Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2012. október 23., kedd

Anne McCaffrey: Sárkányhajsza (Pern sárkánylovasai 2.)

A sorozathoz tartozó korábbi bejegyzésemben már említettem, hogy miért olvasom újra az írónőtől magyarul megjelent könyvek egy részét. Ez tehát a második könyv, amelyet az Anne McCaffrey emlékolvasásra szántam. Fogadjátok szívből szóló értékelésemet.

Hét fordulattal ezelőtt Benden sárkányfészeknek, F'lar előrelátásának, valamint Lessza és aranyszínű sárkánya, Ramoth hihetetlen és bátor cselekedetének köszönhetően Pern megmenekült. A sárkányfészek, a céhek és az alagok összefogtak és együtt harcoltak a fenyegetés ellen. A lassan mítosszá váló szál által jelentett valós fenyegetést sikerült elhárítani. De, ahogy Robinton hárfásmester is mondja: "Az emlékezet homokja hamar kiszárad".
Most, a nagy események és a veszély után hét fordulattal újabb nehézségekkel kell megküzdeniük Pern lakóinak. A múltból eljött öt sárkányfészek lakói nehezen illeszkednek be a "modern korba" és fogadják el a változásokat. Ez még csak a kisebb probléma lenne, de mindezeket tetőzi, hogy jogosnak vélt igényeik érvényesítése során számos szabályt megszegnek, verekedést kezdeményeznek és rendszeresen elhanyagolják kötelességeiket. A szál pedig újabb meglepetéseket tartogat, mert szabálytalanul, az eddigi rendszertől eltérően kezd hullani. A céhek és a birtokosok felháborodása és elégedetlensége egyre nő a sárkányemberekkel szemben. A verekedés során megsebesült F'nor a Déli fészekbe kerül, ahol Brekke, a fiatal sárkányúrnő ápolásának köszönhetően gyorsan gyógyul. Közben pedig csodálatos felfedezést tesz. A Déli fészek életét csak Kilara, a vezető sárkányúrnő szeszélyes természete keseríti meg.

Ez a kötet az, ahol az olvasó igazán elmerülhet Pern világában és a sárkánylovasok különleges, küzdelmes életében. Az előző részben már megismertük Pern társadalmi berendezkedését és a bolygó veszélyeztetettségét, valamint a szál elleni küzdelem alapjait. Ebben a részben csak az aktuális problémára kell koncentrálni és ez jót tesz a történetnek.

Visszatérnek az előző részben megismert szereplők. F'lar továbbra is az a talpraesett sárkányvezér, akinek megismerhettük, bár a szabályok az ő kezét is gúzsba kötik. Lessza kinőtte idegesítő szokásait és igazi sárkányúrnő vált belőle. Ügyes, éles esze a helyén van és csípős megjegyzéseit öröm olvasni. Ebben a részben tudtam igazán megkedvelni a karakterét. A könyv cselekményében továbbra is lényeges szerepet játszanak, de van egy másik páros, aki hasonló vagy talán még fontosabb szerepet tölt be a történetben. F'nort, Benden sárkányfészek másodtisztjét, F'lar féltestvérét már megismerhettük az előző részben. Ő is legalább olyan talpraesett, gyakorlatias és szerethető szereplő, mint a bendeni sárkányvezér. Brekke pedig minden eddigi sárkányúrnőnél szimpatikusabb volt a számomra. Kedves, figyelmes, szerény, szorgalmas és alkalmazkodó, mindezek mellett  pedig még bátor is.

Ebben a kötetben sokkal több akció és érzelem bukkan elő a sorok közül, mint az előző részben. A birtokos nagyurak elégedetlensége és ellenállása is hitelesebb képet kap, mint korábban. A kis tűzgyíkok felbukkanásával pedig sokkal jobban megérthetjük a sárkánylovasok és a sárkányok közötti érzelmek és kommunikáció lényegét is. Arról nem is beszélve, hogy sokkal színesebbé teszik a történéseket. Brekke, aki sokkal érzékenyebb, mint Lessza, alkalmasabb arra, hogy mélyebb érzelmi töltést adjon a történetnek. Ugyanez vonatkozik F'nor személyére is. F'nor másik jellemző tulajdonsága a nagyon erős kötelességtudat. Pont azért kerül olyan helyzetekbe, mint amiket ebben a kötetben olvashatunk. Az ő tette talán még Lessza nagy cselekedeténél is bolondabb és kivitelezhetetlenebb, mégis megpróbálkozik vele. Brekke és F'nor is olyan történéseket és ehhez kapcsolódva olyan érzelmeket él át, amelyek miatt bizony nem egyszer nyúltam a zsebkendő után és perceken át képtelen voltam folytatni az olvasást.
Mindezen érzelmi hullámok mellett a gyakorlatias F'lar folyamatosan a problémák megoldásán gondolkozik. Természetesen újra csatlakozik hozzá Fanderel, a kovácsmester és Robinton, a hárfásmester. Többek között Robintonnak köszönhető, hogy a komoly problémák és gyakori gondok mellett többször is mosolyogni tudtam a történéseken. Egyszerűen imádtam a hárfásmester karakterét, stílusát. Kilara volt az egyetlen szereplő, aki mérhetetlenül felidegesített a stílusával és akit nem tudtam sajnálni, amikor elérte cselekedeteinek következménye.
Persze Ruatha alag ifjú ura, Zsaxom sem maradhat ki a bajkeverésből és még egy problémát generál, amivel az írónő lehetőséget biztosít a későbbi folytatásra és szép vaskos történetet is kerekített belőle. (Hamarosan azt is olvasni fogom.) A bajkeverésben segítségére van Felesszán, Lessza és F'lar közös gyermeke.

Nagy előnye a kötetnek, hogy ugyan egy sorozat része, de a történetek végén nincs függővég, hanem lezárt eseményeket olvashatunk.
A borító továbbra is lekörözi a külföldi kiadásokét. Sánta Kira ismét remekelt. Bár a kötet új fordítót kapott, a szöveg minőségén, a stíluson ez egyáltalán nem látszik. Ha nem néztem volna utána, akkor nem is tudnám, hogy ez így történt.

Határozottan kijelentem, hogy ha sárkányokról van szó, akkor az eddig általam olvasott sárkányos könyvek közül számomra a Pern sárkánylovasai sorozat jelenti az igazi csemegét. Ez a kötet pedig határozottan érdekesre, kalandosra és érzelmileg is erősre sikerült. Szintén nem először olvastam ezt a történetet, de most is ugyanúgy magával ragadott és ugyanúgy meghatott, mint pár évvel ezelőtt, amikor első alkalommal vettem a kezembe. Ha megfogadjátok a tanácsomat és kezetekbe veszitek a sorozatot, akkor biztosan nem fogjátok megbánni, csalódottan letenni.


Pontszám: 10 pont
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2005.
Terjedelem: 456 oldal
Teljes ár: 2.490,- Ft (kedvezménnyel megvásárolható a kiadó webáruházában)
Eredeti cím: Dragonquest
Sorozat: Pern sárkánylovasai
Előzmény: Sárkányröpte
Folytatás: Sárkányének, Sárkánydalnok, Sárkánydobok, Fehér sárkány, Moreta, a Pern sárkányúrnője - Nerilka története
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2007.)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons