Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2013. június 29., szombat

James Smythe: A felfedező

Vannak könyvek, amelyekről könnyű írni, szinte folynak ki az ujjaimból a mondatok és vannak könyvek, amelyekkel kapcsolatban nagyon nehéz megfogalmaznom az érzéseimet, a benyomásaimat. Számomra ez a könyv, ez a történet pont ilyen. A maga nemében különleges, egyedi, de nagyon nem egyszerű olvasmány. Ismételten hozzáteszem, hogy az én számomra.
Bebizonyosodott, hogy az űrkutatás által felemésztett költségek és az elért eredmények fordított arányosságban vannak egymással. A gazdasági helyzet változásával az űr meghódítását tervként maguk elé kitűző országok kormányai egymás után lépnek vissza és mondanak le az álmaikról, az emberiség nagy álmáról, az űrutazásról, a végtelen felfedezéséről. Végül eljön az az idő, amikor már nem indul rakéta a messzeségbe. Igény persze lenne rá, mert az emberek vágyják az ismeretlent, az újdonságot, de senki nincs, aki vállalná a felmerülő kiadásokat. Így megy ez egészen addig, amíg meg nem alakul egy cég, amely új célt, új szlogent tűz az űrhajózás zászlójára: fedezzük fel az űr mélységeit és küldjünk embert olyan messzire, ahová eddig csak a szondák és a gépek jutottak el. A szponzorokkal összeállva, gyakorlatilag showműsor szerű felhajtással ki is választják a legénységet és még nagyobb hajcihő közepette az útjukra is bocsátják őket. A hírverés még az űrbe is elkíséri őket, mert a legénység tagjainak egyike Cormac, egy újságíró, akinek az a feladata, hogy egy blogon dokumentálja az utazás eseményeit. A mesésen indult „kiruccanás”, azonban hamar rémálommá válik, a kapitány már fel sem ébred a sztázisból és amikor a legénység nagyobb része vissza akar fordulni, akkor egyértelmű utasítás érkezik: bármi történjék is a projektet végre kell hajtani, a küldetést végig kell csinálni. A kezdeti megrázkódtatások után újabb kedvezőtlen hatások érik a legénységet, egyre több a holttest és egyre kevesebb az életben maradt legénységi tag. Cormac végül magára marad, és szembe kell néznie a küldetés lehetetlenségével és a magány hatásaival.

„Annál rémesebb a világon nincs, mint amikor olyan technológia csipog, amit nem tudsz kezelni.”
Mi az, amivel ez a regény - a minimalista borítóján kívül - már rögtön az elején megfogja az olvasót? Nem más, mint maga a téma, a kíváncsiság, a vágyakozás az ismeretlen iránt, ami ősi ösztönként ott pihen minden emberben. Mert ki ne álmodozott volna arról gyerekként, hogy felnőve majd valami eget rengető vagy éppen hihetetlen dolgot fog véghezvinni? Hány gyerek készült régésznek, hajóskapitánynak... vagy éppen űrhajósnak? Felfedezni egy új dinoszaurusz fajt, vagy egy lakatlan szigetet... esetleg eljutni egy másik bolygóra. Nagy álmok és elérhetetlen álmok. Ugye nem vagyok egyedül ezekkel a gondolataimmal? Nos.. mit tehet az a könyvmoly, akinek ilyen gondolatok kavarognak a fejében és még kedveli is a sci-fi műfaját? Naná, hogy szemet vet a kiadványra és nem is halogatja sokáig az olvasást.

A fülszöveg úgy emlegeti ezt a könyvet, mint klausztrofóbiás sci-fit. A szó vagy kifejezés jelentése magában hordozza a várható élményt, de a könyv mégis képes volt meglepetést okozni. Nem is keveset. Egészen addig nem tudtam magamban elhelyezni a történetet, amíg el nem olvastam. Nem is igazán lehet felkészülni, mert nem azt fogod kapni, amire számítottál.

A Hubble távcső képe a mélyűrről.
Olvasás közben folyamatosan az a kép vagy inkább jelenet keringett a fejemben, amikor a vonat befut az állomásra és látod az egyre lassuló jármű még mindig elsuhanó ablakaiban az embereket. Ez nagyjából elég ahhoz, hogy tudd mennyire is van tele a szerelvény, illetve, hogy beazonosítsd azt a vagont, ahová a jegyed szól. Felszállva a vonatra végighaladsz a szerelvény nagy részén, amíg elfoglalod a helyed és közben betekintést nyersz a korábban csak elmosódott arcokat jelentő utasok pillanatnyi életébe. Számomra ilyen volt ez a könyv is, amelynek az első 50 oldalán végigrohanunk a történéseken, mintegy gyorsított lejátszással végigpörgetjük az eseményeket, megismerjük a végkifejletet, majd egy hirtelen fordulattal visszatérünk a kezdetekhez, amely mégsem ugyanaz, de mégis ugyanaz és újra átéljük az egészet. Egyedül az elbeszélő nézőpontja és a sebesség változik, mert ezúttal megismerjük a részleteket, a rejtett összefüggéseket. Zavaros? Igen, az és később sem lesz teljesen letisztult.

Nagyon tetszett az alapötlet és a regény szerkezetének előbbiekben részletezett felépítése, mert ezzel az író megteremtett egy egészen egyedi alaphangulatot és szituációt. Kifejezetten erős a regény hangulati hatása, és mint a fülszövegből, valamint a bevezetőből is kiderült, nem éppen a pozitív történéseiről híres a mű. A klausztrofóbiás sci-fi kifejezés tökéletes leírása, tömör összefoglalása a regénynek és bár eddig semmi problémám nem volt a szűk helyekkel, de most éreztem a késztetést, hogy olvasás közben elkerüljem a zárt helyeket és miután letettem a könyvet még égve hagytam a villanyt. Félelmetes, hogy mennyire hatással volt a hangulatomra a történet, felváltva éreztem magamon a szorongást, a kétségbeesést, a feszültséget és a reménytelenséget.
"Akárhol légy is, amikor egyedül vagy, úgy érzed, figyelnek."
A kialakult érzések intenzitásához hozzájárult az is, hogy Cormac meséli el az élményeit és az E/1 nézőpont még közelebb hozza az eseményeket, aktuális érzései még jobban rányomták a bélyegüket a hangulatomra.

Számomra döbbenetes volt a bekövetkezett események részletes megismerése és a hiányzó információk képbe illesztése még akkor is, ha nem sikerült teljes mértékben megértenem azt a furcsa helyzetet, ami az űrhajóban kialakult. Nem tudtam magamban feldolgozni az időhurok miatti körforgás és a linearitás egyidejű létezését, ahogy szinte kiegészítik egymást és viszik előre a történéseket. Számomra ennek a két dolognak az egyidejű létezése felfoghatatlan volt. Úgy gondolom, hogy nem főként az értelmi képességeimmel lehet a hiba, mert azt értettem, hogy mit olvasok, hanem a nyitottságommal lehet a gond, egyszerűen nem tudtam elfogadni a számomra elfogadhatatlant, megmagyarázhatatlant, ugyanakkor nem is kaptam annyi magyarázatot a szerzőtől, hogy sikerüljön meggyőznie az általa elképzelt valóság létezéséről.
„Mert az időutazás másik szabálya: változatlan, és ha nem, akkor az kéne, hogy legyen. Mint egy áramkör, zárt áramkör. Ha áram fut benne, mindkét végén zárnia kell.”
Az a véleményem, hogy ez a történet a rövidsége ellenére is egy határozottan olyan olvasmány, amely igénybe veszi az olvasóját. Őszinte leszek, engem kifejezetten megviselt az olvasás és annak ellenére, hogy különleges élményt adott a mű, kifejezetten örülök neki, hogy sikerült a végére érnem. Folyamatosan furcsa ellentmondásokat ébresztett bennem ez a regény, mert a nagyon jó alaptörténet és az erős hangulati hatás ellenére nehezen haladtam az olvasással és nem igazán tudtam azonosulni a főszereplővel. A feszültséggel és érzelmekkel teli történet ellenére sokszor unatkoztam a hosszú monológokon, ugyanakkor ezeknek köszönhető az, hogy meghatározó élményben lehetett részem. Néha már túl sok is volt számomra a lelki elem, a vívódás, a rengeteg kavargó érzés, a múltbeli emlékek nagyon is élő fájdalma. A párbeszédes részeket lényegesen jobban kedveltem és sokkal többet is elbírtam volna viselni belőlük. Egyszerre tömör ez a könyv, a rövidsége miatt sok érzelmet sűrített bele az író, ugyanakkor sok helyen túlnyújtottnak is éreztem a történetet. Már megint az ellentmondások? Igen, én szóltam…


mélyűr
Az egyedüllét olyan érzéseket szabadít fel az emberben, amelyekre azelőtt oda sem figyelt, és amelyek egyszer csak átveszik az uralmat minden gondolat fölött. Az emlékek akaratlanul bukkannak fel és élünk újra minden örömteli és fájdalmas pillanatot, de vannak szituációk, amikor már az örömteli is fájdalmassá válik. Ilyen, Cormac által ismételten átélt emlékekből áll össze végül is a legénység igazi jellemrajza és életük fő motivációi, így tudjuk meg, hogy ki és miért vállalkozott erre a küldetésre és főként, hogy maga Cormac hogyan jutott el odáig, hogy újságíró asztronauta legyen. Egy álom, amely felé lemondásokon és fájdalmakon keresztül vezet az út. Többször feltettem magamnak a kérdést: Cormac, megérte ez neked?

A könyv szinte kívánkozik a filmbeli feldolgozás után. A magam részéről nagyon is el tudom képzelni ennek a történetnek a filmes verzióját, amikor a feszültség ugyanúgy rátelepszik egy moziteremnyi nézőre, mint a könyvet egyedül olvasóra. Egy jó rendező kezében kifejezetten ütősre is sikerülhetne a feldolgozás. Minden adott hozzá.

A könnyedebb sci-fi iránt érdeklődőknek nem szívesen adnám a kezébe ezt a kötetet, mert a továbbiakban messzire elkerülnék a műfaj minden írását, de a sci-fiben jártas olvasóknak mindenképpen érdemes megismerkedni a történettel. Kíváncsi leszek majd az ő véleményükre, a bennük keltett érzésekre, reakciókra. A nem teljesen tökéletes kidolgozás ellenére végül is a szerzőnek sikerült egy olyan művet alkotnia, amely különleges a műfajban és szerintem sokak számára igazi csemege lesz. A teljes mértékű elfogadáshoz azonban nagyon sok tényező optimális együttállására van szükség.

Azért is különleges ez a regény, mert ezzel indult útjára egy kiadói sorozat, a Gabo SFF. Kezdésnek nem éppen egyszerű, de mindenképpen emlékezetes és maradandó hatást kiváltó regényt választott a kiadó, amely szerintem erősen meg fogja osztani az olvasókat. A fordításra, a kiadvány minőségére és a választott regény egyediségére egyelőre szerintem nem lehet panasz, de elég nehéz ítéletet alkotni egy kiadvány után. Reméljük a legjobbakat és részemről abban is reménykedem, hogy könnyedebb írások is bekerülnek majd a kínálatba, mert bizony a nagy nyári melegben egy ilyen regény, mint A felfedező, nem a legegyszerűbb olvasmány. 


A könyvet köszönöm a GABO Kiadónak és a sorozat szerkesztőjének, Roboz Gábornak!


Pontszám: 7
Kiadó: GABO Kiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 260 oldal
Eredeti cím: The Explorer
Teljes ár: 2.790,-
Kiadói sorozat: GABO SFF
Forrás: recenziós példány

2013. június 27., csütörtök

A mágus (film)

Volt már úgy veletek, hogy igazi kincset találtatok a polcotokon? Bevallom, hogy én így jártam pár nappal ezelőtt, amikor jó szokásomhoz híven bizonyos háziasszonyi elfoglaltságomhoz (hajtogatás, vasalás) szórakozást kerestem és leemeltem DVD-s polcunkról ezt az évekkel korábban vásárolt, de még mindig bontatlan lemezt. Felmerülhet a kérdés, hogy minek vettem meg egyáltalán ezt a filmet, ha ennyire nem érdekelt? Nos... erre igazi nőhöz méltó választ tudok adni: mert olyan jókat írtak róla... mert akciós volt... mert csak. A lényeg, hogy végre bekerült a lejátszóba a lemez és nagyon élveztem az egész történetet.

Egy egyszerű fiú különös tulajdonságot fedez fel magában, kimagasló tehetsége van a bűvészkedéshez. Trükkjei azonban nem hagyományos mutatványok, hanem mágiával teltek, egyediek. Hiába azonban különleges képessége, rangja nincs, ezért a közelben lakó gróf lányát eltiltják tőle, ő maga pedig útnak indul, hogy tökéletesítse különleges adottságát. Eltelik kb. 10-15 év és a fiúból helyett egy érett férfi tér vissza a városba. A helyszín Bécs, Ferenc József császár uralkodásának időszaka. A város lakosságát egy ünnepelt mágus, Eisenheim szórakoztatja, különleges műsoraira özönlik a nép. Az egyik előadásán maga Leopold koronaherceg, Ferenc József fia is részt vesz, akinek menyasszonya nem más, mint Eisenheim gyerekkori szerelme. Leopold koronaherceg féltve őrzi és birtokolja, ami az övé, figyelteti menyasszonyát és hamar tudomást is szerez a mágus és a nő vonzalmáról. Eisenheimnek élete legnagyobb mutatványát kell bemutatnia ahhoz, hogy a gyerekkori szerelem végre beteljesülhessen, mindezt pedig úgy kell kiviteleznie, hogy közben a koronaherceg megbízásából a város főfelügyelője a nyomában lohol és figyeli minden lépését.

Egy viszonylag lassú és elmélyült történetvezetésű film ez, amely főként a trükkökre, az előadásokra helyezi a hangsúlyt. A szerelmi szál finoman megbújik a háttérben, sokkal fontosabb a városban és az udvarban uralkodó hangulat, a mutatványok, a nyomozás, mint a két főszereplő érzelmei és mégis a végén rádöbbentem, hogy az egész történetben ez a leghangsúlyosabb, ez az egész mozgatórúgója, a lényeg, a minden közepe. Olyan az egész film, mint egy nagy bűvésztrükk, mert ott zajlik a néző szeme előtt minden, de mégis annyi minden vonja el a figyelmét, hogy egyszerűen nem veszi észre a lényeget. Tökéletes leírása annak, amit átéltem azalatt a 104 perc alatt, amíg a lemez pörgött a lejátszóban.


Edward Norton és Jessica Biel (forrás: filmkatalogus.hu)
A különleges hangulathoz jócskán hozzájárult, hogy ismerős terepen játszódik a történet, hiszen ez a korszak nem is olyan távoli múltja a magyar történelemnek és a "sógorok" tájai, épületei olyan ismerősek a szemnek.  Egyébként is imádom ezt az úriemberes, mellényes korszakot, amelyben még őrzik a múltat, de már ott vannak a legújabb technikai vívmányok is. Az egyetlen dolog, ami egy ideg elbizonytalanított, az Leopold koronaherceg személye, mert nem emlékeztem rá, hogy Ferenc Józsefnek lett volna ilyen nevű fia, nekem ugyanis egyedül Rudolf neve rémlett. Kicsit utánanéztem és megerősítést nyert, hogy jól emlékeztem és Leopold kitalált figura. A történet többi része ettől eltekintve hitelesnek tekinthető, sőt mi több kifejezetten élvezetesnek.

Nem tudok szó nélkül elmenni a színészek játéka mellett. Sok ismerős arc tűnt fel a képernyőn, akiket nem minden esetben tudtam magamban másik történethez kötni, de némi utánajárással ez is megoldódott. Az Eisenheimet alakító Edward Norton könnyen tűnhet karót nyelt, mosolytalan figurának, de olyan kisugárzása van a képernyőn és olyan hitelesen alakítja a távolságtartó és titokzatos mágust, hogy teljesen elvarázsolt a játékával. Jessica Biel játssza Sophie von Teschen grófnőt, Leopold koronaherceg menyasszonyát. Az ő szerepe eltörpül Norton játéka mellett, de szerves részét képezi a filmnek és még így sem lehet rá panasz. Szerepe miatt talán utálnom kellene vagy legalább ellenszenvesnek kellene találnom a város főfelügyelőjét alakító Paul Giamatti-t, de mégsem tudok így érezni vele kapcsolatban. A felügyelő ugyan eleget tesz a koronaherceg kívánságának, de azért nem megvásárolható és van benne egy egészséges hivatástudat, amely legyőzi a nagyravágyását. Csak tisztelni tudom ezért a tulajdonságáért, a végén pedig egész megkedveltem a személyét. 


Paul Giamatti és Edward Norton (forrás: filmkatalogus.hu)
A film legjobb és számomra egyben legkedvesebb része az utolsó kb. 10 perc, ahol minden apró mozaikkocka, információ a helyére kerül és értelmet nyer az is, aminek úgy gondoltuk, hogy egyáltalán nincs semmi jelentősége. Ahogy az utolsó képkockák után megkezdődött a szereplők felsorolása, már biztos voltam benne, hogy ezt a filmet még egyszer, kétszer, háromszor vagy éppen még többször meg kell néznem, minden trükköt, mozzanatot, finom utalást, mozdulatot ki kell elemeznem, amíg úgy nem gondolom, hogy már mindent láttam, amit a rendező meg akart mutatni, de szerintem még akkor is bőven ad majd újdonságot a korong tartalma. Egyszerűen bámulatos, imádtam, elvarázsolt. Azóta sem tértem még észhez, hogy miért is nem emeltem le ezt a filmet korábban a polcról. Talán pont ezért, mert így még nagyobb volt a történet felém kifejtett hatása. Ti láttátok már ezt a filmet? Nem? Akkor mire vártok?


Magyar cím: A mágus
Magyar bemutató: -
Amerikai cím: The Illusionist
Amerikai bemutató: 2006. augusztus 18.
Stílus: történelmi, misztikus, romantikus
Egyéb: DVD-n kapható
Rendező: Neil Burger
Főszereplők: Edward Norton (Eisenheim), Jessica Biel (Sophie von Teschen), Paul Giamatti (Uhl főfelügyelő), Rufus Sewell (Leopold koronaherceg)

2013. június 25., kedd

Chris Howard: Gyökértelen

A regény fiatal szerzője, Chris Howard igazi kalandor jellem, amolyan nem fér a bőrébe és mindent kipróbál típusú ember. Persze a lehető legjobb értelemben. Nem idegen tőle a zene, egy időben dalokat szerzett, majd természeti erőforrás-menedzsmentet tanult, később tinédzserek számára szervezett és vezetett kalandtúrákat a vadonba. Nem véletlen tehát, hogy első történetével is a fiatalokat célozza meg, de mindezt oly módon teszi, hogy az a felnőttek számára is igencsak értékelhető és élvezhető.

A megszokott világ elmúlását és a bekövetkezett nagy változás utáni időszakot mindenki másként képzeli el, a szerző fejében mindezt úgy jelent meg, hogy eljött a Nagy Sötétség, kipusztultak a fák, de itt maradtak a sáskák. Az emberek emlékezetében egyre halványabban pislákol a fák és egyéb növények képe. Az a nemzedék, amelynek tagjai a nagy sötétség után születettek, már nem látott más növényt csak a génmódosított kukoricát, amely végtelen hosszú sorokban nő a földeken. Még a könyvek sem jelentenek támpontot, mert tüzelőanyag hiányában azokkal fűtöttek az emberek, a fellelhető példányok vagyonokat érnek, féltve őrzi kincsét az, akinek olyan szerencséje van, hogy birtokolhat egyet. Mi az ami megmaradt és építőanyagként felhasználható? Csupán a fém.
Az emberi léleknek ebben a megváltozott és pusztuló világban is kapaszkodnia kell valamibe, ezért aki megengedheti magának, az fát építtet a kertjébe. Fát, amely fémhulladékból készül és amelynek kivitelezésében Banyan az egyik legjobb. Tudományát az apjától tanulta, akitől sokat hallott a Régi Világról és aki egy napon nyomtalanul eltűnt. A fia azonban hasznosította a tőle tanultakat és folytatta a megkezdett munkát. Egyik megbízása során Banyan megismerkedik egy nővel, aki egyedi és különleges tetoválást visel a testén, egy fa képét, amely egyszerre reménysugár, hogy léteznek még fák a bolygón és térkép, amely mutatja az utat a célig. A hirtelen felbukkanó nyomokat követve főhősünk útnak indul, hogy megkeresse az utolsó fákat és egyben az apját is, őrült kalandja során többen is csatlakoznak hozzá, útjuk egyszerre hihetetlen, viszontagságos, kalandos és megdöbbentő.

Furcsa és kies az a világ, amely megjelenik a könyv lapjain és az elején nagyon nehezen tudtam elfogadni az elképzelt jövőnek ezt a növények nélküli változatát. Hogyan lehet így élni? Bevallom, hogy nem gondolkoztam el eddig ezen, de a könyv hatására komolyan megvizsgáltam a lehetőséget és nem biztos, hogy szeretném ezt az életkörülményt. Mert mit adnak a fák? Tisztítják a levegőt, korlátozzák a légáramlást, megkötik a talajt, árnyékot, építő- és fűtőanyagot biztosítanak és még hosszan sorolhatnám. Mi van, ha nincs mindez? Szál a por, éget a nap, a fémből épült házakban nappal felforrósodik a levegő, éjszaka pedig hideg van, az egyetlen ehető növény pedig a génmódosított kukorica, amelynek forgalmazását a GenTech nevű cég tartja a kezében. De az emberek mégis élnek és küzdenek és nem adják fel a reményt. A gazdagok fákat építettnek maguknak, egyesek vallási alapokra helyezik a kérdést és hisznek az Ígéret Földjében, ahol még nőnek a fák, mások nekiindulnak, hogy megkeressék ezt a helyet, de leginkább a túlélésre és a hatalom megszerzésére játszanak.

Amint sikerült elfogadnom ezt a furcsán kopár és színtelen világot, magával ragadott a cselekmény és Banyan személyisége. A bemutatás és a leírások miatti lassabb kezdést követően egy útleírás viszontagságai elevenedtek meg a lapokon, majd amikor már beletörődtem, hogy ilyen a történet stílusa, megérkezett a várva várt fordulat és felpörögtek az események. A helyenként kemény és véres jeleneteket tartalmazó részek és a kiszámítható reakciók mellett a szereplők jellemét és testi épségét is próbára tevő, előre nem látott események adták a regény többi részének mozgalmasságát. Nagyon halványan felbukkan egy szerelmi szál is a történetben, de ennek szerepe elhanyagolható a többi esemény jelentőségéhez képest. Howard szépen vezeti végig a történetet és folyamatosan fenntartja az események iránti érdeklődést, de határozottan úgy éreztem, mintha a végére elfáradt volna egy kicsit és a tervezett fergeteges befejezés nem hozta meg a kívánt hatást, hanem csak kizökkentette a szerzőt a mesélés folyamatából.

Banyan nagyon szimpatikus karakter, akinek különleges tehetsége és apja iránti szeretete leginkább a faépítésben nyilvánul meg. A tervezésben, az elképzelései kivitelezésében és a túlélésben megszerzett minden tapasztalata ellenére az élet más területein még bőven van mit tanulnia. Tizenhét évesen egyedül maradt a világban, ő aztán igazán gyökértelen, éppen ezért az emberi kapcsolatok leginkább az újdonság erejével hatnak rá, de figyel, tanul, él, csalódik, fejlődik és lassanként felnő. A többi karakter nem érintett meg olyan mélyen, mint szerettem volna, bár személyiségükkel nagyon jól megjelenítik az adott társadalmi csoportosulás fő jellemzőit, reakcióit. Banyan apjára nagyon kíváncsi lettem volna, de sajnos ő nem úgy jutott szóhoz a történetben, ahogy számítottam rá. Kaptam viszont helyette sok minden mást és sok mindenki mást.

Ez a könyv is azok közé tartozik, amelynek a története mögött mondanivaló is húzódik. Cselekménybe és érzelmek közé ágyazva, burkoltan, de a lényeget mégis hangsúlyozva említi meg a szerző, hogy a Föld az emberek miatt ment tönkre, az ő tevékenységük következménye a Nagy Sötétség, a növényi élet kipusztulása. Ugyanezzel a technikával próbálja felhívni a figyelmet a génmódosítás káros hatásaira és a természet génmódosított növényekre adott reakciójára, amely jelen esetben a sáskákban nyilvánul meg. Az erőforrások felhasználásának problémái mellett etikai kérdéseket is belesző a történetbe, feszegeti a tudomány és az emberség határait, felteszi az örök morális kérdést: meddig lehet elmenni egy meghatározott cél érdekében, hol van az a határ, ahol az áldozat már nagyobb, mint a kapott eredmény? A filozófiai és vallási kérdések mellett a cselekmény is leköti az olvasót, így egyszerre szórakoztató, borzongató, érdekes, tanító jellegű és elgondolkoztató a történet, amely hol finoman, hol pedig eléggé keményen hívja fel a figyelmet a környezetvédelem, a kereskedelem és a tudomány jelenlegi helyzetére, az aktuális haladási irányra és egy nagyon is lehetséges jövőre.

Azért furcsa ez a regény, mert ifjúsági besorolása ellenére helyenként elég kegyetlen a képi világa és bizony megrázó, elgondolkoztató a története. Korrektnek tartom a kiadó által adott korhatáros besorolást, amely szerint 15 év felettieknek ajánlott a könyv.
A  mai világban már nem meglepő, ha az adott kötet egy sorozat része, de jelen esetben szó szerint ledöbbentem, mert teljes meggyőződésemmel hittem benne, hogy önálló kiadványról van szó, pedig nem. Sok lehetőség és még több fantázia van ebben a fiatal szerzőben, aki ennyire valósághűen, megdöbbentően és mégis érdekesen tudta megjeleníteni ezt a poszt-apokaliptikus világot. Nagyon remélem, hogy a következő részben megválaszol minden nyitva hagyott kérdést és egy hasonlóan fantáziadús, komor és cselekményben gazdag regénnyel fogja megörvendeztetni az olvasóit.


Pontszám: 7 pont
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 292 oldal
Teljes ár: 2.980,-
A mű eredeti címe: Rootless
Folytatás: lesz, majd egyszer
Forrás: magánkönyvtár

2013. június 22., szombat

Legyen tiéd a könyvjelző! (1)

Ebben a melegben csak két dolog nem megy nekem, az egyik az olvasás, a másik a vélemények megfogalmazása. Borzasztó nehezen bukkannak elő a fejemből az értelmes szavak és mondatok. Az értelmetlenekkel persze nincs ilyen problémám, azok csak folynak ki az ujjaim közül. Nem is beszélve a rengeteg elgépelésről. :)

Gondolkoztam, hogy mihez is kezdhetnék, áthidalva ezt a kritikus időszakot és eszembe jutott, amit említettem, azaz hogy a könyvhéten megtettem bizonyos előkészületeket annak érdekében, hogy utána meglepetéssel tudjak szolgálni a számotokra. Nos, akkor következzen az első... :)

Megtekintettem a kincsesládámat és ha már az előző bejegyzésemben az Agave Könyvek egyik remek krimijéről volt szó, akkor kapcsolódjon hozzájuk az első játék. Négy egyszerű kérdésért cserébe a nyeremény négy apróság, azaz négy különböző könyvjelző, amelyeket a kiadó standjánál gyűjtöttem be.

Íme, ők azok:

A négy egyszerű kérdésem a következő:
  1. Az Ártatlanságra ítélve című regényben kinek a meggyilkolásával gyanúsítják Rusty Sabich főügyészt?
  2. Az Ártatlan című regényben Sabich bíró ismét gyilkosság vádjával kerül a vádlottak padjára. Ezúttal kinek a halálát akarják a nyakába varrni?
  3. Hogyan hívják azt a bolygót, ahol a Konzulváros megtalálható?
  4. John Scalzi Vének háborúja című könyvében hány évesen jelentkezhetnek az emberek a Gyarmati Véderő hadseregébe?

A játékszabályok:
  • A négy könyvjelző külön kerül kisorsolásra, ezért nem kötelező minden kérdésre válaszolni. Kinek mi tetszik, avagy éppen mire van szüksége a kínálatból alapon folyik a játék. :) Szóval a több válasz, több esélyt jelent.
  • A válaszokat a shanara08 kukac gmail pont com címre várom 2013. június 29-ig.
  • A helyes válaszokat adók közül négy nyertes kerül kisorsolásra (remélhetőleg) 2013. június 30-án.
  • A nyertesek nevét egy bejegyzésben közzéteszem és rögtön fel is veszem velük a kapcsolatot a megadott e-mail címen.
  • A könyvjelzőket az elérhetőségek egyeztetése után postázom.
Remélem, hogy sok helyes válasz érkezik! Játékra fel!

2013. június 20., csütörtök

Scott Turow: Ártatlan

A szerző első könyve, az Ártatlanságra ítélve teljesen lehengerelt és a kedvencemmé is vált. Hatalmas várakozásokkal telve vártam a folytatás megjelenését, amelyre szerencsére csak pár hónapot kellett várni és a készhez vételt követően az olvasást sem halogattam sokáig, szó szerint neki estem a regénynek.
Rusty Sabichet, húsz évvel ezelőtt felmentették a gyilkosság vádja alól, a karrierje romokban hevert, de per lezárulását követően mind a vádlói, mind a közvélemény támogatta szakmai hírnevének helyreállítását és a további előmenetelét. Nem csak a hivatását, de a családi életét is megviselték az események, a károk szinte helyrehozhatatlannak tűntek. Rusty mellett Tommy Molto, az ügyész szénája sem állt jól a tárgyalás végén, az ő karrierje is majdnem derékba tört. Húsz év telt el az előző kötet, az Ártatlanságra ítélve megdöbbentő eseményei óta, Rusty a fellebbviteli bíróság elnöke, Tommy Molto pedig az ügyészi hivatalt vezeti. Kettejükből soha nem lett barát, de a távolságtartó munkakapcsolatot mindketten elfogadták. Rusty egy nap arra ébred, hogy a felesége, Barbara meghalt az éjszaka folyamán, ő azonban egy teljes napon keresztül nem értesít róla senkit. A gyanús körülmények felkeltik Tommy Molto és a társa figyelmét is és Rusty ismételten a vádlottak padján találja magát. A vád ebben az esetben is gyilkosság. A cél jelen esetben nem más, mint Nat számára bebizonyítani, hogy Rusty nem követte el azt, amivel megvádolták, hogy ismételten ártatlan az ellene felhozott vádakban. Sandy Stern most is elvállalja a védelmét és kezdetét veszi az érzelmekkel és bosszúvággyal telített tárgyalás, amely során összecsap és megmérkőzik egymással a két régi ellenfél.

Az előző kötettel ellentétben, ahol Rusty szemszögéből követhettük végig az eseményeket, ebben a könyvben több nézőpontból való szemléltetést választott a szerző. Sabich bíró mellett megszólal a fia, Nat, a bíró legkedvesebb fogalmazója, Anna, valamint Tommy Molto is. A nézőpontok váltogatásával egy hangulatában teljesen más regényt kapunk, mint az előzményben, de ez nem vált a történet kárára, inkább színesítette a történések és az érzelmek bemutatását.
"Bár a tárgyalóterem nem nekem való, és soha nem is lesz az, mégis lenyűgöznek az idebent végbemenő finom kis szertartások és drámák, különösen azok, amelyek túlságosan banálisak ahhoz, hogy sorozatokban vagy filmekben lássuk viszont." (235. oldal, Agave Könyvek, 2013.)
Már a könyv első oldalain felülünk az érzelmek és a feszültség hullámvasútjára, amelyből egészen a regény végéig nem lehetséges a kiszállás. Az eleje kicsit lassabban indul, elhúzódik a felvezetés, alaposabb a probléma felvezetés, nagy a hangsúly a szituációt kiváltó érzelmek bemutatásán. A szerző összefoglalja az elmúlt húsz év történéseit, lényeges eseményeit, megismerteti az olvasót a szereplők jellemében bekövetkezett változásokkal és megalapozza a mindent eldöntő kérdéseket. A korábbiakban érzett minden ellenszenvem ellenére tiszteletet ébresztett bennem Tommy Molto hozzáállása, értékeltem a megfontoltságát, amellyel a vádemelést, a megelőző nyomozást és a későbbiekben a tárgyalást is vezette. Neki határozottan jót tett a korábbi zűrzavar és az azóta eltelt idő.
Tommyval ellentétben viszont úgy éreztem és úgy is látszott, hogy Rusty nem tanult a múltban vétett hibáiból, mert jelen esetben is elköveti ugyanazt a lépést, amiből egyszer már kára származott és bár a lelke mélyén tudja, hogy nem kellene ezt tennie, de nem tud ellenállni a körülmények adta lehetőségnek. Ezzel pedig megint megteremti annak az alapjait, amely oda juttatja, ahonnan egyszer már sikerült megmenekülnie. Jogosan merül fel az a kérdés is, hogy az akkori felmentése vajon megalapozott volt-e vagy annak ellenére, hogy szabadon távozhatott, mégis csak bűnt követett el olyan sok évvel ezelőtt? A szerző olyan mesterien forgatja a szavakat és a tényeket, hogy teljesen elbizonytalanított, pedig az előző kötetben felhozott minden vád ellenére meg voltam győződve arról, hogy főszereplőnk ártatlan.

Elgondolkoztam azon, hogy a most meghozott döntéseim vajon mennyire lesznek hatással rám tíz vagy akár húsz év múlva, mert bizony Rusty Sabich ebben a történetben azoknak a döntéseknek a terhét nyögi és azoknak a következményeit viseli, amelyeket húsz évvel ezelőtt hozott meg. Az előzményekben megismert  bírósági tárgyalás végén Barbara elköltözik egy másik városba, de a betegsége kiderülését és súlyosbodását követően visszatér a férjéhez, a korábbi bizalom nem áll helyre maradéktalanul és a családi béke örökre feszültségekkel teli és nagyon törékeny marad. Nem is tudom, hogyan gondolhatta azt Rusty, hogy bármit is eltitkolhat ez elől az asszony elől? Ebben a titkokkal és feszültséggel teli környezetben, sikeres és sérült szülők gyermekeként nő fel Nat, aki maga is érzékeny és eléggé instabil lélek.
Új szereplőként tűnk fel Anna, aki fellépésével és döntéseivel eléggé összekuszálta az érzéseimet. Először nem igazán tudtam elfogadni a tetteit és az indokait, de a vége felé sikerült valamelyest megkedvelnem.

A több nézőpont és a tények fokozatos feltárásának, a múltbeli események felidézésének következtében állnak össze a történet apró darabjai. Nem igazán éreztem titoknak, hogy mi és ki áll az események hátterében, de nem is ez a regény erőssége, hanem ahogy feltárja az emberi lélek sötét zugait és egymás mellé vagy éppen egymással szembe helyezi az érveket és a bizonyítékokat, gondolkodásra készteti az olvasót, érzéseket fakaszt. Minden elismerésem a szerzőé, mert annak ellenére, hogy nem rejti véka alá végkifejletet, végig fenn tudja tartani az olvasó érdeklődését és mindezek mellett megbotránkoztatja, feldühíti és még meg is lepi eddig jól elrejtett információkkal, ha szükséges. Félelmetes volt számomra Barbara és Rusty kapcsolata és bár tudtam az indokot, ami miatt kitartottak egymás mellett, meglepett és megdöbbentett a végső következtetés, az utolsó nap eseményeinek részletes bemutatása és főleg annak lelki oldala.
"Honnan is tudhatnánk, mi rejlik mások szívében vagy fejében? Ha magunkat sem értjük, mekkora az esélye, hogy igazán megérthetjük az embertársainkat? Semekkora." (477. oldal, Agave Könyvek, 2013.)
Rusty döntésinek logikáját nem könnyű követni, de nagyon megéri. Annak ellenére, hogy ennek a regénynek a cselekménye nem olyan mozgalmas, a szereplők reakció nem olyan hirtelenek, mint azt az előző kötetben megtapasztalhattam, maga a tárgyalás és a bizonyítékok bemutatása, valamint azok megcáfolása megint utánozhatatlan élményt jelentett a számomra. Egyszerűen élveztem a szócsatákat, a csapdákat, az ellen csapdákat, a következtetéseket és a logikázást.

Aki szereti ezt a műfajt, illetve akinek tetszett az előző rész, nem fog csalódni ebben a kötetben sem. Kellő hitelességet ad a regénynek és a jellemek alakulásának, hogy a szerző maga is együtt öregedett Rustyval és ténylegesen is eltelt közel húsz év a két történet megírása között. Talán ez, az idő múlása, a megfontoltság érződik a regényen, ezért haladnak valamivel lassabban az események, de mindezért kárpótol a lelki oldal, a több nézőpont és persze a sok-sok logikai következtetés és agyalás. Úgy gondolom nagy szerencséje a magyar olvasóknak, hogy rövid időn belül vehették/vehetik a kezükbe mindkét kötetet.
Továbbra is nagyon jó írónak tartom a szerzőt, számomra az előző könyv nagyon magasra tette azt a bizonyos lécet, de ez a történet sem sokkal maradt el a várt színvonaltól. A szerző honlapját nézegetve úgy látom, hogy van még pár irománya, amelyek nem jelentek meg magyarul és csak reménykedem benne, hogy a Sabich bíró két történetének sikeressége esetén az Agave Könyvek bevállalja a további művek megjelentetését is. Ha így lesz, akkor azoknak kötelező helye van a könyvespolcomon, mert engem véglegesen sikerült meggyőzni és rabul ejteni. 



A könyvet köszönöm az Agave Könyvek kiadónak!


Pontszám: 9
Kiadó: Agave Könyvek
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 500 oldal
Eredeti cím: Innocent
Teljes ár/webbolt ár: 3.280,- / 2.460,-
Előzmény: Ártatlanságra ítélve
Forrás: recenziós példány, kiadótól

2013. június 18., kedd

David Gemmell: Kard a viharban (Rigante-ciklus 1.)

Nagyon régóta nézegettem már David Gemmell könyveit, olvasgattam a fülszövegeket, az értékeléseket, úgy egyszerűen próbálgattam, hogy mennyire passzolnak össze ezek a sok kötetből álló regényciklusok az én ízlésvilágommal. Többször a kosaramba kerültek a szerző könyvei, aztán mire a valós vagy virtuális pénztárhoz értem, mégis mást fizettem ki, más jött velem haza.


Értékelés: 9/10
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2007.
Terjedelem: 445 oldal
Eredeti cím: Sword in the Storm
Fordító: Sziklai István
Borító ár: 2.490 ,- Ft
Sorozat: Rigante-ciklus
Folytatás:
2.) Éjféli sólyom
3.) Hollószív
4.) Viharlovas
Kategória: heroikus fantasy
Akciós vásárlás:
Delta Vision Könyvroham
Delta Vision Webáruház
Tépelődésemnek a DV karácsonyi akciója és a hites párom - vagy ahogy gyakrabban szoktam emlegetni, Pacákom - azóta is imádott mondata vetett véget: "Rendeld meg! Megkapod ajándékba a névnapodra és karácsonyra." A kérdés tehát eldöntetett, még egy kis utánajárás következett, egy-két olyan személy véleményét még figyelembe vettem, akinek adok a szavára, aztán a teljes Rigante-ciklus (mind négy kötet) bekerült a kosaramba, majd pár nap múltán landolt a karácsonyfa alatt. Az események sodrásában az olvasás sajnos elmaradt - de volt helyette más -, és a ciklus első kötete csak nem olyan rég került sorra.

A riganték, amolyan igazi büszke és harcos nép, akik békés környezetben, zöldellő hegyek között élnek, istenekként pedig a természet, a levegő, a víz és a föld szellemeit imádják. Ennek a törzsnek a tagja Connavar, akinek jellemét már a születésének körülményei is meghatározzák. Connavar úgy nő fel, hogy az apját gyávának tartják és ő maga nem akar az ősére hasonlítani, legfőbb célja az életében, hogy bátorsága soha ne szenvedjen csorbát és elérje a hőn áhított dicsőséget. Ezen törekvése hol vakmerővé, hol meggondolatlanná teszi, de biztosítja folyamatos fejlődését. A seidhek, ez az ősrégi, mágikus faj felfigyel a fiúra és többször is beavatkozik az életébe, veszélybe sodorja főhősünket vagy adott esetben a segítségére siet.

Nem is tudom igazán, hogy mire számítottam a regénnyel kapcsolatban, de egy ilyen alapos, lassan hömpölygő, mégis olvasmányos írásra biztosan nem. Cselekményesebb, pörgősebb eseményt vártam volna, de nem vagyok elégedetlen az olvasott cselekménnyel sem. Fantasy regényként vettem a kezembe a kötetet, de a szövegben felbukkanó utalások miatt, amolyan alternatív történelmi regényként gondoltam rá egy idő után. A keltokat, akikhez a riganték tartoztak egyszerűen keltákként értelmeztem, a portyázó és nőket is magukkal hurcoló tengeri farkasok az én szememben a vikingek voltak és a bronzpajzsokkal, rövid kardokkal, fegyelmezett modorban harcoló tengeren túli kővárosiak pedig római légiókként jelentek meg a szemem előtt.

Connavar, Kard a Viharban (forrás)
A történetben gyakorlatilag főhősünk életét kísérhettem végig a születésétől egészen férfivá érésének aranykoráig. Megismerhettem Hárompatak lakóinak életét, motivációikat, botlásaikat, döntéseiknek következményeit. A "családtörténet" mellett a seidhek jelenléte enyhén misztikussá és titokzatossá is tette az elbeszélést. Szerettem, ahogy felbukkantak, ahogy belenyúltak az eseményekbe, ahogy próbára tették az embereket és befolyásolták életüket. Az isteni beavatkozáshoz hasonlatos közbeszólásuk a "vigyázz, mit kívánsz" tipikus esete, a kért beavatkozás soha nem úgy következik be, mint ahogy a kívánságot óhajtó gondolja.
"Minden tettünk, legyünk bár emberek vagy seidhek következményeket szülnek... olyan következményeket, amelyeket nem mindig látunk szívesen." (230. oldal, Delta Vision, 2007.)
Nagyon érdekes és tanulságos része ez a történetnek és kifejezetten élvezettel olvastam az események alakulását. Szerettem a geis-ek, a születéskor látott jóslatok, figyelmeztetések történetét, titokzatosságukat és bekövetkezésük körülményeit. Imádtam az apróságokat, amelyek jelentősen befolyásolják a szereplők jellemeit és életüket. 
"Nem könnyű becsületesnek lenni. A világ tele van ravasz, eszes emberekkel, akik nem értik, mit jelent a hűség és a becsület. Áskálódnak, lopnak, és a világ szemében mindig sikeresek. A becsületességhez sok erőfeszítés kell és állandó bátorság. Ami pedig a tisztességet illeti, az a legnehezebb mind közül." (35. oldal, Delta Vision, 2007.)
Az őz, mint jelkép (forrás)
Ha már a szereplőknél tartunk, akkor meg kell említenem, hogy Connavar sem az a tévedhetetlen hős. Jót akar, de nem mindig jön neki össze a jó cselekedet, tud logikusan és felelősségteljesen is gondolkozni, de könnyen elragadja a szenvedély egy bizonyos formája. Főhősünk minden hibája ellenére a törzse, a faluja épségét tartja a legtöbbre és ezt a tulajdonságát csak értékelni lehetett. Connavar mellett igazi kedvencem lett  Ruathain, Conn nevelő apja, Banouin, a külhoni, Vorna, a boszorkány és még sokan mások. A jellemfejlődés mesteri kivitelezését követhettem nyomon a könyvben és nem csak a főhős, hanem szinte minden lényegesebb szereplő esetében. Nem sok könyvben tapasztaltam eddig ilyet, ezért a cselekmény mellett ez volt a másik kedvencem a történetben.

A jellemfejlődés és a falu, a törzs problémái mellett a történet kitekint a nagyvilágba és megmutatja, hogy a békés és idilli környezet bizony veszélyben van és a világ változása nem áll meg azzal, hogy vágyjuk a nyugalmat. A külhoni szál története elindult és bizonyos mértékben bele is kavarodott Connavar és a keltok életébe, de úgy érzem, hogy ez még csak a kezdet. Connavar egyik rossz döntésének következménye pedig utat nyit a folytatás, a következő történet felé.
"Időnként, mint ahogy a kavics lavinát okoz, időnként egy kicsinység is hihetetlenül nagynak bizonyulhat." (366. oldal, Delta Vision, 2007.)
Nekem kifejezetten tetszett a könyv, amely a heroikus fantasy igazi mintapéldája. Nem egy tipikusan nőies fantasy, de ennek csak örülök, mert abból mostanában eléggé túlteng a kínálat. Az igényes fantasy történeteket szeretők kedvelni fogják a regényt és értékelik majd az előnyeit. Úgy érzem azonban, hogy az író igazi rajongói az ellenkező nem képviselői közül fognak kikerülni. Részemről jöhet a folytatás is hamarosan. 



2013. június 14., péntek

Vivien Holloway: Pokoli szolgálat (Pokolháború trilógia 1.)

Mindig különleges izgalom fog el, ha egy fiatal magyar szerző könyvét tarthatom a kezemben, főleg olyanét, akit ha nem is ismerek személyesen (még), de nem is idegen a számomra, hiszen a technika és a kommunikáció lehetőségeinek köszönhetően sokat beszélgettünk már és ajánlottunk egymásnak olvasnivalót vagy éppen rajongtunk közösen egy könyvvért. Most pedig az ő általa írt művet tartok a kezemben és ez nagyon furcsa, ugyanakkor bizsergető érzés, amelynek azért van negatív oldala is, hiszen az ismeretségünktől függetlenül, a lehetőségekhez mérten objektíven kell értékelnem a regényt. Megkísérlem a lehetetlent.
Lilian élete csak annyiban különbözik az átlag fiatalokétól, hogy imádott kishúga gyógyíthatatlan beteg és ő bármit megtenne, hogy elősegítse a gyógyulását. Reménytelen helyzetét és kétségbeesését kihasználva a kórházban elébe toppan egy ismeretlen férfi és egy szerződés aláírásáért cserébe felajánlja, hogy a főnöke meggyógyítja a kislányt. Kinek van ekkora hatalma, hogy ezt megteheti? Csakis magának Lucifernek. Mit jelent egy szerződés magával a Pokol uralkodójával? Semmi jót. De a szerződés létezik és Lilian nem tehet mást, mint ledolgozza a rögzített időt és elvégzi a Lucifer által rá bízott feladatokat. 

A történetet végig áthatja Lilian kishúgával szemben érzett szeretete és valahányszor csak említésre került kettejük kapcsolata a könyvben, mindig ugyanaz a kép ugrott a szemeim elé: az írónő, ahogy karjában tartja a kishúgát és együtt csodálják a karácsonyfa fényeit. Igen, ugyanaz a szeretet jön át a könyvben is, mint ami abból a képből sugárzik. Ez az az érzés, ami a legjobban jellemzi Lilian tetteit, ami tartja benne az erőt és ami miatt olyanokat is megkísérel, amit a későbbiekben még keservesen megbán.
A regényben olyan világ nyílik meg az olvasó előtt, ahol bizony van lent és fent és az említett helyek teremtményei megjelenhetnek a földi halandók előtt, illetve bele is avatkozhatnak az életükbe, befolyásolhatják a döntéseiket és persze kísértésbe vihetik őket. Így szedik áldozataikat a pokoli teremtmények és hasonló módszerrel próbálják a mennyek teremtményei visszatartani az embereket a rossz döntéstől. A démonok és az angyalok mellett léteznek a bukott angyalok, akik a köztudattal ellentétben nem csak az égből kitaszított angyalokból lehetnek, a pokol ugyanúgy kitaszíthatja a sajátjait, a fekete szárny  pedig mindkét esetben jellegzetes azonosítója a bukottaknak.

A történet ékes példája annak, hogy a pokol és a menny teremtményei mennyire tekintik játékszernek az emberiséget és játéktérnek a Földet. Lilian pedig azt mutatja meg, hogy kellő ravaszsággal, kitartással, és megfelelő motivációval ellátva ellen lehet állni a kényszerítésnek és meg lehet találni a hatalmasok hosszú ideje tartó kötélhúzása miatt időnként felbukkanó kiskapukat. Egy dolgot azonban nem szabad elfelejteni: ha a hatalmasok vetekednek egymással, ne kerülj közéjük, ha mégsem tudod kikerülni, hogy észrevegyenek, akkor a legjobb tanács, ha senkiben sem bízol meg. Ebben a regényben a pokol tényleg pokol és Lucifer méltó az uralkodói címre, amit büszkén visel és persze a követői sem maradnak el tőle kegyetlenségben.
Fiatal szerzőnk érdekesen keveri az események lapjait és az élvezetes regényhez szükséges stílusokat. Az akciókon kívül rengeteg mély érzelmet visz bele az írásába, köztük sok-sok bizonytalanságot, erős gyanakvást, még erősebb reményt és elhatározást. Mindezt megfűszerezi a kétségbeeséssel és helyenként kegyetlenséggel, hatalomvággyal. Amikor már úgy gondoltam, hogy sínen van a történet és innentől kiszámítható események következnek, akkor mindig jött egy fordulat, ami felrázott, ami teljes döbbenetet okozott nálam és ami továbbvitte a történetet egy olyan irányba, amire nem is számítottam. Vivian jól megcsavarta a történetet, illetve elég bonyolultra tervezte a játékszabályokat ahhoz, hogy keresztülvihesse mesteri csavarjait.

Ami kifejezetten tetszett a regényben, hogy bár Lil körül rengeteg férfi szereplő fordul meg és pattognak is a szikrák, de főhősnőnk szeme előtt most más cél lebeg és bizony nem hagyja magát eltéríteni. Minden elismerésem az egyedi és erős karakterekért, amelyek sorra bukkannak fel a regényben. 
Az alaptörténeten és a karaktereken kívül a könyv erősségét a párbeszédek jelentik. Szerettem olvasni azokat a részeket, amelyekben megcsillant Lilian éles logikája és lecsapott még élesebb nyelve. Pörgős, pattogós, élvezetes és informatív, így tudnám tömören összefoglalni a párbeszédek lényegét. 
Az objektív értékelés érdekében a sok dicséret mellett azt is meg kell említenem, amivel problémám volt az olvasás során. Az érdekes és lendületes cselekményt sokszor szakítják meg a múltbeli visszaemlékezések, ennek eredményeként viszont úgy éreztem a szükségesnél valamivel többször tört meg a történet lendülete. Persze ennek is meg van a maga előnye, hiszen így a titkok lassan és megfelelő tempóban adagolva nyílnak meg az olvasó előtt. A másik, számomra félreértésre okot adó dolog az volt, hogy elég sokára derült csak ki, hogy a pokolban és a földi világban másképp telik az idő, ezért jó párszor kerültem időzavarba, ráncoltam a homlokom és számolgattam az éveket, amelyek sehogy nem akartak passzolni egymáshoz. Sejtettem én, hogy az ok az eltérő idősík lehet, de biztos csak a könyv felénél lettem benne, amikor végre a szövegben is olvashattam ezt a megállapítást. Innentől már kevesebb volt a homlokráncolás és jobban összeállt maga a történet is. 

Ki kell hangsúlyoznom, hogy egy fiatal szerző első könyvéről van szó, aminek lendületességét, frissességét apró hibák ellenére is nagyon szerettem - megismerését csak ajánlani tudom a fantasy iránt érdeklődőknek. Nagyon remélem, hogy az írónő már lelkesen írja a következő kötetet (sorozatról lévén szó), mert nagyon nagy szükségem lenne rá, hogy minél hamarabb megismerjem a történet folytatását.





Pontszám: 8 pont
Kiadó: Aba Könyvkiadó
Kiadás éve: 2013.
Terjedelem: 319 oldal
Sorozat: Pokolháború trilógia
Folytatás: Pokoli szökevény
Forrás: magánkönyvtár

2013. június 12., szerda

László Zoltán interjú

Lászó Zoltán az általam kedvelt magyar írók egyike, regényeit szívesen olvasom és legnagyobb örömömre személyes találkozásaink száma is egyre növekszik. A tavalyi évben már részt vettem egy dedikáláson, akkor a Nagate, a Keringés és a Nulla pont című regényekbe kértem az aláírását, idén pedig a frissen beszerzett Egyszervolt kötet eset a tolla áldozatául.
Forrás: ekultura.hu
Amikor az ekultura.hu oldal szerkesztősége megkérdezte, hogy lenne-e kedvem interjút készíteni a szerzővel, akkor nem utasítottam el az ajánlatot, egyedül az élő interjúra mondtam nemet és maradtam inkább az írásban feltett kérdéseknél. Utólag lehet, hogy bánom már egy picit, hogy nem vállaltam az élő beszélgetést, de nem igazán volt hozzá bátorságom, hogy belevágjak. 
A könyvhét szombati napján tartott dedikálást sajnos elmosta az eső, ezért az ekultura.hu helyszínen jelen lévő munkatársai úgy döntöttek, hogy mégiscsak elkészül az az élő interjú, de ezt a jelenlétem hiányában (éppen hazafelé tartottam a könyvhét számomra engedélyezett napjáról) már nem én vittem véghez.

Következzen most az általam összeállított kérdéssor és a számomra nagyon szimpatikus szerző, nagyon szimpatikus válaszai. :)
Az interjú az ekultura.hu oldalon is megjelent.

Shanara: Olvastam több korábbi művedet. Szerettem a Nagate sci-fi környezetben játszódó, de számomra mégis inkább a fantasy műfajához közelebb álló stílusát, tetszett a folyatásaként készített Nulla pont sci-fi hangulata. Most egy hamisítatlan urban fantasy került a boltok polcaira. Mesélnél róla egy kicsit, miről fog szólni a történet?
László Zoltán: Az Egyszervoltban a régi mesehősök leszármazottai rejtőzködő kisebbségként élnek köztünk: dolgoznak, adót fizetnek és akár egymás rovására is boldogulni akarnak. A regény hőse, Karsa Harlan Transzóperencia, e remélt mesehős-őshaza megtalálása körüli intikák kellős közepébe csöppen, pedig ő csak az elveszett gyerekkorát próbálja megtalálni. Ami nem igazán egyszerű, ha titokzatos meseszervezetek, iratmániás hétfejű sárkányok, a parlamenti képviselőket manipuláló óriások és legalább két potenciális barátnő nehezíti a dolgát. 

S: Honnan jött a magyar népmesei vonatkozás ötlete, mi vitt el ebbe az irányba?
LZ: A Delta Vision 2006-os 77(Hetvenhét) antológiájába már írtam egy népmesei feldolgozást, és annak nagyon élveztem minden sorát. A mesék többnyire addig tartanak, hogy a szerelmesek egymásra találnak és „boldogan élnek, amíg”. De nyilván lesznek gyermekeik, unokáik, akiknek már olyan, cseppet sem mesés korban kell boldogulniuk, mint a rendszerváltozás utáni évtizedek.

S: Több kiadónál jelent már meg könyved. Az Egyszervolt című regényed az Agave könyvheti újdonságai között található. Mi sodort a kiadó felé?
LZ: Már A keringés megírása után megfordult a fejemben, hogy elküldöm nekik is a kéziratot, de akkoriban az sf és fantasy zsánereiben nem igazán adtak ki hazai szerzőket, úgyhogy azt gondoltam, inkább megspórolok egy udvarias elutasítást. Aztán megjelent Izing Róbert és Brandon Hackett regénye, és úgy gondoltam, ideje bekopogtatni. Olvasóként nagyon szeretem az Agave stílusát, úgyhogy büszke vagyok rá, hogy ez a regény náluk jelenik meg.

S: Mi volt az oka a korábbi kiadóváltásoknak?
LZ: Semmi személyes. Amikor kiadót keresek egy regényhez, az alapján döntök az ajánlatok között, hogy hol lenne jobb helyen: beleillik-e a kiadó profiljába, milyen marketinget tudnak mögé tenni stb. Az előző regényem a Galaktikánál volt a legjobb helyen, a mostani az Agavénál. Lehet, hogy a következő regényem, ami jelen pillanatban sci-finek néz ki, majd megint a Galaktikához kerül, ki tudja?

