Sebastian Fitzek: Ámokjáték

Olvastam a szerző másik könyvét, A Terápia című regényét, amely a csavarossága mellett a kiszámíthatatlanságával, lélektani elemeivel elérte nálam, hogy szinte elvesztem a cselekményében és képes volt számomra meglepő befejezést produkálni. Aztán észrevettem, hogy az írónak van egy másik története is, amely magyar nyelven megjelent, nem gondolkoztam túl sokáig, a regény fel is került a kívánságlistámra, majd ezt követően az egyik éles szemű, ajándékozó kedvű barátnőmnek köszönhetően pedig a polcomra. Mindennek már két éve és nem tudtam rá okot, hogy miért nem olvastam még a könyvet, ezért tavaly úgy döntöttem, hogy biztosra megyek: a kötet felkerült a Csökkentsd a várólistádat 2014 kihívás alternatív listájára.

Értékelés: 9/10

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Arany pöttyös

Kiadás éve: 2011.

Terjedelem: 400 oldal

Fordította: Szakál Gertrúd

Borító ár: 2.999,- Ft 

A mű eredeti címe: Amokspiel

Műfaj: thriller, krimi

Ira Samin neves kriminálpszichológus, aki azonban maga is komoly gondokkal küszködik, végső megoldásként pedig a halált választja: éppen gondosan előkészített öngyilkosságát akarja végrehajtani, amikor egy utolsó összetevő miatt leugrik a sarki kisboltba és ezáltal belekerül az események sűrűjébe. Hamarosan az egyik helyi rádióadó stúdiójában találja magát, ahol éppen egy túszdráma zajlik: egy férfi túszul ejtette a rádió személyzetének egy részét, valamint a látogatókat, és élő adásban, a rádió játékát felhasználva, minden órában véletlenszerűen hívogat fel embereket. A játék kegyetlen, mert ha a hívott fél a megfelelő jelszóval jelentkezik be, akkor egy túsz szabadon távozhat, de ha nem így történik... A túszejtő mindössze egyetlen dolgot követel, látni akarja a menyasszonyát - a gond csak az, hogy a lány már hónapok óta halott. Ira feladata, hogy élő adásban, mindenki füle hallatára folytassa le a túsztárgyalást, meggyőzze a férfit arról, hogy engedje el az általa fogva tartott embereket.

"...semmi sem kevésbé személytelen, mint a nyilvánosság."

A regényben az olvasó elé táruló helyzet lényegesen összetettebb, mint elsőre látszik: a felszínen túszdráma, egy kétségbeesett és végsőkig elkeseredett ember küzdelme, egy olyan ügyért, amely miatt mindenki őrültnek tartja; a második vonalban egy anya kerül összetűzésbe a saját érzéseivel, döntéseivel és tesz meg mindent a lánya érdekében. Mindezek hátterében pedig olyan mélységben húzódnak meg az indokok és magyarázatok, amelyek kibogozása nem éppen mindennapi feladat.

"Mindannyiunknak fel kell vállalnunk olyan dolgokat, amelyeket nem szeretnénk. Olyan dolgokat, amelyekkel fájdalmat okozunk másoknak. És, amelyeket még azok az emberek is elutasítanak, akikkel jót teszünk."

A helyzet már az elején is kilátástalannak és megoldhatatlannak tűnik, amely miatt akár unalmas is lehetne a történet, de még véletlenül sem az: a cselekmény és a karakterek épp eléggé összetettek voltak ahhoz, hogy a legutolsó oldalig képesek voltak a könyvhöz szegezni a figyelmem - és persze akcióban is eléggé bővelkedik a történet.

A Modecenter Berlin (MBC) épülete

Kitörő örömmel üdvözöltem, hogy a regény cselekménye Berlinben játszódik, és bevallom, hogy az olvasmányaim sok tengerentúli helyszíne után felüdülés volt a vén Európa egyik nagyvárosának helyeiről olvasni, európai gondolkodással szembesülni - persze erre már az író neve is elég garancia.

"Mindig mást hibáztatunk. Vagy a körülményeket tesszük felelőssé életünk nagy traumájáért. De valójában csak egyetlen ember létezik, aki tönkre tud tenni bennünket. Csak egyetlen embernek áll hatalmában, hogy teljesen elpusztítson minket, ha hagyjuk. Nekünk magunknak."

A túsztárgyaló: Ira helyzete egészen valóságos: egy anya, aki nem tudja feldolgozni a lánya halálát, egy pszichológus, aki úgy érzi, hogy kudarcot vallott, amikor az idősebbik lánya sikeres öngyilkosságot hajtott végre. A magánéleti és a szakmai balsikerek után ő maga az alkohol mámorába menekül, majd pedig végül az életét is el akarja dobni. Úgy kell lefolytatnia a túsztárgyalást, megmentenie a stúdióban bent rekedt embereket, hogy közben az eltökéltsége megingathatatlan, a sötét gondolatok átvették az uralmat a fejében, egyre súlyosabb elvonási tünetekkel küzd, és minden mondata nyilvános adásba megy. Mindenképpen időt kell nyernie, beszéltetnie kell a túszejtőt, még akkor is, amikor a magánélete és életének legkellemetlenebb élményei kerülnek terítékre.

"... a legszörnyűbb igazságot is könnyebb elviselni, mint a legkönyörületesebb hazugságot."

Berlin, Viktória park

A túszejtő: Egy kétségbeesett ember, aki a legapróbb részletig kidolgozott mindent az akcióval kapcsolatban. A követelése irreális, de csak a külső szemlélő számára, mert ő maga meg van arról győződve, hogy a menyasszonya él. Feltételezését arra alapozza, hogy a lány éppen akkor hívta fel telefonon, amikor az ajtaján már kopogott a rendőr, aki az egy órával korábbi baleset hírét hozta. Minden nyomozása, amely arra irányult, hogy kiderítsen valamit a lánnyal és az eseményekkel kapcsolatban, zsákutcába futott, ő maga pedig egyre mélyebbre süllyedt, elvesztette a vagyonát és a szakmai hírnevét. Nem maradt már választása, csak az, amibe most belekezdett: a nyilvánosság bevonásával kikényszeríteni a választ a hatóságokból, az illetékesekből.

"Csak egy papírvékony különbség van a tömegek és az őket vezető néhány ember között. Az egyik csak remél, a másik döntést is hoz. Mindent egy lapra tesznek fel, és készen állnak mindent elveszíteni, ha úgy hozza a sors."

A hatóságok: A SEK kommandó parancsnoka minél hamarabb meg akarja rohamozni a stúdiót, kifejezetten ellenzi Ira közreműködését az akcióban, de mivel nincs más választása, mint elviseli azt. Ira munkáját Götz, a beavatkozási egység vezetője támogatja, akit egyébként gyengéd érzelmek is fűznek a lejtőn lefelé száguldó kriminálpszichológushoz. A játék egyre összetettebbé válik, az érzelmek és az akaratok egymásnak feszülnek - az olvasó pedig rádöbben, hogy minden több, mint aminek elsőre látszik. 

"Ha őszinték akarunk lenni, a nagy szerelmünket soha nem szeretnénk igazán megismerni. Csak a titkai által nem válik unalmassá a számunkra..."

Ragyogóan felépített, kellőképpen csavaros, titokzatos és akciódús történet, egy túsztárgyalás, amely a két beszélgetőpartner lelkének legmélyebb rétegeit is kiteregeti a nyilvánosság előtt. A szereplők kifejezetten szimpatikusak, még a túszokat szedő férfit sem tudtam utálni és bármennyire is megvetem az alkoholistákat, Ira valahogy mégis megnyert magának éles logikájával és azzal a kitartással, amivel a cél felé haladt. Rendesen próbára tette az emberismeretem ez a könyv, és be kell vallanom, hogy bármennyire is figyeltem a részletekre és az összefüggésekre, bizony elbuktam a vizsgán.

A szerző mesterien keveri a lapokat, adagolja a feszültséget, lélekábrázolása tökéletesnek mondható, könnyedén hoz létre valós, ugyanakkor kétségbeesett és embert próbáló helyzeteket, akaratlanul is gondolkodásra készteti az olvasóját. Ez a regény egy zseniálisan megírt pszichothriller, amit bármikor hajlandó lennék újraolvasni, a vége ugyan már nem lenne meglepetés, nem kötne le annyira hihetetlenül pörgő akció, de így még jobban oda tudnék figyelni a részletekre. Megemelem nem létező kalapom az író előtt.

Posted in: 9 pontos,Arany pöttyös,Csökkentsd a várólistádat 2014,könyvértékelés,Könyvmolyképző,krimi,Sebastian Fitzek,thriller