Tarryn Fisher: The Opportunist - Kihasznált alkalom (Szeress, ha hazudok is 1.)

Régen volt már az, amikor egy regény ennyire egymással ellentétes érzelmeket váltott ki belőlem. Egyszerűen nem tudok dűlőre jutni az oldalakon kibontakozó és bonyolódó történet részleteivel, szereplőivel, de legfőképpen a viselkedésükkel. Egy részről érdekes volt az elgondolás, tetszik a trilógia felépítése, mert egyedi és pont ezért meglepő, figyelemfelkeltő, ugyanakkor mérhetetlenül dühös vagyok sok mindenre: a szereplőkre, a hozzáállásukra, az összes hülyeségükre. Befejeztem a könyvet (természetesen az éjszaka közepén), majd (másnap munkanap lévén) pihenni próbáltam, de az utolsó negyven-ötven oldal történésein annyira felhúztam magam, hogy utána órákig csak forgolódtam és azon járt az agyam, hogy bár láttam már jó néhány dolgot az életben, de ennyire fura magaviseletű emberekkel még nem találkoztam. Igyekeztem újra, immár időrendben átgondolni a fejemben az olvasottakat, hátha csak rosszul értelmeztem valamit, elsiklottam valami felett, de folyamatosan ugyanoda lyukadtam ki: ilyen nincs, ilyen nem létezik.

Értékelés: 6/10

Kiadó: Könyvmolyképző

Kiadói sorozat: Rubin pöttyös

Kiadás éve: 2014.

Terjedelem: 280 oldal

Fordította: Sándor Alexandra Valéria

Borító ár: 2.999,- Ft 

A mű eredeti címe: The Opportunist

Sorozat: Szeress, ha hazudok is

Folytatás: Dirty Red, Thief

Műfaj: romantikus

Nagyon, mindennél jobban kíváncsi voltam erre a könyvre (igen, én is olvasok más blogokat és véleményeket..), és amikor a szülinapi ajándékaim között nem bukkant fel, úgy döntöttem, hogy ez lesz az első, amit meg fogok venni. Az elhatározást tett követte, majd alig valamivel később már kopogtatott is futár a csomaggal, és az olvasásra se kellett sokat várni. Sőt, még egy olvasót sikerült magammal csábítanom a bűnös élvezetbe, amolyan szinkronolvasás formájában. :)
Még ha a regény eseményei a hazugságokon alapulnak is, az biztos, hogy én ismét csak azt írom le ebben a bejegyzésben, amelyet gondolok, ezúttal sem szépítek rajta semmit, kiteregetem előttetek a lelkem és az érzéseim. No, akkor nézzük:

Tetszett az alapszituáció, azaz egy amnéziában szenvedő férfi, illetve a jelenlegi barátnője, valamint az ex, az igazi első nagy szerelmet megtestesítő nő nem éppen mindennapi kapcsolata, illetve a mindkét nő által a szeretett férfiért vívott ádáz harc. Húúúú, gondoltam, ebből isteni jó történetet lehet írni, olyat, hogy szinte füstölni fog, kiégeti a nyomdafestéket a papírról.

Tetszett, hogy váltott idősíkokban ismerhettem meg a jelenkori eseményeket és a múltbeli történéseket, mert így sokkal érdekesebb, élvezetesebb és összetettebb volt a dolog.

Élvezettel rakosgattam össze a történéseket, az apró momentumokat, az érzelmeket és a következtetéseket - legalábbis egy darabig. Talán pont az volt a hiba, hogy annyira odafigyeltem a részletekre, mert így bizony egy idő után világossá vált a számomra, hogy a történet tele van bakikkal, egyáltalán nem oda illő utalásokkal, részletekkel. Még azon is elgondolkoztam, ez esetleg nem lehet-e szándékos, talán kifejezetten azért homályos és egyben félrevezető az utalás, hogy bizonytalanságban tartsa az olvasót. De nem. Egy idő után kénytelen voltam elkönyvelni magamban, hogy ez nem csavar a történetben, hanem baki, méghozzá nagyon nagy baki, ami ráadásul még fontos is az események alakulásának szempontjából. Nem akarok tovább zsákbamacskát árulni és végre leírom azt, ami annyira bökte és még böki is a csőrömet.
Nem szokásom, de most muszáj: (Kijelöléssel olvasható) SPOILER!!!! A regény 126. oldalán Olivia kijelenti, hogy akkor kamatyoltak először, amikor Laura Hilberson hat hónap után előkerült, tehát ekkor már közel fél éve együtt voltak. Majd a könyv végén, másfél évi együtt járás után Olivia készül a nagy eseményre, ami végül is nem úgy sikerül, ahogy elképzelte. Talán azért, mert annyit váratta a fősuli leghelyesebb pasiját? És ugye ez egy kulcsmozzanata, mintegy oka is az utána következő évek eseményeinek, szóval egyáltalán nem lényegtelen, hogy ki és mikor és mennyit áldozott a szerelem oltárán.  Van még jó néhány más dolog is, ami miatt értetlenül csóváltam a fejem. Caleb állítólag okos és gazdag, mégis közel egy év alatt nem jut eszébe, hogy merre is keresse szíve választottját - az aktuális barátnőnek ez nem probléma. Hmm... SPOLER VÉGE!!!!!  

A szereplőkre egy idő után nagyon kiakadtam: leginkább azért, mert mintha több személyiséget tuszkolt volna bele az írónő az adott karakterbe, ennek következményeként pedig az érintett nem tudta eldönteni, hogy miként is kell neki viselkednie az adott helyzetben - egy valami volt csak biztos: mindig leginkább a helyzethez nem illően. Egyik pillanatról a másikra kifordultak magukból a szereplők, levetették az addigi viselkedésformájukat - és voilá máris egy másik ember áll előttünk, csak éppen valahogy olyan idegennek tűnik az addigi események függvényében. A legjobb példa erre, amikor a komoly és stréber, a saját világába visszahúzódó Oliviából olyan pasifaló maca lesz, amitől kerekedik az olvasó szeme.

Szent meggyőződésem, hogy két ember, aki ennyire szereti egymást, nem így viselkedik a másikkal, nem járja végig ezt az utat, nem szívatja ennyire a másikat - főleg nem magát, hanem próbálja megoldani a helyzetet. Itt egyáltalán nem ezt tapasztaltam. Nekem olybá tűnt, mintha direkt gáncsolnák el a másikat és egyben saját magukat is, pedig mind a két fél önző... igaz, hogy egyben túl büszke is. De akkor is. Közben pedig telnek az évek és semmi nem halad egyről a kettőre.

Olivia végig azt hangoztatja, hogy ő mennyire rossz ember, mennyire gonosz, hogy Caleb jobban jár, ha messzire elkerüli, mindig azon sopánkodik, hogy a múltban is milyen gyorsan, egymás után dőltek be a hazugságai és gyakorlatilag ez okozta a vesztét. Nem mondom, hogy nem volt törtető és nem hazudozott, de azért én csak vártam azt a nagy durranást, azt a hatalmas gonosztettet amiről annyi utalást kaptam, de ami csak nem akart megérkezni. A végső ok, a fiatalkori szakítás ürügye - szerény véleményem szerint - nem kellett volna, hogy akkora problémát jelentsen, mint amekkora feneket ők ketten kerítettek neki. Egy szó, mint száz: értetlenül álltam ez előtt a gigászi és az előzmények tekintetében megoldhatatlannak tűnő, pedig egyébként csak kommunikációt és némi megértést igénylő probléma előtt, legalább úgy, mint a könyv történéseinek nagy része előtt.

Caleb nagy titka sem volt számomra olyan nagy titok, mert az egyik, eléggé sokatmondó jelenetbeli viselkedése alapján már gyanítható volt, hogy mire megy ki a játék. Bármennyire is szívdöglesztő és jómódú volt ő, mint pasi, azért valamivel több aktivitást vártam volna tőle - egyszerűen a falat kapartam a passzivitásától és a kivárásra való játékától. Mégis... ha valakit utálnom kell - és akarok is ebben a részben, mert muszáj -, az nem más, mint Leah, mert ő aztán tényleg hárpiaként viselkedett. Egyelőre még egy egészen halovány pozitív rebbenést sem érzek vele kapcsolatban.

Ezzel el is érkeztünk a végkövetkeztetéshez... Mert azt nem tagadhatom, hogy minden hibája és - szerintem - logikátlansága ellenére is úgy olvastam ezt a regényt, mint valami megszállott, szinte habzsoltam az oldalakat, képes volt olyan heves és ellentétes érzelmeket kiváltani belőlem, amilyeneket már régen tapasztaltam egy történet átélése, illetve értelmezése közben. (Régen voltam már ekkora gondban a pontozással is, de aztán csak végeredményre jutottam, és - talán éppen a kialvatlanságom miatt - nem voltam éppen túlságosan megbocsátó hangulatban.)

Elképesztő módon érdekel, hogy miként is néz ki a már ismert történések egy része Leah, illetve Caleb szemszögéből, valamint merre halad tovább a frenetikus trió (?) élete. Ebből is következik, hogy a folytatásokat biztosan olvasni fogom, egyelőre úgy érzem, hogy semmi sem tántoríthat el tőle. Még az is előfordulhat, hogy a különböző nézőpontok ismeretében újraértelmezem ennek a regénynek a történéseit is, de a hibákat és az értetlen viselkedést akkor sem tudom most sem elnézni, sem megbocsátani. Dühös vagyok és kész!

Posted in: 6 pontos,könyvértékelés,Könyvmolyképző,new adult,Rubin pöttyös,Szeress ha hazudok is,Tarryn Fisher