S: Melyik stílus áll hozzád a legközelebb: sci-fit vagy fantasyt írsz szívesebben?
LZ: Mindkettőt egyformán szeretem, inkább valamiféle hangulati kérdés, hogy mit írok éppen. És szeretem vegyíteni a kettőt. AzEgyszervoltban például vannak óriásrobotok. Az urban-fantasy Nagatéhoz pedig egy sf-folytatást írtam. Azt hiszem, nem kedvelem a merev kategóriákat.

S: Ha már az írásaid műfaját kitárgyaltuk, akkor beszéljünk egy kicsit a technikájáról is. Hogyan kezdesz neki egy regénynek?
Forrás: ekultura.hu
LZ: Az első az ötlet. Hogy mit akarok elmondani az olvasónak. Ehhez szorosan kapcsolódik a háttérvilág, mert gyerekkorom óta imádom az alaposan kigondolt, hihető világokat. A karaktereket a szerint válogatom össze, hogy minél jobban segítsék az ötlet kibontását, ahogy a cselekmény is részben ezt szolgálja.

S: Milyen körülmények között szeretsz alkotni?
LZ: Szükségem van nyugalomra, kávésbögrére, meg egy metált bömböltető fülhallgatóra, lényegében ennyi. Korábban fegyelmezetten, napi szinten írtam a hajnali órákban, de aztán megszülettek az ikerfiaim, és az elkövetkező évek nem igazán az írásról szóltak. A helyzet ugyan javul, ahogy a srácaim cseperednek, de igazán máig sem értem, hogyan tudtam megírni az Egyszervoltot. Sajnos a rendszeres írásra még mindig nem tudtam rávenni magam, úgyhogy hónapok óta csak ott tartok, hogy készülök a következő regény megírására. Egyszer majd biztosan elkezdem.

S: Vannak kérdések, amelyeket mindenképpen fel kell tenni egy ilyen interjúnál. Az első, hogy mi volt az, ami miatt elkezdtél írni?
LZ: Imádtam olvasni, édesapám már kisiskolás koromban könyvtárba hordott. Végigolvastam mindent, ami érdekelt, de rá kellett jönnöm, hogy leginkább az SF érdekel. Kamaszként, amikor az ember keresi az önmegvalósítás lehetőségeit, természetes volt, hogy megpróbálok én is történeteket írni. Úgy látszik, elég jól ment.

S: A másik kihagyhatatlan kérdés, hogy ki az, akire példaképként tekintesz, akinek a munkássága meghatározó volt abból a szempontból, hogy írásra adtad a fejed? Gondolom, hogy a példakép a műfaji irányultságot is kellőképpen befolyásolta.
LZ: Amikor elkezdtem az első regényemet, a Hiperballadát – klasszikus hiba egyébként, hogy regényírás közben akar az ember megtanulni írni –, teljesen Gibson és a kiberpunk hatása alatt voltam. Imádtam az SF újhullám írásait is a maguk költőisége miatt, de a cp volt az, ami még az SF-en belül is ablakot nyitott a számomra valamire. Aztán ezt valahogy ki is írtam magamból, és a második regényemre már valami nagyon mást akartam. Ebből lett a Nagate városvilága. De úgy gondolom, a cp szellemisége azért máig elkísér az írásaimban.

S: A múltbeli írók után beszéljünk a kortárs írókról, a kollégákról. Ki vagy kik azok a személyek, akiknek a regényeit szívesen olvasod a kortárs szerzők közül?
LZ: Ahogy mondtam, hangulati kérdés is, hogy sf-t vagy fantasyt írok. Az Egyszervolt azért lett ilyen modern mese, mert valahogy mostanában hadilábon állok az SF-fel. Nagyon kevés olyan művet találok, ami igazán elvarázsol, és nem a szerzői hibákat strigulázom. Mégis, az utóbbi évben két SF volt az, ami ezt megtette: A Tűz lobban a mélyben Vernor Vinge-től és a Kvantumtolvaj Hannu Rajaniemitől.

S: A technika és az igények fejlődésével nem lehet kikerülni a papír könyv vagy e-könyv kérdést sem. Mi a véleményed az elektronikus könyvekről?
LZ: Egyelőre nagyon gyerekcipőben jár ez itthon, de biztos vagyok benne, hogy a jövő ez lesz. A papírkönyveket majd a geekek fogják gyűjteni, a többség elektronikusan olvas. Javarészt kalózmásolatokat. Szerzőként felfoghatom ezt úgy, hogy rossz, mert bevételtől esek el, és jó, mert a lényeg mégiscsak az, hogy minél többen olvassák, amit írok.

S: Tavaly ugyancsak az Agave Könyveknél jelent meg Brandon Hackett (Markovics Botond) Az ember könyve című regénye. A normál könyvvel egy időben, e-könyv formátumban is kiadásra került a történet. Tervezitek, hogy az Egyszervolt mindkét formában megjelenik?
LZ: Egyelőre nem. A kiadó és én is kivárunk az e-könyvpiaccal kapcsolatban.

S: Számomra az Agave Könyvek a jó könyveket és a megbízható minőséget jelenti. Kívülállóként úgy látom, hogy gyorsan dolgoznak, és profi szinten végzik a könyvkiadás „művészetét”. Mi a Te véleményed a kiadó munkájáról, jó volt velük együtt dolgozni?
LZ: Nekem is ez volt a benyomásom róluk, és most belülről is csak meg tudom erősíteni.

S: Volt valamilyen beleszólásod az Egyszervolt borítójának grafikájára vagy teljesen a kiadóra bíztad a borító elkészítését?
LZ: Volt egy koncepcióm, és ők is hoztak két másikat. Közösen döntöttünk, melyik legyen a végleges irány.

S: Elégedett vagy az eredménnyel?
LZ: Van egy olyan kérdés, hogy nem fiatalabb korosztályt lő-e be a borító, mint akiknek a regény szól, de ez majd kiderül, miután a boltokba kerül a regény. Nekem mindenestre tetszik.

S: Utolsó kérdésnek mi más maradhatna, mint hogy érdeklődjek a további terveidről. Mikor, hogyan és merre tovább?
LZ: Ahogy említettem, kitartóan készülök a következő regényemre, ami egy jó kis SF lesz belakott Naprendszerrel és százmilliónyi idegen lénnyel, akik váltig állítják, hogy az emberiség a teremtőjük, és akiket nekik szolgálniuk kell.

2013. június 10., hétfő

Élménybeszámoló: 84. Ünnepi könyvhét

Amikor a könyvhétről készült képeket nézem, akkor könyveket lapozgató, békésen sétálgató embereket látok. Amikor személyesen veszek részt a könyvhéten, ugyanezt tapasztalom. Kivéve, ha saját magamról van szó. Nekem ugyanis a könyvhét számolatlan élményt, őrült nagy rohanást és a nap végére mindent felemésztő fáradtságot jelent, amelynek egyenes következménye, hogy miután hazacipeltem és felvonszoltam a lakásba a könyveket, bezuhanok az ágyba.
Nézzük akkor ennek a bizonyos napnak a krónikáját az én szememen keresztül.

Reggel fél hatkor csörög az óra, amit már ébren vártam. Hiába no, nagy várakozás előzte meg a napot. :) Indulás 6 óra 20 perckor autóval Miskolc felé, útközben @borga és @Agatha csatlakozott még hozzám. A biztonságos parkolóhely választás és rövid sétát követően kis csapatunk még két fővel (@SzAngelika és @zsorzsi) bővült, így vágtunk neki a Budapestig tartó útnak. A vonaton a hangulat fergeteges. Legalábbis a mi csoportunknál. Sztorik, kacagások. A mellettünk ülő utasok sem bosszúsak, hanem először csak leplezett kíváncsisággal hallgatják a történeteinket, majd még arra sem veszik a fáradtságot és nyíltan végigmozizzák a maradék utat. Ingyen előadás. Hurrá! :)

Menetrend szerint érkezünk meg Budapestre és a Vörösmarty térre. Az események innentől kezdenek el fergeteges ütemben száguldani. Kezd hagyománnyá válni, hogy könyvheti keringésünket az Agave Könyvek standjánál kezdjük. Most is ez történt. Felmarkoltam a két lestoppolt reci könyvemet, a többiek addig válogatnak és bizony találnak is nagyon jó könyveket. Fortuna kegyeibe ajánlottuk magunkat, amikor kitöltünk egy kérdőívet. Ugyan ki mondana nemet egy tízezer forintos Agave könyvvásárlási kuponra?
Közben befutott @Nita_Könyvgalaxis-t, akivel ez alkalommal végre sikerült fél percnél többet beszélgetéssel tölteni.

Az idő haladt, 11-től dedikáltak az Ad Astra grafikusai és addig még fel kellett venni az előrendelt könyveket, megvenni a printeket és egyéb apróságokat. A hűtőmágnest nagyon jó ötletnek tartom. Kedves ismerősök és még kedvesebb kiszolgálás fogadott a standnál. Két újabb könyv, sok-sok gyönyörű borítóprint és hűtőmágnes húzta a karomat a vásárlás végén. Sikerült pár mondatot váltanom Kleinheincz Csillával is, aki szokás szerint sürgött-forgott, de mindenkinek osztott egy kedves mosolyt. Boldogsággal töltött el, hogy rengeteg elfoglaltsága ellenére is szánt időt az éppen csütörtökön közzétett Jessie Lamb testamentuma értékelésem elolvasására és büszkén hallgattam a bejegyzésről mondott dicsérő szavait.

Nyomomra akadtak az ekultura.hu oldal illusztris képviselői is, @Dominik_Blasir és az oldal főszerkesztője, Galgóczi Tamás és egymás után adták a kezembe a leegyeztetett könyveket. Sokakat megmosolyogtatva egy gurulós bőröndbe rejtettem el a zsákmányomat, a tárolókapacitás hamarabb kimerült, mint számítottam rá. Kölcsön-, csere- és lestoppolt könyvek cseréltek gazdát egyre bővülő társaságunkban, ahogy az ország több pontjáról érkező emberek (@Szirmocska, @Gabye, @Jeffi és még sokan mások) lassan befutottak a megbeszélt találkozóra. Az Ad Astra grafikusait szó szerint letámadtuk. Jó magam többször is beálltam a sorba.

Forrás: DV facebook oldala
Az Ad Astra után a Delta Vision pavilonját vettük célba egy jól irányzott összeesküvéssel, ahol szó szerint kifosztottuk a kínálatot. Már ami legalábbis a Ködszerzet és az Őrült hajó készletet jelentette, de Ta-mia Sansa könyvéből is négyet markoltunk fel. Ködszerzet ügyben megdolgoztattunk a kiadó munkatársait, ugyanis kifizettük a könyveket, de meg kellett várni, amíg a raktárból meghozták a szükséges példányokat. Produkciónkat és a vásárolt könyvtornyot a kiadó munkatársai fényképen örökítették meg, ami azon frissiben fel is került a kiadó oldalára. A végeredmény? 22 könyv és a maximálisan elérhető 50%-os kedvezmény. Azt hiszem mindenki jól járt az üzlettel. :) A kiadó pavilonjánál találkoztam és ismerkedtem meg @FFG-vel, ami szintén egy élmény volt. :)

A nagy rablást követően különváltunk és innentől egyedi csapásokat mértünk a kiadókra. Részemről célba vettem a Scolar Kiadónál akkor zajló Arthur Madsen dedikálást (@FFG-vel és @Timussal társulva), amely szintén egy élmény volt. A Five című könyv borítóján szereplő kislány, Jázmin, felnőtteket megszégyenítő méltó módon osztogatta az aláírásával ellátott kártyanaptárakat. Magam is egy példány boldog tulajdonosa lehetek.

Könyvheti gyarapodás :)
Következő megállóhelyem az Atlantic Press Kiadó pavilonja volt, ahol a sok levelezést követően végre személyesen is sikerült találkoznom a kiadó munkatársaival. Viharos üdvözlésben volt részem. :) Tamási Izabella igazán energikus, de végtelenül kedves személyiség. Meglepetésként ért, amikor bemutatott egy nagyon jóvágású úriembernek, aki miután megmondtam a nevem, határozott kézfogásával először az ujjaimat, majd egy hasonlóan határozott öleléssel az összes csontomat megropogtatta. Ő volt Benkő László, aki nagyon örült a napokban közzétett, A spanyol grófnő című könyvéről írt értékelésemnek. Számomra pedig az volt nagy élmény, hogy ilyen örömet tudok okozni a véleményemmel. Kedves szavait könyve egy példányában is megörökítette és adta át a számomra. Nagyon örültem a találkozásnak, felejthetetlen emlékként fogom őrizni. Ráadásként sikerült Rozsnyai Jánossal is megismerkednem, aki dedikálta és szintén átnyújtotta nekem A táltos keresztje című könyvét. Még mindig nem búcsúztam el a kiadótól, mert molyos ismerősöm Vivien Holloway, azaz @Wee dedikálta éppen a Pokoli szolgálat című könyvét, ezért nála is sorban álltam. Bónuszként saját készítésű könyvjelzőket is aláirtattam vele, amelyek laminálást követően majd kisorsolásra kerülnek a blogon.

A sok-sok program mellett azért akadt némi idő a többi mollyal való beszélgetésre is. Akadt egy fél óra, amikor @Szirmocskával édes kettesben üldögéltünk az oroszlános kútnál és beszélgettünk. És ha már megemlítettem molyos barátnőm nevét, akkor nem szabad elfelejtkezni a kilincsre akasztható, nagyon ötletes "ne zavarj" táblácskájáról sem. Folyamatosan vigyorgok, ha ránézek. Imádom! :DD 

Természetesen nem lehetett kihagyni Ta-mia Sansa dedikálását sem, aki közölte, hogy egyre rondábban ír, mosolyogva válaszoltam, hogy amíg a könyvei nyomtatásban jelennek meg, ez engem nem zavar, csak írjon jó sokat. :) Közben begyűjtöttük a DV standjánál a korábban kifizetett és közben a raktárból sikeresen a helyszínre érkezett Ködszerzet példányokat is. 

Visszatérve az Agave Könyvek pavilonjához sikerült pár szót váltanom Velkei Zolival. Majd következett a jól megérdemelt késői ebéd, amelynek során jól megdolgoztattuk a Burger King gyorsétteremben felszolgáló fiatal lányt, de aki nagyon is ügyesen vette az akadályt. Sikeresen megtöltöttük éhező pocakunkat, majd kis szusszanást követően készen álltunk a nap további programjainak teljesítésére.

Benyák Zoltán és Bíró Szabolcs dedikálásának ideje alatt szakadt le első alkalommal az ég. A fiúk szerencsére nem menekültek el az eső elől és készséggel firkálták össze a könyveimet és más papírnemű dolgokat is, de ezzel kapcsolatban még titkolóznék egy kicsit. :) Nagy örömömre szolgált, hogy a bemutatkozásomat követően Zoli arcán mosoly áradt szét, mert virtuálisan már többször is találkoztunk. Ismét kifejeztem azon véleményem, hogy az Ars Fatalis című könyvét nagyon kedveltem, valamint megtudtam, hogy hamarosan újabb könyve jelenik majd meg, Az idő bolondjai címmel. Sajnos az eső nem tett jót a találkozónak. 
Könyvheti zsákmány
Közben a szomszédos Atlantic Press Kiadó pavilontól átkocogott Trux Béla is, azaz @Tris, aki ugye majdnem földim és vele ugyan szinte bármikor összefuthatok, de a könyvhét azért mégis csak könyvhét. :) Némi eszmecsere és egy kierőszakolt fényképezést követően megkerestem a szerkesztőmet, Galgóczi Mónit, aki az ekultura.hu oldalon megjelenő irkáim figyelmes őre. Pár percet beszélgettünk, gazdagabb lettem még egy könyvvel, újfent elutasítottam a kamerás interjút (nem vagyok én képernyőre való), majd kapkodtam a lábam, mert az Agave Könyvek standjánál már megkezdődött László Zoltán dedikálása. Zolival már tavaly is dedikáltattam, az idei évre csak a frissen megjelent Egyszervolt című kötet maradt. Beszélgettünk pár szót, jeleztem, hogy én vagyok az a személy, aki nem átallotta őt zaklatni holmi interjúkérdésekkel, amelynek végeredményét az ekultura.hu oldalon olvashatjátok. Zolit is megostromoltam további dedikálni valókkal, de ezekről sem szeretnék egyelőre többet mondani. Sajnos a dedikálás végét elmosta az a fránya eső, amely ezt követően nem is nagyon mutatott hajlandóságot arra, hogy elálljon és adjon valamennyi esélyt a még hátramaradt tervek beteljesítésére, az esetlegesen még tervezett búcsúzkodásokra.

Megunva az esőt és az ácsorgást összekaptuk magunkat és megindultunk a metró, valamint a Keleti-pályaudvar felé. A legjobb az volt az egészben, hogy a Keleti környékét három csepp esőnél több el sem érte. Bezzeg a Vörösmarty téren...

A Keletiből 18:30-kor indult Intercity repített minket Miskolcra. A vonaton persze eszembe jutott, hogy elfelejtettem az Ad Astránál bögrét venni. Ugyan arra a kérdésre, hogy "hogyan hoztad volna haza" nem tudtam válaszolni, de az eset akkor is elszomorító. :( 
A hangulat hazafelé is hasonló volt, mint a reggeli órákban és most is sikerült elszórakoztatnunk nem csak magunkat, de a szomszédban ülőket is.A különbség mindössze annyi volt, hogy egy korosabb hölgy helyett ezúttal egy határozottan kellemes vonásokkal rendelkező, fiatal férfi volt a nézőközönségünk. :) (Egyébként Füzesabonyban szállt le a vonatról és egy harsány "viszláttal" köszönt el tőlünk. Cukifiú! :DD)
3/4 9-körül értünk be Miskolcra, várt még ránk némi baktatás a kocsiig, majd hazafelé vettük az irányt. A lányokat útközben kipakoltam, majd temérdek mennyiségű szerzeményemet felvonszoltam a lakásba. Ezek után már csak arra volt időm, hogy egy rögtönzött élménybeszámolót adjak a páromnak, majd nem sokkal később bevonzott az ágyikó és nem álltam neki ellen.


Kedves érintett molyok és mindenki más, aki idáig eljutott az olvasásban:
  • nagyon remélem, hogy nem koppant a fejetek az asztalon az unalomtól, legközelebb majd igyekszem rövidebbre fogni;
  • rengeteg meglepetés előkészületeit végeztem el a rendelkezésemre álló és éppen ezért zsúfolt könyvheti napom alatt, amelyek miatt szerintem érdemes lesz időnként visszanézni a blogra, ;)
  • és persze jövőre szeretnék újra jelen lenni a könyvek eme ünnepén. 

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons