Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2015. október 1., csütörtök

Andy Weir: A marsi

A regény megjelenési időpontjának környékén a legtöbb könyves közösségi oldal, illetve fórum A marsi-tól volt hangos - és nem csak a sci-fi rajongók beszélgettek a történetről. Nem volt kérdéses, hogy ez a regény nekem is kell - elő is rendeltem, amint csak lehetőségem adódott rá. Mégsem olvastam el azonnal, ellenben megtették helyettem sokan mások, ezért én inkább kivártam. Aztán felröppent a hír, hogy a regényből Ridley Scott rendezésében, Matt Damon főszereplésével film is készül. Nem, még ekkor sem kezdtem azonnal az olvasásába, hanem továbbra is kivártam, végül akkor vettem a kezembe a könyvet, amikor a leginkább kedvet éreztem annak megismeréséhez - az, hogy erre a film bemutatója előtt két héttel került sor, merő véletlen.

Értékelés: 10*/10 (kedvenc lett)
Kiadó: Fumax Kiadó
Kiadás éve: 2014.
Terjedelem: 358 oldal
Fordította: Rusznyák Csaba
Borító ár: 3.495,- Ft
A mű eredeti címe: The Martian
Kategória: sci-fi
Ekönyvként is kapható.
Ki az, aki annak idején tátott szájjal, a távoli űrről ábrándozva nézte a csillagos eget? Ki az, aki a Földről és a többi bolygóról készült csodálatos felvételeket látva űrhajós akart lenni? Kezeket fel! Húúú, ha jól látom, akkor nagyon sokan vagyunk. :)
Nos, valahogy így volt ezzel Mark Whatney is, aki az Ares3 expedíció egyik tagjaként lépett a Vörös bolygó felszínére, hogy részt vegyen a harmincegy napra tervezett küldetés teljesítésében. Csakhogy a hatodik napon olyan porvihar keveredik, amely megfutamodásra készteti a Föld bolygó marsi képviselőit, a NASA elrendeli a vészfelszállást. A Mars azonban ragaszkodik Mark jelenlétéhez: a vihar miatt elszabadult antenna messzire sodorja a társaitól a férfit, akik halottnak hiszik őt, és az életüket mentve elhagyják a bolygó felszínét. Mark azonban életben marad, és innentől kezdve mindent megtesz azért, hogy a következő expedíció megérkezéséig - amire kb. négy év múlva számíthat - ez így is maradjon.
"Erre rábasztam. Ez a jól megfontolt véleményem. Rábasztam."
A Marson ragadt Mark egy modern kori Robinson Crusoe, illetve egy nem éppen földi körülmények között ügyködő MacGyver ideális keverékeként igyekszik mindent megtenni a túlélése érdekében. Azt kell mondjam, hogy az igyekezete - és egyben a regény stílusa - lehengerlő: az ötletei, amivel az életét meghosszabbítani és az életfeltételeit javítani igyekszik, már-már a zsenialitás határát súrolják. A regény már az első néhány mondatával képes volt megfogni magának. Híresen mocskos szájú vagyok, nem zavar a káromkodás - a mesterkélt finomkodástól lényegesen hamarabb feláll a szőr a karomon, mint a nyersen kimondott igazságtól -, ezért nekem ez a típusú kezdés nagyon bejött. Ahogy a folytatás is...
"Hát, így állunk. A Marson ragadtam. (...) Mindenki halottnak hisz. Egy harmincegy napos ott-tartózkodásra tervezett Lakban vagyok. Ha az oxigenátor elromlik, megfulladok. Ha a vízvisszanyerő berendezés megy tönkre, szomjan halok. Ha a Lak kilyukad, kábé felrobbanok. Ha ezek egyike sem történik meg, akkor idővel elfogy az élelmem, és éhen halok. Szóval, ja. Rábasztam."
A Die Hard filmek óta tudom, hogy Bruce Willis gyakorlatilag elnyűhetetlen - legalábbis én ezt a következtetést vontam le a látottakból annak idején. Nos, kedves Bruce, sajnálattal közlöm - de ami tény az tény -, a napod immár leáldozott: van, aki még nálad is strapabíróbb. Méltó ellenfeled nem más, mint Mark Whatney, a túlélés világbajnoka, a marsi ezermester - az életét pedig minden eddiginél drágábban adja.

Kevés olyan történet akadt a kezembe eddig, amely esetében már az első néhány tíz oldal elolvasása után úgy éreztem, hogy ez az én könyvem lesz - A marsi pont ilyen. Habár a helyzet tragikusnak tűnik - elvégre mégis csak ott maradt egy ember a Marson, teljesen egyedül és halálra ítélve -, én mégis nagyon jól szórakoztam és többször is hangosan kacagtam olvasás közben. Pedig a helyzet tényleg komoly, de annak tálalása, az előadói stílus azonban - jó néhány szituáció leírása közben - mosolygásra késztető.

A Mars (A kép INNEN.)
A regény azonban nem csak ennyit ad: csekély számú szereplője, illetve a főszereplő naplóba írt szövege, hosszú monológjai, morfondírozásai és a túlélése érdekében végzett számításainak hosszas leírásai ellenére is érdekes - végig lekötötte a figyelmem, és mindig nyújtott valamit, ami miatt izgulhattam a szimpatikus főszereplőért. Még az sem számított, hogy nem tudom, miként is néz ki az, akiért izgulok és akinek az életben maradásáért drukkolok, mert itt és most teljesen más volt a lényeg - csak élveztem Mark gondolatait, ötleteinek csíráit és kibontakozását, valamint szerelési bravúrjait. Az, hogy közben szó szerint beleszerettem ebbe a könyörtelen és embert nem kímélő bolygóba, már csak aprócska ráadás.

Andy Weir nagyon ért ahhoz, hogy könnyen átélhetővé tegye azt a szituációt, amellyel éppen az adott pillanatban ismerkednek meg az olvasói. Műszaki beállítottságú gondolkodásomat kifejezetten kényeztette, hogy ennyi technikai leírás, szerelés, kalkulálás és tervezgetés szerepel a regényben, de mindez úgy, hogy mégsem feküdte meg a gyomromat, és nem csökkentette, hanem éppenséggel növelte a történet élvezeti értékét.

Úgy gondolom, hogy A marsi pont az a sci-fi történet, amelyet nem csak a műfaj rajongói fognak kedvelni - sokan kedvelik közülük is! -, hanem a "laikusok" is bátran a kezükbe vehetik a Mark Whatney mindennapjait bemutató, nem éppen szokványos történetet. Ez a regény egyszerre vicces és komoly, az utolsó momentumig megtervezett, műszaki utalásokkal teli, de mégis élvezetes - egyszerűen ne lehet nem kedvelni. Imádtam - ezúttal tényleg nem túlzó a kijelentés, hogy az első szótól az utolsóig.



2 megjegyzés:

Niki írta...

Egyre több bejegyzésbe, értékelésbe botlok a könyvvel kapcsolatban és egyre jobban zavar, hogy én még nem olvastam, úgyhogy pótolnom kell sürgősen a lemaradásomat, ha tényleg ennyire jó. :o)

Shanara írta...

Niki: Szerintem is érdemes pótolnod a lemaradásod. Nekem sokkal jobban tetszett a könyv, mint ahogy számítottam rá. Féltem az elvárásaimtól, de tényleg imádtam minden sorát. :) Készülök a moziba is, a filmet is látnom kell. :D

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons