Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2012. augusztus 19., vasárnap

Brent Weeks: Az árnyékvilág peremén (Éjangyal trilógia 2.)

Az trilógia első részét már újra kellett olvasnom, mert a korábbi emlékeim megfakultak. Azért, hogy ez meg egyszer ne történhessen meg, folytattam is a sorozatot tovább. Az író most sem hanyagolt el minket, mert terjedelemre az első kötettel azonos méretű, nyomtatott formátumban féltéglányi kiadásnak is nyugodt szívvel titulálható szöveg és cselekménymennyiséggel ajándékozott meg minket, olvasókat. 
AZ ÉRTÉKELÉS TOVÁBBI RÉSZE SPOILERES LEHET AZ ELSŐ RÉSZT MÉG NEM OLVASÓK SZÁMÁRA!
Az előző kötetben Azoth, azaz Kylar a szemünk előtt nőtt fel és vált gyilkosságok mesterévé, majd a ka'kari megszerzését követően a Tálentuma kiteljesedett és igazi Veszejtő, illetve még ennél is nagyobb és mitologikusabb lény, az Éjangyal vált belőle. Persze mindennek nagy ára volt. Cenariát Garoth Ursuul Istenkirály és hadserege foglalta el. A Gyre család tagjait lemészárolták. Az egyedüli túlélő Logan, aki egy gyors esküvőt követően a börtön legmélyebb lyukában végzi. A királyi család többi tagja szintén halott. Durzót maga Kylar öli meg. A város lángokban áll. A nemesek egy részét szintén meggyilkolták, de a másik fele sikeresen elmenekült. Nem csak Cenaria lakosai szenvedtek azonban károkat, az Istenkirály kénytelen szembe nézni az egyik fia árulásával és a másik halálával, valamint a hadserege jó részének megsemmisülésével. Az első kötet tehát mindenki számára veszteséggel és az országra nézve hatalmas káosszal ért véget.
A második kötet ott veszi fel a fonalat, ahol az első részt befejeztük. Kylar nem akarja tovább járni az árnyak útját, hanem normális életet akar Elene mellett. El akarja hagyni a várost, az országot, de az árnyak nem engedik olyan könnyen. A városban az élet egyre rosszabb, Mama K és Jarl próbálják menteni a menthetőt, de az ellenség az ő köreikbe is beszivárgott. Logan a túlélésért küzd a börtönben. Az Istenkirály pedig tovább szövögeti terveit. Dorian a jövőt fürkészi, de ennek hatására egyre inkább elveszti a józan eszét. Kylar végül elhagyja az országot, de a várva várt élet mégsem olyan, mint amit elképzelt.
Bár ez a kötet egy trilógia második könyve és mint általában ez is inkább amolyan átvezetés a felvezetett probléma és a várva várt megoldás között, mégsem lehet unatkozni olvasás közben. Cselekmények sokasága, politikai csatározások, érzelmek tengere, vívódások és misztikus beavatkozások váltogatják egymást az oldalakon. Az eleje nehezen indul be, de a vége jól sikerült.
Az író megint megcsinálta. Megint egy nagyon érdekes és nagyon mozgalmas részt adott az olvasói kezébe (ha az elején sikerül átrágni magunkat). Ez a pozitívum. Illetve megint megtette azt is, amit az előző kötetben megtett, azaz nem csak a saját ötleteit valósította meg, hanem megint csent más íróktól is. A Nővérekkel kapcsolatos részek engem határozottan Terry Goodkind Az Igazság kardja sorozatára emlékeztettek. Néhány momentum egészen kísérteties hasonlóságot mutatott. Határozottan elgondolkoztam, hogy túl sok fantasy regényt olvasok és/vagy túl jó mindezek mellett a memóriám. :) Azt viszont nem tagadhatom, hogy ez a rész is rengeteg egyedi és jó ötletet tartalmaz, tehát ezek miatt vétek a könyvespolcra száműzni és nem elővenni a regényt.
Kylar Éjangyalként.
Hasonlóan képzeltem el én is. :)
A képet itt találtam.
A szereplőkkel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Egy részről trágár módon beszélnek, máskor az agyamra mennek a szűziességükkel. Ezt most szó szerint kell érteni: ugyanis egy három hetes utazás és több hónapnyi egymás mellet alukálás után a drága Elene még mindig nem hajlandó a lábacskáit nyitogatni. Kylar pedig csak őt akarja. Az agyamra mentek ezek a részek. Nem éreztem a történetbe valónak őket. Remélem, hogy a következő részben kitálal az író, hogy miért is írt ilyeneket ebbe a részbe. Ha nem teszi meg, akkor nagyon értetlen és mérges leszek. Csak egy okból tudom mindezt megbocsájtani: ha a történet szempontjából lényeges. De, ha nem...Grrr!
Jarl végre többet szerepelt, Viviana is közelebb került az olvasókhoz, több mindent megtudtunk róla. Logan személyisége az, amelyik leginkább változik ebben a részben. Naív legénykéből a megpróbáltatások hatására erős, határozott és cselekvőképes személyiséggé válik. Ebben a kötetben határozottan ő lett a kedvencem. Illetve lett volna még más is, de...

Több szálat elvarrt az író és még többet nyitott meg, amelyekből még csak ízelítőket kaptunk eddig, amolyan felvezetésféléket. Kérdések tömkelege fogalmazódott meg benne, amelyekről csak remélni tudom, hogy a befejező részben megválaszolásra kerülnek. Leginkább Logan uralkodói tervei, Kylar szerelmi életének alakulása és Dorian további sorsa érdekel. Na, meg persze, hogy kicsoda is Farkas? Meg... Szóval még nagyon sok minden. :)
A könyv természetesen hatalmas függővéggel zárul, amelynek köszönhetően már nyújtogatjuk is a praclinkat a következő, befejező kötet után. Egy nagyon hasznos tanács: ne kedvelj meg egy szereplőt sem, ha jót akarsz magadnak.
Szintén pozitívumként tudom értékelni, hogy a kiadó is tanult az első rész hibáiból. Bár oldalszámra nem sokban különbözik ez a rész az előzőtől, de a lapok már nem olyan vastagok, így a könyv gerince sem annyira vaskos. Könnyebb volt olvasni, tartani a kötetet. Ennek csak örülni tudok. A kötet továbbra is igényes és egyedi. Szépséges!
Örül a szívem, hogy egy ilyen terjedelmes, jól megírt és érdekes fantasy kelendő és olvasott kis hazánkban. Bár engem még nem győzött meg teljesen a sorozat, de azért szívesen olvasom a fenntartásim ellenére is.  Csak remélni tudom, hogy aki ezt a sorozatot elolvasta az keresni fogja a többi igényes fantasy sorozatot könyvet is. Van még jó pár kiadó, akinek érdemes kézbe venni a köteteit.



Pontszám: 8 pont
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2011.
Terjedelem: 646 oldal
A mű eredeti címe: Shadow's Edge
Előzmény: Az árnyak útján
Folytatás: Túl az árnyakon
Sorozat: Éjangyal trilógia
Forrás: magánkönyvtár (vásárlás, 2011.)


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons