Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2012. június 7., csütörtök

R.A. Salvatore: Otthon (Sötételf-trilógia 1.)

Drizzt Do'Urden, a sötételf története nem ismeretlen a számomra. Valamikor, kb. 15 évvel ezelőtt már olvastam. A könyvet kölcsönbe kaptam. Igaz mostanra már csak halvány emlékeim vannak a cselekményről, de arra még határozottan emlékszem, hogy tetszett a trilógia. Természetesen, amikor alkalmam nyílt az újraolvasásra, lelkesen kaptam a lehetőség után.

Az első olvasásom során még csak ismerkedtem a fantasy világával. Mostanra azért már járatosabb vagyok a fantasy könyvek, történetek világában. Kicsit más szemmel olvastam ezt a regényt, mint sok-sok évvel ezelőtt.  Az első dolog, ami feltűnt az Salvatore ügyes húzása. Ha a sötételfekkel egy hagyományos fantasy regényben találkoznánk, akkor valószínűleg ők lennének a nagyon rossz fiúk, akiket képtelenség lenne megkedvelni. Persze ebben a kötetben sem a jóságukról híresek, de mégis elénk tud állítani egy olyan személyt (lényt), akit még így is képesek leszünk megszeretni és drukkolni neki.
Annak ellenére, hogy már olvastam a könyvet, a történet eleje még így is elég kusza volt. Ugyanis a sötételfek világa nem igazán egyszerűen van felépítve. A hatalmi rangsor és a kívánt hatalmi pozíció megszerzéséért végrehajtott tettek elfogadása és nyakatekert szabályai azért elég érdekesek.
A világ felépítése és ötlete viszont nagyon tetszett. Mélysötétnek egyedi lényei és szabályai vannak. Határozottan elnyerte a tetszésem a sötételfek leírása. A hőérzékelős látás különösen a kedvencem. Próbáltam elképzelni, hogy mit is láthattak az elfek. Szerintem jól sikerült megjelenítenem magamban. A leírások jól segítették ezeket az elképzeléseket, mert eléggé plasztikusak. Kifejezetten szerettem még a harcok leírásait. Tökéletesen el tudtam képzelni magam előtt a pengék táncát. Ha egy író úgy tudja papírra vetni a harcok leírását, hogy azt a női olvasóknak is tetszik és szeretik, akkor az az író nagyon tud valamit. Nekem nagyon bejöttek a leírások.
A világ elég egyedi, a történet jó, legnagyobb részben olvastatja magát, de azért találtam benne néhány részt, ahol kicsit leült a történet. Salvatore érdekesen festette le azt a világot, amelyben a nők uralkodnak és a férfiak a mellékszereplők. Nem minden cselekmény volt azonban kedvemre. A sötételf  harcosok mégiscsak kiemelkedő harcosok. Kicsit túlzásnak tartottam ezt a nagyon erős hátérbe szorítást, nevelést, fenyítést. Érdekes volt olvasni az egyébként megszokott nemi szerepek fordítottját. A történet szempontjából kifejezetten hatásos volt ez a látásmód, ez a hierarchiai sorrend a társadalmon és a családon belül.
Drizzt könnyen megkedvelhető karakter. Annak idején is szerettem, most is hasonlóan érzek vele kapcsolatban. Kisfiúsan érzékeny, naív, ugyanakkor képességeivel ellentétben szerény és nagyon szimpatikus, amikor vívódik a saját maga igényei és az elvárások között.
Néhány szót ejtenék a kiadásról: az általam korábban olvasott kötethez képest ez az újabb kiadás lényegesebb szebb, kellemesebb a kézben tartani. Kézre álló kiadvány, kellemesen kiagészíti az olvasási élményt. Az egyetlen bajom a korrektúrával volt. Elég sok szóhibát tartalmaz a regény. Bár a korrektor neve ott szerepel a belső oldalon a kiadási adatok között, de ezt nem igazán érdemli meg. Megdolgozhatott volna még egy kicsit a pénzéért.
Összességében azt kell megállapítanom, hogy ez a történet még mindig nagyon jó. Kicsit kuszán indul az elején, némileg hullámzik a cselekménye, de mégis elérte azt, hogy nem akartam letenni a könyvet a kezemből. Azt vettem észre, hogy csak fogynak az oldalak és gyorsan haladok a könyv olvasásával. Biztos, hogy sort kerítek a trilógia további részeinek az újraolvasására is. A sötételfek története azonban ennél sokkal hosszabb és szerteágazóbb. Nem tudom, hogy a teljes sorozatot bevállalom-e, de a trilógiát biztosan.


A könyvet köszönöm a Delta Vision Kiadónak!

Pontszám: 8
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2004.
Terjedelem:  368 oldal
Sorozat: Forgotten Realms, Sötételf-trilógia
Folytatás: Száműzött, Menedék
Forrás: recenziós példány, kiadótól

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons