Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2014. február 11., kedd

Wendy Higgins: Angyali gonosz (Angyali gonosz 1.)

Angyalok, bukott angyalok és démonok... A YA kategóriába tartozó fantasy regények közül most éppen azok hódítanak leginkább, amelyekben ezek a lények szerepelnek, csábítják vásárlásra, illetve olvasásra a témát kedvelőket. A könyv nem árul zsákbamacskát, hiszen mind a címe, mind pedig a fülszövege alapján nyilvánvalóvá válik, hogy itt bizony angyalokra és démonokra számíthatunk, az események középpontjában pedig egy fiatal lány áll. Természetesen ismét egy trilógia nyitó kötetéről van szó, tehát a kapott élmény korántsem lesz teljes, az események ebben a kötetben nem kerülnek lezárásra. 

Anna Whitt nem éppen átlagos, érzékeli a szellemeket, színek kavalkádjaként látja mások érzéseit és az érzékszervei is sokkal kifinomultabbak, mint elvárható lenne. Különleges képességei ellenére is megpróbál teljesen hétköznapi - néha magányosnak tűnő - életet élni, átlagos kamaszként viselkedni, amely mindaddig sikerül is neki, amíg össze nem találkozik az egyik helyi zenekar észvesztően jóképű dobosával. Kaidan Rowe nem hétköznapi figura, mert sikeres, szexi, körülveszi valami eredendő romlottság. A véletlen találkozás következményeként Anna ráébred, hogy nem ő az egyetlen különleges lény a földön, ugyanakkor azzal is szembesül, hogy az élete tiszta ellentmondás, ő egy angyal és egy démon gyermeke, aki egyszerre tiszta és erényes, hisz a jóban, illetve vonzódik a bűnhöz és a veszélyhez. De vajon tud-e nemet mondani, amikor elérkezik az idő? Mit tartogat számára a végzet és melyik úton fog elindulni? A jóság vagy a bűn győzedelmeskedik majd a lány lelkében?

A regény nem mentes a kliséktől, de hordoz magában annyi egyediséget, amellyel elérte azt, hogy ha nem is lett a kedvencem, de mindenképpen élvezetessé tette az együtt eltöltött órákat. Mit értek egyediség alatt? A történet lényeges szereplői a bukott angyalok, akik a megszokottal ellentétben nem csak részben romlott, az angyali jellegüket továbbra is magukban hordozó, szárnyas lények, hanem démonok, akik a pokol fogságában sínylődnek, megjelenésük az emberek között igencsak korlátozott. A Földön kétféle alakjukban tudnak csak megjelenni: testetlen démon szellemként, suttogóként vagy pedig a bűnök testet öltött sötét angyalaként. Az egyetlen, ami nem változott, az a szívdöglesztő külső, amely rájuk is ugyanúgy jellemző, mint szárnyas megfelelőikre.
"- Gondolom hallottál a hét főbűnről, azaz a haragról, a restségről, az irigységről, a kapzsiságról, a bujaságról és a kevélységről. Nos mindegyiknek egy felelőse munkálkodik a démonok közül az emberek világában. (...) Van emellett hat kisebb bűn is: a hazugság, az emberölés, a gyűlölködés, a lopás, a házasságtörés és a narkó. Ami tizenkét sötét angyalt jelent ember alakban. A földi gonoszság e letéteményeseit hercegeknek nevezik."
A hercegek és az emberek közös utódai a nefilimek, azaz az óriások, ahogy a regény emlegeti őket. Nincsenek sokan és a szüleik arra képezik ki őket, hogy támogassák az emberek között végzett munkájukat. Kaidan nem más, mint a bujaság hercegének fia, az ő dolga a csábítás, Anna pedig a függőség hercegének lánya. Mindegyiküknek van egy különleges és egyedi képessége, amelyet az apjuktól örököltek, és amely segít a munkájuk elvégzésében, megkönnyíti a kitűzött cél elérését.
"Az emberek azonban természetüknél fogva önközpontú lények; azt hallják meg, amit meg akarnak hallani. ezért a démonok többnyire erre szorítkoznak, tovább táplálva az önzésüket."
Az eseményeket E/1 elbeszélőmódban, Anna nézőpontjából követhettem végig, ezért az elején ugyanolyan tudatlanul és értetlenül figyeltem a történéseket, mint a főszereplő. Anna szinte burokban nőtt fel és hiába vannak egyedi tulajdonságai, még a hétköznapi tinik között is gyámoltalannak számít, az óriások között pedig ő maga a megtestesült ártatlanság. Az anyja meghalt a születésekor, az apja pedig börtönben ül, nevelőanyja hallgatott a múltjáról, születése körülményeiről. A lány nem kapta meg azt a kiképzést, amiben a többi hercegi sarj részesült, számára minden az újdonság erejével hat. Viszonylag hamar felbukkan Kaidan, aki akaratlanul is felfigyel a lányra és megosztja vele azokat az információkat, amelynek köszönhetően feltárul az eddig ismeretlen, démonokkal és kísértésekkel teli világ.

Minden érdekessége és egyedi jellegzetessége ellenére is nehezen kötött le a regény eleje, olvastatta ugyan magát, de az események nem sodortak magukkal. Ugyanakkor plusz pont jár azért, mert Kaidan kiváló tanár és az általa elmondottakból mindent megtudhattam, ami ahhoz kellett, hogy a későbbiekben ne vesszek majd el a démonoktól, bűnöktől és érzelmektől hemzsegő világban. Anna tisztasága az elején kifejezetten idegesített, gyakran voltak olyan reakciói, amelyek előtt értetlenül álltam, - ide sorolhatnám azokat, amelyeket Kaidan távolmaradása után produkált, amelyeket az apjával szemben mutatott -, néha túl éles, megalapozatlan és hirtelen volt a váltás az érzelmei között. Pozitívum, hogy ez a helyzet idővel előnyös irányba változik. A történet elején a két fiatal között kialakuló érzelem is hagyott bennem némi kétséget és csak a regény vége felé éreztem azt a bizsergést, ami elvárható egy ilyen helyzetben - akkor viszont sikerült a szerzőnek behoznia a lemaradását.


Belial, Anna apjának feltűnésével felpörögtek az események, a lány egyre inkább részévé vált annak a világnak, amelybe a származása folytán tartozik, megismeri a múltját, születésének körülményeit. Egy megható történet a regényen belül Belial, a démon és Mariantha, az angyal szívszaggatóan gyönyörű és önfeláldozó szereleme.
Az ifjú óriásnő kiképzése megkezdődik, lassanként elveszti kezdeti ártatlanságát, igyekszik megfelelni apja terveinek, egyedül hullámzó érzelmein, Kaidan-nal szembeni érzésein nem tud úrrá lenni. Túl a történet felén újabb szereplők kapcsolódnak be az eseményekbe és legnagyobb sajnálatomra felbukkant annak a lehetősége, hogy az eddigi kétszereplős románcból háromszög alakul majd a folytatásokban.

Kissé nehezen indult ez a történet, lassan bontakoztak ki a szálak, váltak érdekessé az események, de a folyamatosan alakuló írói stílussal együtt, a karakterek és a cselekmények összetettsége, illetve mindezek megjelenítése is együtt fejlődik. Az egyre mozgalmasabb és sötétebb események kárpótoltak minden, a kezdéssel, illetve az érzelmekkel kapcsolatos problémáért, hiányérzetért. Az alapötlet kifejezetten érdekes, egyedi és sok lehetőséget hordoz magában, amely a kötet utolsó harmadában már kellőképpen jelen is van ahhoz, hogy érdekeljen az éppen csak elkezdődött bonyodalmak folytatása és kiteljesedése, Anna és Kaidan további sorsának alakulása, a menny és a pokol végeérhetetlen háborújában az aktuális csata kimenetele.



Az értékelés az ekultura.hu oldalon is megjelent.



Értékelés: 7/10 pont
Kiadó: Maxim Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 440 oldal
Borító ár: 2.999,-(puha borítós)
A mű eredeti címe: Sweet Evil
Sorozat: Angyali gonosz
Folytatás: Angyali szövetség, Sweet Reckoning
Kiegészítő írások: Sweet Evil Extra #1, Sweet Evil Extra #2, Sweet Peril Extra #1
Forrás: magánkönyvtár

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons