Könyvek erdeje

Ha eltévedtél a könyvek rengetegében, akkor segítek benne eligazodni.

2012. május 13., vasárnap

Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája (Borbíró Borbála sorozat 1.)

Már akkor felkeltette az érdeklődésem ez a könyv, amikor megláttam a Delta Vision Kiadó frissen kirakott kiadói tervében. Anne Rice Interjú a vámpírral című kötete óta szeretem a vámpíros történeteket és bevallom, hogy a magyarul megjelent vámpíros könyvek jelentős részét olvastam is. (Ezt ugyan nem mindenki tekinti pozitívumnak, de én nem is tartom negatívumnak. Egyszerűen szeretem a paranormált. :) ) Az is igaz, hogy az utóbbi időben még én is kezdek kicsit besokalni a rengeteg vámpíros sztoritól, de egy magyar írónő (azért nem mindegy, hogy ki írja és ki adja ki) vámpíros történetét mindenképpen el kellett olvasnom. Főleg, hogy a kezdeti érdeklődésemet a fülszöveg is tovább növelte. Leginkább a fülszöveg utolsó mondata fogott meg: "Magyar nyakba, magyar szemfog!" Ekkor már biztosan tudtam: igen, ez a könyv nekem való.
Az írónőről annyit sikerült kiderítenem, hogy a SFmag által tavaly első alkalommal meghirdetett Fantasztikus Kéziratok Éjszakáján tűnt fel regényével és második helyezést ért el. Az egyelőre kétkötetes sorozat első része jelent most meg és olvashattam el. 
Azt hiszem, hogy a spoilermentes tartalmi összefoglalót nem tudnám jobban megfogalmazni, mint a jól kitalált fülszöveg, ezért szerepeljen most itt az a saját szavaim helyett.
"Borbíró Borbála a magyarországi Vámpírkutató Intézet alkalmazottja, bakancsos tudós és magánéleti szerencsétlenség, akinek a munkája a mindene – ám amikor hatalomra kerül az Emberfeletti Összefogás Pártja, az intézet az élőholtak megnövekedett politikai befolyásának köszönhetően bezárja kapuit. Mit tehet egy állástalan vámpírkutató egy olyan Magyarországon, ahol a vámpírok lassan teljes jogú állampolgárokká válnak, és ahol a háttérben köttetett szerződések különleges kiváltságokat is megadnak nekik?
Az állás, amely végül az ölébe hull, jóval több és veszélyesebb, mint amiről valaha is álmodott, és rejtélyes, új főnöke hamarosan hajmeresztő feladat elé állítja: be kell épülnie a kormány tanácsadói, az IQ vámpírok közé, hogy kiderítse, mit titkolnak emberi szövetségeseik elől. Bori nem tudja, képes lesz-e átverni Magyarország legokosabb vámpírjait úgy, hogy csupán eszére és alaposan felvágott nyelvére támaszkodhat, de a vérét, életét és emberségét megőrizze.
Magyar nyakba magyar szemfog!"
Még mielőtt jobban belebonyolódnék az elemzésbe, kijelentem, hogy ez egy leginkább nőknek szóló könyv. Nem kifejezetten illik a kiadó profiljába, eddig megjelent könyeinek sorába, stílusa közé.
Nem kell megijedni, mert a könyv nem hemzseg a szexjelenetektől, sőt csak egyszer kerülnek a főszereplők ilyen helyzetbe, a lényeg akkor sem jelenik meg a papíron. :)  Ettől függetlenül mégis úgy gondolom, hogy amit női olvasóként én értékelek a könyvben és élvezettel olvasom, azértt a férfi olvasók biztosan nem fognak rajongani.

Már a főhősnő neve és stíusa is megnyerő volt a számomra. Borbíró Borbála. Szimpatikus, igazi "magyar menyecske". Nem egy nyafogós, árnyékától is megijedő leányzó, hanem egy talpraesett, elhivatott és emberséges főhősnővel kell végigizgulnunk a történetet, akinek egyébként tényleg csípős a nyelve és helyén van az esze is. Persze vitatkozni csak úgy lehet, ha van hozzá partner, aki ebben az esetben Attila, a rejtélyes főnök. Kettejük szócsatáit nagyon élveztem.

Végre egy olyan vámpíros regényt olvashattam, amely Magyarországon játszódik (nem csak azért, mert Erdély elég közel van), javarészt magyar szereplőkkel és eléggé ismerős helyzetekben. A magyar jellegzetességek folyamatosan visszaköszönnek a könyvben. Jó és rossz értelemben is. Határozottan jól sikerült beleilleszteni, sőt a történet alapjává tenni a magyar hozzáállást, politikai helyzetet, a magyar mentalitást és részben a magyar mondavilágot is. Sokat mosolyogtam is rajta, mert jó párszor kifigurázza a könyv a jelenleg is aktuális helyzetet, illetve az általános magyar gondolkodást. Hatalmasat kacagtam a Magyar Tudományos Akadémia Vámpírkutató Intézete elnevezésen. Nagyon tetszett. A való életben ez a vaskalapos társaság még a vámpír szót sem mondaná ki, nemhogy intézetet alapítson. :) A történetben viszont nagyon jól megállta a helyét, piros pont járt érte. Szintén tetszett a dartsnak és típusainak ( zombiedarts, szívdarts, stb.) a cselekményekben játszott szerepe. Az irodalmi és művészeti hivatkozásokat, a történeti beágyazását is jónak tartottam. A karakterek megformálásáról is csak pozitívan tudok nyilatkozni, mert a szereplők élnek, könnyű megszeretni őket vagy éppen ellenérzésekkel viseltetni irántuk. A vámpírok igazi vámpírok: kegyetlenek, számítóak és nem mászkálnak nappali fénynél.

Sajnos vagy nem, de a vérállatok ebben az esetben sem tudnak elszakadni a vámpíroktól, ezért velük is találkozunk és van szerepük a  történetben. A felvezetés kicsit hosszúra sikerült, mert ahhoz a részhez, amit a fülszöveg felvezet kb. a köny 40 %-a környékén érünk el. Az események utána kezdenek igazán felfutni és érdekesebbé válni. Vannak persze klisék is a történetben, de ezeken túlléptem, mert tetszettek a szereplők és legtöbb esetben a cselekmény is.

Elég sok, a kiadó gondozásában megjelent könyvet olvastam már és ezek közül a legtöbb tetszett is. Külön szeretem azokat a sorozatokat, amelyek alá különböző írók műveit válogatta össze a kiadó: ilyen volt A képzelet mesterei, a Delta Műhely vagy a MesterMűvek. A legújabb ilyen elképzelésükhöz, a Delta Vision Exkluzív sorozat tagjaihoz, amely magyar szerzők műveinek megjelentetését tűzte ki célul, eddig még nem volt szerencsém. (Illetve volt, csak más kiadásban, mert Harrison Fawcett Katedrális című művét már korábban olvastam.) Ez az tehát az első olyan kötet, amely ennek a sorozatnak a tagjaként jelent meg és a kezemben tarthattam. A könyv formátuma a kiadótól már megszokott puha kötésű kiadványok jellegzetességeit viseli magán. A sorozat egyediségét a borítóképen kívül (amely eddig mindegyik sorozatbeli kötetnél jól sikerült) az egyszerűség adja. Nincs semmi cicoma a borító fedlapján, a figyelemfelhívást a borítóképen kívül mindössze a fémesen fénylő felirat látja el. A borítókép nagyon gyönyörű. Imádom Sánta Kira borítófestményeit. Borit nem is lehetne másként elképzelni, mint ahogy Kira megfestette. Tökéletes.

Az kell megállapítanom, hogy egy nagyon jó történetet olvashattam. Nem mindenben tökéletes, de a magyar vonatkozások és a történet többi része miatt ezeken át lehet lépni. Élvezetes, cselekményes és több vonatkozásában is egyedi sztori. Semmivel sem marad el ez a történet a külföldi kollégái által írtaktól, sőt a magyar utalások és a környezet még egy kis pikantériát, egyediséget is adnak a könyvnek. Első regénynek pedig tökéletesen megfelelő. Úgy gondolom, hogy aki szereti Richelle Mead, Patricia Briggs vagy Jeaniene Frost történeteit (hogy csak azokat említsem, a teljesség igénye nélkül, akik hirtelen eszembe jutottak), azok ebben a könyvben sem fognak csalódni. Bár a történet így is kereknek tűnik, de várom a második kötetet. Most már igazán kíváncsi lettem, hogy merre halad tovább Bori, milyen kalandok várnak még rá. Színvonalas, magyar vámpírsztori. Olvassátok minél többen! Érdemes.


A könyvet köszönöm a Delta Vision Kiadónak!


Update: Időközben elkészült a könyv trailere. Nézzétek meg, mert megéri. :)


Pontszám: 9
Kiadó: Delta Vision
Kiadás éve: 2012.
Terjedelem: 472 oldal
Teljes ár: 2.990,- 
Sorozat: Borbíró Borbála
Kiadói sorozat: Delta Vision Exkluzív
Folytatás: Átkozott balszerencse, Lidércnyomás, Lángmarta örökség
Forrás: recenziós példány, kiadótól

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

 
Design by Free WordPress Themes | Bloggerized by Lasantha - Premium Blogger Themes | Laundry Detergent Coupons