied Life of A. J. Fikry
Fordította: Ballai Márta
Műfaj: romantikus
Miről is szól ez a regény? Egy könyvmolyról. Ez oké. De az ördög a részletekben rejlik. Szóval... Adva van egy könyvesboltos, akit mindenki csak A. J. néven emleget, aki Alice Springben, egy nehezen megközelíthető szigeten lévő városkában könyvesboltot üzemeltet. És éppen komoly magánéleti válságban van, ugyanis elvesztette a feleségét, ezért legfőbb tevékenysége a másokra morgásban és az alkohol iránti egyre nagyobb vágyódásban nyilvánul meg. Könyvesboltja is elég egyedi: csak olyan könyveket árul, amelyek neki tetszenek, a divatos trendek nem érdeklik. Amelia egy kiadó munkatársa, aki sorra járja a könyvesboltokat összeállított listájával. A. J. személyében elég komor könyvszerető emberrel találja magát szemben, a kapcsolatuk kifejezetten rosszul indul. A. J. élete fordulóponthoz érkezik, amikor egy értékes könyvet ellopnak a lakásából, majd valamivel később valaki egy két év körüli gyereket hagy az üzletében.

Azt kell mondjam, hogy nekem erről a történetről többször is a mackósajt és a brummogás esete jutott az eszembe: kevés, nagyon kevés. Sem hangulatában, sem karaktereiben, sem történetében, de még mondanivalójában sem tudta bennem megrezegtetni tartósan, illetve mélyen azokat a bizonyos húrokat. Átlagos, közepes, helyenként - inkább többször, mint kevesebbszer - unalmas. 

Kezdjük azzal, hogy A. J. személyében sikerült megjeleníteni azt a fajta embertípus, aki ugyan olvas, művelt, de pont ezért végtelenül sznob is, és ha valaki nem pont azt olvassa, ami neki tetszik, akkor az már nem is való semmire. Ez pedig pont az, amit a legjobban utálok. Mi az, hogy egy könyvesboltban csak azok a kötetek kaphatók, amelyeket a tulaj szeret, vagy esetleg még éppen elvisel? Utána persze meg megy a kesergés, hogy nincs elég bevétel. Ha valaki egy üzletet vezet, akkor tényleg tegyen is úgy. Jól néznénk ki, ha egy kávézóban csak cappuccinót lehetne rendelni, mert az a tulaj kedvence. Na jó, esetleg még egy cortadót, mert azt még elviseli. És mi van, ha én lattét akarok? 

A másik, hogy ez a regény kidolgozatlan: a hangulat lehetne erősebb, a cselekmény dinamikusabb, vagy legalábbis - a karakterekkel együtt - kidolgozottabb. És talán azt is el kellett volna dönteni, hogy ki az a könyvmoly, akiről a történet szól: A. J. vagy esetleg Maya? Mert néha magam sem tudtam igazán: hol így éreztem, hol meg úgy. 

A szerző csapong a szereplők között és ettől nem egy ember regényes életének éreztem a történetet, hanem az egész városénak. Mert ugye itt volt a rendőrfőnök, a tanárnő, a könyves ügynök, a könyvesboltos, a kislány és még sokan mások. A szerző igazából sok mindent elmond, néha többet is, mint kellene. Ahogy ez a legnagyobb bajom is vele: elmondja és nem átadja. Csak elbeszéli, amit gondol, de amit az oldalakon olvastam az nem tudott átjárni és megérinteni - nem találtam a mélységét, a hangulatát. Hiányzott az előre beharangozott humor is - számomra más jelenti a poénost, a vicceset, a könnyedet.

A regény első fele a csapongás ellenére is sokkal kidolgozottabbnak tűnik, mint a vége, ahol már a karakterváltások mellett már időugrások is megjelennek. Van, hogy egyszerre tíz évet ugrunk előre az időben: egy családi rendezvényről hirtelen a kamaszlány történetébe csöppenünk, majd teljesen más következik. Romantikus történet, családregény vagy éppen élettörténet? Nehezen eldönthető és mindegyiknek kevés.

Túl sok ez egy ilyen vékonyka könyvhöz, túl sok szereplő, túl sok egyéni tragédia, túl sok ugrás, hogy minden beleférjen, és még akkor is folytatódik a történet, amikor a feltételezett könyvmoly főszereplőt már nem tudjuk tovább követni. Vagy a másik könyvmoly volt a címadó személy?  Akkor meg nagyon idő előtt fejeződött be a történet. Persze tudom, hogy nem kérdés a főszereplő kiléte, és ha nem is a regény szövege, de annak eredeti címe ékesen árulkodik erről és nem hagy kétséget senkiben. De mindeezek ellenére ez nekem sehogy sem kerek és nem is vagyok vele elégedett, egyáltalán nem. 

Maradok az elsőként levont következtetésemnél, amely szoros kapcsolatban van a mackósajttal és a brummogással. És higgyétek el, hogy ezt én sajnálom a legjobban! Mert kedves és aranyos történet, csak igazából, nem nekem szól. Pedig teljesen meg voltam róla győződve, hogy ez az én könyvem lesz: egy könyvmolynak szóló történet. De sajnos nem. Még a rengeteg irodalmi utalás ellenére sem.



 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons