Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2015. december 30., szerda

Hogy elrohant ez az év is... - Vagyis a 2015-ös év számokban és leg...-ekben

Van mifelénk egy szólás-mondás, az egyik volt kollégám szavajárása, amely így hangzik: "hogy elment ez az év is". Annyival módosítanám az elhangzottakat, hogy számomra ez az év nem elment, hanem inkább elrohant. Hát ez van ... A korábbi években összemostam az éves értékelőt a blog szülinapjával - tekintve, hogy a kettő nagyon közel esik egymáshoz -, most azonban tudatosan választottam ketté a két eseményt. Úgy gondoltam, hogy megérdemli az elmúlt háromszázhatvanöt nap a külön összefoglalót, hogy aztán a blogszülinap már csak arról szóljon, amiről egy ünnepnek kell: elfújjuk a gyertyákat.

Mágikusan vonzódom a számokhoz és a statisztikához, amelyet egyesek biztosan azzal magyaráznának, hogy ez nálam - bár nem vagyok könyvelő - szakmai ártalom, és ha jobban belegondolok, akkor el kell fogadnom ezt az állítást. Az összesítések készítése nekem is egy külön élmény - különösen, ha évek múlva majd visszanézem, hogy mit is olvastam ebben az időszakban, illetve milyen véleménnyel voltam mindezekről.

Szóval nézzük a 2015-ös évet először számokban, majd élményekben:

Olvasások adatai:
- 149 db könyvet helyeztem el az idén könyvespolcom egyre fogyatkozó helyein, illetve néhány kötet esetében előnyben részesítettem az elektronikus verziót. Ez valamivel kevesebb, mint a tavalyi évben. Nem, nincs végtelen mennyiségű könyvespolcom, az idén felajánlásokkal és eladásokkal igyekeztem helyet teremteni az új lakóknak. Jövőre mindenképpen vissza kell fognom magam.
- 130 db könyvet sikerült elolvasnom. Ez valamivel kevesebb, mint a tavalyi évben, és bizony a darabszámok a képregényeket is tartalmazzák. Szóval tutira kevesebbet olvastam az idén, mint az elmúlt években. De mivel szeretem a statisztikát: ez 10,8 könyv/hónap, átlagosan 358 oldal terjedelemmel);
- Összesen 46.565 elolvasott oldal van mögöttem 2015-ben, amely havi szinten 3.880 oldalt, napi szinten 127,6 oldalt jelentett átlagban. Minden értékem alacsonyabb, mint amit a tavalyi évben produkáltam.

Kedvencek és kevésbé kedvencek, azaz az olvasási élmények hullámhegyei és hullámvölgyei:
Mindig nehéz kiválasztani a kedvenceket, de mivel több zsánert is olvasok, ezért több könyvet is választhatok - ráadásul úgy döntöttem, hogy akár kategóriánként is többet. :D Valamiért a másik végletet, a rossz élményeket adó könyveket sokkal könnyebb megnevezni. Hogyan is állok ezzel az évvel? Nézzük...

Idén a young adult regények nem csúsztak olyan mértékben, mint az elmúlt években. Mi lehet az ok? Szerintem a magyarázat összetett: felhígult a kategória kínálata, illetve mintha kissé ráuntam volna a műfajra - a sorozatos nyavalygásokra, a logikátlanságoktól hemzsegő szövegre, illetve a fejezeteken keresztül tartó érzelemnyilvánításokra, amely mellett a cselekményre már nem jut idő. Pont ezért nem folytattam többek között az Angyali gonosz, a Denazen, illetve az Időhurok sorozatokat. Pozitívumként, hatalmas élményként Laini Taylor Vér és csillagfény napjai című regényét emelném ki, amelynek nagyon várom a folytatását. Ahogy kellemes meglepetést jelentett Erin Bowman Taken - A 18-as csapdája című regénye is.

A másik két problémás és fenntartásokkal kezelt kategória a számomra a new adult és az erotika. Rendesen kiütötte nálam a biztosítékot Carina Bartsch Cseresznyepiros nyár című könyve, amelynek főszereplője, Emely a legidegesítőbb szereplő címet is megnyerte nálam az idén. Ugyancsak elkaszáltam a Csak lélegezz! trilógia, illetve a Mámor-trilógia olvasását, az előbbit két rész, az utóbbit már egy kötet olvasása után feladtam. Pozitívumként, kellemes meglepetésként Katie McGarry Feszülő húr és Tammara Webber Törékeny című regényét tudnám megemlíteni.

A zömében csalódásokat okozó regények megismerését követően fel is adtam ezeknek a műfajoknak az olvasását, és más irányokba kacsingattam - a krimit, a thrillert és a fantasyt részesítettem inkább előnyben.

Krimi és thriller kategóriában kellemes meglepetést jelentett Tess Gerritsen Rissoli & Isles sorozata, amelynek részei közül A tanítvány lett a kedvencem. Képes volt teljesen levenni a lábamról Elizabeth Haynes A lélek legsötétje című thrillere, amely egyszerre volt megdöbbentő, felkavaró és reményre is okot adó.

A sci-fi regényt keveset olvastam az idén, de azok közül felejthetetlen élményt nyújtott a számomra Andy Weir A marsi című írása - illetve még egy, de arról bővebben majd a magyaroknál.

Fantasy kategóriában kellemes élményt jelentett Anthony Ryan A vér éneke című sorozatnyitó regénye, illetve Mark Lawrence Széthullott birodalom sorozata, amelynek köteteit célszerű egymás után olvasni, illetve egyben kezelni a teljes történetfolyamot, mert úgy üt igazán a mondanivalója. Ahogy szintén örömmel olvastam Orson Scott Card Bűvölet című regényét, annak minden orosz népmesei utalásával egyetemben. Egyelőre azonban még nem tudom hová tenni Lev Grossman A varázslók sorozatát, amelynek eddig csak az első részén rágtam át magam.
Csajosnak titulált fantasy történetek közül fantasztikus élményt nyújtott a Cassandra Palmer sorozat magyarul megjelent köteteinek olvasása - részben újraolvasás, részben új élmény. Az öt kötet közül a legkiemelkedőbb a Holdvadász lett a számomra. Imádtam! A befejezését követően pedig napokig nem voltam használható állapotban.

Magyar szerzők művei közül kiemelkedő élményt jelentett rögtön az év elején Lakatos Levente Aktus című erotikus krimije/thrillere - ez volt az első találkozásom a szerző műveivel -, illetve pár hónappal később Brandon Hackett Az időutazás napja című sci-fi-je, amely teljesen új nézőpontból közelítette meg az időutazást. Továbbra is kedvelem a vámpírokat és a vérfarkasokat, idén különösen kellemes meglepetést jelentett Laura Arkanian Holdezüst, vérarany című regénye, valamint Meiszner Krisztina MásValaki problémája című írása (vélemény később) - az előbbi az összetettségével, az utóbbi a stílusával fogott meg magának.

Események és egyéb hírek:
- Az idén részt vettem két rangos könyves eseményen: 2015.04.25-én a XXII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, majd 2016.06.06-án a 86. Ünnepi könyvhét programjai miatt utaztam fel a fővárosba - az utóbbiról posztot is írtam.
- Örömteli és mérföldkő szintű élményt jelentett, hogy a molyok írásait tartalmazó Magánvégtelen című   molyantológia kötetben - A forrás legendája címmel - megjelent az egyik novellám.
- Rendszeresen részt vettem a Borsodi Molyklub találkozóin, a karácsonyi összejövetel eseményeiről pedig be is számoltam.
- Korábban arról számoltam be nagy örömmel, hogy csatlakoztam az ekultura.hu oldalon keresztül véleményt nyilvánítókhoz, most arról kell beszámolnom, hogy elhagytam ezt a csoportot. Az okok és az indokok összetettek, de leginkább abban keresendők, hogy túl sok kötelezettség nyomta a vállam, és valahol könnyítenem kellett a terheken - ezt a megoldást választottam.
- Ahogy pont ugyanezen okok miatt azt is elhatároztam, hogy recenziós felkérést sem vállalok, és ehhez már tartom is magam néhány hónapja.
- Az idén is sikeresen teljesítettem a Csökkentsd a várólistádat! kihívást. Ezúttal még magamat is túlteljesítettem, mert mind az alap, mind pedig az alternatív listán szereplő regényeket elolvastam - az igazsághoz hozzátartozik, hogy az egyiket félbehagytam.

Hullámhegyek és hullámvölgyek, rengeteg kellemes és meghatározó élmény, jó néhány csalódás - talán tömören így tudnám összefoglalni ezt az évet. Kevesebb időm volt olvasni, és bár az írás és a vélemény nyilvánítás igénye erős gyökeret eresztett bennem, mégis kevesebb időm jutott a posztjaimra - csökkent is a közzétett bejegyzések száma, illetve nőtt a megjelenések között eltelt idő. Nagyon szeretném, ha ez a tendencia a jövő évben nem folytatódna, de félek, hogy mégis fog.

Hogy mit kívánok ezek után a 2016-os évre? Semmivel sem kevesebb pozitív élményt, illetve jó könyvet, mint az idén. A rosszakat pedig igyekszem elfelejteni és tanulni a saját magam által elkövetett hibákból.
Az élményeket leginkább megosztani érdemes, ezért 2016-ban is annyi regényről fogom közzétenni a véleményem, amennyiről csak lehetséges. 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons